HÍREK
A Rovatból

Karácsony nyelvvizsga-bizonyítványának megvizsgálását kéri az Oktatási Hivatal a Corvinustól

A főpolgármester 2004 és 2008 között dolgozott tanársegédként az egyetemen, ám a Magyar Nemzet szerint nem felelt meg az állás betöltéséhez szükséges feltételeknek.


Felkéri az Oktatási Hivatal (OH) a Corvinus Egyetemet Karácsony Gergely nyelvvizsga-bizonyítványának ügyének kivizsgálására - írja a Magyar Nemzet.

A lap azzal a kérdéssel kereste meg a hivatalt, hogy a főpolgármester hogyan dolgozhatott évekig tanársegédként a Corvinus Egyetemen C típusú nyelvvizsga, államilag elismert oklevél hiányában. Nyelvvizsgája ugyanis nincs, csak egy lektorátusi igazolása az angol nyelvtudásáról.

Karácsony 2000-ben végzett az ELTE-n szociológusként, és bár akkor még nem kellett nyelvvizsga a diplomaszerzéshez, de a lap szerint arra már nem jogosította fel őt, hogy tanársegédként állást vállaljon a felsőoktatásban, arra meg pláne nem, hogy később még adjunktusként is dolgozzon.

Mint írják, a Corvinus birokukba került doktori szabályzata szerint ugyanis abban az időben, amikor a politikus az egyetemen dolgozott, előírás volt a tanársegédi pozícióhoz a nyelvvizsga, az adjunktusi feladatok ellátásához pedig még egy második idegen nyelv szaknyelvi és előadói szintű ismerete is szükséges lett volna. Vagyis hivatalosan nem dolgozhatott volna az egyetemen.

Az OH tájékoztatása szerint a Corvinus egyetem mint munkáltató alkalmazta Karácsony Gergelyt abban az időben, ugyanakkor a nemzeti felsőoktatási törvény szabályai alapján a hivatal hatósági ellenőrzést indíthat a felsőoktatási intézmény működése jogszerűségének a vizsgálatára.

Ezzel a jogával pedig most élni is fog az OH, mert hétfőn, azaz még a nap folyamán felveszi a kapcsolatot a Corvinus Egyetemmel és felkéri az ügy kivizsgálására.

Karácsony Gergely angoltudása az utóbbi pár hétben lett politikai téma, számos kormánypárti politikus kritizálta ezért az ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltet. Fürjes Balázs szúrt oda neki először ezzel kapcsolatban, miután a főpolgármester az Economist nevű angol lapnak nyilatkozva alacsonynak és kövérnek nevezte Orbánt, és bár utána bocsánatot kért ezért, Fürjes Balázs államtitkár úgy fogalmazott: "Kár, hogy az Economist újságírójának mondta. Felteszem, magyarul, tolmáccsal, hiszen angolul nem beszél. Érdekes, hogy a sok különbség mellett ezt az egyet nem emelte ki az angol nyelvű lap: egyikük beszél angolul, a másik nem..."

Azóta Karácsony elismerte, hogy Orbán jobban beszél nála angolul, majd arról beszélt az Egyenes beszédben, hogy neki "hiperpasszív" angoltudása van, és megígérte azt is, hogy felfrissíti az ismereteit, megválasztása esetén pedig angol nyelvű, nemzetközi sajtótájékoztatót tart majd.

A Telexnek adott interjújában azt mondta, hogy az egyetemi lektorátusi nyelvvizsgáját 2000-ben szerezte meg az ELTE idegen nyelvi lektorátusán, akkoriban ez is elég volt a diploma megszerzéséhez. Szerinte 2004-ben nem kellett ennél komolyabb papír ahhoz, hogy tanársegéd lehessen a Corvinuson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sztárparádé a Tisza Párt rendezvényén: Vadon Jani, Caramel és Lilu részt vettek a Nemzeti Meneten
Magyar Péterék március 15-i budapesti rendezvényére sok híresség látogatott ki, akik posztoltak is a menetről. Vadon Jani még a Kossuth-szoborral is lőtt egy szelfit.


Két nagy tömegrendezvény uralta a március 15-i budapesti utcaképet: a Fidesz Békemenetet, a Tisza Párt pedig Nemzeti Menetet tartott. Míg a kormányoldal eseményén is megfordultak ismert arcok, a 24.hu cikke szerint a Tisza rendezvényén sem volt hiány hazai hírességekből.

A vonulók között feltűnt például Lilu, aki többször is posztolt a menetről. Vele tartott Kajdi Csaba is, aki egy közös szelfit kommentált. Számos fotót tett közzé Molnár Áron, egy általa készített képen - többek között - Lovas Rozi, Pottyondy Edina és Gryllus Dorka is látható. Szintén a tömegben fotózkodott Lengyel Tamás, a feleségével érkező Molnár Ferenc Caramel, az édesanyjával részt vevő Wossala Rozina, valamint Vadon Jani is.

A résztvevők közül többen nem is rejtették véka alá, miért mentek ki. Lilu a tömegben állva arról beszélt, csodálatosnak tartja a hangulatot.

„Az a helyzet, hogy tényleg csodálatos itt lenni és… Ez nagyon szép. Ez, hogy ennyien vagyunk, hogy ennyi ember akar változást. Békés, szép tömeg, ez a sok fiatal, ez a sok-sok ember, ez… biztos, hogy mindig emlékezni fogok erre a délutánra.”

Kajdi Csaba modellügynökség-tulajdonos a közös fotójukhoz azt írta:

„A barátaimmal mi is megünnepeltük március 15-ét, nemzetünk egyik legfontosabb napját! Ez a nap fontosabb, mint gondolnánk! Ez a nap a szabadságról, a magyarság egységéről és a nemzetünk sokszínűségéről szól számomra! Itt nincs szükség propagandára, gyűlöletre, jelszavakra és egyéb őrületre! Európai nemzet vagyunk és annak is kell lennünk!”

A helyszíni hangulatról Caramel azt mondta, életében nem látott még ekkora tömeget.

Vadon Jani a Hősök terén Kossuth Lajos szobrával fotózkodott, képéhez pedig azt írta, sehová sem kellett felmásznia, mert voltak, akik felhúzták őt.

Lengyel Tamás fotójához csak ennyit fűzött hozzá: „Csak úgy hömpölygött a tömeg. Április 12!”

A Mexikóban tartózkodó Szorcsik Viki színésznő sem maradt csendben, és egyértelmű politikai üzenetet fogalmazott meg.

„Április 12-én még a HOLDRÓL is visszajönnék, hogy véget vessünk a mocskos diktatúrátoknak! Jancsi bácsi, vége van! Vasárnap az ÚR NAPJA, nem a tiétek!”

– írta, csatolva egy cikket arról, hogy Lázár János szerint a Békemeneten voltak többen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egy megyei lap AI-hamisítvánnyal bizonygatta, hogy milyen sokan voltak a Békemeneten
Egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei lap - valószínűleg véletlenül - betett egy mesterséges intelligenciával készült képet a kormánypárti gyűlésről szóló galériájába. A fotóval - a hihetetlen tömeg mellett - sok dolog nem stimmelt: a Lánchíd rossz helyre került, irreálisan szélessé vált a rakpart, a Budai Várnak pedig hűlt helye volt.


Soha nem látott méretű tömeg hömpölyög a pesti rakparton, a Parlament elé tolták és elforgatták a Lánchidat, a Budai Vár pedig rejtélyes módon eltűnt – ez a szürreális látvány fogadta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hírportál, a Szoljon olvasóit.

A március 15-i események után, amikor a közéletet az a kérdés tartotta lázban, hogy a Tisza Párt Nemzeti Menetén vagy a Fidesz Békemenetén voltak-e többen, a megyei lap egy 16 képből álló válogatást tett közzé „A Jászkunság is képviseltette magát a Békemeneten” címmel.

Forrás: Szoljon.hu
A valódi fotók közé azonban becsúszott egy olyan tömegkép is, amellyel több dolog sem stimmel. A fotón ugyanis a pesti rakpartot jelentősen kiszélesítették, a Lánchidat a Parlament elé mozgatták, a Budai Várnak nyoma veszett, Buda látképe pedig teljesen átalakult, de a Gellért-heggyel és a többi híddal sincs minden rendben. A képen látható tömeg is túlzónak tűnik, ráadásul a menet a valóságban nem is járt a pesti rakparton.

A Szoljon a fotóválogatásban sehol sem jelezte, hogy a képet mesterséges intelligencia készítette, egyszerűen a többi, valódi fotó közé illesztette. A kép egyébként mémként már terjedt az interneten, de az kérdéses, hogy a lap szerkesztősége honnan vadászta le. Az mindenesetre egészen biztos, hogy nem a Miniszterelnöki Kabinetirodától származik – írja a Telex.

A képet már a Békemenet előtt osztogatták a magukat Digitális Polgári Körnek/Orbán Viktor rajongói felületnek kiadó ellenzéki paródiaoldalak, így nem kizárt, hogy a kép nem is fideszes körökből jött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lemérték: kétszer annyi ideig tartott Magyar Péterék vonulása mint a Békemeneté
Tomanovics Gergely és Sziklai Zsolt aktivisták timelapse-videóval mérték le a március 15-i felvonulásokat. A mérésük alapján a Nemzeti Menet kétszer annyi idő alatt haladt el teljesen a kamera alatt, mint a Békemenet.


A mérést – amelyről a 444.hu számolt be – Tomanovics Gergely, korábbi fideszes videósból lett aktivista készítette Sziklai Zsolttal közösen. Az általuk rögzített összehasonlító timelapse videóból kiderül:

míg a Békemenet résztvevői nagyjából 50 perc alatt haladtak át a Margit hídon, addig a Tisza Párt által szervezett Nemzeti Menetnek pontosan kétszer ennyi időre, 100 percre volt szüksége, hogy a kihelyezett kamera előtt elhaladjon a menet vége is.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az időtartam önmagában nem egyenlő a létszámmal, azt a vonulás sebessége, a tömeg sűrűsége és a menet szélessége is jelentősen befolyásolja.

Nem ez volt az első ilyen mérés. Tomanovicsék már tavaly október 23-án is hasonló módszerrel vetették össze a két tábor felvonulását, és akkor is arra jutottak, hogy a Magyar Péter által megmozgatott tömeg közel kétszer annyi ideig vonult el a kamera előtt.

Az akkori eseményről készült kutatói becslések szintén a Tisza-rendezvény nagyobb méretét valószínűsítették, az ELTE felmérése alapján másfélszer-kétszer annyian lehettek a Nemzeti Meneten, mint a délelőtti Békemeneten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint fideszes provokáció volt a Tisza-meneten felbukkant ukrán zászló
A TISZA Párt elnöke hamis zászlós provokációval vádolja a kormánypártot, amit szerinte a hozzájuk ezer szállal köthető fiatalok követtek el a Nemzeti Meneten. Magyar a Békemenetet is éles szavakkal bírálta.


Magyar Péter szerint fideszes provokáció volt a TISZA Párt rendezvényén megjelent ukrán zászló. Egy hétfői Facebook-posztjában azt írta:

„a Fidesznek és a propagandájuknak megint csak szánalmas hazudozásra futotta és ukrán zászlós provokációra.”

Egy újabb bejegyzésében azt állította, miközben pártja Nemzeti Menetén hömpölygött „a félmilliós rendszerváltó tömeg”, addig

„az állampárt szó szerint hamis (ukrán) zászlós provokációt szervezett a hozzájuk ezer szállal köthető fiatalokkal.

„Vajon tud-e még lejjebb süllyedni ez az aljas hatalom? Tud” tette hozzá a pártelnök.

Magyar a Békemenetet is értékelte Facebook-oldalán. Szerinte

„a Fidesz milliárdokból összehozott gyűlöletmenete az eddigi egyik legkisebb volt, még úgyis, hogy rengeteg ember fenyegetéssel és pénzért tudott Budapestre hozni az állampárt.”

Ahogy arról korábban beszámoltunk, vasárnap egy 8-9 fős csoport a semmiből a tömeg közepére futott a TISZA Párt rendezvényének kezdetén a Deák téren, majd egy szemtanú szerint „jól szervezetten, vezényszóra” feszítették ki egy ukrán zászlót. A mindössze kétperces eseményről készült fotókat percek alatt átvette a kormánysajtó és több fideszes politikus is. A performansz célja az lehetett, hogy a TISZA Nemzeti Menetét Ukrajna-melleti kiállásként állítsák be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk