HÍREK
A Rovatból

„Kérdezze meg, hogy mikor teszik vissza a turulmadarat a munkácsi várra!” – nekiestek a kommentelők a Zelenszkijjel fotózkodó Novák Katalinnak

A köztársasági elnök az ukrán elnök meghívására érkezett Kijevbe. A kormánypárti hozzászólók nem örülnek a látogatásnak.

Link másolása

Keményen kiosztják a kommentelők Novák Katalint, aki Volodimír Zelenszkij ukrán elnök meghívására szombaton Kijevbe érkezett.

A köztársasági elnök egy képet is megosztott a Facebook-oldalán a látogatásról, amihez azt írta:

„Itt vagyok Kijevben az ukrán elnök meghívására. Ahol baj van, ott segítünk.”

A bejegyzéshez szombat délutánra már több mint 1100 hozzászólás érkezett. Az ellenzéki kommentelők egy része ugyan egyetért a látogatással, de sokak szerint „itthon is van baj bőven”, és szerintük itt segítség nincs.

Az igazán kemény hozzászólásokat azonban nem is az ellenzéki megszólalóktól kapta az ukrajnai látogatás kapcsán a köztársasági elnök, hanem pont a kormánypártiaktól. Ezek közül válogattunk össze néhányat, amelyeket változtatás nélkül közlünk.

„Magyarország sorsa nem érdekli, csak a színésze. Az orosz és az ukrán elnök háborúja és nem a miénk. Ki akarunk belőle maradni!!!!!! Mi a békét szeretjük és szeretnénk minél hamarabb. Ha leromboltak Ukrajnát,építsék maguk újjá!!!!!”

„Remélem hogy a magyar költségvetés felét odaadja Zelenszkijnek. Ajánlja fel az elmúlt időszakban vásárolt új hadifelszerelésünket is.”

„Az Elnöki hivatalának legrosszabb lépése volt! Sajnálom, de sokunknak okozott mélységes csalódást, bár tudom, hogy "megkérték" erre, ennek ellenére azt mondom, BÜSZKESÉG is van a világon! Remélem a jövő héten Viktor meg elmegy Moszkvába az helyrebillentené a mérleget!”

„Maradjon is ott! Az ukránok megalázzak a magyarokat, az "elnök asszony" meg benyal nekik tövig. Szégyen!”

„Kérdezze meg ha már ott van, hogy mikor teszik vissza a turulmadarat a munkácsi várra! És a többi, és a többi...”

„Jajjjj jajjjj jajjjj.. Drága Elnök asszony, minden tiszteletem az Öné.... de ezt nem kellett volna, Amerikába kellene utazni, ott tárgyalni, mert ezt a nyikhaj emberilénynek csúfolt valaki, Amerika bábja... Onnan mozgatják, Ő szerepet játszik... Nagy színész”

„Semmi keresni valónk ott. Ukrajna egy feneketlen kalap. Nácikat nem szabad támogatni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Másodszor is kirúgták Orbánék brüsszeli konferenciáját a választott helyszínről
Nem talál helyet az MCC annak a konferenciának, ahol Orbán Viktor és az európai szélsőjobb más ismert alakjai is felszólalnának. A második helyszín egy nappal a rendezvény előtt tette ki a szervezőket.

Link másolása

Másodszor is lemondták Brüsszelben azt a rendezvényt, amelyen Orbán Viktor és különböző, az európai szélsőjobboldalhoz tartozó politikusok szólaltak volna fel kedden és szerdán – írja a hvg.hu. A Nemzeti Konzervatív Konferencia (NATCON) szervezője a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli irodája.

A NATCON eredeti helyszíne a Concert Noble lett volna, ám múlt hét végén visszaléptek, állítólag azért, mert a szélsőjobboildali rendezvény befogadása miatt nagyon komoly nyomás nehezedett rájuk. Az MCC hétfőre talált új helyszínt a hvg.hu szerint, ez a Sofitel Hotel lett volna. Csakhogy most ez is visszamondta a megállapodást.

„Figyelmeztetést kaptam a sajtótól az esemény természetéről és az érkező emberekről. Erről tájékoztattam a helyi rendőrséget, akik felvették a kapcsolatot a Sofitellel, és a vezetőség úgy döntött, hogy lemondja az eseményt”

– idézi a lap Vincent de Wolf, az érintett brüsszeli kerület, Etterbeek polgármesterét. A Brussel Times nyomán azt írják: a szervezők már a szállodában voltak és amikor tájékoztatták őket, hogy a szerződés érvényét veszíti, nem akartak elmenni. Végül a kiérkező rendőröknek kellett elmagyarázniuk, hogy ez nem a szállodán múlott, ekkor a szervezők távoztak.

Újabb helyszínről egyelőre nincs hír. Orbán Viktor mellett egyébként a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is felszólalna, ha lenne hol. A helyszínkeresést nehezíti, hogy akárhová mennének, a brüsszeli antifasiszta szervezetek is követik a rendezvényt, demonstrációt szervezve annak helyszínéhez – vagy egy ünnepséget, ha végül elmarad a NATCON.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Sikerült Orbánéknak helyszínt találni, mégis elindulhatott a brüsszeli konferencia
Orbán Balázs büszkén posztolta az X-en, hogy teltházzal indult el a rendezvény, noha közben rácáfolt önmagára az ezt illusztráló képpel. Előtte két helyszínről is kirúgták a konferenciát, ahol a miniszterelnök is felszólal.

Link másolása

Miután két helyről is elküldték a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, egy harmadik végül befogadta a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON). A helyszínről Orbán Balázs az X-en posztolt:

„A baloldal megpróbálta megakadályozni, mégis elkezdődött! Yoram Hazony teltház előtt nyitotta meg a brüsszeli NATCON-t.”

A miniszterelnök politikai igazgatója egy képet is posztolt, melyen jól látszik, hogy nincsen teltház a rendezvényen, noha azt nem túl nagy teremben tartják végül meg. A galérián például minden egyes szék üres, de a földszinti sorok sincsenek teljesen feltöltve.

A rendezvényen a tervek szerint felszólal majd mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Yoram Hazony, akit Orbán Balázs említett, egy izraeli konzervatív szerző.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
3 millió forintot költött Magyar Péter lejáratására a DK-hoz köthető Nyugati Fény egyetlen hónap alatt
A lap idén 78 hirdetést adott fel a Facebookon, ezek mindegyike Magyar Pétert támadja. Az ellenszenv kölcsönös, Magyar korábban Gyurcsány Ferencet a NER pillérének nevezte.

Link másolása

A DK-hoz köthető Nyugati Fény március közepe óta 3 millió forintot költött el Magyar Péter elleni – írja a Telex a Meta Ad Library adatai nyomán. A lap szerint:

Idén összesen 78 darab Facebook-hirdetést indított a DK-s lap, és ezek mindegyike csak és kizárólag Magyar Péterről szólt.

A hirdetésekben jellemzően az eddigi interjúiból vágtak ki rövid részleteket, vagy azokat a cikkeiket igyekeznek minél több olvasóhoz eljuttatni, amelyben leválasztják Magyart a DK szavazótáboráról. A legutóbbihoz például Magyar egyik partizános interjújából vágtak ki egy részletet, melyben arról beszél, hogy pártvezetőként soha nem kötne koalíciót Gyurcsány Ferenccel. Ebből a Nyugati Fény ezzel a címmel készített hirdetést:

„Magyar Péter bevallotta: inkább a Fidesszel kötne koalíciót, mint az ellenzékkel”.

A DK a 2022-es választás óta azon dolgozik, hogy a következő országgyűlési választásokra az ellenzék vezető erejeként ő ossza a lapokat, és mindenki más hozzájuk igazodjon – értelmezi a Nyugatui Fény kampányát a Telex. A Republikon és a Nézőpont felmérése szerint azonban nem kizárt – folytatják –, hogy Magyar új pártja beelőzi a DK-t, ami alaposan felborítaná az ellenzéken belüli pozíciókat.

Az ellenszenv és a gyanakvás kölcsönös, Magyar például arról beszélt az április 6-i tüntetésen, hogy „Gyurcsány Ferenc a pillére és a biztosítéka a NER-nek”. Magyar Péter lejáratására egyébként a fideszesek is bőven költenek: a Megafon egy hónap alatt 143 millió forintot égetett el a Facebookon, ennek nagy részét a Magyar Pétert támadó videók tették ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még több önkormányzattól von el pénzt a kormány szolidaritási hozzájárulásként, az összeg egyből az állami költségvetésbe landol
Idén ez 310 milliárd forint bevételt jelent. A pénz nem is közvetlenül a szegényebb településeknek megy.

Link másolása

2023-ban összesen 724 települési önkormányzatnak kellett összesen 237 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetnie. Idén 848 önkormányzattól szednék be a hozzájárulást, amiből összesen 310,6 milliárd forint bevételre számítanak – foglalta össze a Népszava. 2024-ben már 848 önkormányzattól várják a hozzájárulást, ami 310,6 milliárd forint bevételt jelent.

Mindez onnan derült ki, hogy Niedermüller Péter az illetékes minisztériumhoz fordult közérdekű adatigényléssel.

A Pénzügyminisztérium (PM) válaszából az is kiderült, hogy

az önkormányzatoktól beszedett szolidaritási hozzájárulást nem osztják vissza közvetlenül a szegény településeknek, hanem az egyenest az állami költségvetésbe kerül – igaz, ott az önkormányzatoknak szánt pénzek közé.

A PM indoklása szerint a „szolidaritási hozzájárulással a kiemelkedően kedvező anyagi helyzetben lévő önkormányzatok támogatják a kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévőket”. Azt viszont a kormány dönti el, hogy melyik önkormányzatot tartja tehetősebbnek. Az adó mértékét az egy lakosra jutó adóerő-képesség alapján határozzák meg, amit az éves központi költségvetésről szóló törvényben rögzítenek. Az összeg azért emelkedik, mert „az érintett települések adóbevétele nagyobb mértékben növekedett”.

A Népszava arról is ír, hogy 2020 óta harmadszor kerülnek az önkormányzatok mínuszba. A szektor hiánya 108 milliárd forintra rúg az Eurostatnak megküldött hiányjelentés (EDP) szerint.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk