HÍREK
A Rovatból

Utcajogász Egyesület: lefoglalhatják az adóvisszatérítést, ha az a bankszámlára érkezik, érdemes készpénzben kérni

Csak a követelések lefoglalását tiltotta meg a kormány. Ebből következik, hogy a bankszámlára megérkező összegek esetében semmi akadálya, hogy arra a szokásos módon inkasszót nyújtson be a végrehajtó.

Link másolása

Mi is megírtuk, hogy egy új rendelet jelent meg az szja-visszatérítésről. Akkor még azt lehetett róla tudni, hogy a kormány így kiiktatta az szja-visszatérítésre vonatkozó esetleges követelésérvényesítést, ehhez a plusz pénzhez a hitelezők, követeléskezelők nem juthatnak hozzá.

Valójában ez csak részben igaz, megkaptuk a pontosítást:

Az Utcajogász Egyesület szerint a kormányrendelet nem ellentétes azzal, hogy a végrehajtó lefoglalhatja a bankszámlára érkező adóvisszatérítést (más ott fellelhető összegekkel azonos módon), hanem egész egyszerűen nem azt tartalmazza, amit a tegnapi napon a legtöbb sajtótermék úgy tálalt, hogy mentesítették a foglalás alól az adóvisszatérítést, sőt, hogy a végrehajtó nem teheti rá a kezét erre az összegre. Olyat is lehetett olvasni, hogy emiatt egy tekintet alá esik a végrehajtás alól mentesített összegekkel, amilyen például a családi pótlék és hasonló ellátások.

A kormányrendelet mindössze annyit szabályoz, hogy nem lehet előre, már akkor lefoglalni, amikor az a magánszemélynek még csak követelése, azaz jár neki, de még nem utalták ki számára. Ha lefoglalhatná az adóvisszatérítést még ebben a szakaszban, annak az lenne a következménye, hogy azt már ki se utalják a család részére, hanem egyenesen a végrehajtó számlájára kellene utalnia a NAV-nak.

Mindez a jogszabály szövegéből egyértelműen kiderül, hiszen csak a követelések lefoglalását tiltotta meg. Ebből következik, hogy a bankszámlára megérkező összegek esetében semmi akadálya, hogy arra a szokásos módon inkasszót nyújtson be a végrehajtó.

Az érintettek három fő csoportra oszthatók.

Az első körbe azok tartoznak, akik részére a családi pótlékot folyósítja a Kincstár, nekik nem kellett semmilyen kérelmet benyújtani, automatikusan megkapják a 2021-ben tőlük levont adóelőleget, ha megfelelnek a feltételeknek.

Ha valakinek a Kincstár számlára utalja a családi pótlékot, akkor erre a bankszámlára fog a NAV is utalni. Nem tudjuk, hogy mennyi az átfutási ideje, de elméletben van lehetőség a Kincstárnál a családi pótlék folyósításával kapcsolatban változást bejelenteni, és áttérni a postai útra. Ennek a linkjét betettük a csatolt közleményünkbe. Ez viszont azzal járna, hogy ezentúl a családi pótlék is postán érkezne. Bizonytalan, hogy a NAV milyen időállapotra kérdezi le az adatokat, lehetséges, hogy most már ez késő lenne.

A második körbe azok tartoznak, akiknek jár a visszatérítés, de nem nekik folyósítják a családi pótlékot. Nekik tavaly december 31-ig kellett benyújtani kérelmet, amit ott megjelöltek, oda érkezik a visszatérítés, valószínű, hogy ezen már nem lehet módosítani.

A harmadik eset az, ha valaki majd csak a májusban esedékes szja bevallásban fogja visszakérni az adóvisszatérítést. Az adóbevallás főlapján a visszajáró pénzre nyilatkozni kell, hogy hová kérjük, itt még megadható postacím is bankszámla helyett.

Kerestük a témával kapcsolatban a Végrehajtói Kart is, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: