News here
hirdetés

HÍREK

Ukrán feszültség: sürgős megbeszélést tart az amerikai és az orosz külügyminiszter Genfben

Óriási a tétje Anthony Blinken és Szergej Lavrov svájci találkozójának, de szakértők szerint kevés az esély a megegyezésre.

Link másolása

hirdetés

Sürgős megbeszélést tart pénteken az amerikai és az orosz külügyminiszter Genfben, mivel egyre erősödik a félelem, hogy Oroszország megszállja Ukrajnát, írja a BBC.

Anthony Blinken csütörtökön figyelmeztette Moszkvát, hogy súlyos következményekkel járhat, ha behatolnak a szomszédos országba. Az oroszok 100 ezer katonát állomásoztatnak az ukrán határon, de tagadják, hogy invázióra készülnének. Szakértők szerint a pénteki egyeztetésnek hatalmas a tétje, de kevés esély mutatkozik arra, hogy áttörést érjenek el az ellentétek feloldásában. Ugyanakkor reménykeltő lehet, hogy az oroszok beleegyeztek a találkozóba, holott korábban azt sugallták: a diplomácia zsákutcába jutott.

Joe Biden amerikai elnök szerdán azt mondta, szerinte Putyin meg fogja támadni Ukrajnát, amiért súlyos árat fizet majd. Biden ugyanakkor kizárta, hogy az orosz elnök "totális háborút" akar.

Biden szavai alapján úgy tűnt, hogy a "kisebb invázióra" mérsékeltebb választ adhat az Egyesült Államok és szövetségesei. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Twitteren Biden szavai után azt írta, hogy nem létezik "kisebb behatolás", ahogy "nincsenek kisebb áldozatok és kevesebb gyász sem".

hirdetés

Annalena Baerbock, az új német külügyminiszter tovább erősítette az amerikai álláspontot, és azonnali fellépést ígért minden orosz invázió ellen, valamint nem zárta ki „gazdasági következményekkel járó" intézkedések bevezetését sem. Liz Truss brit külügyminiszter ugyancsak felszólította Putyint, hogy "álljon le, és lépjen vissza Ukrajnától, mielőtt súlyos stratégiai hibát követne el".

Vlagyimir Putyin orosz elnök írásos ígéretet akar a NATO-tól, hogy nem bővítenek tovább, ezzel megakadályozná Ukrajna csatlakozását a katonai szövetséghez. Emellett a Kreml azt is követeli, hogy valamennyi amerikai nukleáris fegyvert vonjanak ki Európából. Putyin el akarja érni, hogy állítsák le a nyugati haderők rotációját a Varsói Szerződés egykori tagállamaiban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Videó: Így lőtt ki Javelinnel egy orosz harckocsit egy ukrán katona
Gyakran használják orosz páncélosok ellen az USA-tól kapott fegyvereket az ukrán katonák.

Link másolása

hirdetés

A háborúról tudósító belarusz Nexta hírügynökség töltött fel a Twitterre egy videót, amelyen az látható, ahogy egy ukrán katona Javelin páncéltörő rakétával kilő egy orosz harckocsit.

Az Egyesült Államok több ezer Javelint adott át az ukrán hadseregnek, amelyeket gyakran használnak a háborúban orosz páncélosok ellen.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Ledöntötte a templomtornyot az éjjeli vihar Csokonyavisontán
A vihar főként az ország délnyugati részén okozott komoly károkat.

Link másolása

hirdetés

A héten már a második olyan hidegfront vonult át fölöttünk, amely nem maradt nyomtalanul. Péntek éjjel főként a délnyugati határhoz közeli területeken tomboltak heves zivatarok, amelyek szombat reggelre esővé, záporokká szelídültek - írja az Időkép.

A mai javulás ellenére péntek éjjel komoly károkat okozott több településen a viharos időjárás. Több helyen kicsavarta az erős szél a fákat, így utak váltak járhatatlanná.

A vihart kísérő felhőszakadás és szélvihar következtében a Somogy megyei Csokonyavisontán pedig ledőlt a református templom tornya.

Horváth Máté fotója

10-20 mm csapadék is hullott egyes településeken, Csurgón például extrém 37 mm eső esett.

hirdetés

Szakonyfaluban és Szentgotthárdon a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék villámárvizet is okozott.

Sárközi János fotója

Az Időkép szerint a következő napokban már hasonló ereje viharoktól nem kell tartanunk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
35 fokot hoz az év első hőhulláma jövő héten
Már a hét elején többfelé meghaladja a 25 fokot a hőmérséklet, hétvégére pedig már 35 fok is lehet. Az Időkép szerint pedig várhatóan még a hőségriadót is elrendelik.

Link másolása

hirdetés

Hűvös idővel búcsúzik május, egyben a meteorológiai tavasz utolsó hétvégéje, ám jövő héten fordulat következik időjárásunkban - írja az Időkép.

Délnyugat felől egyre melegebb légtömegek érkeznek, csütörtöktől kánikula jön.

A hét első napjaiban elszórtan még előfordulhatnak záporok, helyenként zivatarok, de ismét egyre többfelé meghaladjuk a 25 fokot. A hét közepén délnyugat felől egyre szárazabb, afrikai eredetű levegő érkezik, így a záporok, zivatarok megszűnnek, a hőmérséklet tovább emelkedik.

Csütörtökön már többfelé meghaladjuk a 30 fokot, pénteken és szombaton idén először 35 fok is lehet.

Várhatóan hőségriadó elrendelésére is sor kerül, hiszen az éjszakák enyhülésével és a nappali felmelegedés erősödésével a napi középhőmérséklet tartósan 25, helyenként 27 fok fölött alakul majd.

A megfelelő folyadék-utánpótlás mellett az UV-sugárzásra is figyeljünk, 10 és 16 óra között szinte az egész országban nagyon erős lesz, ezért könnyedén leéghetünk. Magas faktorszámú fényvédő krémek, szalmakalap használata, de leginkább a közvetlen napfény kerülése segíthet a leégés elleni védekezésben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Ismét riasztották a Gripeneket
A Magyar Honvédség vadászgépeit azért riasztották, mert egy Szlovákia felől érkező motoros sárkányrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással.

Link másolása

hirdetés

Szombaton kora este ismét riasztást kaptak a Magyar Honvédség vadászgépei - írja közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

A Gripeneket azért riasztották, mert egy Szlovákia felől érkező motoros sárkányrepülőgép nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással.

A NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központ riasztását követően a légvédelmi készültséget ellátó Gripenek haladéktalanul felszálltak. Miközben azonosították a repülőgépet, annak vezetőjével a légiirányítás is felvette a rádiókapcsolatot.

A vadászrepülők a sárkányrepülőgép azonosítása után visszatértek a kecskeméti bázisukra.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: