SZEMPONT
Miközben elvették a szülők döntési jogát, mikor menjen a gyerekük iskolába, a valódi probléma, hogy az oktatási rendszer minden gyereket ugyanúgy kezel, pedig differenciálni kellene, azt kellene nézni, ki miben jó, és azt fejleszteni – mondja az oktatáskutató.
SZEMPONT
A „Paprika Csapat” e-mailben üzent az Oktatási Hivatalnak, hogy tárgyalnának velük, a Belügyminisztérium azonban közölte, hogy erről szó sem lehet.
SZEMPONT
A furcsa hivatkozásra először gimnazisták figyeltek fel. Az Oktatási Hivatal szerint a link később változott meg, és már nem az eredeti tartalom volt rajta.
SZEMPONT
A rendőrség a ma már 20 éves fiatal otthonában csapott le. A hacker még korábban bénította meg az országos kompetenciamérés informatikai rendszerét.
SZEMPONT
A Collegium Humanum rektorát februárban tartóztatták le, több mint ezer hamis diploma kiállításával gyanúsítják. A magyarok a pozsonyi tagozatán keresztül lettek a magánegyetem fizetős hallgatói.
SZEMPONT
„Jelentős számú” megkeresést kapott az Oktatási Hivatal a felvételi miatt. Annyit már elismertek, hogy történtek számítási hibák.
SZEMPONT
A belügyminiszter korábbi nyilatkozatai szerint egy teljesen új „kísérleti bemeneti méréssel” tesztelik idén ősszel a negyedikes és az ötödikes diákok szövegértési és matematikai képességeit.
SZEMPONT
Az érintett szülők, gondviselők az Oktatási Hivatal levelében, illetve a a KRÉTA rendszerben tájékozódhatnak a tudnivalókról.
SZEMPONT
Péntek délutántól az Oktatási Hivatal honlapjai és számos szolgáltatása nem volt elérhető, így nem volt lehetőség a felsőoktatási felvételi jelentkezések hitelesítésére sem.
SZEMPONT
Az Oktatási Hivatal péntek este közölte, hogy három nappal meghosszabbítja a határidőt a technikai probléma miatt.
SZEMPONT
Megküldték az akkori foglalkoztatási szabályzatot, amely szerint a tanársegédnek legalább egy C típusú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű államilag elismert oklevéllel kellett rendelkeznie.
SZEMPONT
A főpolgármester 2004 és 2008 között dolgozott tanársegédként az egyetemen, ám a Magyar Nemzet szerint nem felelt meg az állás betöltéséhez szükséges feltételeknek.
SZEMPONT
Az Eduline kérdezte meg az Oktatási Hivatalt, pontosan milyen szabályok vonatkoznak azokra, akik a május 3-án kezdődő írásbelikre koronavírus-fertőzöttként vagy kontaktszemélyként nem tudnak elmenni.
SZEMPONT
A Szülői Hang Közösség azt kéri, a kormány módosítsa az egyeztetések nélkül bevezetett törvényt.
SZEMPONT
A felvételizők 96 százalékának sikerült bekerülnie középfokú oktatási intézményekbe az Oktatási Hivatal szerint.
SZEMPONT
Finszter Emőke részletesen elmondta, szerinte min kellene változtatni, és reagált a kommentekre is: 'ha nekik rossz volt régen, akkor mi is törődjünk ebbe bele?'.
Népszerű
Ajánljuk