HÍREK
A Rovatból

„Legszívesebben szembeköpném magam” – somogyi polgármestereket kényszeríthettek, hogy Ukrajna ellen kampányoljanak

Több somogyi polgármester is azt állítja, nem saját akaratából kampányolt Ukrajna ellen. Volt, akinek burkoltan megüzenték: ha nem teszi, búcsút inthet a támogatásoknak.


„Legszívesebben szembeköpném magam, hogy megcsináltam a videót, de nem tehettem mást, ha nem akarok kitolni a településemmel” – mondta egy somogyi Fidesz-KDNP-s polgármester, aki nemrég a Facebook-oldalán arra kérte a helyieket, hogy a Voks2025 kampányban szavazzanak Ukrajna uniós csatlakozása ellen. Azt is elmondta, hogy szerinte ez nem tartozik a legsürgetőbb helyi ügyek közé, de a kampányhoz való csatlakozást nem érezte szabad döntésnek – írja a Népszava.

A településvezető beszámolója szerint először visszautasította a felkérést, de

nem sokkal később a térségi országgyűlési képviselő környezetéből azt jelezték neki, hogy „jobb, ha mégis beleáll”, különben hátrány érheti a települést a pályázatok elbírálásánál.

Somogy megyében jelenleg 49 olyan település van, ahol Fidesz-KDNP-s polgármester irányít. A cikk megjelenéséig közülük 27 tett közzé olyan videót vagy szöveges bejegyzést, amelyben a Voks2025 kampányban való részvételre buzdítják a választókat. A Népszava információi szerint nem mindenki saját elhatározásából tette ezt, hanem azért, mert

attól tartott, hogy a településük fejlesztési források nélkül maradhat, ha kimaradnak.

A kampány aktivitása területenként eltérő. A kaposvári választókerületben hétből hat polgármester már közzétette a videót, míg a siófoki körzetben eddig csak egy. A marcali térségben 14-ből 10, míg a barcsi körzetben 21-ből 10 polgármester csatlakozott eddig. A videók szövege több esetben nagyon hasonló, akár szó szerint megegyező is lehet, ami arra utalhat, hogy központi iránymutatás alapján készültek.

Egy független somogyi polgármester azt mondta: több kormánypárti kollégája sem örült a felkérésnek. Szerinte elsősorban hátrányos helyzetű települések vezetői tettek közzé kampányvideót, ahol fontos szerepe van a pályázati támogatásoknak. Úgy véli, hogy a független polgármesterekre is nyomás nehezedhet a hátralévő két hétben. Mint fogalmazott:

„az ember nem akar egy ilyen témában propagandistává válni, de ha nemet mond, azzal veszélybe sodorhatja a települése jövőjét.”

A Fidesz hivatalos közlése szerint eddig több mint 1,6 millióan vettek részt a Voks2025 szavazásban. Az adat nem független forrásból származik, így nincs hivatalos ellenőrzés arra, hogy valóban ennyien szavaztak. A kampányhoz közszereplők is csatlakoztak, például Böde Dániel, a Paksi FC labdarúgója és az NB I. 2024/25-ös idényének gólkirálya.

A lap állítása szerint a kormánypárti országgyűlési képviselők nyilvánosan is buzdítanak a részvételre, és a kampány célja, hogy a lehető legtöbb településen megjelenjen az erről szóló üzenet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
Az egykori politikus holttestére a lakásán találtak rá. A rendőrség közlése szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel.


Mint azt mi is megírtuk: 54 éves korában meghalt Schmuck Andor. A Blikk információi szerint ismerősei egy ideje nem tudták elérni az egykori politikust, így értesítették a hatóságokat. Végül tűzoltók törték be a lakásának ajtaját, és már holtan találtak rá. A lap információi szerint a rendőrorvos kizárta az idegenkezűséget, ugyanakkor csak a boncolás után dől el, hogy mi történt pontosan.

Az Index az üggyel kapcsolatban megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) is.

„Tájékoztatjuk, hogy a rendőrök bejelentésre mentek a helyszínre, ahol egy férfi holttestét találták. A rendőrök szemlét tartottak, idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit”

- közölték a lap megkeresésére.

Schmuck Andor még márciusban, a TV2 Nagy Duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Megittam a kávémat, megköszöntem az együttműködés lehetőségét és távoztam” – Lázár János szerint a bábolnaiaknak nem kellett az 1 milliárdja
A miniszter szerint a bábolnai polgármester azt mondta neki, hogy „ő ennél sokkal többre gondolt, sokkal többet szeretne”.


„Nem tudom, hogy mi a polgármester asszony problémája, mert amellett, hogy nagyra becsülöm a munkáját, egy együttműködési javaslattal jártam nála május 6-án” – mondta hétfői videójában Lázár János.

Az építési és közlekedési miniszter a videóban azt próbálta elmagyarázni, hogy ígérete ellenére miért nem kap kártalanítást Bábolna a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt ott elhelyezett ötezer állattetem után.

Lázár elismételte a tárca korábbi közlését, vagyis, hogy szerinte a bábolnai polgármester, Horváth Klára elutasította az egymilliárdos kártérítési ajánlatot.

Azt mondta, azért ment el Bábolnára a száj- és körömfájás járvány után, mert szerinte „Bábolnát megilleti egyfajta kompenzáció”, amiért a járvány miatt letölt állatok közül ötezret a település melletti dögtemetőben temettek el.

„Ez nyilvánvaló aggodalmat keltett, riadalmat, pánikot, félelmet gerjesztett a bábolnaiakban, és szerettem volna ezt az együttműködést kisimítani” - mondta a miniszter.

„Ezért ajánlottam egymilliárd forint rendkívüli támogatást - körülbelül ennyi az iparűzési adó bevétele Bábolnának - és felajánlottam 100 milliós nagyságrendben a jövőre nézve az ATEV támogatását a város civil szervezetei és civil közösségei számára. (…) Azt mondta a polgármesterasszony, hogy ő ennél sokkal többre gondolt, sokkal többet szeretne. Megittam a kávémat, megköszöntem az együttműködés lehetőségét és távoztam”

- fogalmazott Lázár.




„Nagyon sajnálom, a bábolnaiak forduljanak a polgármester asszonyhoz”

- jegyezte meg végül a miniszter.

A bábolnai polgármester ugyanakkor azt állítja, hogy ő nem állt el az ajánlattól. Horváth Klára szerint a májusi találkozó valóban nem a legbarátságosabb hangnemben zajlott, mert eléggé forrtak az indulatok akkoriban, ugyanakkor „hülye lenne az a polgármester, aki egy ilyenre nemet mond”. Szerinte a város azóta is abban a hiszemben levelezett a miniszterrel és minden érintettel, hogy a támogatások úton vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jön az újabb hidegfront: zivatar, felhőszakadás, jégeső és lehűlés érkezik szerdára
Jelentősen visszaesnek a maximumok, és lesz, ahol 30 millimétert meghaladó csapadék is eshet 24 óra alatt.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 14.



A hétvégén visszatérő kánikula hamarosan véget ér - írja az Időkép. A lehűléssel együtt pedig jelentősebb csapadékot is kapunk egy szerdán érkező hidegfrontnak és a vele együtt érkező nedvesebb légtömegnek köszönhetően.

A kánikula kedden már mérséklődik a többfelé megélénkülő északnyugati szél hatására, és egy összeáramlási vonal mentén főként keleten készülhetünk záporokra, zivatarokra, melyeket felhőszakadás, viharos széllökések és apró szemű jégeső is kísérhet.

Az igazi öntözést azonban a szerdai front hozza meg. Ekkor a záporok, zivatarok mellett főként a Dunántúlon és délen csendes, áztató eső is kialakulhat,

ami a délnyugati tájakon néhol akár 30 millimétert meghaladó csapadékot hagyhat maga után 24 óra alatt.

Jelentősen visszaesnek a maximumok, már csak délkeleten alakulhat 30 fok körül a hőmérséklet, miközben északnyugaton mindössze 22-24 fokig hűl a levegő.

A két országrész között így jelentős, akár 10 fokot meghaladó hőmérsékleti kontraszt alakulhat ki.

További záporok, zivatarok csütörtökön is több helyen előfordulhatnak. Keleten, délkeleten kezdetben csendes, áztató eső is hullhat. A csúcshőmérsékletek ekkor már csak 20-27 fok között várhatóak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Trump 50 napos ultimátumot adott Putyinnak, és megerősítette, hogy az Egyesült Államok újabb fegyvereket szállít Ukrajnának
Trump közölte, hogy az Egyesült Államok a NATO-n keresztül bocsát Ukrajna rendelkezésére fegyvereket.


Az Egyesült Államok a NATO-n keresztül bocsát Ukrajna rendelkezésére fegyvereket, amelyek árát a katonai szövetség megtéríti - jelentette be Donald Trump elnök hétfőn a Mark Rutte NATO-főtitkárral között megállapodást.

Az amerikai elnök elmondta, hogy az Egyesült Államok által rendelkezésre bocsátott fegyverzet eljuttatását a NATO koordinálja majd. Beszámolt arról is, hogy

a szállításra váró fegyverek között szerepelnek Patriot indítóállások és rakéták, amelyek "nagyon hamar" eljuthatnak Ukrajnába.

Trump hangsúlyozta, a NATO-val kötött új megállapodástól azt várja, hogy elvezet a béketárgyalásokhoz, és mind Oroszország, mind Ukrajna megteszi, amit "meg kell tennie" a béke érdekében.

Az amerikai elnök ismét elégedetlenségét fejezte ki Oroszország és Vlagyimir Putyin orosz elnök hozzáállása miatt, majd úgy fogalmazott, hogy

az orosz államfő "szépen beszél, majd éjszaka bombákat küld" Ukrajnába. A szavak után tettekre van szükség - tette hozzá Trump, aki azt is közölte, hogy 100 százalékos "másodlagos vámokat" vezet be Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nem jön létre békemegállapodás.

Az elnök elmondta, hogy támogatja az Oroszország elleni szankciókról szóló, a Kongresszus felsőháza, a szenátus előtt álló törvényt, és beszámolt arról, hogy még hétfőn Jack Thune szenátorral, a felsőházi republikánusok vezetőjével is találkozik.

Trump azt is közölte, hogy védelmi minisztere, Pete Hegseth közvetlenül egyeztet a német védelmi miniszterrel.

Mark Rutte, a NATO főtitkára a Fehér Házban tartott találkozón megerősítette, hogy a NATO rendszerén keresztül jutnak el az új eszközök Ukrajnába, fegyvercsomagok formájában. Hozzátette, hogy a Patriot rakéták mellett egyéb rakétákból, és különböző további lőszerekből állnak a szállítmányok. Rutte megállapította, hogy az Egyesült Államokkal kötött megállapodás épít a közelmúltban tartott NATO-csúcstalálkozó sikerére.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: