HÍREK
A Rovatból

Magánlakásokban is házkutatást tarthat majd a NAV az „átláthatósági” törvény alapján

Ha szükséges, rendőri segítséget is kérhetnek, vagyis akár egy civil szervezet vezetőjének otthonában is megjelenhetnek fegyveres kísérettel. Veszélybe kerülhet az újságírói forrásvédelem is.


A Fidesz új törvényjavaslata lehetővé tenné, hogy a NAV házkutatást tartson nemcsak a szervezetek irodáiban, hanem akár azok vezetőinek magánlakásán is - hívja fel rá a figyelmet a Telex. A javaslat szerint a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni szerv gyakorlatilag bárhol megjelenhet, ha azt feltételezi, hogy ott bizonyítékot találhat.

Az ellenőrzés során az adóhatóság emberei átvizsgálhatják a helyiségeket, lefoglalhatják az iratokat, adathordozókat, belenézhetnek a munkafolyamatokba, másolatokat készíthetnek mindenről. Ha szükséges, rendőri segítséget is kérhetnek.

A törvény lehetőséget ad arra is, hogy a NAV akár előzetes értesítés nélkül is házkutatást tartson, ha az előzetes értesítés veszélyeztetné az eljárás sikerét. Ez azt jelenti, hogy nincs garancia arra, hogy az érintettek előre tudnak a hatósági intézkedésről.

A törvényjavaslat szerint az ellenőrzés célja az lehet, hogy megállapítsák: egy szervezet jogtalanul fogadott-e el külföldi támogatást. A házkutatásra pedig nemcsak akkor kerülhet sor, ha már van gyanú, hanem akkor is, ha a hivatal szerint csak feltételezhető, hogy az adott helyen bizonyíték lehet.

A szabályok alapján nemcsak a szervezet székhelye jöhet szóba, hanem bármely más helyszín is, ahol adat vagy bizonyíték lehet.

Ez különösen aggályos lehet például egy újságíró esetében, akinek az otthonában található dokumentumokat is lefoglalhatják, így gyakorlatilag megszűnhet a forrásvédelem.

Az eljárás során az érintettek kötelesek együttműködni, még akkor is, ha a bekért adatok személyesek, védettek vagy rájuk nézve terhelőek. A NAV jogot kap arra, hogy ilyen információkat is bekérjen és tároljon. A törvényjavaslat szerint ezekhez az adatokhoz az állam akár 30 évig is megtagadhatja a hozzáférést, ha úgy ítéli meg, hogy az adatok nyilvánossága bűnmegelőzési vagy nemzetbiztonsági érdekeket sértene.

Az új törvényjavaslat nemcsak a szervezeteket érinti, hanem azok vezetőit is súlyos személyes következményekkel fenyegeti.

Aki egy jegyzékbe vett szervezet irányítója, annak kötelező vagyonnyilatkozatot tennie – méghozzá jóval szigorúbb feltételek mellett, mint például egy országgyűlési képviselőnek. A nyilatkozatot az igazságügyi miniszter ellenőrzi, és közzéteszik a kormány honlapján.

Ha valaki nem tesz eleget a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségnek, akkor ezt nyilvánosan „közhírré teszik”, és felfüggesztik a képviseleti jogát a szervezetben. Ebben az esetben sem biztosít a törvény semmilyen jogorvoslati lehetőséget. Ha a záró vagyonnyilatkozat is elmarad, az illetőt 500 ezer és 2 millió forint közötti bírsággal sújthatják, amit újra és újra kiszabhatnak – fellebbezni ez ellen sem lehet.

A törvény külön eljárás nélkül eltilthatja azokat a civil vezetőket, akik megszegik a szabályokat, attól, hogy öt éven belül bármilyen civil szervezetet alapítsanak vagy vezessenek. Ugyanez vonatkozik a gazdasági társaságok ügyvezetőire is: ha egy cég a törvény miatt megszűnik, a cégvezető öt évig nem tölthet be vezető tisztséget, nem alapíthat új céget, és nem is szerezhet benne többségi befolyást.

Aki egyszer megszegi a törvényt, azt a NAV már eltilthatja „a közéletet befolyásoló tevékenység további folytatásától”. Hogy ez pontosan mit jelent, az nem derül ki a javaslatból.

Hüttl Tivadar, a Telex ügyvédje szerint a javaslat „emberi sorsokat, karriereket tehet tönkre”, és olyan mértékű szankciókat vezetne be, amelyek példátlanok a korábbi törvényekhez képest.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Minden eddiginél több tüntető fogadta Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, nem is hagyta szó nélkül
A kormányfő többször is kiszólt az őt kifütyülő, szerinte a Tisza Párthoz köthető tiltakozóknak. Azt is üzente nekik, ne engedjék, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.


Tüntetők „Stop Orbán, rendszerváltást” feliratú molinóval várták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, a miniszterelnök beszéde alatt szórványos füttyszó és némi bekiabálás is beszűrődött az élő közvetítésbe – írta a Telex. A helyszíni tudósítás szerint pár fiatal kezdte a bekiabálást, de később többen is csatlakoztak hozzájuk a tömegből. Úgy tűnt, nem szervezett akcióról van szó, mindenesetre a szervezők körbe vették a skandálókat, hogy ne tudjanak előrébb menni a közönségben.

Orbán Viktor is hallotta a tüntetőket, akiket tiszásoknak nevezett, és beszédében az erőviszonyokat ecsetelte.

„Látom, itt vannak az ellenfeleink, valahol ott hátul. Az arány éppen megfelel. Vannak százan, mi vagy 3 ezren, ez választási eredménynek is jó lesz” – mondta.

Majd arról beszélt, hogy az ellenfél csak ócsárol, és a Fideszről beszél, miközben ők az országról. A tiszásoknak azt üzente: „Ne engedjétek, hogy a gyűlölet megkeményítse a szíveteket”. A beszéd végén ismét szóba hozta a tüntetőket, és megköszönte a közönségének, hogy támogatták a hátul kiabálókkal szemben. „Nagyon fontos, hogy az ember megtanuljon kesztyűbe dudálni, hát így megy ez kedves tiszások.”

Az Orbán Viktor előtt felszólaló Lázár János is kitért a tüntetőkre. Külön köszöntötte azokat, akiket szerinte Magyar Péter küldött provokálni.

„Nem félünk a tiszásoktól, nem engedünk az erőszaknak, megállítjuk a Tiszát!”

– bíztatta a fideszeseket. Ezután a Tisza Párt nevéből kiindulva a folyóról kezdett beszélni. Lázár szerint a magyarok három dolgot tudnak a Tiszáról: a forrása Ukrajnában van, áradáskor szemetet hoz magával, és amilyen gyorsan árad, olyan gyorsan apad.

Az Orbán Viktor ellen tüntető csoportról a Magyar Hang videót is készített:

Nem ez volt az első eset a hétvégén, hogy tüntetők jelentek meg Orbán Viktor egy gyűlésén. A szombati miskolci rendezvényen pár tucatnyi ellenzéki fejezte ki a véleményét transzparensekkel és a „mocskos Fidesz” skandálásával. Lázár János akkor is tiszás provokációt emlegetett, de végül az az esemény is békésen lezajlott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Panyi Szabolcs: Orosz hálózat terjeszt kamu videókat egy Orbán Viktor elleni merényletről és puccskísérletről
Az X-en pörgetett, botokkal felturbózott anyagok az ukrán-magyar feszültséget akarják kiélezni. Az oknyomozó újságíró szerint a háttérben egy orosz titkosszolgálatokhoz köthető dezinformációs művelet áll.


Panyi Szabolcs arról írt vasárnap a Facebookon, hogy orosz hálózatok Orbán Viktor elleni merénylet- és puccskísérletről terjesztenek kamu videókat. Az oknyomozó újságíró állítása szerint egy orosz titkosszolgálatokhoz kötődő, Matrjoska nevű online dezinformációs hálózat nemrég olyan tartalmakat kezdett terjeszteni, amelyekkel az ukrán-magyar feszültségeket próbálták kiélezni. A poszt szerint a bothálózat most újabb, még keményebb tartalmú álhíreket kezdett el terjeszteni, elsősorban az X-en.

Panyi szerint mindez azzal párhuzamosan történik, hogy a Washington Post megírta: az orosz hírszerzés, az SZVR aktív intézkedésekkel foglalkozó részlege egy önmerénylet tervét dolgozta ki, mely szerintük megfordíthatná a kampányt, és győzelemre segíthetné Orbán Viktort. Az újságíró úgy látja, a Matrjoska orosz dezinformációs hálózat ehhez kapcsolódva most egy állítólagos merényletkísérletről, illetve

egy „Magyarországon szerveződő puccskísérletről" terjeszt kamu videókat – utóbbival szerinte azt akarják sugallni, hogy ha Orbán Viktor megnyerné a választást, ellene szerveződne puccskísérlet.

A posztban az áll, hogy a botok által terjesztett friss videókról a Matrjoska működését vizsgáló orosz Bot Blocker projekt osztotta meg elemzésének részleteit az Agentstvo orosz ellenzéki oknyomozó oldallal. Panyi Szabolcs bejegyzése szerint:

„Az Orbán elleni esetleges merényletre utaló első videót március 17-én tették közzé. A videót – szokásos orosz módszerrel – úgy próbálják beállítani, mintha az a Deutsche Welle felvétele lenne. A kamu anyag azt állítja, hogy »egy csoport ukrán menekült halálos sérüléseket szenvedett Magyarországon, miközben házilag készített robbanószerkezetet próbáltak felrobbantani Orbán Viktor miniszterelnök irodája közelében.« A botok által mesterségesen felduzzasztott megtekintésszámoknak köszönhetően a videót tartalmazó bejegyzés mintegy százezer megtekintést gyűjtött. Két nappal később egy, a »Moldovai Televízió és Rádió« (TRM) logójával ellátott videót tettek közzé, amely hamisan azt állította, hogy a magyarok ukránoktól kapnak üzeneteket, amelyek »fegyverbe szólítják őket, ellenállásra biztatják a hatóságokkal szemben, és Orbán meggyilkolására buzdítanak.«”

Az újságíró több más, hamis logóval ellátott videót is említ. Írása szerint egy, az ukrajnai United24 médiaplatform nevével fémjelzett anyag azt állította, hogy Oleh Tatarov, az ukrán elnöki iroda elnökhelyettese arra szólította fel a magyarokat, hogy „vérükkel szavazzanak”, és „véres forradalommal érjék el Magyarország felszabadítását”.

Egy másik videóban Panyi szerint

azt a hamis állítást terjesztették, hogy Jevhen Khmara, az SZBU megbízott vezetője közzétette Orbán személyes adatait és lakáscímeit az X-en egy „Cselekedj!” felhívással.

A poszt szerint a Matrjoska-hálózat Eliot Higginsről, a Bellingcat oknyomozó oldal alapítójáról is terjesztett egy videót, hamisan azt állítva, hogy Higgins az ukrán SZBU-t vádolta egy magyarországi erőszakos hatalomátvételi terv kidolgozásával. Volt olyan, a The Kyiv Independent tartalmának álcázott videó is, amely azt az álhírt terjesztette, hogy az ukrán kulturális minisztérium egy Orbán Viktor ellen erőszakra buzdító graffitiművész munkásságát ismerte el.

Panyi Szabolcs a Bot Blocker projektre hivatkozva újdonságnak nevezi, hogy a Kreml által működtetett hálózat katonai puccsal riogat arra az esetre, ha egy Kreml-barát jelölt nyeri meg a választást. Végül megjegyzi, hogy a hálózathoz kötődő profilok március 13-án kezdtek a magyar választásokkal kapcsolatos videókat közzétenni, március 19-től pedig a választások témája már valamennyi videóban megjelent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Senkit sem érhet meglepetésként” – Donald Tusk szerint régóta gyanús, hogy a magyar kormány Moszkvának szivárogtat
A lengyel kormányfő a Washington Post cikkére reagált, amely szerint Szijjártó Péter rendszeresen informálta Szergej Lavrovot. A vádak a magyar parlamenti választások kampányhajrájában robbantak ki.


Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint senkit sem érhet meglepetésként, ha Orbán Viktor emberei részletesen tájékoztatják Moszkvát az Európai Tanács üléseiről, írja a 444.

Tusk, aki 2014 és 2019 között az Európai Tanács elnöke volt, úgy fogalmazott az X-en:

„Az a hír, hogy Orbán emberei minden részletében tájékoztatják Moszkvát az Európai Tanács üléseiről, senkit sem érhet meglepetésként. Már régóta voltak gyanúink ezzel kapcsolatban. Ez az egyik oka annak, hogy csak akkor szólalok fel, amikor feltétlenül szükséges, és csak annyit mondok, amennyi szükséges.”

A lengyel kormányfő arra a szombati sajtóértesülésre reagált, amely szerint az orosz külföldi hírszerzés „Gamechanger” fedőnéven felvetette egy Orbán Viktor elleni megrendezett merénylet ötletét a kampány befolyásolására. A lap európai biztonsági forrásokra hivatkozva azt is állította, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendszeresen tájékoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminisztert az EU-csúcstalálkozók részleteiről – írta a Washington Post.

Szijjártó Péter a vádakat választási befolyásolást célzó lejárató kampánynak minősítette, őrült összeesküvés-elméleteknek és ukrán propagandának nevezve azokat.

Az Euractiv megkeresésére António Costa, az Európai Tanács elnökének szóvivője nem kívánta kommentálni az ügyet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: