Foggal-körömmel ragaszkodnak közmunkásaikhoz az önkormányzatok
Ha valamikor, akkor most lehetne a legkönnyebben átterelni az elsődleges munkaerőpiacra azt a 142 ezer munkavállalót, aki a közmunkaprogramban ragadt, ehhez kétség sem fér. Akkora a munkaerőhiány az országban, hogy a munkáltatóknak esélyük sincs túl sokat válogatni a hozzájuk jelentkezők közül, még a hagyományosan nehezebben munkához jutó roma álláskeresők esélyei is javultak az utóbbi években. A kormány most az elhelyezkedési juttatás megduplázásával próbálja a közmunkaprogramban maradtakat a kilépésre ösztönözni, a rendszer szereplői szerint azonban ezzel elmegy a valódi problémák mellett. A kistelepülések önkormányzatainak továbbra is úgy kell a közmunka, mint egy falat kenyér, azt pedig, hogy egy munkanélküli miért választja inkább az 52 ezres fizetést nyújtó közmunkát a majdnem kétszer annyit fizető gyári munka helyett, nem kérdezi meg tőle senki.
Nagyjából 142 ezer ember dolgozott ebben az évben közmunkában országszerte. Ez a szám a közmunkaprogram 8 éves történetében alacsonynak számít, de a teljes foglalkoztatottságot megcélzó, és az országos munkaerőhiányt kezelni próbáló kormány számára még mindig magas.
A közmunka-program eredeti célja ráadásul a munkanélküliek elsődleges munkaerőpiacra segítése kellene, hogy legyen. Ilyen értelemben pedig mindenképpen kudarc, hogy egy idén ősszel készült belügyminisztériumi elemzés szerint az állami apparátus ebben az évben 100-ból 89 közmunkást nem tudott munkához juttatni.
Ezzel magyarázható, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter október végén bejelentette: novembertől megduplázza a kormány az úgynevezett elhelyezkedési juttatás összegét, amit azok a közmunkások kapnak, akiknek sikerül az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni.
A juttatás eddig havi 22 ezer forint körül mozgott, és addig kapták a munkaerőpiacon elhelyezkedő közmunkások, amíg a közfoglalkoztatási szerződésük le nem járt. A juttatás mostantól 45.600 forintra emelkedik.
Emellett Varga azt is elmondta: Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben a helyi kormányhivatalok foglalkoztatási osztályain külön programot indítanak, hogy javítsák a munkaerő-közvetítés hatékonyságát. A munkáltatói igényeket szeretnék jobban összehangolni a közmunkások jelentette munkaerő-kínálattal.
Nem véletlen: Borsod-Abaúj-Zemplén megye mellett éppen az említett két megye adja az ország közmunkásainak egyharmadát, ami a mostani országos szintű munkaerő-hiánnyal összevetve azt jelenti:
hiába a felszívó-erő, ezekben a megyékben ragadhattak bele leginkább a közmunkába az emberek.
De vajon tud-e érdemben reagálni a közmunka-munkaerőpiac átmenet hiányára a kormány, ha azokat jutalmazza még inkább, akiknek már sikerült ez az átmenet, ahelyett, hogy azokat segítené érdemben, akiknek még nem?
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban a közfoglalkoztatást megjárt, de abból már kilépett munkavállalókkal beszélgettünk arról, nekik mire volt szükségük ahhoz, hogy átkerüljenek az elsődleges munkaerő-piacra. A település polgármestere pedig arról beszélt, hogy a rendszer felépítésébe van kódolva, hogy az önkormányzatok minden erejükkel visszatartsák a kilépéstől közmunkásaikat.
A 12 ezres nyírségi kisváros sok szempontból szerencsésebb helyzetben van mint más, hasonló méretű települések a megyében. Itt működik ugyanis egy sor nemzetközi nagyvállalat, és több kisebb-nagyobb vállalkozás is, amik nem csak a helyieknek, de a környező települések lakóinak is piaci munkalehetőséget adnak. Műszakváltások idején csak úgy kapkodják a fejüket a portások a gyárépület területéről ki-be guruló, a környező településeken élő dolgozókat szállító munkásbuszok után.
A kisváros független polgármestere, Máté Antal szerint épp ebből a szerencsés helyzetből következik, hogy Nyírbátorban jobbak a közmunkások kilépési esélyei az elsődleges munkaerőpiacra, mint a környező, kisebb településeken. Nyírbátor önkormányzata ugyanis komoly iparűzési adóbevételével egyszerűen megteheti, hogy elengedje közmunkásait, míg a náluk szegényebb települések belekényszerülnek, hogy megtartsák őket.
Ami mindennél nagyobb visszatartó erő, az maga az önkormányzat
Máté szerint a közmunkások tömeges átkerülését az elsődleges munkaerőpiacra elsősorban
az önkormányzatok visszatartó ereje nehezíti meg.
Bár szerinte nem nehéz egyetérteni azzal a céllal, hogy kerüljön vissza mindenki a munkaerőpiacra, az állam-munkaerő-önkormányzatok képletben a harmadik szereplő
a jelenlegi felállásban “sajnos ellenérdekeltté válik” abban, hogy elfogyjanak a közmunkásai.
“A vidéki, jellemzően észak-kelet magyarországi települések működésének kulcskérdése a közfoglalkoztatás. Amikor ugyanis elindult a közmunka-program, azzal párhuzamosan az önkormányzatok működési, finanszírozási feltételei is átalakultak: településgondnoki feladatokra egyáltalán nem kapnak már normatív támogatást az önkormányzatok. Ezekre csak közfoglalkoztatásból kapnak pénzt, kétféleképpen: emberre és alapanyagra.
Ha a közfoglalkoztatást elveszik, a kisebb településeknek nem lesz pénze arra, amit a lakosság elvár tőle: járdaépítésre, padkák kialakítására, csapadékvíz-elvezető kiépítésére, vagy akár damilra a fűnyíráshoz” – magyarázta a polgármester, mikor irodájában beszélgettünk vele. Tehát az önkormányzatoknak elemi érdeke, hogy feltornásszák a közfoglalkoztatottak létszámát, annál több pénz érkezik ugyanis a településre.
Ez alapvető politikai szükséglet is egy polgármesternek, mert ez alapján ítélik meg, hogy ő mennyire ügyes.”
Ebben a furcsa felállásban Máté Antal szerint nagyon torz helyzetek tudnak kialakulni. Előfordul, hogy két, egyazon régióban található, hasonló méretű településen nagyon eltérő számú közmunkás dolgozik.
“A polgármesterek eltérő lobbierővel rendelkeznek. Nem mindegy, hogy valaki független, jobboldali vagy baloldali, vagy rokona, barátja, ismerőse-e az országgyűlési képviselő. Magyarul, kinek milyen képessége van fölfelé presszionálni”
Nyírbátornak jelenleg nincs száz közmunkása sem – a közmunkaprogram csúcsán 400 is volt -, de Máté Antal tud harmad ekkora településről, “ahol most is háromszáz van”.
Máté Antal Nyírbátor polgármestere. / Fotó: Végh László
A polgármester szerint Nyírbátor kivételesen jó helyzetben van, mert az iparűzési adóból származó bevétele ad elég pénzügyi önállóságot a településnek ahhoz, hogy a városüzemeltetési feladatokat a közfoglalkoztatásból érkező források nélkül is ellássák. Igyekeznek a munkafolyamatokat minél inkább gépiesíteni, hogy kevesebb emberrel is el lehessen őket végezni.
A legtöbb környékbeli település, főleg a kisebbek, azonban ezt nem tehetik meg. Ők a nyírbátori polgármester szerint minden erejükkel próbálják megtartani a közmunkásaikat. A tehetségeseket vagy képzettebbeket annál inkább, hiszen a munkafolyamatok nélkülük szétesnének.
És itt jön be az, ami az egész közfoglalkoztatást annyira feudálissá teszi: a településvezetőknek nagyon könnyű maradásra bírni azokat, akik mennének, mert képesek rá.
“Ha Józsi a traktoros bejelenti, hogy elmenne targoncásnak egy céghez, a polgármester azt tudja mondani, hogy itt maradsz a traktoron, kellesz, mert Józsi családja még ezer szálon kapcsolódik a közfoglalkoztatáshoz”
– magyarázta a polgármester.
Nem minden családban vállalható, hogy a szülő három műszakban dolgozzon
Annál viszont árnyaltabb a közmunka problémája, hogy egy magyarázattal letudhatnánk a kérdést: miért olyan nehéz kikerülni belőle. Erre két roma nő mutatott rá, akikkel Nyírbátorban találkoztunk.
Az egyikük, Szilágyi Attiláné Regina, egy fiatal nyírbátori anyuka. Reginát késő délelőtt találtunk otthonában, amit férjével közösen csinosítgatnak. A házaspár devizahitelből vásárolta és újította fel a város egy szegényebb részén álló házukat. Ezt aztán a hitelválság után az állam, a Nemzeti Eszközkezelő vásárolta meg, hogy ne a bank vigye el, hanem a fiatal házasok gyerekeikkel együtt benne maradhassanak.
Regina férje, Attila egy helyben működő, elektronikai alkatrészeket gyártó multi cégnél dolgozik, a családanya viszont most a munkaügyi hivatal támogatásával tanul: “Egy szociális gondozói tanfolyamot végzek, most épp a házi gondozásban szerzünk gyakorlatot. Ma délben kezdek”.
Regina összesen 7,5 évet dolgozott közmunkában: első gyereke születése után közmunkába közvetítette ki a munkaügyi hivatal a vendéglátói, eladói, szabó- és varrónői végzettséggel is rendelkező fiatal nőt. A helyi SZTK-ban kapott munkát, sokáig ott dolgozott takarítóként.
Ami viszont igazán érdekes Regina történetében az az, hogy úgy érzi: eddig ez volt a legjobb munkahelye.
“Szerettem ezt a munkát: az emberek és a munkakörnyezet miatt leginkább. Sokkal szívesebben maradtam volna itt, minthogy elmenjek három műszakba egy gyárba dolgozni.”
Regina családanya szerepébe is jobban beleillett ez a munkahely: sokkal szervezhetőbbé és nyugodtabbá tette az életét. A három műszakban végezhető munka szerinte sok nő helyzetét megnehezíti: a gyerekek iskolába, óvodába járatásának megszervezése, a házimunka elvégzése bajossá válik. Nem is beszélve arról, hogy milyen kevés időt tölthet az ember a gyerekeivel.
Az alacsony fizetés miatt azonban Regina nem tudott sokáig a takarító munkakörben maradni. Már a közmunka mellett is kénytelen volt napi bejelentéssel dolgozni járni a városban működő cégekhez, akik munkaerő-közvetítőkön keresztül folyamatosan foglalkoztatnak alkalmi munkavállalókat.
Most viszont, ha elvégzi a szociális gondozói tanfolyamot, reméli, hogy közalkalmazottként, tisztességesebb fizetéssel tud majd elhelyezkedni gondozóként, és azt csinálhatja, amit igazán szeret: emberekkel foglalkozni.
Regina története azt mutatja meg, hogy sokszor a közmunka jelentette jobb, rugalmasabb, nyugodtabb munkafeltételek miatt nem is feltétlenül szeretnék az emberek a közmunkát piaci alapú munkára, vagy legalábbis azon belül a három műszakban végezhető gyári munkára cserélni.
Hiába van helyben munkahely, ha a lakosság egy csoportját nem alkalmazzák
A romák diszkriminációja is hozzájárul ahhoz, hogy oly sokan nem tudnak kilépni a közmunkából. Nem véletlenül dolgoznak ugyanis az országos népességarányukhoz képest olyan nagy arányban romák a közfoglalkoztatásban. Általános tapasztalat, hogy az előítéletek miatt egy roma munkavállaló sokkal nehezebben jut munkához, mint egy hasonló kvalitásokkal bíró nem-roma társa.
Hiába pályázott egy időben szinte minden helyben elérhető állásra az 55 éves, eredetileg ápoló végzettségű Magyar Tiborné Mária, a környéken egyszerűen nem tudott munkához jutni. Hiába ment volna a nyíregyházi kórházba, a bejárás túl sok idejét és pénzét emésztette volna fel, a helyi idősek otthonába pedig szerinte csak “kihalásos alapon” lehet bekerülni. A városi munkaügyi hivatal – ma már a Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztálya néven fut – kiközvetítette ugyan közmunkára,
a korábban a budapesti Pető Intézetben is dolgozó asszony úgy érezte, az ároktisztítás és az utcaseprés egyszerűen nem méltó egy érettségizett, megbecsült, ráadásul hiányszakmával bíró emberhez.
A karakán asszonyt kérésére ezután áthelyezték a helyi óvodába, ahol szintén közfoglalkoztatásban asszisztensként dolgozott az óvónő mellett a gyerekekkel. Közben azonban folyamatosan keresett munkát. A közmunkás fizetés ugyanis – tudta jól -, nyomába sem érhet a versenyszférában elérhetőnek.
Hiába volt azonban helyben bőven elérhető munkahely, volt, hogy Máriának az észak-dunántúli Komáromig kellett mennie a munkáért. Már rég nem álmodott arról, hogy újra a szakmájában dolgozhat, ezért csupa gyári munkát vállalt.
“Nyírbátorban egyszerűen sehova nem vettek fel. Csak arra tudtam gondolni, hogy azért, mert roma vagyok. Most is vannak olyan cégek, ahová nem vesznek fel cigányokat, maximum akkor, ha nagyon szükségük van a munkaerőre. Valahová csak az elmúlt 1-2 évben kezdtek bekerülni romák is”
– magyarázta, hozzátéve: az elutasítás oka soha nem kimondottan a jelentkező roma származása volt, de a végeredmény mégis az, hogy leginkább a roma álláskeresők találkoztak elutasítással.
Végül aztán 2016-ban sikerült Nyírbátorban stabil munkahelyet találnia: ekkor települt a városba egy német hátterű, járműelektronikai alkatrészeket gyártó nagyvállalat -ahol Regina férje is dolgozik -, ami egy hónappal ezelőttig munkát adott Máriának. Az asszonynak rákbetegsége miatt kellett otthagynia a munkahelyét, leszázalékolták, most csak a gyógyulásra koncentrál.
A cégről, amelyik végre helyben is alkalmazta, mi is többektől hallottuk a településen, hogy kifejezetten nyitott roma munkaerő foglalkoztatására.
Tárgyalt a multikkal, hogy vegyenek fel több romát
Ami a Máriától hallottakat illeti, Máté Antal elmondta: ő is észlelte, hogy a Nyírbátorba települt nagyvállalatok érezhetően kerülték a romák alkalmazását. Ugyanakkor azt is érzékeli, hogy mára jelentősen javult a helyzet.
“Több panaszt kaptam a városunkban élő romáktól, hogy többszöri próbálkozásra sem sikerült bekerülniük egyszerű, nyolc általánost igénylő betanított munkán alapuló munkakörökbe sem.”
És bár tárgyalt a legnagyobb helyi munkáltatókkal arról, hogy változtassanak ezen, szerinte a valódi változást az utóbbi években begyűrűző munkaerőhiány hozta el.
Azaz, egyszerűen egyre kevésbé tehetik meg a cégek, hogy válogassanak az elérhető munkaerő közül.
Máté Antal úgy látja, pont emiatt van most itt az ideje, hogy az, aki még képes lenne az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni, kiléphessen a közmunkából.
Ehhez azonban szerinte nem feltétlen az elhelyezkedési juttatás megduplázása lenne a legmegfelelőbb eszköz.
Ha valaki nem tud úszni, ha kétszer annyit fizetek, se tud.
– kommentálta a legújabb kormányintézkedést. Kellenek az ösztönzők – mondta -, de az ösztönző automatikus megduplázása nem fogja javítani a helyzetet.
Szerinte a valódi előrelépéshez a rendszert kellene megváltoztatni.
“A polgármesternek muszáj lenne belátni, hogy akkor tud egy ember az ő településén családot vállalni, a helyet erősíteni, ha nem ötvenezer forintot keres, hanem kétszázezret. Különben csak idő kérdése, hogy mikor hal éhen, mikor romlik le az egészsége, mikor omlik össze a családja, vagy mikor ül be az autóba, és menekül el onnét.”
“De azt is elfogadom, hogy elsősorban a kistelepülések polgármesterei nem gondolkodnak ilyen előre, ők a holnapért küzdenek. Ezért mondtam, hogy a finanszírozást meg kell változtatni, az önkormányzatokat helyzetbe hozni, az egészségügyi, szociális és felnőttképzési kérdéseket összehangolni. Vannak, akik könnyen átvezethetők az elsődleges munkaerőpiacra, de ezt a támogatást megduplázni önmagában nem fog semmit megoldani, ebben biztos vagyok.
Hiába alkalmas, ha nincs meg a 8 általános, számításba se jöhet
Regina és Mária szerint még egy nagy akadálya van a közmunkából való kikerülésnek. “Azoknak, akik még nem tudtak elhelyezkedni, nagyon nagy részben nincs meg a nyolc általánosuk. Hiába lennének képesek a munkára, és írják meg a munkahelyeken szokásos belépőtesztet jóra, ha nincs bizonyítvány, biztosan nem veszik fel őket” – magyarázta Regina.
Mária és Regina szerint Nyírbátorban pedig főleg a fiatalon gyereket vállaló roma nőknél fordul elő, hogy nem végezték el még az általános iskolát sem. És mivel így sehova nem kellenek, sokan közmunkában dolgoznak. Szerintük a munkaügyi hivatal vagy a város akkor tenné a legtöbbet a kikerülésükért, ha biztosítaná a lehetőséget a hiányzó osztályok elvégzésére.
Az szintén egy messzebbre mutató probléma, hogy miért főképp a romákat sújtja ez a probléma. Azzal már mi is számos írásunkban foglalkoztunk, hogy Magyarországon a romák sokkal nehezebben férnek hozzá jó színvonalú oktatáshoz, és sokkal jobban sújtja őket az iskolai lemorzsolódás, mint a többségi társadalom tagjait. Ezért a roma fiatalok gyakran alacsonyabb végzettséggel is kerülnek ki a munkaerő-piacra, mint a többségi társadalom tagjai.
Minél alacsonyabbal, annál nagyobb eséllyel kerülnek életük egy pontján közmunkába. És a jelek szerint minél alacsonyabbal, annál nehezebben kerülnek ki onnan.
Máté Antal, Nyírbátor polgármestere nem tudott semmi biztatót mondani a probléma helyi megoldását illetően. A város egyelőre saját forrásból nem tervezi a nyolc általánosig eljuttatni azokat, akiknek erre szükségük lenne. Szerinte arról gondoskodni, hogy az országban ne legyen ember 8 általánosnál alacsonyabb iskolai végzettséggel, az egyik legsürgetőbb állami feladat.
Címlapi képünk illusztráció.
