hirdetés

HÍREK

Meghalt Sediánszky János író, újságíró

Kilencvenéves korában hétfőn hunyt el a Magyar Rádió Örökös Tagja.
MTI - szmo.hu
2021. december 06.


Link másolása

hirdetés

Kilencvenéves korában hétfőn elhunyt Sediánszky János író, újságíró, a Magyar Rádió Örökös Tagja - közölte a család.

Sediánszky Jánost hosszú betegség után, otthonában, szerettei körében érte a halál hétfőn hajnalban.

Nevéhez olyan műsorok fűződnek, mint például a Jó reggelt, vasárnap!, a Kulturális magazin, az Írók mikrofonközelben és a Vers mindenkinek.

Pályafutása alatt számos hírességgel készített interjút, mikrofonja elé ült mások mellett Friedrich Dürrenmatt, Alberto Moravia, Simone de Beauvoir, Marina Vlady, Gina Lollobrigida, Mario del Monaco, Pierre Boulez, Jean-Pierre Rampal, Juliette Gréco, Gérard Depardieu és Charles Aznavour is.

Sediánszky Jánost 1957 augusztusában hívták a Magyar Rádió külügyi osztályára, ahol a nemzetközi rádiós, főleg zenei műsorcserét szervezte, majd pár év múlva az irodalmi főosztályra került szerkesztőként, majd főmunkatársként.

Több évtizedes munkássága alatt ismert és népszerű sorozata volt például a Jó reggelt, vasárnap!, az ő leleménye volt a vasárnap reggeli rádiózás, ezután indították el a Vasárnapi újság című műsort. A nevéhez fűződik a Kulturális magazin, a Világvasárnap, a Körhinta és az Irodalmi kávéház, amelyekben külföldi és magyar írókkal, színészekkel, zeneművészekkel készített beszélgetéseket, tudósításokat a magyar kulturális élet eseményeiről.

hirdetés

Országos ismertségre tett szert a Magyar Televízióban az 1970-es években sugárzott francia nyelvlecke-sorozattal.

1983-ban a Magyar Televízió irodalmi osztályának élére hívták, ahol olyan ismert és kedvelt sorozatok fűződnek a nevéhez, mint a Könyvek a kamera előtt, a Törzsasztal, az Írók mikrofonközelben, a Reggel a Centrálban. Ezekben kortárs írókkal, művészekkel készített beszélgetéseket, vendége volt Illyés Gyula, Weöres Sándor, Pilinszky János, Szabó Magda, építészeink közül Makovecz Imre, Csete György, Finta József.

A legnézettebb műsorok között szerepelt a szombat esti Vers mindenkinek sorozat.

Európai nagyvárosokat bemutató tévéfilmeket is készített, 1992-ben a Sevillai Világkiállítás magyar pavilonjának művészeti vezetője volt.

A Duna Televízió megalakulása után ott folytatta a kulturális útifilmek készítését, Chirac elnök látogatásakor egész napos műsorfolyamot készített francia-magyar témákban, több riportfilmben számolt be a franciaországi magyar rendezvényekről.

Találkozásait, utazási élményeit, műfordításait nyomtatásban is megjelentette Jó reggelt Európa, Emlék és varázslat, Francia nyár, francia szerelem, Egy élet tájai című kötetekben.

A Magyar Televízióban 1994-ben nyugdíjazták, majd a Kossuth rádióban ezután is hosszú évekig készítette sorozatait, az Új évezred felé vagy A múzsák kertjében című műsorokat. Ezzel párhuzamosan a 2004-ben alakult Magyar Katolikus Rádióban is dolgozott műsorkészítőként.

Such György, a Magyar Rádió akkori elnöke 2007-ben a Magyar Rádió Örökös Tagja címmel jutalmazta az akkor 50 éves rádiós munkásságát.

A Köztársasági érdemrend tiszti keresztjét 2000-ben vehette át, 2003-ban Francia Köztársaság Idegenforgalmi aranyérmében, 2004-ben Pethő Sándor-díjban, 2004-ben Köztársasági elnöki érdeméremben részesült, 2007-ben Prima-díjat, 2008-ban Illyés Gyula-díjat, 2012-ben Táncsics Mihály-díjat kapott munkája elismeréseként.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Most értesítették a háziorvosokat, meddig jók a lejárt dátumú vakcinák, amivel eddig oltottak
Semmit sem címkéztek át. Az utólagos tájékoztatás szerint a Pfizer felhasználhatósága 3 hónappal nőtt, a Modernáé 2 hónappal, a már felengedett vakcináknál pedig gyártási tételenként más-más az új lejárati idő.

Link másolása

hirdetés

Október 30-án írtuk meg, hogy meghosszabbították a Pfizer koronavírus elleni vakcinájának használati idejét. Először az oltóanyag gyártója, majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megerősítette szerkesztőségünknek, hogy már szeptember 21-én döntöttek arról: 6 hónap helyett 9 hónapig érvényesek a fagyasztott állapotú oltások.

Arról, hogy az októberben elvileg lejáró dózisok tovább is jók, november 3-án tájékoztatták a háziorvosokat.

Az idei év elején a kötelező hétvégi oltásokra sokan kaptak olyan Pfizer-vakcinát, amin múlt év decembere szerepel lejárati időként. Átcímkézve nincs, és ezúttal nem is adtak sem szóbeli, sem írásbeli tájékoztatást. Egy lapunknak nyilatkozó háziorvos a Facebookon látta, hogy valaki panaszkodott, mert lejárt vakcinát kapott. Ő is utánanézett, és kiderült, hogy nála is volt egy decemberi lejáratú. Megkérdezte erről a Nemzeti Népegészségügyi Központot, ahol megerősítették, hogy a Pfizer meghosszabbította a lejárati időt. Az üvegen azonban nincs cimke az új dátummal és külön tájékoztatást sem adtak az újonann felvett oltóanyagokhoz - eddig.

A héten kaptak levelet a háziorvosok. Ebben értesítik őket, hogy a tavaly decemberi feliratú Pfizer-ek lejárati idejét 2022.03.31-re módosították. Ezúttal a Moderna változását is közölték. Azt január 16-ról március 16-ra módosították.

Ezek a fagyasztott oltóanyagok. A már felengedett vakcináknál külön listázták, meddig lehet használni azokat.

hirdetés

Gyártási szám:             Lejárati idő:

3004670                     2022.01.16.

3004955                     2022.01.27.

3004959                     2022.01.30.

3005241                     2022.02.03.

3005697                     2022.02.17.

3005696                     2022.02.16.

3005836                     2022.02.27.

3006272                     2022.03.03.

3006273                     2022.03.05.

3006271                    2022.03.02.

3005884                    2022.03.08.

000027BA                 2022.03.31.

A levél azzal zárul, hogy bár a meghosszabbított felhasználhatósági tartamot nem tüntették fel az oltóanyagok csomagolásán, a lejárati idő kiterjesztéséről szóló, az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott tájékoztató levél megküldésével az eltérés a gyógyszer biztonságos alkalmazását nem veszélyezteti. Vagyis a vakcinákat annak ellenére is lehet használni, a forgalomba hozatali engedélyükben más szerepel.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Magyarország is kap az Európai Unió 385,5 millió eurós szolidaritási alapjából
17 tagállam és 3 tagjelölt ország kért támogatást, a pénzt a koronavírus okozta egészségügyi szükséghelyzet kezelésére kell felhasználni.

Link másolása

hirdetés

Az Európai Unió szolidaritási alapjából 385,5 millió eurót (mintegy 138,8 milliárd forint) biztosít húsz országnak - köztük Magyarországnak - a koronavírus okozta egészségügyi szükséghelyzet kezelésére - közölte az Európai Bizottság szerdán.

A közlemény szerint 17 tagállam és 3 tagjelölt ország kért támogatást az Európai Unió szolidaritási alapjából: Ausztria, Belgium, Csehország, Észtország, Franciaország, Görögország, Horvátország, Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, Románia és Spanyolország, valamint Albánia, Montenegró és Szerbia.

A pénzügyi támogatás orvosi segítségnyújtásra, oltóanyagok beszerzésére és beadására, egyéni védőeszközök és orvostechnikai eszközök vásárlására, egészségügyi ellátási költségekre, laboratóriumi elemzésekre, a lakosságnak nyújtott szükséghelyzeti támogatásra, valamint a betegségek terjedésének megelőzését, figyelemmel kísérését és megfékezését célzó intézkedésekre használható fel.

Az uniós bizottság közleménye Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítésügyi biztost idézi, aki hangsúlyozta: a világjárvány kezdete óta az EU nyugat-balkáni partnerei mellett áll, elkötelezetten támogatja a régiót a koronavírus elleni küzdelemben. Lehetőség szerint ugyanazokat a segítségnyújtási mechanizmusokat teszi elérhetővé számára is, amelyeket a tagállamok is igénybe vehetnek - közölte.

A bizottsági tájékoztatás szerint a segítséget kérő tagjelölt országok közül Albánia és Montenegró már 2021 végén megkapta a pénzügyi támogatást, míg Szerbia esetében folyamatban van a hatáskör-átruházási megállapodás aláírása. A támogatás kifizetése várhatóan nem sokkal ezt követően teljesülhet - tették hozzá.

A támogatást azt teszi lehetővé, hogy 2020 márciusában az EU szolidaritási alapjának hatályát - éppen a világjárvány miatt - kiterjesztették a súlyos népegészségügyi vészhelyzetekre is.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Havazott a Szaharában, miután -2 fok alá esett a hőmérséklet
Az elmúlt 42 évben már ötödjére fordult elő ilyesmi.
Fotó: FuN_Lucky/Pixabay - szmo.hu
2022. január 19.


Link másolása

hirdetés

Mindössze ötödjére fordult elő az elmúlt 42 évben, hogy hó esett Szaharában, amit még a tevék is meglepetten szemléltek - írja a Sky News.

A homokdűnéket borító jégről és hótakaróról Algériában, Ain Sefra városában készítettek fotókat. A homokra eső hó érdekes mintázatokat hozott létre.

A világ legnagyobb sivatagában akár 58 fokos hőség is uralkodhat, ám most az éjszakai hőmérséklet -2 fokra zuhant, így sikerült január 18-án lencsevégre kapni a szokatlan jelenséget.

Az Atlasz-hegység által körbevett, 914 méterrel a tengerszint fölött fekvő Ain Serfát a sivatag kapujaként is emlegetik. A városban a januári átlaghőmérséklet 12 fok körül alakul, míg júliusban 40 fokig emelkedhet.

Az algériai városban ezelőtt 2021-ben, 2018-ban, 2016-ban, valamint több évtizede, 1979-ben tapasztaltak hóesést.

A mostani havazásról ide kattintva nézhetsz képeket.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Havazással jön a hidegfront, több helyen hózápor is várható
Az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében több centis összefüggő hóréteg alakulhat ki.
Fotó: JamesDeMers/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. január 20.


Link másolása

hirdetés

Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, több hullámban valószínű vegyes halmazállapotú csapadék – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Északkeleten végig havas eső, havazás lesz a jellemző, másutt az esőt, havas esőt délutántól észak felől egyre nagyobb területen váltja fel hózápor, sőt helyenként az ég is megdörrenhet. Az intenzív hózáporok mentén rövid idő alatt pár centis hótakaró is kialakulhat lokálisan. A délnyugati szél lassan mindenütt nyugatira, északnyugatira fordul, megerősödik, kiemelten az Észak-Dunántúlon és a főváros tágabb térségében olykor viharossá fokozódik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +7 fok között várható. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet.

Erős hidegfronti hatás várható, aminek következtében pénteken már sok lesz a napsütés, melyet időnként gomolyfelhők zavarhatnak meg. A Dunántúlon és északkeleten helyenként hózáporok is kialakulhatnak. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Hajnalban -10, -3, napközben 0-4 fokot mérhetünk.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: