SZEMPONT
Egy nem mozgássérült parkolóhelyre állt le. Egyedül volt, a gyámhivatalban szeretett volna elintézni valamit.
SZEMPONT
A mélyszegénységben élők havi 50 ezerből képtelenek tartani a diétát, ezért folyamatosan rombolják az egészségüket. Az Abcúg riportja.
SZEMPONT
Más országokban elitklubot csinálnak azokból a fiatal tanárokból, akik vállalják, hogy rosszabb iskolába mennek, ráadásul agyonfizetik őket.
SZEMPONT
A Városmajori Gimnáziumban a felsőbb évesek segítenek a kisebbeknek a tananyag megértésében. A tanulók szerint a diákok könnyebben megértik egymást, mint a tanárokkal, mert sokkal inkább egy nyelvet beszélnek.
SZEMPONT
Kriszta nem akarta elfogadni, hogy nem képes kommunikálni a saját gyerekével, ezért addig ment és kereste a megoldást, míg rá nem talált.
SZEMPONT
Joós Andrea nem bírta elviselni, hogy a diákjai unják a biológia órát, ezért kitalálta az élménybiológiát.
SZEMPONT
Az Élményakadémia az állami gondozott gyerekeket segíti, hogy felfedezhessék rejtett erőforrásaikat.
SZEMPONT
A faluban ez az egyetlen szórakozási lehetőség, és a kórusnak hála, a tagok végre a településről is kimozdulhatnak.
SZEMPONT
Amikor Erdőhorvátiba költöztek az értelmi fogyatékkal élők, ruhákat osztogattak a falusiaknak, hogy befogadják őket.
SZEMPONT
Néhány huszonéves frissdiplomás elindította a DEVISZONT Közösségi Teret, ahol lehet majd focizni, csocsózni és tanulni is, de nem úgy, ahogy az iskolában szokás.
SZEMPONT
Nincs könnyű dolga azoknak az embereknek, akik a mozgáskorlátozottságuk miatt miatt nem tudnak aláírni. Pedig lenne megoldás...
SZEMPONT
Ebben az iskolában az afgán kisfiú is szívesen tanul magyar néptáncot, színjátszókörbe jár, és már felsőfokon beszél magyarul.
SZEMPONT
Gondoltál már arra, mi lenne, ha valaki fizetne neked a házimunkáért? A magyarok több időt töltenek házimunkával, mint a hivatalos munkájukkal, mégsem jár utána pénz, sőt még a GDP-be sem számít bele.
Népszerű
Ajánljuk