„A kormányváltás után rendszerváltásra is szükség van” - nem indul a 2026-os választásokon a Momentum
Bár a közleményben nem nevesítik a Tisza Pártot, egyértelmű, hogy a Momentum nem kíván versenytársává válni az immár legerősebb ellenzéki pártnak, és nem szeretné megosztani annak szavazótáborát.
A Momentum Mozgalom nem indít jelölteket a 2026-os országgyűlési választáson – erről szombaton döntött a párt küldöttgyűlése.
A párt közleménye szerint a Momentum célja a rendszerváltás beteljesítése, valamint egy olyan nyitott és sokszínű ország felépítése, amely a teljesítményt, a tehetséget és a szorgalmat jutalmazza. Mint írták: „Ezen cél eléréséhez az kell, hogy az Orbán-rendszer bukjon, és egy következő választáson se a Fideszen, se semmilyen más szervezeten keresztül ne térhessen vissza. Ezen lépés – a kormányváltás – érdekében hozta meg a párt ezt a döntést.”
A Momentum azt is közölte, hogy a következő tíz hónapban minden erejével azon dolgozik majd, hogy Magyarországon megvalósuljon a kormányváltás. Emellett céljuk, hogy minél szélesebb társadalmi egyeztetéssel lefektessék a rendszerváltás és a demokratikus átmenet biztosítékait.
A közlemény szerint a kormányváltás után rendszerváltásra is szükség van. Ennek egyik első lépése, hogy az új országgyűlés minél rövidebb időn belül biztosítsa az igazságszolgáltatás függetlenségét, valamint új média- és választójogi törvényeket alkosson.
Bár a közleményben nem nevesítik a Tisza Pártot, egyértelmű, hogy a Momentum nem kíván versenytársává válni az immár legerősebb ellenzéki pártnak, és nem szeretné megosztani annak szavazótáborát.
A visszalépést május elején vetette fel Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, korábbi elnöke és egykori miniszterelnök-jelöltje. Pár nappal később a párt elnöksége is ezt javasolta. Januárban még éppen az ellenkezője szerepelt a hírekben.
A párt 2022-ben egyéniben mandátumot szerző politikusai közül többen is jelezték visszavonulásukat. Orosz Anna, aki a XI. kerület központú választókerületet nyerte meg, lemondott képviselői mandátumáról, és már korábban közölte, hogy nem indul a 2026-os választáson. Hajnal Miklós a Hegyvidéken lép hátrébb Magyar Péter javára, Tóth Endre pedig Dél-Budán nem indul újra. Gelencsér Ferenc szintén korábban jelezte, hogy nem indul újra.
A Momentum Mozgalom nem indít jelölteket a 2026-os országgyűlési választáson – erről szombaton döntött a párt küldöttgyűlése.
A párt közleménye szerint a Momentum célja a rendszerváltás beteljesítése, valamint egy olyan nyitott és sokszínű ország felépítése, amely a teljesítményt, a tehetséget és a szorgalmat jutalmazza. Mint írták: „Ezen cél eléréséhez az kell, hogy az Orbán-rendszer bukjon, és egy következő választáson se a Fideszen, se semmilyen más szervezeten keresztül ne térhessen vissza. Ezen lépés – a kormányváltás – érdekében hozta meg a párt ezt a döntést.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vitézy Dávid: Itt vagyok Kelenföldön, több ezer utassal, akik órák óta várnak a balatoni vonal vonataira
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint a nyár első hétvégjén megbukott Lázár János 10 pontja. Állítása szerint már rég bele kellett volna buknia a miniszternek a vasútellenes politikába.
Vitézy Dávid szombaton délután egy posztjában képeket közölt a MÁV helyzetéről Kelenföldön. A képeken jól látható, hogy tömegek rostokolnak a vasútállomáson. Vitézy úgy fogalmazott: „Ha Lázár János igazán bátor lenne, itt tartana most Lázárinfót Kelenföldön, miután az első nyári hétvégén összeomlott a balatoni vasútvonal közlekedése. Sokaknak lennének hozzá itt kérdései.” Hozzátette:
Nos, én itt vagyok Kelenföldön, több ezer utassal, akik órák óta várnak a balatoni vonal vonataira – pótlóbusznak se híre, se hamva, a tájékoztatás a peronon nulla. Most néztem végig, ahogy egy északi parti vonat érkezik, miközben a kijelzőn déli parti van, az utasokat sem a hangosbemondó, se senki nem tájékoztatta, hogy rossz vonatra szállnak.
Lázár János egész nyárra klímás pótlóbuszokat ígért még év elején, és lehülyézett mindenkit, aki kétségbe vonta – így engem is. Nos, itt egy darab pótlóbusz sincs most. Se klímás, se forró. A forráskivonások ellenére frontvonalban küzdő MÁV-dolgozóknak minden tiszteletem – de ők is csak széttárt karral próbálják nyugtatni az utasokat az aluljáróban.
Tegnap a miniszter az egyik utcai fórumon annyit mondott, hogy majd mindenki visszakapja a jegyár felét. Ahogy itt hallgatom az utasokat, ez itt nem nyugtat meg senkit.”
A Podmaniczky Mozgalom elnöke bejegyzésében megjegyezte azt is, hogy
„A nyár első hétvégéjén egyből megbukott Lázár 10 pontja. És minden magát picit is komolyan vevő európai országban ebbe a vasútellenes politikába most már bele kellene buknia a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legrosszabb közlekedési miniszterének is.”
Vitézy Dávid szombaton délután egy posztjában képeket közölt a MÁV helyzetéről Kelenföldön. A képeken jól látható, hogy tömegek rostokolnak a vasútállomáson. Vitézy úgy fogalmazott: „Ha Lázár János igazán bátor lenne, itt tartana most Lázárinfót Kelenföldön, miután az első nyári hétvégén összeomlott a balatoni vasútvonal közlekedése. Sokaknak lennének hozzá itt kérdései.” Hozzátette:
Nos, én itt vagyok Kelenföldön, több ezer utassal, akik órák óta várnak a balatoni vonal vonataira – pótlóbusznak se híre, se hamva, a tájékoztatás a peronon nulla. Most néztem végig, ahogy egy északi parti vonat érkezik, miközben a kijelzőn déli parti van, az utasokat sem a hangosbemondó, se senki nem tájékoztatta, hogy rossz vonatra szállnak.
Lázár János egész nyárra klímás pótlóbuszokat ígért még év elején, és lehülyézett mindenkit, aki kétségbe vonta – így engem is. Nos, itt egy darab pótlóbusz sincs most. Se klímás, se forró. A forráskivonások ellenére frontvonalban küzdő MÁV-dolgozóknak minden tiszteletem – de ők is csak széttárt karral próbálják nyugtatni az utasokat az aluljáróban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ön veszélyesen sok mindent tud, csak az a kérdés, hogy honnan. Úgyhogy ezért fogjuk ezt megtudni” – mondta a 444-nek a javítóintézeti igazgatót felterjesztő volt főosztályvezető
A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját úgy nevezték ki, hogy korábban már gyanúsították szexuális visszaéléssel. A kinevezését intéző volt főosztályvezető azóta is hallgat.
A Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatóját, Juhász Pétert 2011-ben nevezték ki a posztra, noha előtte két munkahelyéről is távoznia kellett, miután kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések gyanúja merült fel vele szemben. A kinevezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyik főosztályvezetője javasolta, aki akkor a gyermekvédelmi terület jogszabály-előkészítéséért felelt.
A 444 információi szerint a főosztályvezetőt figyelmeztette is Molnár László, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat akkori vezetője, aki úgy fogalmazott:
„Lényegében elmondtam neki, hogy a helyében nem nevezném ki.” Azt is mondta, hogy nem tudott semmit bizonyítani vagy cáfolni Juhásszal kapcsolatban, de rossz érzése volt vele szemben.
Az EMMI korábbi főosztályvezetője később, 2024-ben a Fidesz csepeli polgármesterjelöltjeként indult az önkormányzati választáson. Bemutatkozásában azt írta: „Mindig a gyermekek érdekeit tartottam és tartom szem előtt.” Korábban dolgozott terepen, fővárosi intézményben és minisztériumban is, majd saját bevallása szerint a honvédelem területén tevékenykedett. A csepel.info szerint Németh Szilárd titkárságvezetője és titkára volt. Németh Szilárd később is rendszeresen vitte magával kampányeseményeire, erről több közös fotó is készült, amelyeket maga Németh osztott meg. A volt főosztályvezető korábban azt is megosztotta a Facebookon, hogy olyan ismert közéleti szereplők mellett dolgozott, mint például Tarlós István, Schmitt Pál vagy Böjte Csaba. A bejegyzései azóta már nem elérhetők.
A 444 hétfőn telefonon elérte a korábbi polgármesterjelöltet, aki a lap szerint nem válaszolt a kérdésekre. Többszöri próbálkozásra sem erősítette meg, hogy valóban ő terjesztette-e fel Juhászt, és arra sem adott választ, jó számot hívtak-e. Ehelyett így fogalmazott: „Miért gondolja, hogy én fogok válaszolni önnek bármilyen kérdésre?” A beszélgetés során arra is rákérdezett, honnan szerezte meg a számát az újságíró, és azt mondta:
„Ön nagyon sok mindent tud, veszélyesen sok mindent tud, csak az a kérdés, hogy honnan. Úgyhogy ezért fogjuk ezt megtudni.” Arra nem tért ki, hogy kikre utalt a többes számmal.
A 2024-es önkormányzati választáson a Fidesz jelöltje a harmadik helyen végzett. Az egyesült ellenzék jelöltje közel 9 százalékkal előzte meg, míg Borbély Lénárd több mint 57 százalékos különbséggel nyert. Borbély korábban a Fidesz tagja volt, de miután konfliktusba került Németh Szilárddal, kilépett a pártból.
A 444 kérdéseket küldött a Belügyminisztériumnak, amely az EMMI jogutódja, valamint a Miniszterelnökségnek is, de választ egyik helyről sem kaptak. A Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter így fogalmazott:
„Ezelőtt 14 évvel volt egy főosztályvezető, aki felterjesztette. Hibázott, helytelen volt, a politikai felelősséget természetesen 14 évvel ezelőtti ügyekért is vállaljuk, az akkori kormány vállalja. (...) Tisztázni kell, hogy pontosan mi történt, és ki viseli ezért a felelősséget. Ezt követően lehet bármilyen, akár politikai felelősséget érvényesíteni.”
Juhász Péter éveken keresztül vezette a javítóintézetet. Az intézményt időközben több alkalommal ellenőrizték, és átment azon a „kifogástalan életvitel vizsgálaton” is, amelyet a kegyelmi botrányt követően vezetett be a kormány. Ezt Gulyás Gergely is megerősítette. A kinevezése után érkezett rendőrségi megkeresés is vele kapcsolatban, egy gyermekvédelmi szakember pedig azt mondta: a fővárosi szakmában már inkább tényként kezelték azokat a gyanúkat, amelyek Juhászt és élettársát érték.
A 444 korábban arról is írt, hogy Juhász kinevezése előtt csak kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések gyanúja merült fel, később azonban már emberkereskedelemről is szó volt. Az ország legnagyobb gyermekjogi hálózata felelősségre vonást sürget az ügy kapcsán.
A Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatóját, Juhász Pétert 2011-ben nevezték ki a posztra, noha előtte két munkahelyéről is távoznia kellett, miután kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések gyanúja merült fel vele szemben. A kinevezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyik főosztályvezetője javasolta, aki akkor a gyermekvédelmi terület jogszabály-előkészítéséért felelt.
A 444 információi szerint a főosztályvezetőt figyelmeztette is Molnár László, a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat akkori vezetője, aki úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Legszívesebben szembeköpném magam” – somogyi polgármestereket kényszeríthettek, hogy Ukrajna ellen kampányoljanak
Több somogyi polgármester is azt állítja, nem saját akaratából kampányolt Ukrajna ellen. Volt, akinek burkoltan megüzenték: ha nem teszi, búcsút inthet a támogatásoknak.
„Legszívesebben szembeköpném magam, hogy megcsináltam a videót, de nem tehettem mást, ha nem akarok kitolni a településemmel” – mondta egy somogyi Fidesz-KDNP-s polgármester, aki nemrég a Facebook-oldalán arra kérte a helyieket, hogy a Voks2025 kampányban szavazzanak Ukrajna uniós csatlakozása ellen. Azt is elmondta, hogy szerinte ez nem tartozik a legsürgetőbb helyi ügyek közé, de a kampányhoz való csatlakozást nem érezte szabad döntésnek – írja a Népszava.
A településvezető beszámolója szerint először visszautasította a felkérést, de
nem sokkal később a térségi országgyűlési képviselő környezetéből azt jelezték neki, hogy „jobb, ha mégis beleáll”, különben hátrány érheti a települést a pályázatok elbírálásánál.
Somogy megyében jelenleg 49 olyan település van, ahol Fidesz-KDNP-s polgármester irányít. A cikk megjelenéséig közülük 27 tett közzé olyan videót vagy szöveges bejegyzést, amelyben a Voks2025 kampányban való részvételre buzdítják a választókat. A Népszava információi szerint nem mindenki saját elhatározásából tette ezt, hanem azért, mert
attól tartott, hogy a településük fejlesztési források nélkül maradhat, ha kimaradnak.
A kampány aktivitása területenként eltérő. A kaposvári választókerületben hétből hat polgármester már közzétette a videót, míg a siófoki körzetben eddig csak egy. A marcali térségben 14-ből 10, míg a barcsi körzetben 21-ből 10 polgármester csatlakozott eddig. A videók szövege több esetben nagyon hasonló, akár szó szerint megegyező is lehet, ami arra utalhat, hogy központi iránymutatás alapján készültek.
Egy független somogyi polgármester azt mondta: több kormánypárti kollégája sem örült a felkérésnek. Szerinte elsősorban hátrányos helyzetű települések vezetői tettek közzé kampányvideót, ahol fontos szerepe van a pályázati támogatásoknak. Úgy véli, hogy a független polgármesterekre is nyomás nehezedhet a hátralévő két hétben. Mint fogalmazott:
„az ember nem akar egy ilyen témában propagandistává válni, de ha nemet mond, azzal veszélybe sodorhatja a települése jövőjét.”
A Fidesz hivatalos közlése szerint eddig több mint 1,6 millióan vettek részt a Voks2025 szavazásban. Az adat nem független forrásból származik, így nincs hivatalos ellenőrzés arra, hogy valóban ennyien szavaztak. A kampányhoz közszereplők is csatlakoztak, például Böde Dániel, a Paksi FC labdarúgója és az NB I. 2024/25-ös idényének gólkirálya.
A lap állítása szerint a kormánypárti országgyűlési képviselők nyilvánosan is buzdítanak a részvételre, és a kampány célja, hogy a lehető legtöbb településen megjelenjen az erről szóló üzenet.
„Legszívesebben szembeköpném magam, hogy megcsináltam a videót, de nem tehettem mást, ha nem akarok kitolni a településemmel” – mondta egy somogyi Fidesz-KDNP-s polgármester, aki nemrég a Facebook-oldalán arra kérte a helyieket, hogy a Voks2025 kampányban szavazzanak Ukrajna uniós csatlakozása ellen. Azt is elmondta, hogy szerinte ez nem tartozik a legsürgetőbb helyi ügyek közé, de a kampányhoz való csatlakozást nem érezte szabad döntésnek – írja a Népszava.
A településvezető beszámolója szerint először visszautasította a felkérést, de
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Péntek este a magyar válogatott 2-0-s vereséget szenvedett Svédországtól a Puskás Arénában egy felkészülési meccsen. A 444.hu szúrta ki, hogy a találkozó hajrájában, a 93. percben furcsa jelenet zajlott le a közvetítésben. Bár Hajdú B. István kommentátor elhajolt a mikrofontól, a hangja így is hallatszott: „Mekkora paraszt vagy, öreg! Édesanyádat, azt locsolgasd!”
Szombaton közleményt adott ki Hajdú B. István a jelenettel kapcsolatban. A kommentátor azt írta:
„A 93. percben csodálattal adóztam egy, az agrárszektorban a hírek szerint kiváló munkát végző, számomra ismeretlen szurkolótársam előtt, majd felhívtam a figyelmét, hogy gyorsan elrepül az a tíz hónap, ami a következő húsvétig hátra van, amikor is a régi hagyományokkal szakító locsolási szokásait — ne habozz fél liter sört önteni az alatta lévő nyakába, lehetőleg úgy, hogy a többmilliós technikai berendezés is az árpalében fürdőzzön — akár felmenőjén is gyakorolhatja.”
„Természetesen az ügyben nem érintettektől ezúton is elnézést kérek. Az esetet a magam részéről lezártnak tekintem, hacsak a VAR tovább nem vizsgálja…” – tette hozzá.