HÍREK
A Rovatból

Elbocsátások jöhetnek a kisebb boltokban az árréskorlátozás miatt

Egy szakértő szerint a nagy multikat kevésbé érinti a szabályozás, de a kisebb, vidéki boltok számára kihívást jelenthetnek az új árak.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kormány március 17-től harminc alapvető élelmiszer árrését maximálja, hogy mérsékelje az árak emelkedését. Az új szabályozás szerint ezeknél a termékeknél az árrés nem lehet magasabb sem a boltok januári árrésénél, sem a 10 százaléknál. A kisebb üzletek közül azok mentesülnek az intézkedés alól, amelyek éves árbevétele nem haladja meg az egymilliárd forintot – ezt korábban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közölte.

A nagy áruházláncok számára az új előírások kevésbé jelentenek gondot, mivel a szabályozott termékkörből származó esetleges veszteséget más termékek árrésének növelésével ellensúlyozhatják. „Ezekben a boltokban szinte észrevétlenül lehet például a papírzsebkendő, wc-papír, konzervek, kávé, üdítő árát emelni” – mondta egy neve elhallgatását kérő szakértő a Népszavának.

A kisebb, vidéki boltok számára viszont komoly kihívást jelenthet az árréskorlátozás, mivel ezek az üzletek sok esetben a most szabályozott termékek magasabb árrésére támaszkodtak. A szakértő szerint, ha nem tudják más módon pótolni a kieső bevételt, akkor akár elbocsátásokra is sor kerülhet.

„Ennek apropóján már most több ilyen helyről is hallottam olyan véleményt: ha nem sikerül pótolni a bevételkiesést, akkor nem biztos, hogy minden dolgozót meg tudnak tartani”

– mondta.

A jogszabály május 31-ig marad érvényben, de bármikor meghosszabbítható. Az intézkedés célja az infláció csökkentése, miután a KSH adatai szerint februárban az élelmiszerárak 7,1 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az online kasszák és az Árfigyelő rendszere alapján az élelmiszerárak növekedése március elején már elérte a 9-10 százalékot.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor a csütörtöki kormányinfón már belengette a lehetőségét annak, hogy ha nem lesznek sikeresek az árak letörésére vonatkozó kísérletek, akár durvább beavatkozással is élhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Keményet mondott Magyar Péter: Hozzák nyilvánosságra Orbán Viktor egészségügyi állapotát
A TISZA Párt vezetője szerint „a magyar embereknek joguk van tudni, hogy a miniszterelnök alkalmas-e fizikailag és szellemileg az ország vezetésére”.


Magyar Péter a közösségi oldalán javasolta, hogy hozzák nyilvánosságra a magyar miniszterelnök egészségi állapotáról szóló közleményt, a korábbi kezelésekkel együtt.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ha már az aljas, hazug propaganda megteheti, hogy bárkinek (akár nem közszereplőknek is) kiszivárogtatja a valós vagy hamisított egészségügyi adatait és beavatkozásait, akkor ideje tisztán látni hazánk vezetője kapcsán:

Hozzák nyilvánosságra, hogy Orbán Viktor 2010 óta milyen egészségügyi beavatkozásokon esett át, milyen VIP ellátásokat vett igénybe, akár az állami-, akár a magánegészségügyben! Hozza nyilvánosságra a kormány Orbán Viktor jelenlegi egészségügyi állapotát!

A politikus szerint:

"A magyar embereknek joguk van tudni, hogy a miniszterelnök alkalmas-e fizikailag és szellemileg az ország vezetésére. Joguk van tudni, hogy szed-e olyan gyógyszereket, vagy kap-e olyan kezelést, amely megnehezíti, vagy épp ellehetetleníti, hogy egy országot vezessen."

Magyar úgy véli, hogy indokolt a kérése, mert:

"Orbán Viktor egyre többször téveszt éveket, néha évtizedeket, vagy alapvető adatokat a beszédeiben és szinte mindig papírból olvassa a legrövidebb válaszokat is. Egy laikus számára is megállapíthatóan a miniszterelnök több egészségügyi problémával is küzd.

Javasoljuk, hogy a magyar kormányinfón ne az amerikai elnökök, vagy magyar civilek, hanem a magyar miniszterelnök egészségügyi állapotával foglalkozzanak.

A világ számos pontján nyilvánosan elérhető az országok vezetőinek egészségi állapota. Legyen ez így Magyarországon is!"

- áll a bejegyzésében.

A 24.hu emlékeztet rá, hogy nemrégiben a kormánypárti sajtó arról írt, hogy Ruszin-Szendi Romulusznak, a Honvédség volt főparancsnokának tb-támogatott zsírleszívása volt. Gulyás Gergely pedig ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy inkább edzenie kellett volna. Majd Nagy Márton Csok-ügyéről azt mondta, hogy az magánügy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
RTL: Pakisztánból származhat a Kisbajcson pusztító ragadós száj- és körömfájás vírus
Rusvai Miklós arra figyelmeztetett, hogy a fertőzést az ember is elkaphatja, de a betegség csak nagyon enyhe tüneteket okozhat. Az állatok azonban nagyon komoly veszélyben vannak.


Pakisztánból származhat a Kisbajcson pusztító ragadós száj- és körömfájás vírus - tudta meg az RTL Híradó. Információjuk szerint a laboratóriumi vizsgálatokból derült ki, hogy honnan jött a fertőzés.

A kormányinfón Gulyás Gergely azt közölte, hogy nem a szarvasmarha-telepen dolgozó vendégmunkások a felelősek a fertőzésért. A Híradó úgy tudja, hogy a telepen egyiptomiak dolgoznak. Ők azonban már hónapok óta nem voltak otthon.

Az állatállományt Kisbajcson leölték és a Győr környéki földekről - a telepről származó - trágyát begyűjtötték.

Gulyás Gergely szerint az eddigi intézkedések sikeresnek tűnnek. "Folyamatos vizsgálatok vannak még az állattartóknál mindenütt, de azt látjuk, pillanatnyilag úgy tűnik, hogy nem terjedt tovább a vírus sehova sem" - mondta.

A Híradó beszámolója szerint a vírust egy angliai laboratóriumban azonosítják, ahol az összes eddigi száj- és körömfájás vírus törzsgyűjteménye megvan - ezt Rusvai Miklós mondta el. A virológus szerint az már kizárható, hogy a januári németországi járvány terjedt át Magyarországra. Az eddigi adatok alapján pedig a dolgozók sem kapcsolódnak a betegség kialakulásához.

"A telepen egyiptomi vendégmunkások dolgoznak, de egyiptomi törzsekkel az eddigi vizsgálatok alapján nem mutat rokonságot a vírus, a tehát nagy valószínűséggel ő nekik sincsen semmilyen kapcsolatuk a vírusfertőzéssel, illetve hónapok óta nem jártak otthon".

Az RTL Híradó értesülése szerint a magyarországi laboratóriumi vizsgálatok szerint

a Kisbajcsi minták 98-99%-ban a 2017-2018-ban, Pakisztánban izolált törzsekkel egyeznek meg. Így a vírus valószínűleg onnan származik. Azt még nem tudni, hogyan került Magyarországra.

Rusvai Miklós arra is figyelmeztetett, hogy a fertőzést az ember is elkaphatja, de csak nagyon enyhe tüneteket okozhat.

"Enyhe hőemelkedés illetve adott esetben a száj környékén hólyagok jelentkezhetnek, ez nagyon ritkán koncentrált vírussal történő fertőzés esetén történhet csak meg" - mondta el.

Az állatok azonban nagy veszélyben vannak - mondta a virológus. Ha újabb fertőzési gócot találnának, meg kellene hosszabbítani a már most három hónapig tartó exporttilalmat, ami óriási gazdasági károkat okozna az országnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videók: így tarolta le Debrecent és környékét a jégeső – A viharos időnek még nincs vége
Napközben érkeztek a viharfelhők, a zivatarok mellett jégesőt is hozott a front. A táj és az utcák is gyorsan kifehéredtek.


Tarolt az idei első jégeső is, Debrencenben és környékén nagyszemű jég esett, befehérítve az utcákat és a tájat. Dél körül indultak be a zivatarok keleten, Debrecenben bőven kijutott a jégesőből - írja az Időkép.

Az ország nagy részén erős, viharos erejű délnyugati szél tombolt, emellett pedig a gomolyfelhők is beindultak, keleten magasra törtek, többfelé záporok, zivatarok alakultak ki belőlük. A konvektív gócok délnyugatról északkelet felé haladnak, többfelé jégeső kíséretében vonulnak.

Pénteken is marad az erősen felhős, csapadékos idő. Kezdetben a Dunántúlon számíthatunk csapadékra, majd egyre északabbra, északkeletebbre tolódik a csapadék, délután már az ország nagy részén esős, záporos időben lesz részünk, néhol akár az ég is megdörrenhet - írják.

Videók és fotók: A csütörtöki jégesőről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Csak a labancok vannak cukorból” – Orbán Viktor üzent március 15-re készülve, még egy részletet is felolvasott a beszédéből
A miniszterelnök a videóban azt is elárulta, hogy hogyan áll az ünnepi beszédével, melyet még éppen írt, miközben pár kérdésre válaszolt.


Orbán Viktor már készül a március 15-i ünnepségre - derült ki a közösségi oldalán megosztott videóból. A miniszterelnök a beszédét írta, és hogy miről fog szólni, arról is elárult pár gondolatot.

A Karmelita kolostorban, az íróasztalnál ülve válaszolt arra a kérdésre, hogy hogyan áll a beszéddel. Erre csak röviden válaszolt: „Sosincs kész”.

Majd arra is reagált, hogy miért érdemes elmenni az ünnepi rendezvényükre. Ehhez a már megírt szövegéből idézet egy gondolatot:

„A nagy boldog tavaszi belefeledkezés előtt emlékeztetnünk kell egymást néhány dologra, amiről a magyar csak kellő komolysággal beszélhet”.

A kérdező arra is kíváncsi volt, hogy mi történik, ha esne az eső március 15-én. Erre pedig úgy reagált:

„Csak a labancok vannak cukorból".

A beszélgetésről készült videóhoz pedig azt írta:

"Nem vagyunk cukorból. Találkozzunk március 15-én, szombaton, 10:30-kor a Nemzeti Múzeumnál!"

VIDEÓ: Orbán Viktor a március 15-i ünnepségről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk