HÍREK
A Rovatból

Benjámín Netanjáhú Magyarországra jön – valószínűleg még húsvét előtt megtörténik a látogatás

A miniszter elmondta: pontos dátumot később fognak bejelenteni, ugyanakkor azt ígérte: már csak a különleges biztonsági intézkedések miatt is időben értesíteni fognak a látogatás részleteiről.


Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón elismerte, hogy a közeljövőben Magyarországra látogat Benjámín Netanjáhú. Az ATV kérdésére azt is elmondta, hogy erre a tervek szerint még húsvét (azaz április huszadika) előtt sor kerülhet.

Hozzátette ugyanakkor, hogy pontos időpont még nincs a látogatásról. Viszont annak dátumát – már csak az izraeli kormányfő esetében szükséges kiemelt biztonsági intézkedések miatt is – időben be fogják jelenteni.

A látogatás nem ütközik akadályba annak ellenére, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tavaly novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. A vád szerint Izrael népirtást követhetett el Gázában, bár a bíróság ügyésze még nem emelt hivatalosan vádat Netanjahu ellen.

Több ország, köztük Magyarország is jelezte, hogy nem tekinti érvényesnek a parancsot, és nem fogja végrehajtani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Dúró Dóra kiakadt a Hunyadira: És ezt lehet? Közpénzből, Magyarországon?
A Mi Hazánk politikusa belenézett a TV2 nagyszabású történelmi sorozatába. Hosszú elemzésben fejtette ki a véleményét.


Mítoszteremtés helyett olcsó illúziórombolás, leszbikus szexszel fűszerezve – ezt írta Dúró Dóra a Hunyadi sorozatról a Facebook-oldalán. A Mi Hazánk képviselője szerint az alkotásban elrettentő módon ábrázolják a szülést, a hősök bemutatása helyett pedig lerombolja azokat.

A nagyszabású, magyar gyártású sorozat március 8-án debütált, és már az első hétvégén a legnézettebb műsorok közé került.

Az esti sugárzású epizódokkal kapcsolatban azonban többen kifogásolták, hogy a történetben több erotikus jelenet is szerepel,

így a fiatalabb korosztály nem láthatja a műsort. A TV2 ezért úgy döntött, hogy a délutáni ismétlésben ezeket a részeket kivágja, így a sorozat már korhatár nélkül is nézhető lesz.

A sorozatot megnézte Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese is, és a véleményét hosszan kifejtette egy Facebook-bejegyzésben is. A politikus azt írta, hogy üres, erőltetett párbeszédek, illúzióromboló jelenetek jellemzik a sorozatot, „ráadásul szinte mindenbe belerúgnak, ami örök érvényű érték számunkra”.

Dúró szerint Hunyadit nem egy csupa jó tulajdonsággal felruházott, pozitív karakterként ábrázolják, hanem egy kvázi mellékszereplőként.

„Kigyúrt felsőtestét öncélúan mutogatják, míg stratégiai érzékét szinte egyáltalán nem jelenítik meg.”

A sorozat női karaktereinek ábrázolásával sem volt megelégedve a Mi Hazánk politikusa. Szerinte a sorozat azt üzeni, hogy a nő elsősorban szexuális játékszer, és színészként is csak akkor lehet érdekes, ha legalább félmeztelenre vetkőzik. Mindezt nőként kikérte magának, a leszbikus jelenet pedig szerinte olyan szinten öncélúnak és botrányosnak tűnt, hogy szavakat sem talált.

„A sorozat a hősök karakterének bemutatása helyett lerombolja azokat. El tudjuk képzelni, hogy egy pápa azt mondja valóban egy koronázásra, hogy »ostoba szertartás«? Egyáltalán, a római katolikus egyház első embere, Krisztus földi helytartója bármilyen katolikus szertartást ostobaságnak nevez?

És ezt lehet? Közpénzből, Magyarországon? És a teljes, magát kereszténynek és jobboldalinak tartó sajtó ennek tapsol és ezt ajnározza?”

– fakadt ki Dúró a bejegyzésben.

Azt is nehezményezte, hogy a magyar uralkodó a Hunyadi-filmben egy elvtelen, szánalmas bácsi, aki minden értéket képes sárba tiporni a saját személyes céljai érdekében. Illetve, hogy a magyar nemesek is negatív karakterek: hol gyávák, hol gátlástalanok, hol ostobák, akik szintén nem tisztelnek semmilyen valós értéket.

Tényleg ezt az üzenetet kell megjelenítenie egy történelmi filmnek a saját népéről? – fogalmazott a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely pitiánerségnek tartja a kérdést, hogy Magyar Péter neve hogyan került fel egy EP-határozatra, amit nem támogatott
A miniszter szerint vele még nem fordult elő, hogy olyan előterjesztésre került a neve, amit nem támogatott. Ugyanakkor azt is elmagyarázta, szerinte ez miért nem releváns kérdés.


Magyar Péter neve az Európai Parlamentben egy olyan, Ukrajna segítségéről szóló előterjesztésre került rá, amelyet előzetesen nem támogatott – derült ki az EUrológus cikkéből. A lap informátora szerint ha Magyar Péter valóban nem támogatta az előterjesztést, akkor csak úgy kerülhetett oda a neve, ha valaki – akinek ehhez van jogosultsága – fizikailag bevitte a rendszerbe.

Erről is kérdezték (az Origo és az állami televízió is) Gulyás Gergelyt a csütörtöki kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott:

„Velem még ilyen nem történt, de az egészet pitiánerségnek tartom”.

Gulyás szerint azért számít kisstílűnek a vita, mert a Tisza Párt úgy került be az Európai Néppártba, hogy tudta, annak egyik feltétele Ukrajna támogatása. Azaz szerinte, ha nem tetszik a Tiszának az Európai Néppárt politikája, akkor ki kellene lépniük belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a nyugdíjasok áfa-visszatérítéséről: Nem trükközésre van szükség, hanem az Orbán-infláció letörésére
A Medián felmérése szerint még a Fidesz-szavazók közül is többen támogatják a TISZA javaslatát az áfa-csökkentésről, mint a kormányét. Erre reagált most Magyar Péter.


Még a Fidesz-szavazók jelentős többsége is a TISZA javaslatát támogatja az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről - írta Magyar Péter a Facebook-oldalán csütörtök reggel. A TISZA Párt elnöke szerint nem trükközésre van szükség.

Magyar friss bejegyzésében a Medián legutóbbi kutatására utalt. Eszerint

a teljes lakosság körében 79 százalék támogatja a TISZA javaslatát az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra csökkentéséről,

míg a kormány tervét a nyugdíjasoknak járó áfa-visszatérítésről csupán 17 százalék. A Medián azt is kiemelte, hogy még a kormánypárti szavazók körében is népszerűbb a TISZA javaslata, mint a Fideszét.

Ennek kapcsán Magyar Péter most azt írta:

„A nyugdíjas honfitársaink 70 százaléka, de még a Fidesz-szavazók jelentős többsége is a TISZA javaslatát támogatja az alapvető élelmiszerek áfájának 5%-ra csökkentésére, szemben a Fidesz által kínált Rogán-kártyával.

Nem trükközésre van szükség, hanem az Orbán-infláció azonnali letörésére és az Orbán Viktor által egekbe emelt adók azonnali csökkentésére.

Nem holnap, hanem ma!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jogosítvány 70 év felett: az EU szerint szigorítani kellene
Az Európai Unió szigorítaná a 70 év feletti sofőrök jogosítványának meghosszabbítását. Gyakoribb orvosi vizsgálatok, sőt akár újabb KRESZ- és vezetési vizsga is jöhet.


Az Európai Bizottság új szabályokat javasol, amelyek szerint a 70 év feletti járművezetőknek gyakrabban kellene orvosi alkalmassági vizsgálaton részt venniük, sőt, akár újra kellene vizsgázniuk is ‒ számolt be róla a Spravy híroldal. A cél a közúti balesetek számának csökkentése és a közlekedésbiztonság javítása.

Jelenleg Magyarországon a 70 év felettieknek kétévente kell orvosi vizsgálatra menniük ahhoz, hogy meghosszabbíthassák a jogosítványukat. Az EU tervei szerint azonban még ennél is gyakoribb és alaposabb ellenőrzésekre lehet szükség.

Felmerült az is, hogy

az idősebb sofőröknek nemcsak orvosi vizsgálaton kellene átesniük, hanem újra elméleti és gyakorlati vezetési vizsgát is kellene tenniük.

Egyelőre nem világos, hogy ezt milyen formában és milyen gyakran kellene teljesíteni.

A szabályváltoztatás még nem végleges, az Európai Parlament és a Tanács jelenleg is tárgyal róla. Ha elfogadják a javaslatot, a 70 év feletti sofőröknek szigorúbb ellenőrzésekre kell számítaniuk a jövőben.

A jogosítvány meghosszabbításának időtartama az életkortól függ Magyarországon: 50 éves kor alatt 10 évre, 50 és 60 év között 5 évre, 60 és 70 év között 3 évre, 70 év felett 2 évre adják a vezetői engedélyt. A jogosítvány meghosszabbításához orvosi alkalmassági vizsgálat szükséges, amely eldönti, hogy az illető egészségügyi szempontból továbbra is alkalmas-e a vezetésre.

(via Vezess.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk