Isten betongarázsának csúfolták Budapest első modern templomát
„Rejlenek benne régi forma gondolatok is, de egészében és lényegében mégis új.
Ezért érthető, hogy a kritikák pergőtüzében áll, sokakra nagy vonzerőt gyakorol, mások nem értik még, de az általános érdeklődést felkelti.
Megmozgatja a lelkeket, van nagy, erőteljes mondanivalója, tud elementáris erővel hatni, mert a folyton megújuló emberi szellemmel lépést tartó művészi alkotás” – írta Kriegsau Emil plébános a magyar Bauhaus építészek által alapított Tér és Forma című folyóiratban az 1933-ban felszentelt városmajori katolikus templomról. Majd így folytatja:
„Benn a térhatás fönséges.
A csodálatos vékony, magasba törő pillérek, a nyugodt színharmónia, a felmagasított szentély a drágakövekként ragyogó nagy, színes ablakokkal térdre kényszerítik az embert.
Venite adoremus et procidemus, ante Deum! Jöjjetek, imádjuk Istent és boruljunk le Előtte!”
Nem mindenki fogadta akkor ilyen kitörő örömmel a modern épületet megszületését.
Sokan Isten betongarázsának csúfolták.
Pedig az 1933-ra elkészült városmajori Jézus Szíve plébániatemplom mai szemmel is szép alkotás.
Felépítését a hívek egyre gyarapodó száma indokolta. Miután a Városmajor környékére egyre többen költöztek a 19. században, és egyre több lakóház állt, felmerült az igény arra, hogy katolikus templom nyíljon a közelben. Végül a XX. század elején kezdtek gyűjteni arra, hogy a Csaba utca és a Maros utca sarkán legalább egy kisegítő kápolna működjön. Az újonnan alapított plébánia vezetője Kriegsau Emil lett, aki Árkay Aladárt (a Budai Vigadó egyik építészét) kérte fel a tervezésre. 1925 őszén szentelték fel a templomot. Mivel azonban annyian kezdtek eljárni az istentiszteletekre, néhány év alatt kinőtték a hívek a templomot. Szerencsénkre nem a meglévő épülethez csatoltak új szárnyat, és nem azt kezdték bővíteni, hanem új, nagyobb templom felépítését kezdeményezték.
Árkay Aladár a fiával, Bertalannal tervezte meg a tágasabb, 1400 fő befogadásra alkalmas, haladó szellemiségű épületet. Árkay Bertalan külföldön, Nyugat-Európában járt az 1920-as években tanulmányúton, onnan hozta a korszerű és funkcionalista szemléletmódot. S bár az új templom építése alatt 1932-ben meghalt Árkay Aladár, fia átvette tőle a munkákat és ő fejezte be a projektet.
Rómába utazott, és a pápával hagyatta jóvá a terveket.
1933-ban készült el a Jézus Szíve Plébániatemplom épülete. Az árkádsora csak 1936-ban. A harangtornyot is csak később húzták fel, és a főépülettől távolabb, önállóan, mivel a telken át húzódik az Ördög-árok föld alá vezetett szakasza – erről egy régebbi cikkünkben már írtunk.
Bár többen is fanyalogtak a templomra, a Bauhaus és a modernista irányzatok követői üdvözölték az új épületet. Rimanóczy Gyula, akinek a pasaréti Páduai Szent Antal templomot és a Pasaréti téren álló buszvégállomást köszönhetjük, ezt írta a Tér és Forma című folyóiratban:
„Amíg hazánkban a profán építészet terén, rövidesen 10 évi küzdelemteljes, de eredményes harcok után a korszerű, a ma emberének szánt építészet diadalmasan tör előre, addig az egyházi építészetben csekély kivétellel az elmúlt idők stílusainak sokszor szolgai, de legtöbbször meg nem értett és sikerületlen utánzásai domináltak. Midőn külföldön megjelentek az első korszerű egyházművészeti alkotások, az új idők parancsszavát megérteni nem tudók elnevezték bolsevista-, kommunista-stílusnak ezt az új építészeti formanyelvet,
valami szörnyű megszentségtelenítést láttak abban, hogy Isten hajlékául egyszerű, cirádáktól, gipsz- és egyéb olcsó, talmi dekorációktól mentes, pusztán a nagy, sima formákra törekvő templomok épüljenek.
Az elmúlt 10 esztendő, mely a templomépítészet terén hazánkban, de különösen Budapesten igen termékeny időszak volt, csekély kivétellel a kontár eklekticizmusnak biztosította a teret.”
A csodaszép üvegablakokat a mások oldalra lapozva láthatod:
