SZTÁRVILÁG
A műsorvezető szerint a gyerekvédelem és a kisebbségek ügye nem pártpolitikai kérdés. Keményen beszólt azoknak is, akik az embereket a vagyonuk alapján ítélik meg.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető gúnyosan „hiánypótlónak” nevezte a rapperről készülő dokumentumfilmet. Curtis nem hagyta szó nélkül a szarkasztikus megjegyzést.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető Instagramon vágott oda, megemlítve Muri Enikőt és a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót is. Aláfestésnek stílszerűen a rapper Pezsgő Kaviár Kurvák című dalát választotta.
SZTÁRVILÁG
Molnár Áron így fogalmazott: „Én mára kicsekkolok innen. Nem tudom, hogy ki az, aki ezek után képes a Fideszre szavazni.”
SZTÁRVILÁG
Semjén Zsolt hétfőn dühösen vágott vissza a javítóintézeti botrány miatt, perre készülnek a kormánypártiak. Lilu is beszállt: „Ki az a Zsolti bácsi?” – kérdezi, amíg ki nem derül az igazság.
SZTÁRVILÁG
Steiner Kristóf mindenkitől azt kérte, hogy már most írja be a naptárba a dátumot. A szervezők szerint 200 ezren vonulhattak ma Budapest utcáin.
SZTÁRVILÁG
A Pride eleje a színpadhoz ért, ahol elkezdődött a műsor. A házigazdák elárulták, hogy sok emberre számítottak, de a tömeg mérete végül minden várakozást felülmúlt.
SZTÁRVILÁG
A Pride egyik házigazdája alig hitte el, mekkora tömeg indult el a Városház térről. Az ellentüntetők nek azt üzeni, hogy tudták, hogy ez lesz ma, ezért feleslegesen zaklatták fel magukat.
SZTÁRVILÁG
A rendezvényen a gyülekezési jog korlátozása ellen is tiltakoznak. A szervezők szerint fontos, hogy minél többen kiálljanak a szabadság és az elfogadás mellett.
SZTÁRVILÁG
A televíziós műsorvezető az elmúlt években rendszeresen kiállt az emberi jogok mellett, most pedig a rendezvény házigazdájaként vállal szerepet.
SZTÁRVILÁG
A miniszter a csütörtöki Kormányinfón beszélt a felvonulás korlátozásáról. Lilu azt írta neki, hogy ő nagyon jól érezte magát a Pride-on.
SZTÁRVILÁG
A niklai intézmény két dolgozója Magyar Pétert és ajándékait is beengedte az intézménybe, amiért lehet, hogy nagy árat kell fizetniük.
SZTÁRVILÁG
Ha nem ismernénk a műsorvezető közéleti tevékenységét, azt hihetnénk, lenyűgözte a leggazdagabb magyar mesés továbbgazdagodása.
SZTÁRVILÁG
Az RTL műsorvezetője láthatóan kiakadt a Pesti Srácok munkatársára, Lilu ugyanis Instragramján azt írta: „Kolléganőm. Ja, nem.”
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető három rövid mondatban foglalta össze a véleményét, miután azonnali hatállyal menesztették a Madách Gimnázium igazgatóját.
Népszerű
Ajánljuk