SZEMPONT
Interjú egy budapesti szegregált iskolában dolgozó tanárnővel, aki szerint hatalmas ferdítés, hogy az intézmény a 'helyi sajátosságok miatt' van tele hátrányos helyzetű, problémás diákokkal.
SZEMPONT
Világméretű jelenség, Magyarországon is egyre gyakoribb eszköze a bántalmazásnak, mégis tabusítva van.
SZEMPONT
A Patrónus Ház személyes érintettség révén jött létre, azzal a céllal, hogy támogatott lakhatás formában létrehozzon egy otthont autizmus és egyéb értelmi fogyatékkal élő fiatal felnőttek számára.
SZEMPONT
Színészek és zenészek a magyar kultúra napján a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Vonat nevű menedékhelyén léptek fel.
SZEMPONT
Másodállásban taxiznak, piacoznak, mentőznek, futárkodnak a rendőrök – és ezzel még jobban is keresnek.
SZEMPONT
A kormány ugyan bevezette a gyermekek bruttó százezres otthongondozási díját, a feltételrendszert azonban úgy alakították ki, hogy attól az autista vagy Down-szindrómás gyerekek szülei könnyen eleshetnek.
SZEMPONT
Hiába írja elő a törvény, az idősotthonok alig találnak szakembert, vagy akiket mégis, azokat elcsábítják a kórházak.
SZEMPONT
A gyerekek külön termekben tanulnak, így nem akadályozzák egymás fejlődését, de a szünetekben valódi integráció zajlik.
SZEMPONT
Hiába születtek intézkedések a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények visszaszorítására, ha az iskola eltusol, a vétkes pedagógus pedig továbbra is a gyerekek közelébe férkőzhet.
SZEMPONT
Még az intézmények mellett érvelő anyuka is inkább Hollandiába viszi a lányát, néhány szülő pedig összefogott, hogy saját, megfelelő lakóotthont hozzanak létre.
SZEMPONT
Sok hajléktalan a kutyája miatt még a szállókra se megy be, mert kevés helyen fogadják őket együtt. Ezek az állatok hű társak, akik védik kiszolgáltatott gazdáikat.
SZEMPONT
Külföldön élő magyarokat kérdezett meg az Abcúg Európa különböző országaiból, hogy hol és hogyan töltik a karácsonyt.
SZEMPONT
A szenvedélybetegségből gyógyulóknak nagy próbatétel az első józan karácsony. Várják, de tele vannak félelemmel.
SZEMPONT
Miközben munkaerő-hiánnyal küzd a gazdaság, 142 ezer munkavállaló a közmunkaprogramban ragadt.
SZEMPONT
A Segítség Közvetítők célja, hogy apró lépésekkel is jobbá tegyék a körülményeket, és legalább a mosdót tisztességesen használni tudják a betegek.
SZEMPONT
Az önkormányzat nem hajlandó többet fizetni, a helyiek pedig azért is aggódnak, hogy szeméttelep lesz a környék.
SZEMPONT
Azt ígérték, igazságosabb lesz a rendszer, de úgy tűnik, sokkal kevesebb jut a lakhatási és egészségügyi gondokkal küzdőknek, elsősorban a kistelepüléseken - írta az Abcúg.
Népszerű
Ajánljuk