SZEMPONT
A Rovatból

A bosszúpornó, az egy nagyon jó bosszú

Világméretű jelenség, Magyarországon is egyre gyakoribb eszköze a bántalmazásnak, mégis tabusítva van.
Zsilák Szilvia írása az Abcúgon, címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. február 12.



A bosszúpornó ma már világméretű jelenség. A párkapcsolati erőszak e modern formájával Magyarországon is egyre több fiatal nő érintett, az igazságszolgáltatás azonban az egészről mégsem akar tudomást venni. Az elkövetők így komoly retorziók nélkül szórhatják teli az internetet az exbarátnőjük intim felvételeivel. A jogalkotás csak a kiskorúakat védi megfelelően, a felnőtt áldozatok esetén a bosszúpornó nem egy komolyan vett bűncselekmény, pedig hosszú időre tönkreteheti a nők életét. Az érintettek még a feljelentéstől is vonakodnak, mert félnek attól, hogy hány rendőr, ügyész fog a felvételeken csámcsogni, és hogy mennyire fogják őket hibáztatni.

Egyre jobban terjed, mégis tabusított

A bosszúpornó (revenge porn) főleg nők és lányok ellen elkövetett erőszak egy olyan formája, ami a könnyen hozzáférhető kamerák és az internet segítségével egyre több fiatal életét keseríti meg. Akinek nem ismerős a fogalom, a bosszúpornó olyan szexvideót vagy fotót takar, amit az egyik fél a másik hozzájárulása nélkül, bosszúból tesz közzé az interneten. A probléma jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy külön elnevezés született a jelenségre. Igaz, a név az ilyen esetek bosszú funkcióját domborítja ki, de a felvételek a párkapcsolaton belüli fenyegetést és kontrollt is ugyanúgy szolgálhatják, hiszen “ha elhagysz, bármikor kirakhatom a felvételeket az internetre”.

A bosszúpornót sehol a világon nem lehet megúszni, Magyarországon is egyre gyakoribb eszköze a bántalmazásnak, de mivel szexualitással kapcsolatos, ezért erősen tabusított témának számít itthon – mondja Halász Sári, aki egyéni tanácsadóként foglalkozik szexuális erőszakok áldozataival. Az elkövetők kezében pedig többnyire nem csak ez az egy eszköz található, hiszen a bántalmazás egy szisztematikusan felépített rendszer, ami éveken vagy hónapokon keresztül is fennállhat. Ezentúl a bosszúpornó nem csak szexuális, hanem például gazdasági erőszak is, hiszen a felvételek miatt az áldozat akár a munkáját is elveszítheti. Volt olyan eset, hogy egy tanárnak a diákjai látták a felvételeit, de álláskereséskor sem jönnek jól a néhol saját névvel és címmel ellátott képek.

Létezik olyan kategória, hogy bosszúpornó?

Az áldozatoknak már az is felszabadító érzés, ha egyáltalán akad valaki, aki elismeri az igazságukat, ezután viszont még egy nagyon hosszú, hónapokig, akár évekig tartó munka következik. Ennek csak az egyik fele a lelki támogatás, a másik viszont, hogy rendbe kell hozni az életét, amit ez a bántalmazás tönkretett. Ilyenkor egy áldozatnak nem csak a támogató közeg, hanem a jogi eszközök bevetése is segíthet. Pontosabban csak segíthetne. Az elkövetők viszont épp azért teszik közzé ezeket az intim felvételeket, mert senki sem állítja meg őket. Volt olyan páciense, aki jogi útra akarta terelni az ügyet, de elbukott, mert ez nem egy komolyan vett bűncselekmény – meséli Halász Sári.

“Nem az egyes nők feladata, hogy ezt az össztársadalmi problémát megoldják, például törvényeket kellene hozni. EU-s és világszinten kellene elérni, hogy a nők ne legyenek ennek kitéve, vagy ha ez mégis előfordul, akkor védjék meg őket. Egy mozgalomra lenne szükség Magyarországon is, mert az áldozatok igazságot érdemelnek”

– fűzi hozzá Halász Sári.

Valóban ilyen könnyen megússza az elkövető a tettét, létezik egyáltalán olyan kategória a törvénykezésben, hogy bosszúpornó? Egy korábbi, a médiában nagy port kavaró ügy apropóján érdeklődtem efelől a Fővárosi Főügyészségnél, ahonnan a következő válasz érkezett: ezek “a cselekmények több bűncselekményi tényállást is kimeríthetnek, azonban ilyen szűrést nem tudunk elvégezni, ilyen statisztikai kategória, hogy ,,bosszúpornó” nincs.”

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogsegélyszolgálatának vezetője is megerősítette, hogy a jogban valóban nincs olyan tényállás, hogy “bosszúpornó”. A jelenlegi jogszabályi környezetben a személyes adattal való visszaélés, zaklatás, rágalmazás, szexuális kényszerítés, zsarolás, kiskorú esetében pedig gyermekpornográfia miatt tudnak a rendőrséghez eljutni ezek az ügyek. Pedig nagyban segítené a fellépés sikerességét, ha egy pontosabb jogszabályi keret létezne, ami meghatározná és törvénytelenné minősítené a bosszúpornót, csakúgy, mint ahogy a világon elsőként Nagy-Britanniában is megtörtént. Általánosságban a nők elleni erőszak, visszaélés elkövetőit a hazai jogalkalmazás rendkívül enyhén szankcionálja.

Spronz Júlia három eljárást követ közelről, ezek egyike sem ért még véget. Az egyik ügyében időközben a rendőrség meg is szüntette a nyomozást, a sértett panasza alapján viszont az ügyészség újraindította, és a rendőrséget tisztességes eljárásra utasította. Szinte egyáltalán nem tud olyan ügyről, amikor az elkövető letöltendőt kapott volna, inkább a pénzbüntetés, próbára bocsátás a jellemző. Ezzel szemben kiskorú sértett esetén sokkal valószínűbb a szigorú büntetés, akár 5 éven felüli szabadságmegvonás is elképzelhető. Ezekben az esetekben a törvények jobban védik a 18 éven aluliak jogait, mint a felnőttekét, hiszen ilyenkor fokozottan értékelik az életkort, illetve a függőségi helyzetet.

Az internetes oldalakat is lehet kötelezni arra, hogy töröljék a jogsértő tartalmat, ezek általában jól reagálnak az ilyen jellegű megkeresésekre. Itt inkább az a probléma szokott felmerülni, hogy ha le is szedetik a felvételeket, hamarosan visszakerül egy másik felhasználónéven vagy egy másik oldalra, és az egész procedúra kezdődik elölről.

Igazságszolgáltatás helyett áldozathibáztatás

Mire egy ügy a Patent Jogsegély-szolgálathoz kerül, addigra az áldozatok már túlestek az első sokkhatáson. Ilyenkor már főleg az izgatja őket, hogy hány rendőr, ügyész fog a felvételeken csámcsogni, mennyire intenzív áldozathibáztatásnak lesznek kitéve, illetve kell-e találkozniuk az elkövetővel.

Általában a bizonyítás nem szokott problémát jelenteni, hisz az elkövető többnyire írásban zsarolja meg áldozatát a felvételek felhasználásával. Az áldozatok, – csakúgy, mint más bűncselekmények esetén –, hosszas nyomozásra számíthatnak, amely során általában egy, de inkább két alkalommal részletesen meghallgatják a sértettet, majd optimális esetben úgy 1-2 év múlva kerül bíróság elé, ahol újra elő kell adnia a történteket. Sajnálatos módon még mindig szinte állandó eleme a büntetőeljárásnak az elkövetővel való szembesítés, és a bíróságon sem része az általános megoldásnak, hogy a sértettet védjék, így az épületen belüli találkozás, a tárgyalóteremben az összezártság sok nőt tart vissza a jogérvényesítéstől. A sértett védelme sem valósul meg, például elvi szinten lenne lehetőség távoltartásra, mégsem rendelik el soha.

Sokan azért nem tesznek feljelentést, mert szégyellik a felvételeket, nem akarják, hogy más is lássa, magukat hibáztatják, hogy hogy lehettek olyan ostobák, hogy ezt megengedték, és félnek az igazságszolgáltatás szerveinek áldozathibáztató hozzáállásától. Ami viszont motiválni szokta a nőket – azon kívül, hogy igazságot akarnak az ügyükben –, az az, hogy más nőket a jövőben megvédjenek, mert tudják, hogy a volt partner sorozatelkövető, és ha ők nem állítják meg, akkor az utódaikat is tönkre fogják tenni.

Nem véletlen, hogy nőkkel történik

Az egyesület tudomása szerint Magyarországon nem léteznek bosszúpornóra vonatkozó statisztikák, de saját, nem reprezentatív felmérésük szerint, fiatal nőket ér leginkább ilyen támadás. Halász Sári tanácsadói munkája során szintén kizárólag női áldozatokkal találkozott, ami nem véletlen. Először is, egy férfit kevésbé lehet ilyen eszközökkel megzsarolni, hiszen nem érik ugyanazok a hátrányos következmények, mint egy nőt. Persze egy férfinak sem jó érzés, hogy egy olyan felvétel kerül ki róla, amit nem szeretne, de őket nem titulálják emiatt “kurvának”, és nem lép életbe az áldozathibáztatás.

Másodszor pedig, az elkövetők ugyanazt utánozzák le, amit a pornóban látnak, aminek a tematikája nem a férfiak, hanem a nők szexuális megalázására épül. Arról nem is beszélve, hogy többségében a férfiak kezdeményezik a videók készítését, hiszen a jelenleg normalizált szexuális kultúra szerint a férfiaknak teljesíteni kell, a nőknek pedig ki kell szolgálnia a férfiak igényeit, amibe az is beletartozik, hogy ilyen videók és képek készüljenek róluk.

“Sok lánytól hallottam vissza, hogy rábeszélés miatt, megfelelési kényszerből, vagy mert nem akarja elveszíteni a fiút, engedi, hogy felvételek készüljenek róla. Viszont marad egy görcs a gyomrukban, mert az egy óriási hatalom, hogy másnak meztelen felvételei vannak rólad”

– fűzte hozzá Halász Sári.

Spronz Júlia is arról számolt be, hogy bár igaz, a nők tudtak arról, hogy az az intim felvétel elkészült, de nem ők kezdeményezték, sokszor a férfi még külön nyomást is gyakorolt rájuk. Amikor pedig a nők szakítani akartak vagy szakítottak, akkor fordították a videofelvételeket ellenük, és használták a zsarolás vagy a megszégyenítés eszközeként.

Meg kell tanulniuk ezzel együtt élni

Ez egy olyan életmegváltoztató esemény, amiről pontosan tudják a nők, hogy onnantól kezdve másmilyen lesz az életük. Az egyik fő érzelem, amit ilyenkor éreznek, a szégyen, nem azért, mert valami rosszat csináltak, hanem mert megalázták őket. Hiszen a közvélemény szerint nem a pasijukkal, a szexuális kultúrával vagy a bíróságokkal van a gond, hanem velük, így rájuk hárul ennek az egésznek a felelőssége. A másik érzelem, ami ilyenkor megjelenik, az a düh, de egy nő nem lehet dühös másra, így azt a visszajelzést kapja, hogy nem jó irányú a dühe, hiszen magát kellene hibáztatnia.

Miután kikerülnek az internetre ezek a felvételek, onnan kezdve az áldozatnak meg kell tanulni együtt élni azzal a gondolattal, hogy ami egyszer az interneten megjelent, az kitörölhetetlen. Bár a 2014-es Fappening-botrány különbözik a bosszúpornótól, – hiszen ott hekkerek lopták el a hírességek képeit –, de jól illusztrálja, hogy még Jennifer Lawrence-nek sem sikerült a meztelen fotóit törölni, pedig ő hatalmas privilégiumokkal rendelkezik.

Az áldozatnak meg kell tanulni azzal is együtt élni, hogy a bosszúpornó oldal látogatói egyoldalúan használják őt, ami nem egy könnyen megszokható gondolat, és nagyon igazságtalan, hogy ezen bárkinek keresztül kell mennie.

Társadalmilag pedig nincs elismerve, hogy amin keresztül mennek, az egy szenvedés és egy fenyegetettség, amit meg kéne állítani, de nincsenek lépések ennek felszámolására. Az internetes kommentekben is általában az olvasható, hogy ha ő ehhez anno modellt állt, akkor az egészről ő tehet.

“Felháborító, hogy az ilyen ügyek kapcsán a beleegyezés az egy varázsszó, hiszen attól, hogy megengedem neki, hogy valamit csináljon velem, nem jelenti, hogy élvezem is, vagy hogy kölcsönös volt”

– fűzte hozzá a tanácsadó.

A gyerekeknél már alap a meztelen fotó

A szexuális felvilágosítások során Halász Sári nagyon sokszor találkozik a bosszúpornóval, és azok holdudvarában lévő dolgokkal a gyerekek között is. Majdnem minden osztályban előfordul, hogy a fiú rábeszéli arra a lányt, hogy küldjön egy meztelen képet, ami szinte garantált, hogy ki fog kerülni egy osztályon belüli chatre, onnan pedig a tágabb internetre. Az egyik legfontosabb dolog, amit a szakértő a szexuális felvilágosításokon elmond, hogy nincs az a szerelem és nincs az a bizalom, amibe belefér az, hogy ilyen hatalmat adj a másik ember kezébe.

Nagyon nehéz helyzetben vannak a lányok, mert ma már az első számú szexuális felvilágosító eszköz a világon a pornó, a fiúk ebből tanulják meg, hogy mi a szex, s az osztályokban azt hallja vissza, hogy az arcra élvezés és a meztelen kép küldése teljesen alap, a kapcsolatokat pedig aszerint definiálják, hogy kapnak-e melles képeket.

“Bár nehéz, mert a pornóipar hatása az életükre igen erős, nagyon fontos lenne, hogy a fiúkat megállítsuk, a lányokat pedig erősítsük, hogy ezeknek a normáknak ne akarjanak megfelelni, mert ez nagyon veszélyes. Nem is beszélve arról, hogy az applikációk szerverein ezek mind ott vannak, azon pedig szintén meg szoktak lepődni a gyerekek, hogy ilyen szempontból Mark Zuckerberg sem a barátod.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Lakner Zoltán: A Fidesz nem ért el áttörést, ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban
A politikai elemző a Szabad Európa Elemző című műsorában arról beszélt, a Fidesz már nem a fellendülést ígéri, hanem a meglévő, langyos biztonságot.Szerinte az a fő üzenetük, hogy a kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.
F. O. - szmo.hu
2025. november 14.



Az Elemző című műsorban Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztője értékelte az elmúlt hetek politikai eseményeit. A szakértő szerint a Fidesz az utóbbi időben némileg sikeresebben tudta formálni a politikai napirendet, de ez nem jelent áttörést.

Lakner egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a Fidesz „kicsit jobban jött ki” az utóbbi hetek narratív harcából, de szerinte ez egy folyamatos küzdelem, amelyben hol az egyik, hol a másik félnek vannak jobb periódusai.

Úgy látja, az Orbán–Trump-találkozó és a TISZA Párt adatlopási ügye lehetőségeket kínált a kormánypártnak, de kétségei vannak afelől, hogy a Fidesz magyarázatai hosszú távon mennyire lesznek meggyőzőek. A pártpreferenciák mozgása kapcsán megjegyezte, látott már korábban is a Fidesz erősödését mutató kutatásokat, amelyek később korrigálódtak.

„Én olyan változást nem látok, ami ahhoz vezetne, amire a Fidesznek igazán szüksége van: hogy ki tudja egyenlíteni ezt a küzdelmet, és vissza tudja szerezni azt a pozíciót, amelyben – ezt ne felejtsük el – 2006 júniusa óta van”

– jelentette ki.

A TISZA Pártot érintő adatügy kapcsán Lakner Zoltán hangsúlyozta a helyes szóhasználatot: szerinte nem szivárgásról, hanem lopásról van szó. „Ha tőlem kilopnak adatokat – és szerintem nagyon helyesen mondtad, hogy „kilopták”, nem „kiszivárgott” –, akkor onnantól kezdve viszonylag nehéz jól keretezni egy ilyen ügyet, hiszen nem én tettem meg az első lépést” – fogalmazott. Rámutatott, hogy több adatbázis összegyúrásáról van szó, ami komoly háttérmunkát feltételez.

Az ügy politikai súlyát az adja, hogy az applikáció a TISZA belső előválasztását szolgálta volna, aminek a meghiúsítása szerinte alapvetően politikai kérdés.

Az elemző szerint a Fidesz kommunikációja ellentmondásos volt az ügyben. „Nem lehet azt egyszerre állítani, hogy nemzetbiztonsági kockázat, hogy kikerülnek az állampolgárok adatai; majd a kormánysajtó elkezdi közölni az állampolgárok adatait; ezután pedig arról beszélni, hogy milyen szörnyű, hogy a párt nem tudja kezelni az adatait” – mondta, hozzátéve, hogy a kormánypárt végül az utolsó narratívánál maradt.

Úgy véli, a történetnek még nincs vége, és felmerül a kérdés, hogy egy ellenzéki pártnak milyen esélye van az adatbiztonság fenntartására, ha professzionális erők dolgoznak ellene.

Lakner Zoltán becslése szerint a bizonytalan szavazók közül nagyjából 5-600 ezer ember mozgósítható, ami körülbelül megegyezik a Fidesz és a TISZA Párt közötti jelenlegi különbséggel. Ebből arra következtet, hogy

a Fidesznek nem elég csupán a bizonytalanokat megnyernie.

„Neki arra is szüksége van, hogy elbizonytalanítson TISZA-szavazókat: vagy ne menjenek el szavazni, vagy annyira bizonytalanítsa el őket, hogy válasszanak egy másik ellenzéki pártot” – állítja.

A Fidesz jelenlegi kommunikációs stratégiáját a leginkább realitásokhoz közel állónak tartja. Míg korábban a kormány gazdasági fellendüléssel és a bizalom visszaszerzésével tervezett, ez mára meghiúsult. Emiatt

a fő üzenet az lett, hogy a jelenlegi, nem tökéletes, de kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.

„A kormánynak most valóban az az ígérete, hogy jó, nem lesz piros a paradicsom, de ha nem én leszek, akkor sárga sem lesz” – foglalta össze a helyzetet. Ebbe a logikába illeszkedik szerinte a washingtoni út is: „pluszokat ígértek, és most annak kell örülni, hogy nem lesznek mínuszok”.

Az Orbán–Trump-találkozó kormányzati kommunikációjával kapcsolatban Lakner Zoltán arra emlékeztetett, hogy korábban egy magyar miniszterelnök amerikai elnöki fogadása rutin eseménynek számított. „Az, hogy a magyar miniszterelnököt fogadja az amerikai elnök, voltak időszakok, amikor magától értetődő volt” – mondta, hozzátéve, hogy a találkozó világtörténelmi eseménnyé tupírozása már egy politikai narratíva része.

Bár elismeri, hogy

Orbán Viktor karakterének része, hogy „el tud intézni dolgokat”, és Trump ismert politikus Magyarországon, nem hiszi, hogy a találkozó tömegeket fordítana a Fidesz felé.

A legfontosabb kérdésnek azt tartja, hogy mit hoz a találkozó a hétköznapi embereknek. Az ellennarratíva lehetősége szerinte a kérdésben rejlik: „oké, de ebből mit hoztál haza?” Lakner úgy látja, az eredeti terv egy Trump-győzelemre és az abból fakadó gazdasági fellendülésre épült, de mivel ez utóbbi elmaradt, a kormánynak „beforgatható matéria nélkül kell, pusztán szavakkal kampányolni”.

A győzelmi várakozásokat fontos indikátornak tartja, de rámutatott, hogy bár a kutatások szerint a Fidesz némileg átvette a vezetést ebben a tekintetben, a helyzet össze sem hasonlítható a négy évvel ezelőttivel.

„Ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban”

– jelentette ki a Nézőpont Intézet adataira hivatkozva.

Azzal a felvetéssel vitatkozik, hogy a Fidesz teljesen átvette volna a napirend irányítását. Szerinte az olyan témák, mint a gyerekszegénység, amikről Orbán Viktor nem szívesen beszél, pontosan „kijelölik, melyek azok a témák, amelyekben nagyon is lehet versenyezni a Fideszszel szemben”. A TISZA egyszemélyes kommunikációjával kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz is hasonló utat jár be.

„A Fidesz kommunikációjának nagy fordulata, hogy óriási keresgélés után megtalálták a főkommunikátorukat, Orbán Viktort, és most már tényleg minden üzenetet rajta keresztül mondanak ki”

– mondta.

A TISZA Párt jelöltállításával kapcsolatban úgy véli, a legfontosabb, hogy a párt egy üzemszerűen működő szervezet képét mutassa. A jelölteket érő várható támadásokról pedig kijelentette: „oké, hát ez a feladat része”. Arra számít, hogy

a kiélezett verseny miatt a választókerületi küzdelmek másképp fognak kinézni, mint korábban.

„Egy szoros versenyben éppen az ismert fideszes jelöltek „viselt dolgai” sokkal többet fognak számítani – és ez nem biztos, hogy pozitív lesz számukra” – jósolta.

Az elnöki rendszer bevezetésének felmerülését Lakner Zoltán egy lehetséges kommunikációs fogásnak tartja, amivel Orbán Viktor azt üzenheti, hogy bár megtehetné, mégsem teszi meg, ezzel a mérsékelt politikus képét mutatva. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a miniszterelnök jelenlegi hatalma már most is felér egy elnöki rendszerével.

Az ellenzéki oldalon tapasztalható mozgolódásokat (pl. Cseh Katalin és Barabás Richárd mozgalma) nem tartja jelentősnek, inkább azon lepődött meg, hogy Magyar Péter egyáltalán foglalkozik a „régi ellenzékkel”.

A mesterséges intelligencia politikai alkalmazásával kapcsolatban – utalva a Magyar Péterről készült hamis videóra – szintlépésről beszélt.

„Ezzel talán a hazugság fogalmán is túllépünk, vagy a lefülelt és kihasználható rossz mondatok világán is túl vagyunk” – fogalmazott. Szerinte ez a technológia lehetővé teszi, hogy bárkiről bármit állítsanak anélkül, hogy annak bármi alapja lenne, a gyanútlan választók pedig igaznak vélhetik. Hozzátette, különösen súlyos, hogy ezt a kormány hatalmi pozícióból, közpénzből teszi. Bár nem szereti az apokaliptikus látomásokat, és szerinte „elkoptatott szó a „szintlépés”, de ez egy újabb lépcsőfok”.

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk