HÍREK
A Rovatból

Előkerült egy hosszabb felvétel Vogel Evelin 30 milliós kéréséről: „Szeretném azt a biztonságot megteremteni, ami nem a Péternek az őrületétől függ”

A felvétel kedd délután érkezett meg több szerkesztőségbe. A feladó szerint ez „az eredeti, teljes, vágatlan felvétel Vogel Evelin és Hanzel Henrik találkozásáról”.


Egy újabb hangfelvétel érkezett több hírportál szerkesztőségébe kedden délután. A feladó szerint ez annak a rövid felvételnek a vágatlan verziója, amelyet Magyar Péter mutatott be a napokban, és amelyen a volt barátnője, Vogel Evelin 30 milliót kér a pártközeli vállalkozó Hanzel Henriktől, hogy ne borítsa a bilit.

Magyar Péter vasárnap délután tartott egy rendkívüli sajtótájékoztatót. A TISZA Párt elnöke itt arról beszélt, hogy szerinte a kormánypárt példátlan lejáratókampányt fog indítani ellene, amelyben illegálisan készített felvételeket, valamint a volt barátnője, Vogel Evelin által készített 11 órányi hangfelvételt is felhasználják majd. Magyar Rogán Antal kabinetminisztert azzal vádolta, hogy titkosszolgálati eszközök illegális használatával és megfigyelésekre adott utasításokat.

Magyar később egy hangfelvételt is bemutatott, amin állításuk szerint Vogel Evelin és egy tiszás munkatárs, Hanzel Henrik beszélgetése hallható. Ezen többek között az hangzik el:

„Ahhoz képest, hogy ez az egész most létrejött, és amilyen intenzitással megy az egész előre, ez 30 nem sok, és ezt te is tudod”

A beszélgetés elején Vogel Evelin úgy fogalmaz, hogy ő nem fog lehajtott fejjel elsétálni: „kérem a pénzem, és szia, mindenkinek szia.”

A kedden kiküldött 1 óra 44 perces felvétel a levélíró állítása szerint „az eredeti, teljes, vágatlan felvétel Vogel Evelin és Hanzel Henrik találkozásáról”.

„Magyar Péter egy manipulált, vágott hanganyagot hozott nyilvánosságra vasárnap. Egy másfél órás beszélgetés hét különböző részletét gyúrták egybe, kontextusokból kiragadva a mondatokat, a számukra kellemetlen részek meg nyilván kimaradtak” - írták a levélben, amihez a felvételt csatolták. A levél ígérete szerint a Magyar és Hanzel számára “kellemetlen” részeket is tartalmazza.

A HVG beszámolója szerint az újabb, hosszabb felvételen Hanzel azt mondta Vogelnek, hogy „nem alakult jól a pártkapcsolatotok, de úgy látom, Péter próbálkozik”, majd azt is hozzáteszi, hogy a Tisza Pártban,

„a szervezeten belül ugyanúgy féltek tőled, a keveréseidtől (…) te is keverted a szart”.

Vogel erre azt mondja, nem akart ő senki lenni a pártban, majd itt hangzik el tőle az a mondta, hogy kérem a pénzem, és szia. Hanzel ezután azt kérdezi, hogy miért nem marad a rendszerben dolgozni, amire Vogel azt feleli: nem akar maradni, mert „hülyének lett nézve”. Ahogy fogalmaz: Péternek már nagyon sok feketepontja van nála, és a kapcsolatuk már nem javítható meg: „nagyon sokszor vetített, játszott velem (…) dührohamot kapott, üvöltött velem.”

Vogel arról is beszélt, hogy szerinte Magyar Péter „színtiszta” bosszúból ment be a Partizánba interjút adni. Ő érzi a felelősséget, hogy van egy vízió, de az ő bosszúja, hogy „borítja a szaros bilit, mert ő nem kapta meg azokat a (…) mert ő sértve érzi magát.”

Hanzel ezután még próbálja győzködni, hogy maradjon a pártban, de Vogel azt mondja, hogy neki ebből elege van. Hanzel visszakérdez, hogy jó, de akkor mit akar elérni, mert látja, hogy a szemében még van bosszú, mire Vogel válaszában azt mondja nem feltétlenül alakul át bosszúvá, amit érez, de átalakul, „ha nem kapom meg, azt amit kérek, amit jogosnak tartok.” Ez a rész szerepelt a MAgyar péter által nyilvánosságra hozott rövidebb felvételen is.

Ezután kifejti, hogy feláldozta a karrierjét Magyar Péter mellett.

„Kurvára sajnálom azt, hogy ennyi mindent beletettem, ennyi mindent feláldoztam, és akkor most itt vagyok úgy, hogy a projektemet lenulláztam, az emberek akikkel dolgoztam, már rég mást csinálnak, a tavaszi-nyári kollekcióm (…) a webshopomat fizetem tök feleslegesen, egy üres webshopot, nincsenek benne termékek (…) ez a szívügyem (…) szeretném ezt vinni, szeretnék a gyerekkel elmenni egy hétre a tengerre.”

Erre Hazel egyenes megkérdezi: „Mi a kérésed? Tudod, én vagyok a pénzügyes!” Erre érkezik Vogel Evelintől a válasz, hogy 30, ami „nem sok ahhoz képest, hogy ez az egész merre megy”. Erre Hanzel azt mondja, hogy a pártban senki nem kap pénzt, se az egyesületben, Vogel azonban közbeveti, hogy de Márk már kap fizetést. (Itt vélhetően Radnai Márkra, a Magyart kezdettől segítő, most már pártalelnökre utalt.)

„A Márknak nagy szüksége van rá (…) ő le van nullázódva, de én még annál is jobban le vagyok nullázódva, egy barátnőmnél alszom egy kanapén.”

Hanzel ezután arról beszél, hogy ő a pártból nem tud kiutalni Vogelnek, erre azonban a nő közbevág, hogy „azt mondta Péter, a legrosszabb esetben eladja a részvényeit és abból kifizet engem”.

„A szakítás előtt két nappal (…) én úgy voltam vele, hogy kilépek magánéletileg meg munkailag, viszont szeretném kérni ezt a pénzt és sziasztok, további sok sikert.”

Vogel azt is elmondja, hogy méltatlan helyzetben érzi magát, mire Hanzel megjegyezte, hogy „amikor a mamutok küzdenek, nem jó gyepnek lenni”.

„Szeretném azt a nyugalmat, azt a biztonságot megteremteni, ami nem a Péternek az őrületétől függ”

- mondja Vogel.

Hanzel ezután azt javasolja Vogelnek, hogy havi fizetést tudnak adni neki, de nem kell bejárnia. Vogel azonban az egyösszegű 30 millióhoz ragaszkodik, szerinte pár százezer forinttal nem tud mit kezdeni. Hanzel azonban úgy fogalmaz, hogy nincs náluk fekete pénz, nincsen oldalról befolyó, nincs zsebes történtet, „úgy tudom megoldani, hogy fizetés”.

Vogel elismerte, hogy kapott a Pétertől is közben pénzt, meg „volt csomó minden”, de kitart amellett, hogy neki egyben kellene nagyobb összeg, mert a webshopját szeretné elindítani szeptemberben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter vitára hívta Orbán Viktort: Ha nem jön el, akkor legyen férfi, és mondja ki, fél az őszinte és nyílt párbeszédtől
A Tisza Párt elnöke videóüzenetben szólította fel a miniszterelnököt, hogy nyilvános, élő adásban beszéljenek az ország sorsát érintő ügyekről. Helyszínt és időpontot is kért.
F. O. - szmo.hu
2025. június 09.



Magyar Péter videóüzenetben fordult Orbán Viktorhoz, amelyben nyilvános, élő vitára hívta a miniszterelnököt. Azt kérte, Orbán jelölje ki a helyszínt és az időpontot, ahol szerintük érdemi beszélgetés indulhatna közös ügyeinkről.

„Beszélgetni hívom Önt, nyilvános helyen, élő, egyenes adásban. Ha nem jön el, akkor legyen férfi, és mondja ki: fél az őszinte és nyílt párbeszédtől” – fogalmazott Magyar. Hozzátette: ha Orbán mégsem venne részt, akkor küldje el „a hozzá legközelebb álló, a gondolatait és pénzügyi helyzetét legjobban ismerő és átadni képes szövetségesét, Mészáros Lőrincet”.

A Tisza Párt vezetője szerint a vitában olyan témákról kellene szó esnie, mint a megélhetési válság, az egészségügy, az oktatás helyzete vagy az idősek megbecsülése.

Magyar hangsúlyozta: „Nem pártok nevében hívom beszélgetni. Nem oligarchák nevében. Nem pártközpontok nevében. Hanem azok nevében, akiknek nincs hatalmuk, akiknek nincs stúdiójuk, nincs médiahálózatuk és nincs hátsó szándékuk – csak kérdéseik vannak, meg tisztességük. A magyar emberek többségének a nevében hívom egy nyilvános beszélgetésre.”

Azt is mondta: „Elnök úr, azt, hogy Ön bátor harcos, nem vonom kétségbe. Sok csatát megvívott már élete során. De ha elugrik, azt gondolom, hogy nem a bátorság, hanem az elszántság és az erő hiányzik Önből. Vagy esetleg valaki engedélye?” Hozzátette, hogy szerinte

az emberek világos válaszokat várnak, nem mismásolást, hazudozást, és nem azt, hogy „folytatjuk”.

A videó egy évvel az európai parlamenti választás után és 307 nappal az országgyűlési választás előtt került nyilvánosságra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tervek Parajd megmentésére: patakterelés, sótalanítás, gátak, vízfestés, víztározó
A szakemberek az eddigi elemzések alapján több intézkedést is hoztak. Közben a Korond-patak vízhozama csökkent, bár a sótartalma továbbra is magas.


Péntek este Parajdra látogatott Bogdan Ivan gazdasági miniszter, akit Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, Tánczos Barna pénzügyminiszter és Raed Arafat belügyi államtitkár is elkísért. A miniszterek helyszíni bejáráson vettek részt, ahol egyeztettek a szakemberekkel a folyamatban lévő munkálatokról és a sürgős teendőkről. A gazdasági miniszter Facebook-bejegyzésében azt írta: „Parajdnak tettekre van szüksége, nem nyilatkozatokra. A bánya nem csak sókitermelést jelent. A térségben sok család jövedelmének és stabilitásának a forrása. Senkit sem hagyunk hátra, és semmit sem bízunk a véletlenre!” - írja a Székelyhon.

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter is megszólalt a hétvégén. Bejegyzésében közölte, hogy

igyekeznek mielőbb finanszírozást találni a Kis-Küküllő vizének sótalanítására, hogy a vészhelyzet által érintett települések mintegy 40 ezer lakója újra ivóvízhez juthasson.

Azt is bejelentette, hogy a vízügyi igazgatóság péntek reggel 3,1 millió lejt utalt ki a Korond-patak áradásának kockázatát csökkentő víztározók megvalósíthatósági tanulmányára.

A miniszter hozzátette, hogy

megkezdték egy biztonsági meder kiásását, amit a Salrom által megbízott kivitelező végez, és már megérkeztek azok a csövek is, amelyeket a víz ideiglenes elvezetésére rendeltek. Elmondása szerint a Korond-patak vízhozama csökkent.

A folyamatok részeként az Országos Vízügyi Igazgatóság

természetes alapanyagú fluoreszkáló festéket adagol a Dózsa- és József-bányák vizébe, hogy megfigyelhessék, hol távozik a víz.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a színezék nem káros az egészségre, és arra kérik a lakosságot, ne ijedjenek meg, ha festéket látnak a Korond-patakban vagy a Kis-Küküllőben.

A parajdi bányakatasztrófát követően hazai és külföldi szakemberekből álló bizottság javaslatára

két gátat is építenek, hogy lassítsák a Korond-patak vízsebességét.

A Hargita megyei prefektusi hivatal vasárnapi közlése szerint az egyik, körülbelül 40 centiméter magas gátat már szombaton megépítették, a másik befejezése vasárnapra esett.

A szakemberek arra számítanak, hogy ezek a gátak segítenek csökkenteni a víz áramlási sebességét és stabilizálják a vízszintet a talajsüllyedéses területeken, ezzel pedig mérsékelhetik a hirtelen bányaomlás kockázatát. Emellett a gátak hatással lehetnek a víz sótartalmának csökkentésére az alsóbb szakaszokon, illetve a zavarosság és erózió mértékét is mérsékelhetik.

A prefektusi hivatal tájékoztatása szerint a víz sótartalma a patakmederhez közeli tárnákban 280,78 gramm/literről 287,05 gramm/literre nőtt, a József-bányánál pedig 286,62 gramm/literről 288,2 gramm/literre emelkedett.

A tájékoztatás szerint a víz hőmérséklete a mederhez közeli tárnákban és a József-bányában is állandó, a metánkoncentráció csökken. A Korond-patak vízhozama Alsósófalvánál és Parajdnál is csökkent, sótartalma ugyanakkor továbbra is magas, de stabilizálódott. A gátaknak köszönhetően várhatóan ez is csökkenni fog.

Az evakuálási intézkedések legalább húsz napig még érvényben maradnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Izrael feltartóztatta a Gázába tartó segélyhajót, Greta Thunberg is a fedélzeten volt
A Madleen nevű hajót az izraeli hadsereg állította meg, mielőtt elérhette volna Gázát. A fedélzeten francia EP-képviselő és segélycsomagok is voltak.


Az izraeli hadsereg hétfő hajnalban megállította a Madleen nevű hajót, amely segélyszállítmánnyal indult volna a Gázai övezet felé. A brit zászló alatt közlekedő hajó a tengeri blokád ellenére próbált eljutni a térségbe. A fedélzeten tizenkét ember tartózkodott, köztük Greta Thunberg svéd klímaaktivista és Rima Hassan francia európai parlamenti képviselő, írta a Reuters.

A Madleent az izraeli Asdód kikötőjébe vontatták. Az izraeli külügyminisztérium azt közölte:

„A »hírességek szelfijachtja« biztonságban eljutott Izrael partjaihoz. Az utasok várhatóan visszatérnek hazájukba.”

A minisztérium hozzátette, hogy mindenki sértetlen, és a hatóságok szendvicset és vizet adtak nekik. Később úgy fogalmaztak: „A műsornak vége.”

Az izraeli hatóságok közlése szerint a hajón csak csekély mennyiségű segélyt találtak, ezeket „valódi humanitárius csatornákon keresztül” szeretnék eljuttatni Gázába.

A védelmi miniszter, Jiszráel Kác vasárnap adott utasítást a hadseregnek, hogy akadályozza meg a Madleen célba érését.

A kezdeményezést a Hamász támogatására irányuló propagandaakciónak nevezte.

A Freedom Flotilla Coalition (FFC) a nemzetközi figyelmet kívánta felhívni a gázai humanitárius helyzetre. Az ENSZ különmegbízottja, Francesca Albanese is támogatásáról biztosította az akciót, és más hajókat is felszólított arra, hogy próbáljanak meg segélyt eljuttatni a térségbe. Mint írta: „A Madleen útja talán véget ért, de a küldetésnek még nincs vége. Minden földközi-tengeri kikötőnek segélyt és szolidaritást szállító hajókat kell küldenie Gázába.”

Március elején Izrael leállította a segélyszállítmányok beengedését, aminek következtében összeomlottak azok az ellátási rendszerek, amelyek korábban valamelyest biztosították a lakosság túlélését.

A liszt ára az ötvenszeresére emelkedett, az üzemanyag gyakorlatilag elérhetetlenné vált, sok helyen műanyaghulladékkal próbálnak tüzelni. A napi egymillió embert kiszolgáló pékségek bezártak.

Május 20-án Izrael ismét lehetővé tette, hogy a nemzetközi segélyszervezetek konvojai átlépjék a gázai határt. Az izraeli kormány azzal indokolta korábbi döntését, hogy a segélyek egy része a Hamász kezébe kerül, amely ezeket haszonnal továbbértékesíti.

A helyzet kezelésére izraeli javaslatra létrehozták a Gázai Humanitárius Alapot (Gaza Humanitarian Fund – GHF), amelyet egy amerikai vállalkozó alapított. A segélyelosztó pontokat amerikai zsoldosok védik. A rendszer azonban nem tud elegendő mennyiségű segítséget biztosítani. Az elosztópontoknál gyakoriak a konfliktusok, sokszor több száz vagy ezer éhező próbál egyszerre hozzájutni az élelmiszerekhez.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter dalra fakadt, beleszőtte Lázár mellett Tiborczot és Mészárost is: Megy a gőzös Batidára...
A Tisza Párt elnökét megihlették a hétvégén történtek, és a vasúti káosz kapcsán dalban fejtette ki gondolatait a közösségi oldalán.
F. O. - szmo.hu
2025. június 09.



„Búcsúdal a bukott batidai bakterhez 3 főszereplővel” címmel énekelt dalt a Facebookon Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke a Megy a gőzös című klasszikus szövegét aktualizálta a szombati vasúti káosz kapcsán, és megemlítette benne Lázár Jánost, Tiborcz Istvánt és Mészáros Lőrincet is. Magyar Péter végül elnézést kért a kanizsaiaktól és a vájtfülűektől is a produkcióért.

A dalt itt lehet megtekinteni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk