„Azt hiszem, ez meg fog történni” – Trump a NATO-főtitkár jelenlétében beszélt Grönland elcsatolásról
Az amerikai elnök ismét bedobta a sziget megszerzésének ötletét, ezúttal Mark Rutte előtt, aki azonban egyértelművé tette, hogy ez a vita nem tartozik a hatáskörébe.
Donald Trump amerikai elnök ismét felvetette, hogy az Egyesült Államoknak meg kellene szereznie Grönlandot. Az Ovális Irodában, Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott találkozóján azt mondta:
„Azt hiszem, ez meg fog történni.”
Trump szerint a sziget stratégiai jelentőségű, és hozzájárulna a nemzetközi biztonsághoz. „Nemcsak a biztonság miatt, hanem a nemzetközi biztonság érdekében is szükségünk van rá. Sokan a kedvenc játékosaink közül ott cirkálnak a partoknál, és óvatosnak kell lennünk” – mondta, miközben Ruttéra nézett.
„És csak gondolkodom, korábban nem nagyon foglalkoztam ezzel, de most egy olyan emberrel ülök itt, aki nagyon hasznos lehet. Tudod, Mark, erre szükségünk van a nemzetközi biztonság érdekében” – tette hozzá.
A NATO-főtitkár egyértelművé tette, hogy a Grönland körüli vita nem tartozik a hatáskörébe. „Majd beszélünk erről”
– válaszolta Trump Rutténak.
„Nem akarom belerángatni a NATO-t” – mondta Rutte. Ugyanakkor elismerte, hogy Grönland és az Északi-sarkkör biztonsági szempontból kiemelten fontos, mert Kína és Oroszország egyre nagyobb jelenlétet épít ki a térségben.
Trump két nappal azután beszélt újra Grönlandról, hogy a szigeten a jobbközép Demokraatit párt nyerte meg a parlamenti választást. A párt támogatja a Dániától való függetlenedés lassú folyamatát.
Az elnök hónapok óta hangoztatja, hogy az Egyesült Államoknak meg kellene szereznie Grönlandot. Az USA katonai bázist is fenntart a szigeten. Hivatalba lépése előtt Trump nem zárta ki a katonai beavatkozás lehetőségét sem az annektálás érdekében. Fia, Donald Trump Jr. és több szövetségese januárban ellátogatott a szigetre.
Donald Trump amerikai elnök ismét felvetette, hogy az Egyesült Államoknak meg kellene szereznie Grönlandot. Az Ovális Irodában, Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott találkozóján azt mondta:
„Azt hiszem, ez meg fog történni.”
Trump szerint a sziget stratégiai jelentőségű, és hozzájárulna a nemzetközi biztonsághoz. „Nemcsak a biztonság miatt, hanem a nemzetközi biztonság érdekében is szükségünk van rá. Sokan a kedvenc játékosaink közül ott cirkálnak a partoknál, és óvatosnak kell lennünk” – mondta, miközben Ruttéra nézett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
RTL: Pakisztánból származhat a Kisbajcson pusztító ragadós száj- és körömfájás vírus
Rusvai Miklós arra figyelmeztetett, hogy a fertőzést az ember is elkaphatja, de a betegség csak nagyon enyhe tüneteket okozhat. Az állatok azonban nagyon komoly veszélyben vannak.
Pakisztánból származhat a Kisbajcson pusztító ragadós száj- és körömfájás vírus - tudta meg az RTL Híradó. Információjuk szerint a laboratóriumi vizsgálatokból derült ki, hogy honnan jött a fertőzés.
A kormányinfón Gulyás Gergely azt közölte, hogy nem a szarvasmarha-telepen dolgozó vendégmunkások a felelősek a fertőzésért. A Híradó úgy tudja, hogy a telepen egyiptomiak dolgoznak. Ők azonban már hónapok óta nem voltak otthon.
Az állatállományt Kisbajcson leölték és a Győr környéki földekről - a telepről származó - trágyát begyűjtötték.
Gulyás Gergely szerint az eddigi intézkedések sikeresnek tűnnek. "Folyamatos vizsgálatok vannak még az állattartóknál mindenütt, de azt látjuk, pillanatnyilag úgy tűnik, hogy nem terjedt tovább a vírus sehova sem" - mondta.
A Híradó beszámolója szerint a vírust egy angliai laboratóriumban azonosítják, ahol az összes eddigi száj- és körömfájás vírus törzsgyűjteménye megvan - ezt Rusvai Miklós mondta el. A virológus szerint az már kizárható, hogy a januári németországi járvány terjedt át Magyarországra. Az eddigi adatok alapján pedig a dolgozók sem kapcsolódnak a betegség kialakulásához.
"A telepen egyiptomi vendégmunkások dolgoznak, de egyiptomi törzsekkel az eddigi vizsgálatok alapján nem mutat rokonságot a vírus, a tehát nagy valószínűséggel ő nekik sincsen semmilyen kapcsolatuk a vírusfertőzéssel, illetve hónapok óta nem jártak otthon".
Az RTL Híradó értesülése szerint a magyarországi laboratóriumi vizsgálatok szerint
a Kisbajcsi minták 98-99%-ban a 2017-2018-ban, Pakisztánban izolált törzsekkel egyeznek meg. Így a vírus valószínűleg onnan származik. Azt még nem tudni, hogyan került Magyarországra.
Rusvai Miklós arra is figyelmeztetett, hogy a fertőzést az ember is elkaphatja, de csak nagyon enyhe tüneteket okozhat.
"Enyhe hőemelkedés illetve adott esetben a száj környékén hólyagok jelentkezhetnek, ez nagyon ritkán koncentrált vírussal történő fertőzés esetén történhet csak meg" - mondta el.
Az állatok azonban nagy veszélyben vannak - mondta a virológus. Ha újabb fertőzési gócot találnának, meg kellene hosszabbítani a már most három hónapig tartó exporttilalmat, ami óriási gazdasági károkat okozna az országnak.
Pakisztánból származhat a Kisbajcson pusztító ragadós száj- és körömfájás vírus - tudta meg az RTL Híradó. Információjuk szerint a laboratóriumi vizsgálatokból derült ki, hogy honnan jött a fertőzés.
A kormányinfón Gulyás Gergely azt közölte, hogy nem a szarvasmarha-telepen dolgozó vendégmunkások a felelősek a fertőzésért. A Híradó úgy tudja, hogy a telepen egyiptomiak dolgoznak. Ők azonban már hónapok óta nem voltak otthon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ha valaki nem akar felmondani, ne írjon alá erről papírt. Ezt mondta Gulyás Gergely az iváncsai elbocsájtásokról az RTL Híradó kérdésére a kormányinfón.
A Híradó nemrég számolt be arról, hogy az akkumulátorgyárban sorra hívták be a dolgozókat a HR osztályra, ahol olyan papírt írattak velük alá, hogy az ő kezdeményezésükre, közös megegyezéssel szűnik meg a munkájuk. Így 2 hónap plusz fizetést kaphattak.
Egy műszakvezető elmondta: "Nem számítottunk rá, nem tudtuk, hogy milyen időközönként, mennyi ideig tart, nem tudtuk mennyi embert érint".
Egy nyugdíjas arról beszélt az elbocsátás kapcsán: "ugye, hogy mi kértük, de mi nem kértük, mi még maradtunk volna".
A Híradónak a dolgozók azt mondtáák, hogy nem akartak felmondani, de végül aláírták a papírt. Úgy érezték, ha nem írják alá, akkor a munkájukat sem tudják megvédeni, de még a pénzt sem kapnak. "Az volt az érzésem, hogy teljesen mindegy, hogy fogom csűrni-csavarni, úgyis az lesz a vége, hogy kirúgnak" - mondta egyikük.
Gulyás Gergelyt a Híradó arról kérdezte a Kormányinfón, hogy vizsgálják-e a felmondások önkéntességét.
A miniszter azt mondta: "Ha valaki nem akar felmondani, akkor csak azt tudom javasolni, hogy ne írjon alá olyan papírt, amiben ő kezdeményezi a felmondását".
Szerinte a kormányhoz még nem jutott el olyan információ, hogy ez bevett szokás lenne.
A Nemzetgazdasági Minisztérium pedig azt írta a Híradónak: márciusban és áprilisban célzott ellenőrzéseket tartanak a kormányhivatalok több gyárnál, így az SK akkumulátorgyáraiban is. A munkaügyi szabályok betartását vizsgálják "különös tekintettel a jogviszony megszűnésével kapcsolatos jogszabályi előírások betartására".
A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke korábban azt mondta, hogy ha a dolgozó kérésére, közös megegyezéssel szűnik meg a munkahely, akkor az nem számít csoportos létszámleépítésnek. Ugyanakkor úgy tudja, hogy ha a munkavállók száma egy szint alá csökken, akkor vissza kell fizetniük az állami támogatást.
A minisztérium szerint, a tavalyi beszámolók alapján, eddig eleget tettek ennek a kötelezettségüknek.
A gyárban még ott dolgozók közül többen is azt mondták, hogy nagyon rossz most a hangulat az iváncsai gyárban, és van olyan munkavállaló is, aki a felmondását fontolgatja. "Mindenki ezt a bizonytalanságot érzi, hogy nem biztos a munkahelyében. Meg az emberek között is feszültségek keletkeztek. Mert mindenki csak egymást nézi, hogy na most akkor vajon ki maradhat meg ki fog még menni" - mondta egy dolgozó.
A szakszervezet úgy véli, hogy elfogadhatatlan, ahogy a dolgozókkal bánnak, ezért erről pénteken tárgyalnak a koreai céggel.
Ha valaki nem akar felmondani, ne írjon alá erről papírt. Ezt mondta Gulyás Gergely az iváncsai elbocsájtásokról az RTL Híradó kérdésére a kormányinfón.
A Híradó nemrég számolt be arról, hogy az akkumulátorgyárban sorra hívták be a dolgozókat a HR osztályra, ahol olyan papírt írattak velük alá, hogy az ő kezdeményezésükre, közös megegyezéssel szűnik meg a munkájuk. Így 2 hónap plusz fizetést kaphattak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tarolt az idei első jégeső is, Debrencenben és környékén nagyszemű jég esett, befehérítve az utcákat és a tájat. Dél körül indultak be a zivatarok keleten, Debrecenben bőven kijutott a jégesőből - írja az Időkép.
Az ország nagy részén erős, viharos erejű délnyugati szél tombolt, emellett pedig a gomolyfelhők is beindultak, keleten magasra törtek, többfelé záporok, zivatarok alakultak ki belőlük. A konvektív gócok délnyugatról északkelet felé haladnak, többfelé jégeső kíséretében vonulnak.
Pénteken is marad az erősen felhős, csapadékos idő. Kezdetben a Dunántúlon számíthatunk csapadékra, majd egyre északabbra, északkeletebbre tolódik a csapadék, délután már az ország nagy részén esős, záporos időben lesz részünk, néhol akár az ég is megdörrenhet - írják.
Tarolt az idei első jégeső is, Debrencenben és környékén nagyszemű jég esett, befehérítve az utcákat és a tájat. Dél körül indultak be a zivatarok keleten, Debrecenben bőven kijutott a jégesőből - írja az Időkép.
Az ország nagy részén erős, viharos erejű délnyugati szél tombolt, emellett pedig a gomolyfelhők is beindultak, keleten magasra törtek, többfelé záporok, zivatarok alakultak ki belőlük. A konvektív gócok délnyugatról északkelet felé haladnak, többfelé jégeső kíséretében vonulnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor már készül a március 15-i ünnepségre - derült ki a közösségi oldalán megosztott videóból. A miniszterelnök a beszédét írta, és hogy miről fog szólni, arról is elárult pár gondolatot.
A Karmelita kolostorban, az íróasztalnál ülve válaszolt arra a kérdésre, hogy hogyan áll a beszéddel. Erre csak röviden válaszolt: „Sosincs kész”.
Majd arra is reagált, hogy miért érdemes elmenni az ünnepi rendezvényükre. Ehhez a már megírt szövegéből idézet egy gondolatot:
„A nagy boldog tavaszi belefeledkezés előtt emlékeztetnünk kell egymást néhány dologra, amiről a magyar csak kellő komolysággal beszélhet”.
A kérdező arra is kíváncsi volt, hogy mi történik, ha esne az eső március 15-én. Erre pedig úgy reagált:
„Csak a labancok vannak cukorból".
A beszélgetésről készült videóhoz pedig azt írta:
"Nem vagyunk cukorból. Találkozzunk március 15-én, szombaton, 10:30-kor a Nemzeti Múzeumnál!"