HÍREK
A Rovatból

Pankotai Lili másodfokon pert nyert a volt gimnáziuma ellen

A bíróság kimondta: a gimnázium jogsértést követett el, amikor nyomást gyakorolt Pankotai Lilire politikai véleménye miatt. Az iskola nemcsak fizet, hanem nyilvánosan is be kell ismernie a hibát.


Pankotai Lili másodfokon is pert nyert volt gimnáziuma ellen – számolt be róla a Szabad Pécs. A Pécsi Ítélőtábla döntése szerint a Nagy Lajos Gimnáziumnak egymillió forint sérelemdíjat kell kifizetnie, valamint állnia kell az első- és másodfokú bírósági eljárás költségeit is. Az intézménynek emellett legalább 30 napig egy, a jogsértést elismerő közleményt kell megjelentetnie a honlapján.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményében azt írta, hogy az iskola megsértette Pankotai Lili személyiségi jogait azzal, hogy „zaklató, ellenséges környezetet teremtett” számára politikai véleménye miatt. A diákra olyan mértékű nyomás nehezedett, hogy érettségi éve alatt iskolát kellett váltania.

Pankotai 2022. október 23-án egy budapesti tanártüntetésen mondott beszédet, amely után a Nagy Lajos Gimnázium nyilvánosan elhatárolódott tőle.

A TASZ szerint ezt követően folyamatos érzelmi nyomás érte az iskolában. Osztályfőnöke többször kiküldte az óráról, a beszéd miatt az osztálykirándulást is lemondták. A legsúlyosabb eset az volt, amikor az igazgató felmérte a tanárok véleményét arról, hogy továbbra is tanítanák-e a diákot. Ezután közölte vele, hogy egy kivételével egyik tanára sem szeretne vele együtt dolgozni.

Pankotai ezután a TASZ segítségével pert indított az iskola ellen. Keresetét azonban első fokon elutasította a Pécsi Törvényszék, amely nem találta megalapozottnak, hogy az iskola megsértette volna a személyiségi jogait.

Csütörtöki határozatában azonban a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a felperesnek, vagyis Pankotainak kedvezően döntött, megváltoztatva a Pécsi Törvényszék korábbi, elsőfokú döntését.

A másodfokú bíróság most kimondta, hogy az iskola megsértette Pankotai személyiségi jogait.

Az intézménynek ezért nemcsak sérelemdíjat kell fizetnie, hanem nyilvánosan is el kell ismernie a jogsértést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely pitiánerségnek tartja a kérdést, hogy Magyar Péter neve hogyan került fel egy EP-határozatra, amit nem támogatott
A miniszter szerint vele még nem fordult elő, hogy olyan előterjesztésre került a neve, amit nem támogatott. Ugyanakkor azt is elmagyarázta, szerinte ez miért nem releváns kérdés.


Magyar Péter neve az Európai Parlamentben egy olyan, Ukrajna segítségéről szóló előterjesztésre került rá, amelyet előzetesen nem támogatott – derült ki az EUrológus cikkéből. A lap informátora szerint ha Magyar Péter valóban nem támogatta az előterjesztést, akkor csak úgy kerülhetett oda a neve, ha valaki – akinek ehhez van jogosultsága – fizikailag bevitte a rendszerbe.

Erről is kérdezték (az Origo és az állami televízió is) Gulyás Gergelyt a csütörtöki kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott:

„Velem még ilyen nem történt, de az egészet pitiánerségnek tartom”.

Gulyás szerint azért számít kisstílűnek a vita, mert a Tisza Párt úgy került be az Európai Néppártba, hogy tudta, annak egyik feltétele Ukrajna támogatása. Azaz szerinte, ha nem tetszik a Tiszának az Európai Néppárt politikája, akkor ki kellene lépniük belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Példátlan események történtek szerdán az Európai Parlamentben
Magyar Péter szerint az ügyhöz köze lehet annak is, hogy a Fidesz létrehozott egy Tisza Pécs nevű Facebook-oldalt, amely nem kapcsolódik hozzájuk, viszont rögtön üdvözölte az állítólagos aláírását a dokumentumon.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. március 13.



Sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter, aki az Európai Parlamentben történt eseményekről számolt be. A Tisza Párt elnöke bejelentette: „Példátlan események történtek tegnap az Európai Parlamentben”.

Korábban mi is írtunk róla, hogy Magyar Péter neve úgy került fel egy európai parlamenti határozatra, hogy erről előzetesen nem tudott – erről beszélt is a politikus egy szerdai sajtótájékoztatón. Azt mondta, hogy az Európai Parlamentben évtizedek óta nem történt hasonló eset, és ezt több képviselő is megerősítette.

Az Európai Parlament plenáris ülésén szavaztak egy határozatról, amely az Európai Unió védelempolitikai „fehér könyvéhez” kapcsolódik. Ez a dokumentum jogi következményekkel nem jár, csak az EP álláspontját tükrözi.

Magyar Péter neve az előterjesztők között szerepelt, pedig állítása szerint erről semmilyen tájékoztatást nem kapott.

Az ügy kirobbanása után Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke elismerte, hogy hiba történt, és Magyar Péter neve már nem is szerepel a határozaton. A politikus elmondta, hogy amint észrevették az elírást, azonnali vizsgálatot kezdeményeztek a Néppártnál és az EP vezetésénél is. A Néppárt azt közölte, hogy tőlük nem került ki ilyen információ.

Magyar Péter szerint az ügyhöz köze lehet annak is, hogy a Fidesz létrehozott egy Tisza Pécs nevű Facebook-oldalt, amely nem kapcsolódik hozzájuk, viszont rögtön üdvözölte az állítólagos aláírását a dokumentumon.

A plenáris ülésen azt mondta, hogy szigorú vizsgálatot követelnek, mert nem tartják elképzelhetőnek, hogy egy ilyen hiba véletlenül történjen meg.

Azt is mondta, hogy miután felszólalt az ügyben, Dömötör Csaba, aki a Fidesz részéről először írt erről, zavarba jött, mert szerinte nem számítottak arra, hogy ő jelen lesz az ülésen. Magyar Péter szerint a Fidesz politikusai még azután is azt állították, hogy ő írta alá a határozatot, hogy az EP elnöke egyértelműen jelezte, hogy tévedés történt.

„Az ülésteremből kifelé, már a lift felé menet jeleztem Dömötör Csabának, hogy ennél szánalmasabb és aljasabb húzásra még nem nagyon volt példa. (...) Láthatólag nagyon zavarban volt és annyit tudott rá csak válaszolni, hogy azt kaptam, amit megérdemeltem. (...) Egy pillanatig nem tagadta, hogy ők állnának az aljas húzás mögött,”

A politikus azt mondta, hogy az ügyben akár a francia hatóságokat is bevonhatják. Kérte Roberta Metsolát, hogy nyilvánosan is kérjen bocsánatot, amiért ilyesmi megtörténhetett, és tegyen lépéseket azok ellen, akik szerinte a téves információt továbbra is terjesztik.

A határozat egyik pontja szerint a tagállamok GDP-jének 0,25 százalékát Ukrajna támogatására kellene fordítani, valamint a GDP 3 százalékát védelemre kellene költeni. Magyar Péter szerint ilyen döntéseket az emberek támogatása nélkül nem lehet meghozni.

A politikus hozzátette, hogy szerinte az ügy célja az volt, hogy elterelje a figyelmet a legfrissebb Medián felmérésről, amely szerint a Tisza Párt 9 százalékponttal vezet a Fidesz előtt, valamint az inflációs adatokról is. „Januárban is Magyarországon volt a legmagasabb az élelmiszer-infláció egész Európában, februárban is, és ha hihetünk az előrejelzéseknek, akkor márciusban már 10 százalék fölött lesz” – mondta.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a nyugdíjasok áfa-visszatérítéséről: Nem trükközésre van szükség, hanem az Orbán-infláció letörésére
A Medián felmérése szerint még a Fidesz-szavazók közül is többen támogatják a TISZA javaslatát az áfa-csökkentésről, mint a kormányét. Erre reagált most Magyar Péter.


Még a Fidesz-szavazók jelentős többsége is a TISZA javaslatát támogatja az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről - írta Magyar Péter a Facebook-oldalán csütörtök reggel. A TISZA Párt elnöke szerint nem trükközésre van szükség.

Magyar friss bejegyzésében a Medián legutóbbi kutatására utalt. Eszerint

a teljes lakosság körében 79 százalék támogatja a TISZA javaslatát az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra csökkentéséről,

míg a kormány tervét a nyugdíjasoknak járó áfa-visszatérítésről csupán 17 százalék. A Medián azt is kiemelte, hogy még a kormánypárti szavazók körében is népszerűbb a TISZA javaslata, mint a Fideszét.

Ennek kapcsán Magyar Péter most azt írta:

„A nyugdíjas honfitársaink 70 százaléka, de még a Fidesz-szavazók jelentős többsége is a TISZA javaslatát támogatja az alapvető élelmiszerek áfájának 5%-ra csökkentésére, szemben a Fidesz által kínált Rogán-kártyával.

Nem trükközésre van szükség, hanem az Orbán-infláció azonnali letörésére és az Orbán Viktor által egekbe emelt adók azonnali csökkentésére.

Nem holnap, hanem ma!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: Ha a mostani árrésstop nem elég, nem riadunk vissza szigorúbb szabályozástól sem
Egyes üzletek 40-60, sőt akár száz százalékos profittal dolgoztak a kormány szerint, ezért volt szükség a lépésre.


Hétfőn életbe lép az élelmiszerekre vonatkozó árrésstop – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: „A kereskedelmi ügyekbe való beavatkozás egy végső eszköz, de ha kell, akkor használjuk”.

Ahogy fogalmazott: az üzletek profitja nagyon változó sávban mozog, egyeseknél 10, máshol 40-60, kirívó esetekben 100%. Ezt kell leszorítaniuk, és ezt ellenőrizni is fogják a boltokban, nemcsak a vonatkozó áruk, de az árrésstopban nem érintett termékek esetében is.

Gulyás Gergely állítása szerint a balti államokban, Macedóniában és Görögországban is van hasonló intézkedés, míg Horvátország szigorúbb szabályozást vezetett be. Erről szólva elmondta:

ha szükséges, a szigorúbb szabályozástól sem riadnak vissza.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk