Marine Le Pen elárulta, mit nem fog soha megbocsánati magának édesapjával kapcsolatban
Ahogy arról az elmúlt héten mi is írtunk: 96 éves korában meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia szélsőjobboldal egykori vezető alakja.
A Nemzeti Tömörülés (korábban: Nemzeti Front) nevű pártot ma már lánya, az 56 éves Marine Le Pen irányítja. A következő francia elnökválasztás komoly esélyese most arról beszélt:
Marine Le Pen 2011-ben vette át a Nemzeti Párt irányítását apjától, ezzel együtt pedig próbált a politikai térfélen középre lavírozni: ennek egyik eredménye volt a 2018-as névváltás, valamit a szélsőséges, rasszista megnyilvánulások finomítása és háttérbe szorítása is.
Interjújában elmondta, hogy apja a nácikkal kollaboráló Philippe Pétain marsall méltatásával ezt a tervét próbálta keresztül húzni. Emiatt 2015-ben lánya kezdeményezte a kizárását. Jean-Marie Le Pen ekkor már egyenesen azt állította, hogy a német megszállás Franciaországban „nem volt különösebben embertelen”. Marine Le Pen végül tiszteletbeli elnöki címétől is megfosztotta.
„Soha nem fogom megbocsátani magamnak ezt a döntést, mert tudom, hogy mérhetetlen fájdalmat okozott neki” – fogalmazott a politikus.
– tette hozzá.
A múlt héten elhunyt politikust összesen 25 alkalommal ítélték el rasszista és antiszemita kijelentései miatt.
(via ATV)