OTTHON ÉS KERT
Sokan küzdenek a túlzsúfolt ruhásszekrénnyel, de egy meglepő módszerrel végre elkezdhetik a selejtezést.
OTTHON ÉS KERT
Drágább lehet a szemétszállítás, ha nem figyelünk az új szabályokra. Októbertől a kuka súlya, fedele és tartalma is számít – különben nem viszik el, de ugyanúgy fizetni kell érte.
OTTHON ÉS KERT
A XIII. kerület fizetési felszólítást küldött a cégnek, több kerület pedig perre készül. A vita a lomtalanítás utáni takarításról szól, amit a jogszabály a hulladék tulajdonosának ír elő.
OTTHON ÉS KERT
A vádirat szerint a férfi erkélyéről adott le több lövést, amikor a munkások épp pakolták a lomokat. Az egyik áldozat súlyos sérülést szenvedett.
OTTHON ÉS KERT
A XIII. kerületi önkormányzat szerint a hulladékgazdálkodást állami megbízásból végző cég közölte, hogy ők nem végeznek ilyen feladatokat.
OTTHON ÉS KERT
Vége lehet az eddigi lomtalanítási rendszernek Budapesten – elbúcsúzhatunk a ház elé pakolt lomoktól
Ugyanakkor rászorultsági alapon továbbra is lehetne házhoz hívni a hulladékelszállítókat. A MOHU szerint sokat javulhat így az utcakép.
OTTHON ÉS KERT
Baranyi Krisztina is megerősítette, hogy létezik egy terv a budapesti lomtalanítás változtatására. Szerinte ez biztosan kényelmetlenebb és komplikáltabb lenne a mostani rendszernél.
OTTHON ÉS KERT
Érthetetlen, hogy a Lövőház utcából és a környező utcákból miért csak a szemét nagyját vitték el.
OTTHON ÉS KERT
Újraindult a lomtalanítás Budapesten, a kupacokat széttúró lomizók nehezítik a munkát az FKF szerint
Arra is kérik a budapestieket, hogy csak a megfelelő lomokat tegyék ki, ezzel segítve a hulladékokat elszállítók munkáját.
OTTHON ÉS KERT
Akinek a lakóhelyén meghiúsult az eredeti időpont, az egyelőre csak maga viheti be a leadni kívánt lomokat a kijelölt hulladékudvarokba. Cserébe viszont 150 helyett 400 kilogrammot.
OTTHON ÉS KERT
„Sok hajléktalannak csak egy szatyra van, nekem meg egy kis luxusotthonom” – büszkélkedik az 55 éves férfi, aki nem nyugodott bele, hogy kilakoltatták.
OTTHON ÉS KERT
Komplett lakások leselejtezett berendezését dobták ki, pedig lomtalanítás csak ősszel lesz. Addig ott bűzölög.
OTTHON ÉS KERT
Évente egyszer, díjmentesen összeszedik a feleslegessé vált dolgokat. De nem mindegy, hogy mit és hogyan raksz ki. Plusz mutatunk egy látványos timelapse videót is!
Népszerű
Ajánljuk