HÍREK
A Rovatból

„Ez az árstop a kommunista Orbánt idézte” – olvasóink véleménye a hatósági üzemanyagár megszüntetéséről

A többség szerint szükséges volt kivezetni az ársapkát, de sokan úgy gondolják, már korábban itt lett volna az ideje.

Link másolása

Mint arról mi is beszámoltunk, kedden 23 órától megszűnt az üzemanyag-árstop, vagyis mostantól már csak piaci áron lehet tankolni Magyarországon is. Tavaly novemberben vezette be a kormány a 480 forintos hatósági árat a 95-ös benzinre és a gázolajra, az intézkedést pedig többször is meghosszabbította. Az ársapka december 31-ig maradt volna érvényben, ám az elmúlt hetekben kialakult, és főleg az elmúlt napokban kritikussá vált üzemanyag-ellátási helyzet miatt a kormány kénytelen volt azonnali hatállyal kivezetni. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az uniós szankciókat tette felelőssé a döntés miatt.

A bejelentés hírére már az ellenzék és a külföldi sajtó is reagált. Szerda reggel olvasóinkat is megkérdeztük arról, szerintük jó döntés volt-e megszabadulni a hatósági üzemanyagártól.

A többség szerint egyértelműen szükséges volt meghozni ezt a döntést, de sokan úgy gondolják, már korábban itt lett volna az ideje. Többen írták azt is, hogy nem a magas üzemanyagárakkal van a gond, hanem a magyar fizetésekkel, amelyek nem követik az áremelkedéseket. Sokan úgy vélik, hogy csökkenteni kellene az üzemanyag áfáját és jövedéki adóját, hogy megfizethető legyen.

Szép számmal érkeztek kommentek a Facebook-posztunk alá, ezekből idézünk most néhányat.

„Nagyon helyes hogy megszüntették az ársapkát. Én örülök neki.”

„Szerintem ez most elkerülhetetlen volt... a kormány sok eddigi elhibázott lépésével van a nagyobb baj, amit pl már Matolcsy is beismert.”

„Nem jó, de szükséges. Árstopot nem lehet sokáig alkalmazni, az egy átmeneti, rövid tűzoltási megoldás.

Az persze más kérdés, hogy a piaci ár bevezetésének ritmusa és időpontja a lehető legrosszabb. Most indult újra Szászhalombatta, jön a karácsony, mi meg beszopjuk. De előtte persze meg kellett várni, hogy gond legyen a kutakon.”

„Be sem kellett volna vezetni. A többivel együtt. És akkor talán nem lenne hiány mindig mindenből meg ekkora áremelkedés.”

„Nagyon jó döntés! Ez az árstop a kommunista Orbánt idézte. Ha nem lenne áfa meg jövedéki adó, csökkenne a benzinár.”

„Egyetlen árstop sem lehet jó, hosszú távon meg különösen. A mostani döntést a félelem generálta, annak semmi köze a szankciókhoz. Még is, ma ez volt az egyetlen elfogadható döntés.”

„Most dönthet a kisember, hogy tankol, csak azért hogy munkába járjon, vagy fizeti a megemelkedett rezsit és eszik, neadjisten még albérletben is van. Semmi gond azzal, hogy eltörölték az ársapkát. Csak akkor az emberek kapjanak bérkompenzációt, mert ennyi mindent nem tudunk fizetni.”

„Igen. Majd kevesebbet autóznak az emberek, max annyit, amennyit kell. Bulira nem kell autóval járni. Akinek szüksége van rá vagy a munkájához elengedhetetlen stb., az autózik. Ez csak így fog működni.”

„Korábban kellett volna. Ezt pont az ünnepek előtt... Szép, mondhatom.”

„Már régebben el kellett volna törölni. A sok adót kellene csökkenteni, ami az üzemanyagot terheli. Már kész cirkusz volt az egész. Vidd be a forgalmit, keress kutat, ahol tudsz tankolni, nem tudsz annyit tankolni, amennyit akarsz...”

„Engem már nem érdekel, jó lesz a 641 ft. Csak ne kelljen 5 kutat végig járni, hogy hol lehet teletölteni a tankot, hanem bármelyik kút ki tudjon szolgálni.”

„Mindenki tisztában volt azzal, hogy ez nem tartható fenn sokáig! Most jött el az idő, hogy vége. Akkor mi is a gond ezzel?”

„Nem eltörlés! Eddigi segítség! 13 hónapig. Köszönjük!”

„Köszönjük, hogy 13 hónapig a legalacsonyabb áron tankolhattunk! Ezt csak azok nem értik, akik nem akarják érteni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Eltörölnek egy munkaszüneti napot, rögtön kiment tüntetni 50 ezer ember Dániában
A szakszervezetek nem támogatják, hogy egy nappal többet kelljen dolgozni a Nagy Imádság Napjának eltörlésével. A kormány a védelmi kiadásokat növelné a plusz bevételből.

Link másolása

Legalább 50 ezren tüntettek vasárnap Koppenhágában, mert megszüntetnek egy ünnepnapot - írja a Reuters alapján a 444.hu.

A megmozdulást az ország legnagyobb szakszervezetei szervezték, amelyek ellenzik a Nagy Imádság Napjának eltörlését, melyet 1686 óta ünnepelnek a helyi keresztények a húsvétot követő negyedik pénteken. A szervezők szerint ez volt az utóbbi több mint tíz év legnagyobb megmozdulása Dániában.

A balközép Szociáldemokrata Párt, a Mérsékelt Párt és a jobbközép Liberális Párt kormánykoalíciója döntött úgy, hogy egy nappal többet kell dolgozni, hogy így növelni tudják a védelmi költségvetés keretét.

A kormány terve, hogy három év alatt teljesítsék a NATO 2030-as célját, és a GDP két százalékára emeljék a védelmi kiadások mértékét.

Az ehhez szükséges pénzt az ünnepnap eltörlésével és a nagyobb adóbevétellel akarják összeszedni. Bár az elemzők szerint nem biztos, hogy ez az intézkedést hosszú távú megoldást jelentene, a kormány kitart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videó: Élőben tudósított egy török tévéstáb, amikor összedőlt mögöttük egy épület
A riporter és az operatőr is pánikszerűen futásnak eredt, miközben a ház hatalmas robajjal összedőlt mögöttük.

Link másolása

Éppen élőben tudósított egy török tévéstáb földrengésekről, az ország délkeleti részén fekvő Malatyából, amikor egy utórengést követően összedőlt mögöttük egy épület - írja a BBC.

A döbbenetes felvételen látható, ahogy a riporter a kamerába beszél, majd

ő és a stáb is futásnak ered, miközben a háttérben hatalmas robajjal össze dől az épület.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, több erős földrengés volt Törökország déli és Szíria északi részén. Eddig 1121 halálos áldozatot jelentettek Törökországból, 780-at pedig Szíriából. Körülbelül 5400-an sérültek meg Törökországban, kétezren Szíriában - írja a BBC.

Rengeteg épület összedőlt, a hatóságok jelenleg is túlélőket keresnek a romok között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Elképesztő pusztítást végeztek a földrengések Szíriában és Törökországban
A katasztrófának már közel kétezer halálos áldozata van. Több ezer épület dőlt össze mindkét országban, jelenleg is keresik a túlélőket a romok között.

Link másolása

Ahogy arról már több cikkben is beszámoltunk, több erős földrengés volt Törökország déli és Szíria északi részén.

A török katasztrófavédelem, az AFAD adatai szerint helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében 7,8-as erősségű földrengés következett be, amelyet 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű rengés követett. Órákkal később Kahramanmaraş tartományt egy újabb 7,5-ös erősségű földrengés rázta meg Elbistan közelében.

Eddig 1121 halálos áldozatot jelentettek Törökországból, 780-at pedig Szíriából.

Körülbelül 5400-an sérültek meg Törökországban, kétezren Szíriában - írja a BBC.

Rengeteg épület összedőlt, a hatóságok jelenleg is túlélőket keresnek a romok között.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint a mostani a legsúlyosabb természeti katasztrófa az 1939-es erzincani földrengés óta,

amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban. A rengések következtében legalább 2818 épület omlott össze, miközben eddig 2470 embert már kiszabadítottak a romok alól. A mentési munkálatokban mintegy 9 ezer ember vesz részt, de számuk folyamatosan növekszik.

Rengeteg ország ajánlotta fel a segítségét: többek között Németország, Csehország, Románia, Szerbia és az Egyesült Királyság is mentőegységekkel, illetve eszközökkel segítik a két országot.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy még hétfőn elindul Törökországba az az ötven fős, hat orvost is soraiban tudó kutató-mentő alakulat, amely az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság koordinálásában jött létre. A külügyminisztériumnak egy olyan magyarról van tudomása, aki katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele tartják a kapcsolatot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nem nagyon szeretjük, hogyha palira vesznek minket” – visszavágott az államtitkárnak az orvosi kamara alelnöke
A kamara hétvégén jelentette be, hogy tiltakozásba kezdenek. Takács Péter államtitkár szerint viszont „ez méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen”.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, közel egyhangúan szavazta meg a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli Országos Küldöttközgyűlése azt a követelést, melyben megfogalmazták, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok az önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe.

Erre Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára vasárnap úgy reagált: „Méltatlan támadás a kormány és a betegek ellen”.

Takács szavaira a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke, Álmos Péter válaszolt:

„Kommunikációs fogásokkal nem lehet érdemi vitát folytatni.”

A MOK egyenlő a magyar orvosokkal - idézte a Spirit FM Álmos Pétert, aki emlékeztetett rá, hogy az államtitkár korábban volt a MOK titkára is, így pontosan tudja ezt. Szerinte a MOK döntései tükrözik az orvosok véleményét.

„Államtitkár úr maga mondta, hogy az orvosok jellemzően okos emberek. Nem nagyon szeretjük, hogyha palira vesznek minket”

– tette hozzá, kiemelve, hogy a lépésük egy nyomásgyakorlás arra, hogy az állam lássa el rendesen a feladatát.

Az orvosok már nem tudják vállalni a sok önkéntes munkaórát, nincs garancia arra, hogy a betegek jó ellátást kapjanak. A sztrájkot éppen azért nem választják, mert az nagyon befolyásolná az egészségügyi ellátást.

Sértőnek nevezte, hogy a Fidesz szerint a DK áll az orvoskamara döntése mögött.

Ezt kikéri azoknak a kollégáinak a nevében is, akik jobboldali elköteleződésűek. Ráadásul egyik fő követelésük, hogy depolitizálják a szakmai döntéseket, az egészségügyben nincs helye pártpolitikai nézeteknek. Egy orvos nem úgy nézi a betegét, hogy jobb- vagy baloldali értékeket vall-e, azt nézi, hogy áll éppen az infarktusa.

Forrás: Spiritfm.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: