Magyar Péter: Ennél a választásnál most nincsen fontosabb dolog az életben, két X, ami mindent megváltoztat
A TISZA Párt elnöke beszélt a fiatalokhoz is. Azt mondta, a választás most leginkább róluk szól majd, hiszen meg kell mutatniuk, mekkora erő van bennük, ahogy annak idején 1848-ban és 1956-ban is megmutatták ezt az akkori fiatalok.
Magyar Péter a Hősök terén a beszédében a fiataloknak is üzent. Azt mondta, a választás most leginkább róluk szól majd, hiszen meg kell mutatniuk, mekkora erő van bennük - ahogy annak idején 1848-ban és 1956-ban is megmutatták ezt az akkori fiatalok.
"Ti vagytok a jövő, nektek és veletek építjük újjá a hazánkat” – közölte. Szerinte, aki nem megy el szavazni, „az az öreg császárra és a rabságra szavaz”. Most pedig ennél a választásnál nincs fontosabb dolog az életben.
Úgy vélte, hogy néhány hét múlva véget ér az árokásás korszaka, és nem lesz többé áruló az, aki nem ért egyet a hatalommal. „Én Magyar Péter esküszöm, hogy minden magyar polgárt fogok szolgálni, határon innen és túl... Esküszöm, hogy hazám új kormánya mindent meg fog tenni, hogy lezárja a történelmi sebeket" - ígérte a politikus.
Esküszöm, hogy, lezárjuk a megosztottságot, az új kormány mindent meg fog tenni, hogy meggyógyuljunk, a magyar nép megint szép lesz - mondta.
A széthúzás és a félelem korszaka április 12-én este 7 órakor mindörökre véget ér - közölte Magyar a beszédében. 28 nap múlva népszavazás lesz a hazánkról, hogy hogyan szeretnénk élni, népszavazás önmagunkról - tette hozzá. Szerinte a választás sose volt ilyen egyszerű, rabok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés. Hozzátette, hogy akik a rabságot választják, azoknak marad a harag és marad a félelem, viszont akik a Tiszát választják, azok a büszke, békés, derűs Magyarországot választják.
Azért, hogy a változás bekövetkezzen, a következő 28 napban úgy kell dolgozniuk, mint még soha. Magyar szerint a választást nem valami ellen kell megnyerni, hanem a hazáért. „Két X, ami mindent megváltoztat” - üzente. Majd még hozzátette: „Talpra, fiatalok!”, és azt kérte: „Vigyetek magatokkal ne még egy, még öt embert!”
Majd a végén egy kérdést tett fel: „Megmentjük Magyarországot? Befújjuk a hajót?” A tömeg pedig együtt skandálta, hogy árad a Tisza. „Nincs több kifogás, tartalékolás, erőbeosztás, csak a munka” - közölte a politikus, aki szerint a tavaszt, a Tiszát, a változást, és a fiatalságot nem lehet megállítani.
Magyar Péter a Hősök terén a beszédében a fiataloknak is üzent. Azt mondta, a választás most leginkább róluk szól majd, hiszen meg kell mutatniuk, mekkora erő van bennük - ahogy annak idején 1848-ban és 1956-ban is megmutatták ezt az akkori fiatalok.
"Ti vagytok a jövő, nektek és veletek építjük újjá a hazánkat” – közölte. Szerinte, aki nem megy el szavazni, „az az öreg császárra és a rabságra szavaz”. Most pedig ennél a választásnál nincs fontosabb dolog az életben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor üzent Magyar Péternek: Ilyet nem lehet csinálni
Orbán Viktor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a parlament által megválasztott köztársasági elnököt lemondásra szólítják fel. A kormányfő Magyar Péter kijelentésére reagált, aki a választások után az államfő távozását sürgette.
„Ilyet nem lehet csinálni” – reagált a miniszterelnök csütörtökön Magyar Péter felszólítására, amiben közjogi méltóságok lemondatását sürgette. Az ügyvezető kormányfő A választási vereség utáni első nagyinterjúját a Patriótának adta. Kijelentette, ott, ahol rombolást tapasztalnak, ki fognak állni az emberek és a kiszemelt intézmények mellett is.
Szerinte egyáltalán nem helyes, hogy a parlament által megválasztott köztársasági elnököt nem tisztelik és lemondásra szólítják fel. A miniszterelnök szerint ugyanez érvényes az Alkotmánybíróságra is. Úgy látja, arról lehet beszélni, hogy az új parlament módosítja a kétharmados törvényeket, de
„alkotmányos tisztségeket betöltő, köztiszteletben álló személyeket, és közbizalmi munkát végző vezetőket nem lehet fenyegetni, nem lehet őket felszólítani lemondásra.”
Az új, megválasztott kormányhoz való viszonyáról azt mondta, szurkol az országnak, hogy a reményeik teljesüljenek. Kijelentette, hogy minden jó dolgot támogatni fognak, de minden rosszat ellenezni.
A lemondását firtató kérdésre válaszolva a vereség mértékét egyértelműnek nevezte. „Ami a vereség mértékét illeti, ott a számok világosan beszélnek. Ez egy egyértelmű vereség. A nemzeti oldal, vagyis mi kaptunk kétmillió-háromszázezer szavazatot, az ellenfél pedig kapott hárommillió-egyszázezret” – mondta. Szerinte a következmények sokkal súlyosabbak annál, mint hogy néhány pozíciót megváltoztassanak. Úgy látja, a jobboldali közösség a korábbi formájában nem tudja folytatni a létezését.
„Teljes megújulásra van szükség, mert lezárult egy politikai korszak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Fidesznek és a teljes nemzeti oldalnak át kell alakulnia.
Azt is mondta, a megújuláshoz szükséges alapvető feladatokat már kiadta. Az elmúlt 16 évből egy komoly kormányzati kudarcnak a Paks II beruházás lassúságát nevezte. „A Paks kettőt sokkal gyorsabban meg kellett volna építeni. Ha azt képesek lettünk volna gyorsabban megépíteni, akkor a magyar gazdaság ma sokkal könnyebb helyzetben lenne” – jelentette ki.
A választás éjszakájáról és az azt követő napokról szólva az interjúban elmondta, már az első eredmények után látta, hogy baj lesz, mert a részvétel a vártnál sokkal magasabb lett, és a többletszavazók mind ellenük voksoltak. „Aztán utána végig mentem azon az érzelmi hullámvasúton, amin mindannyian utazunk azóta is” – mondta, majd személyes érzelmeit is feltárta:
„hát fájdalmat éreztem, meg ürességet. Azt hiszem, hogy vasárnap még csak fájdalmat, hétfőn pedig már ürességet is, és azóta munkaterápiával gyógyítom magam”.
A 2,3 millió szavazójának azt üzente, legyenek büszkék a döntésükre. „Mi egy olyan politikai erőre és programra szavaztunk, amely bizonyított, nagyon komoly vívmányokat alkotott meg Magyarország számára” – állította. Szerinte a legfontosabb most az, hogy a vereséget méltósággal viseljék. A vereség okait firtatva a miniszterelnök a kampányról beszélt. Úgy látja, két üzenet versenyzett: a Fideszé, amely a folytatás és a biztonság mellett érvelt, és az ellenfélé, amely a változást ígérte.
„És be kell látnom, hogy az ellenfél üzenete erősebb volt” – ismerte el. Hozzátette, azon gondolkodik, miért nem tudta nagyobb meggyőző erővel képviselni a saját álláspontját. A felelősség kérdésében egyértelműen állást foglalt, és azt magára vállalta.
„Hát én, hát én vagyok a párt elnöke. Van egy ember, akinek nem a szándéka az érdekes, nem szándékfelelőssége van, hanem eredményfelelőssége. Mert neki kell hozni az eredményt. Ez a pártelnök, ez én vagyok. Tehát ezt a felelősséget úgy, ahogy van, szőröstől, bőröstől, száz százalékban magamra kell vállalnom.”
Az interjúban szóba került a korrupció és a luxizás kérdése is, amire úgy reagált: „Soha nem tűrtem meg semmilyen korrupciót. Minden ezzel ellentétes propagandát cáfolok, soha.”
Ugyanakkor elismerte, hogy a luxus életmód szerepet játszhatott a választási eredményben. „Én szerintem az szerepet játszott a választásban, vagy a választási eredményben, és ennek a folytatása az öngyilkosság lenne. Tehát ezt nem fogadható el” – mondta.
A megújulás gyakorlati lépéseiről elmondta, összehívják a párt tisztújító kongresszusát, és a parlamenti frakciót is teljesen át kell szabni.
„Azok az emberek, akik bejutottak, azok egy előző korszakban egy mostani választáson Fidesz győzelem esetén tudtak volna jól dolgozni a parlamentben, de most ott más erőviszonyok vannak és más helyzet. Másfajta emberek kellenek, másfajta képességek, másfajta képviselők.”
Saját jövőjét és szerepét illetően azt mondta, a közösségéhez tartozik. „Egy vérből valók vagyunk. Szőröstől-bőröstől ezzel a közösséggel vagyok.” Elmondta, hogy már harmadszor kapja meg a feladatot, hogy mozgalmat szervezzen, és ezek az időszakok az élete legszebb évei voltak. Egy focis hasonlattal zárta gondolatait:
„Nekem az is jó, hogyha a szertárba szorítanak helyet és ott adnak munkát, de ha kell, akkor csapatkapitányként is kivezetem a fiúkat a kezdőkörbe.”
Majd hozzátette: „És ha azt mondják, hogy miniszterelnök úr, te nem teheted meg ebben a pillanatban, hogy te a szertárban bóklásszál, mert neked kell kivinni a csapatot, akkor én kiviszem a csapatot a következő mérkőzésre. Föl is készítem és ki is viszem.”
„Ilyet nem lehet csinálni” – reagált a miniszterelnök csütörtökön Magyar Péter felszólítására, amiben közjogi méltóságok lemondatását sürgette. Az ügyvezető kormányfő A választási vereség utáni első nagyinterjúját a Patriótának adta. Kijelentette, ott, ahol rombolást tapasztalnak, ki fognak állni az emberek és a kiszemelt intézmények mellett is.
Szerinte egyáltalán nem helyes, hogy a parlament által megválasztott köztársasági elnököt nem tisztelik és lemondásra szólítják fel. A miniszterelnök szerint ugyanez érvényes az Alkotmánybíróságra is. Úgy látja, arról lehet beszélni, hogy az új parlament módosítja a kétharmados törvényeket, de
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Összesítették a levélszavazatokat: 84 százalék szavazott a Fideszre, 13 százalék a Tisza Pártra
A Nemzeti Választási Iroda lezárta a levélszavazatok számlálását. A Fidesz elvesztette korábbi szavazói egy részét, de így is taroltak a határon túlon.
Bár a Fidesz-KDNP a levélszavazatok 84,04 százalékát szerezte meg, ez az eredmény valójában egy közel tízszázalékpontos visszaesést jelent a négy évvel ezelőtti, csaknem 94 százalékos arányhoz képest. A Nemzeti Választási Iroda csütörtök délutánra végzett a levélben leadott voksok feldolgozásával, az eredmények pedig egyértelmű elmozdulást mutatnak a kormánypártok hagyományosan legerősebb bázisának számító, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választók körében is – írja a Telex.
A névjegyzékben szereplő 494 244 választópolgárból végül 356 332-en küldték vissza a szavazatukat, ami 72 százalékos részvételi arányt jelent.
A 100 százalékos feldolgozottságú adatok szerint a Fidesz-KDNP 282 028 szavazatot kapott, míg a második helyen a Tisza Párt végzett 46 482 vokssal, ami 13,85 százalékos eredmény.
A Mi Hazánk 1,55, az MKKP 0,35, a DK pedig 0,20 százalékot szerzett. Az érvényes azonosító nyilatkozatok száma 337 439 volt, az érvényes szavazólapoké pedig 333 992.
Mint ismert a 2026-os választást a Tisza Párt nyerte meg, a parlamenti mandátumok több, mint kétharmadát szerezte meg. A vereség után adott első interjújában Orbán Viktor a jobboldal megújulásának szükségességét hangsúlyozta, és azt mondta, hogy bármilyen feladatot is szán neki a párt ezek után, ő azt szívesen elvállalja.
Bár a Fidesz-KDNP a levélszavazatok 84,04 százalékát szerezte meg, ez az eredmény valójában egy közel tízszázalékpontos visszaesést jelent a négy évvel ezelőtti, csaknem 94 százalékos arányhoz képest. A Nemzeti Választási Iroda csütörtök délutánra végzett a levélben leadott voksok feldolgozásával, az eredmények pedig egyértelmű elmozdulást mutatnak a kormánypártok hagyományosan legerősebb bázisának számító, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választók körében is – írja a Telex.
A névjegyzékben szereplő 494 244 választópolgárból végül 356 332-en küldték vissza a szavazatukat, ami 72 százalékos részvételi arányt jelent.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktortól megkérdezték, lemond-e, hosszan válaszolt a vereség utáni első nagyinterjújában
Fájdalom, üresség, sokkhatás - ilyen szavakat használt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz választási veresége után a Patriótán. Azt állította, ő sem látta előre az eredményt. Szerinte most a jobboldal teljes megújulására van szükség.
Orbán a Patriótának kissé rekedtes hangon arról beszélt, hogy a vereség mértéke nagyobb annál, minthogy egy-két pozíción változtassanak, azt mondta teljes megújulásra van szükség, mert lezárult egy politikai korszak.
Azonban nem jelentette ki, hogy le fog mondani a Fidesz elnökségéről, pedig a választás előtt azt mondta, hogy nagy vereség esetén távozik.
Sőt azt mondta, hogy neki - mint a Fidesz elnökének - részt kell vennie a jobboldal megújulásában, mert új mozgalmak fognak megjelenni, amiket támogatni kell.
A miniszterelnök azt mondta, a választások eredménye sokként érte, másnap fájdalmat és ürességet érzett. Arra a kérdésre, hogy megbánt-e valamit, azt mondta, azt, hogy a Paks-II-t nem tudták gyorsabban megépíteni, mert az jelentősen lendített volna az ország gazdasági potenciáján.
Arról is beszélt, már az első eredmények beérkezése után látta, hogy baj lesz.
Orbán mindazonáltal a Tisza szavazóinak azt kívánta, hogy váljanak valóra a reményeik az új kormánypárttal kapcsolatban, és legyen jobb az életük. Megkérdezték a korrupcióról, a mesés meggazdagodásokról is, elismerte, hogy ez is szerepet játszott a választási vereségben. De hozzátette, "az öncsonkolást nem támogatja, most építkezni kell." Azt is állította, soha nem tűrt meg semmilyen korrupciót. A luxizást ugyanakkor öngyilkosságnak nevezte.
A kormányfő arról beszélt, hogy változtatnak a Fidesz-képviselők listáján. Szerinte akik bejutottak a listáról, azok olyan emberek, akikre egy kormányzás esetén lett volna szükség, most viszont másfajta helyzet állt előtt.
Az interjút azzal zárta, ha a Fidesz-kongresszus újra felkéri a vezetésre, akkor szívesen elfogadja, mert szerinte "van még töltény a tárban". Egy focis hasonlattal élve azt mondta, hogy számára mindegy, hogy milyen feladatot szánnak neki a közösségében, ő azt el fogja vállalni.
Orbán a Patriótának kissé rekedtes hangon arról beszélt, hogy a vereség mértéke nagyobb annál, minthogy egy-két pozíción változtassanak, azt mondta teljes megújulásra van szükség, mert lezárult egy politikai korszak.
Azonban nem jelentette ki, hogy le fog mondani a Fidesz elnökségéről, pedig a választás előtt azt mondta, hogy nagy vereség esetén távozik.
Sőt azt mondta, hogy neki - mint a Fidesz elnökének - részt kell vennie a jobboldal megújulásában, mert új mozgalmak fognak megjelenni, amiket támogatni kell.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt nézhető Orbán Viktor első nagyinterjúja a választási vereség után
A Fidesz elnöke a Patriótán adja első nagyinterjúját, amelyben értékeli a kampányt, és beszél saját, valamint pártja jövőjéről. A miniszterelnök azt mondja, még mindig sokkhatás alatt van, és a teljes nemzeti oldalt újra kell szervezni.