KÉK HÍREK
A Rovatból

Elfogatóparancsot adtak ki Szabó Bálint ellen, aki a Dunában úszva tüntetett kedden

Kedden tüntetett, este a Dunába ugrott, elúszott a mentőöv mellett, majd újra kellett éleszteni – másnap már botrányt okozott a közgyűlésben. Most már a rendőrség is keresi.


Kedden este a gyülekezési törvény módosítása elleni demonstráció után Szabó Bálint újabb meghökkentő akcióval hívta fel magára a figyelmet: nem sokkal este fél tíz előtt a Boráros térnél bemászott a Dunába, ahol a rendőröknek kellett kimenteniük. Az eset miatt szabálysértési eljárás indult ellene tiltott fürdőzés miatt, emellett a Kecskeméti Járásbíróság hatóság félrevezetése miatt elfogatóparancsot is kiadott ellene, írja a 24.hu.

Az MSZP korábbi szegedi képviselője gyakori szereplője a politikai rendezvényeknek, rendszeresen botrányos megnyilvánulásokkal igyekszik reflektorfénybe kerülni. Legutóbb a Fővárosi Közgyűlés ülésén kellett rendőrt hívni hozzá, de korábban Magyar Péter rendezvényein is kéretlenül jelent meg.

A keddi tüntetés után a résztvevők Budapest több hídját is elfoglalták – a Szabadság, a Petőfi, az Erzsébet és a Margit hidakat is érintették, részben teljes szélességükben –, miközben a forgalmat a rendőrök elterelték a közlekedés biztonsága érdekében. Szabó a Petőfi hídon egy rendőrautó alatt még trombitált is, majd a vízbe vetette magát.

A rendőrségi beszámoló szerint a járőrhajóról mentőövet dobtak neki, ám ő szándékosan többször is elúszott mellette. Pár perc múlva sikerült a hajóba emelni, de akkor már nem mutatott életjeleket, ezért azonnal megkezdték az újraélesztést.

A parton stabil állapotban adták át a mentőknek. Ennek ellenére másnap már ismét megjelent a Fővárosi Közgyűlés ülésén, ahol szintén zavart keltett.

A tüntetés során a rendőrség összesen 289 embert igazoltatott. Közülük tizennyolc esetben közlekedési szabálysértés miatt tettek feljelentést, két személyt előállítottak az igazolás megtagadása, egyet pedig a szabálysértés folytatása miatt. Emellett súlyos testi sértés miatt is eljárás indult, miután egy járókelő eltörte egy tüntető orrát.

A hatóságok közlése szerint a demonstrációkra jogszerűen került sor: március 25-re két, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlést jelentettek be Budapest belvárosába. Az egyik gyűlést a gyülekezési hatóság korlátozó határozattal vette tudomásul, míg a másik esetben nem volt szükség ilyen intézkedésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyethalt a motoros, aki elé őz ugrott, majd a hozzá siető mentő is karambolozott Szombathelyen
Az 51 éves motoros halálával végződő balesethez riasztott mentőegység maga is balesetet szenvedett Szombathelyen. A Brenner Tóbiás körúton egy Opellel ütköztek, a karambolban mindkét sofőr megsérült.
M.M. / Kép: RTL - szmo.hu
2026. március 22.



Egyetlen pillanat alatt történt a tragédia pénteken Rábahídvég közelében: egy motoros elé őz ugrott, a férfi átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy autóval. A motoros a helyszínen meghalt.

A BMW motorkerékpár Rábahídvég felől tartott Sorokpolány irányába a 8704-es úton, amikor a vad az úttestre lépett. A motoros az ütközés után elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a bal oldalra, és egy szemből érkező Renault-nak csapódott

– írta a 112 Press. Mindkét jármű az árokba sodródott, a Renault pedig teljesen kiégett, a lángok az aljnövényzetre is átterjedtek.

Az 51 éves szombathelyi férfi az ütközés pillanatában életét vesztette, az életének megmentésére nem volt reális esély. Az autóban utazó két nőt kórházba szállították, sérüléseikről ellentmondóak a sajtóinformációk: az egyik portál súlyos, a másik könnyebb sérülésekről írt.

A tragédiát egy újabb baleset követte: a helyszínre siető, megkülönböztető jelzést használó mentőautó Szombathelyen, a Brenner Tóbiás körúton ütközött egy Opellel, amely a Jáki útról hajtott ki elé. Ebben a balesetben mindkét jármű sofőrje megsérült.

Az utat a helyszíni szemle idejére teljesen lezárták, a mentésben vasvári tűzoltók is részt vettek. A balesetet okozó őz a helyszínen elpusztult.

Vasárnap délelőttig nem érkezett újabb hivatalos tájékoztatás a sérültek állapotáról vagy a balesetek körülményeinek vizsgálatáról.

Via RTL Híradó


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Apa és fia is a csörögi támadók között, akik baltával és bottal estek egy férfinak
A 48 éves áldozat súlyos, többszörös töréseket szenvedett a Pest vármegyei támadásban. A bíróság mindhárom gyanúsított letartóztatását elrendelte életveszélyt okozó testi sértés miatt.


Baltával és bottal támadt rá három férfi egy 48 éves áldozatra Csörögön, még március 11-én este. A brutális ütlegek következtében a megtámadott férfi arccsont-, kulcscsont- és bordatörést szenvedett.

A rendőröknek a tanúvallomások és a kamerafelvételek elemzése segített a gyors azonosításban. A nyomozás során az is kiderült, hogy a három támadó összehangoltan hajtotta végre a bűncselekményt – írja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A támadással gyanúsítható 49 éves éves férfi és 22 éves fia ellen körözést adtak ki, miután nem találták őket a csörögi otthonukban. Két napon belül azonban mindkettőjüket, valamint harmadik társukat, a 36 éves T. Dávidot is elfogták.

Mindhárom férfit életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki. A rendőrök őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amelyet a bíróság később el is rendelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk