SZEMPONT
A Rovatból

"Ne legyen természetes, hogy nincs WC-papír a kórházakban"

A Segítség Közvetítők célja, hogy apró lépésekkel is jobbá tegyék a körülményeket, és legalább a mosdót tisztességesen használni tudják a betegek.
Az Abcúg cikke, Mizsur András, Fotó: Hajdú D. András - szmo.hu
2018. november 28.



"A méltatlan állapotokat látva egy maroknyi civil kitalálta, hogy túlélőcsomagokat osztanak ki a betegek között, hogy legalább a mosdót tisztességes körülmények között tudják használni, amíg a vizsgálatokra várakoznak. A Segítség Közvetítők elnevezésű kezdeményezés szeptemberben indult, azóta több megmozdulásuk volt: önkénteseikkel hajléktalanoknak szerveztek hajvágást, mesekönyvet gyűjtöttek gyerekkórháznak. Tisztában vannak vele, hogy nem ők fogják megoldani az egészségügy bajait, viszont akcióikkal megmutathatják, hogy egy-egy apró gesztus és némi plusz figyelem mennyit javíthat a közhangulaton" - írja az Abcúg. A riportot teljes terjedelmében közöljük.

Kisebb tömeg verődött össze a Dankó utcai hajléktalan kórház egyik mosdója előtt. Többen lábujjhegyre emelkedve próbálták meglesni társaik vállai felett, mi történik a szűk helyiségben. A kíváncsiskodók gyűrűjében két fodrász, Márkó és Veronika serénykedett: igény szerint hajat vágtak, szakállat igazítottak. Egy percre sem állt meg kezükben az olló és a fésű, annyi volt a jelentkező. A nap végére majdnem 40 hajléktalan embernek sikerült levágniuk a haját. Volt, aki idejét sem tudta, mikor járt utoljára fodrásznál. A kitelepült hajvágószalonnal párhuzamosan önkéntesek süteményt, banánt és zoknikat osztottak ki a kórház betegei között.

Természetes, hogy nincs WC-papír a kórházban

Az akciót a Segítség Közvetítők nevű civil kezdeményezés szervezte. Mozgalomnak még nem neveznék, de jó lenne, mondta Sándor Kata, az egyik alapító. Nem ez volt az első megmozdulásuk: az elmúlt hetekben túlélőcsomagot osztogattak rendelők előtt, mesekönyveket gyűjtöttek gyerekkórházaknak, segítették a TASZ betegjogokról szóló tájékoztató kampányát, rendbe tették egy kórház elhanyagolt udvarát. Az Oltalom Karitatív Egyesület szeptember-október folyamán 500 ultrahangos vizsgálatot végzett el ingyenesen azoknál, akik a hosszú várólisták miatt csak hónapokkal későbbre kaptak időpontot. A Segítség Közvetítők ebben is részt vettek, önkénteseik kísérgették a betegeket, beszélgettek velük, ha arra volt szükség.

Sándor Kata majdnem húsz évig dolgozott a Magyar Rádiónál, nagyobb lélegzetvételű riportokat és dokumentumműsorokat készített. Szegeden kezdte a szakmát, első komolyabb összeállításában a környéken élő paradicsomtermelők kiszolgáltatott helyzetét mutatta be.

“Megérintett, hogy egy iszonyú erős eszköz van a kezemben.”

A 2010-es kormányváltás után elküldték a rádiótól. “Azt szoktam mondani, hogy rádiós vagyok, rádió nélkül..” A másokon való segítés viszont nem tűnt el az életéből; alapítója volt a 2013-ban indult Heti Betevő Egyesületnek, elvégezte a mediátori és a gyászcsoport vezetési képzést.

A Segítség Közvetítők másik oszlopos tagja, Pálinkás János teljesen más területről jött, ő közgazdaságtant és szociológiát tanult, marketingesként dolgozott évekig. Tőle sem volt idegen a segítő szerep, de szeretett a háttérben maradni, inkább szakértelmével vett részt a különböző civil kezdeményezésekben. “Nagyon más, amikor messziről, a tudásoddal segítesz, és amikor direktbe odamész és adod hozzá az arcodat.”

Mindketten egy közös ismerős révén kerültek bele abba a baráti szervezkedésbe, amiből aztán kinőtte magát a Segítség Közvetítők. Adta magát, hogy az egészségüggyel kezdjenek el foglalkozni. “Mindenkinek van tapasztalata az egészségügyről, ez az a terület, ami elől senki nem tud elugrani, előbb-utóbb mindenkit érint” – magyarázta Kata. Mély benyomást tett rá, hogy amikor szabadúszóként orvosportrékat készített, látta, hogy a magánklinikák pénztáránál sorban állnak a betegek. Többször volt szemtanúja, hogy a családtagok dobták össze egy-egy komolyabb kezelés, vizsgálat árát. Szerinte ez is jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben az egészségüggyel.

“Az a baj, hogy az emberek már természetesnek veszik, hogy a kórházban nincs WC papír, viszont felháborodnának, ha a moziban vagy az étteremben lenne ugyanez. Nincs felelős, akin számon lehetne kérni a méltatlan állapotokat”

– tette hozzá János.

A cuki, kedves civilek

Általános tapasztalat, hogy a rendelők, kórházak mosdóiban nincs se WC-papír, se szappan, gyakran már ülőke sincsen. Így jött az ötlet, hogy túlélőcsomagokat fognak kiosztani a betegeknek. Tettek bele papírzsebkendőt, antibakteriális törlőkendőt és papír WC-ülőkét. A higiéniás pakk mellé egy üveg ásványvizet is adtak, mivel gyakori, hogy a betegeknek órákat kell várniuk, mire bejutnak az orvoshoz. Egy-egy ilyen akció alkalmával 40-50 csomagot osztottak ki, a betegek többsége örült a gesztusnak. Azon is gondolkodunk, hogy székeket fogunk becsempészni, mert valahol ez is probléma, jegyezték meg ironikusan.

Az intézmények már kevésbé fogadták pozitívan az akciójukat. Először mindig a biztonsági őrök mennek oda hozzájuk, hogy kik ők, mit csinálnak a rendelő előtt. Előfordult, hogy a rendelő főnővére megkérte őket, hogy ne közvetlenül az épület előtt osszák a csomagokat. Jánosék megértik, hogy ez kellemetlen nekik, hiszen felhívják a figyelmet egy problémára. Nem az a céljuk, hogy az egészségügyi dolgozók ellen hergeljék a közvéleményt, hiszen sokszor nem ők tehetnek arról, hogy az alapvető higiéniai feltételek sem biztosítottak. Ezért nem nevesítették, meyik rendelőnél akcióztak.“Eddig mi voltunk a cuki, kedves civilek, de azt tervezzük, hogy a jövőben jobban beleállunk a konfliktusokba. Legyen sztori abból, ha bürokráciára vagy hatalmi logikára hivatkozva elküldenek minket” – mondta János.

Indítottak egy online kérdőívet is, hogy összegyűjtsék a betegek tapasztalatait. Eddig több mint ezren töltötték ki az alternatív nemzeti konzultációs kérdőívet, a beérkezett válaszokból látni fogják, hogy az adott megyében mit tartanak a legnagyobb probléménak az érintettek.

Nem akarnak mindent megoldani

Ahogy az elnevezés is mutatja, nem az a lényege a Segítség Közvetítőknek, hogy minden felmerülő problémát saját erőből oldjanak meg, hangsúlyozták Katáék. “Mi abban tudunk segíteni, hogy összehozunk embereket. Beindítjuk a folyamatokat, pont úgy, mint egy ügynökség. Erre utal a rövidítés is: SK, azaz saját kezűleg”. Példaként említették a hospice házat, ahol nekik köszönhetően lesz gyógypedikűrös. Eljutott hozzájuk, hogy az egyik fővárosi gyerekkórházban nincs elég mesekönyv, így aztán szereztek egy tucattal. És ha már megvoltak a könyvek, gyártattak hozzá egy polcot is. Jelentkezett náluk egy fogtechnikus, aki saját költségén vállalta, hogy minden hónapban elkészít egy teljes fogsort a hajléktalan kórház betegeinek.

Másik nagy tervükhöz egyik önkéntesüktől jött az ötlet. Az egészségügyi intézményekben az a protokoll, hogy az elhunytak személyes tárgyait egy – rosszabb esetben fekete – zsákba pakolják el, és abban adják át a hozzátartozóknak. “Mindenki rosszul érzi magát ettől, de erre már végképp nincs energia.” A zsákot egy ízléses kinézetű dobozzal váltanák ki. Igény biztosan lenne rá, az előbb említett hospice házban minden héten felmerülő probléma ez. A doboz prototípusa készen van, már csak egy céget kell találniuk, aki vállalja, hogy társadalmi felelősségvállalás címén legyártja azokat.

Azért hozták létre a Beteg voltam, és meglátogattatok nevű Facebook-csoportot is, hogy legyen egy fórum, ahová segítségért fordulhatnak az emberek. Elsősorban nem pénzbeli adományokat várnak, azt szeretnék, ha mindenki azzal segítene, amije van: ki a szaktudásával, ki az idejével. “A beteglátogatás például azért jó, mert az idődet kell odaadnod, semmi mást.” Az a céljuk, hogy idővel önállósodjon kezdeményezésük, beinduljon az önszerveződés, magyarázta János. Jelenleg 60-70 önkéntesük van, direkt úgy szervezik, hogy minden héten legyen olyan akciójuk, ami nem csupán a figyelemfelkeltéstől, hanem valamiféle konkrét cselekvésről szól. Legutóbb az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet kertjét tették rendben 30 önkéntesük segítségével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk