SZEMPONT
A Rovatból

A biológia-tanárnő, aki meghackeli az oktatási rendszert

Joós Andrea nem bírta elviselni, hogy a diákjai unják a biológia órát, ezért kitalálta az élménybiológiát.
Fődi Kati, Abcug - szmo.hu
2017. november 22.



Joós Andrea nem bírta elviselni, hogy a diákjai unják a biológia órát, ezért kitalálta az élménybiológiát. A diákok az óráin csirkét boncolnak, videón felelnek, pontokat gyűjtenek, párosan írnak dolgozatot. Mindez nehezen szuszakolható bele a merev magyar oktatási rendszerbe, de reméli, hogy a jövő tanárgenerációjának már ez lesz az alapvetése.

"Az iskolában is szoktatok disznószívet fogdosni?

Nem, de a kaja az ilyen."

A Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjának diákjai ülhettek be Joós Andrea élménybiológia órájára, aki nem tankönyvekből magyarázza a szervrendszer működését, hanem disznószívet és csirkeszárnyat visz be a gyerekeknek boncolni. Az óráin ez egyáltalán nem újdonság, ugyanis az élményalapú tanításban hisz. Korábban óraadóként tanított hetedik osztálytól tizenkettedikig a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban, a Szent Imrében és a Lauder Javne Iskolában is, ahol az órákra pontrendszert, videófeleletet, dumaidőt és páros dolgozatírást vezetett be. Jelenleg egyik intézményben sem tanít, csak tréningeket tart, de ha majd késznek érzi magát, akkor hátrányos helyzetű gyerekeket szeretne oktatni.

Joós Andrea elmondása szerint ő nem egy forradalmár, vannak nála sokkal innovatívabb tanárok, de neki van ideje és kommunikációs készsége ahhoz, hogy a tanítási módszerét közönség elé tárja. Már a tanári pályája legelején megosztotta a tapasztalatait rövid blogbejegyzésekben a Facebook oldalán, később pedig Élménybiológia néven indított el egy oldalt, ahova szervekről készült kreatív rajzokat és oktatással kapcsolatos tapasztalatait tölti fel. Nemrég Szívtetkóra keresztelt színezője is megjelent, amiben magyar népmotívumokkal rajzolt különböző szerveket. Az a célja, hogy leendő és már kiégett tanároknak megmutassa, hogy ez a szakma jó, lehet jól csinálni még akkor is, ha a rendszer nem ideális.

2

Az ötleteit egyrészt a televíziós műsorvezetői múltjából, másrészt pedig a cserkészkedésből meríti, ahol éppen az élményalapú tanítás érvényesül. Az alternatív pedagógiai hozzáállás azonban nem rögtön a pályája legelején alakult ki, neki is rá kellett ébrednie, hogy valamin változtatnia kell.

„Nagy lendülettel kezdtem tanítani. De aztán elmúlt a varázslat az új tanár új diák között, a gyerekek beunták az órát, dumáltak és tökre nem értettem, hogy mit csinálok rosszul” – meséli.

Mivel nem tudta fegyelmezni a diákjait, ezért abban a stresszhelyzetben előjöttek benne azok a régi minták, ahogy őt tanították. Dolgozatírással kezdett el félelmet kelteni, előjöttek a klasszikus tanári fogások, amiket mindannyian jól ismerünk.

„A bátyám felesége ekkor viccesen megjegyezte, hogy: látom, látom Andi, most visszaadsz mindent a közoktatásnak, ami te elszenvedtél. Ott megálltam, hogy de én nem fizetek vissza semmit, nem vagyok rossz tanár, pedig de” – mondja.

Ekkor keresgélni kezdett az interneten fórumokat és közösségeket, hogy rájöjjön, mit csinálhatna jobban. Az ismeretségi köréből is érkezett javaslat, például hogy oltsa le a lámpát fegyelmezés céljából, mert akkor a diákok meglepődnek, hogy mit történt és rögtön a tanárra figyelnek.

„Átnéztem, hogy egy órán belül mik azok a dolgok, amiket kicsit meg lehet reformálni vagy meg lehet hackelni. A páros dolgozat volt az első ilyen, párosan írják a dolgozatot, beszélgethetnek, de nem használhatnak semmit, csak egymást”

– magyarázza.

3

Joós Andrea eleinte abból indult ki, hogy ő hogyan élvezte volna diákként az iskolát, de mivel ő egy hiperaktív diák volt, be kellett látnia, hogy nem minden gyerek ilyen, nem feltétlen szeretnek szerepelni. Ezért az órán a kevésbé extrovertált gyerekek csapatban dolgozhatnak vagy akár felelhetnek is.

Nem saját ötlete alapján, de annál hatékonyabban alkalmazta a pontrendszert, aminek az a lényege, hogy a diákok egy hónapon keresztül pontokat gyűjthetnek. A diákok maguk dönthetik el, hogy az adott hónapban milyen feladatokat végeznek el, például felelnek, beadandót írnak, kiselőadást tartanak vagy tüdő alakú sütit sütnek. Ezekért cserébe pontokat kapnak, amelyek a hónap végére kiadnak egy jegyet. Így teljesen a gyerek felelőssége az osztályzata, és nem az aktuális teljesítménye a döntő.

A biológia tanárnő másik újítása volt a felelések megreformálása. Azt szerette volna elérni, hogy a gyerekek ne stresszeljenek, de mégis készüljenek az órára. Erre volt megoldás a videófelelet. A gyerekeknek otthon, a saját telefonjuk kamerájába kellett felmondaniuk a leckét, miközben bele-belepillanthattak a jegyzeteikbe, mert Joós Andrea szerint az életben is használunk segítséget. Felolvasni természetesen tilos volt, de volt olyan gyerek, aki fülhallgatóval próbálta felmondani a leckét, de Andrea kiszúrta, hogy furcsán oldalra tartja a fejét.

A felelés egy másik módja a csoportos felelet volt, ahol két vagy három diák kapott öt percet, hogy felkészülhessenek, majd mintha interjút játszanának el, úgy kérdezgették egymást.

4

„Engem nem zavar, ha ott abban az öt percben készül fel, mert otthon bele se nézett a füzetbe. Ha sikerül neki, akkor gratulálok, használja ezt a skilljét, de aki tudja, hogy otthon át kell olvasnia, akkor az átolvassa”

– mondja.

Szerinte ezek a felelési módok, bár eltérőek a megszokottól, de ugyanúgy a lexikai tudást kérik számon, ami nem idegen a magyar oktatási rendszertől, csak a stresszt veszi ki belőle.

Saját vívmányaként vezette be a feszített tempójú órákra a dumaidőt, ami olyan, mint egy reklámszünet, amikor a gyerekek kedvükre beszélgethetnek, ehetnek-ihatnak, nyújtózkodhatnak. Sokszor, ha ő elfelejti, a diákok emlékeztetik rá, hogy most már elfáradtak, és ideje lenne pihenni.

„Emlékszem magamra, hogy sosem azért dumáltam órán, mert tiszteletlen voltam, hanem mert életbevágóan fontos volt az az információ, amit el kellett mondani a padtársamnak”

– meséli a tanárnő, hogy hozta létre a dumaidőt.

A Mathias Corvinus Collegium diákjai undorodva, sikongatva nyúltak hozzá a disznószívhez, amit Andrea bevitt az órára, de mindenki a délutáni csirkeszárny-boncolást várta a legjobban. Andrea csapatokban dolgoztatta a gyerekeket, videókat mutatott a szív működéséről, és a gyerekeknek nyugalmi állapotban és harminc guggolás után is meg kellett mérniük a saját pulzusukat.

56

A gyerekek ezeknek a módszereknek köszönhetően tényleg élményeken keresztül sajátítják el az egyáltalán nem könnyű tananyagot. Az élménybiológia elnevezés Andrea egy kollégájától származik, aki élménybiológia tanárnak hívta.

Na jó, de hogy fér bele a csirkeboncolás az órai tanrendbe?

Sehogy. Andrea azt mondja, hogy ő ezt a részét el is rontotta, mert a játékos feladatokat az érettségiző diákoknál is kipróbálta, ami miatt rögtön el is csúsztak az anyaggal. Be kellett látnia, hogy míg az interjúztatós felelést egy hetedik osztályos nagyon élvezi, addig egy tizenkettedikes már nem. Módszereinek a többsége arra van kitalálva, hogy motiválja a diákokat, de egy biológiából érettségiző csoportot nem motiválni kell, hanem haladni kell az anyaggal. Ismer olyan tanárokat, akik az innovatív tanítást és a rengeteg tananyag mennyiséget össze tudják egyeztetni, ezért ezt a saját, személyes kudarcának éli meg.

„Nekem lelkiismereti kérdés, hogy vállaljak-e faktos csapatot, mert nem hiszem, hogy alkalmas vagyok arra, hogy a lexikális tudást őszintén át tudjam adni és higgyek benne”

– fogalmaz.

78

Andrea tisztában van vele, hogy ez számára luxus, hiszen egy történelem vagy egy irodalomtanárnak nincs ilyen választási lehetősége.

Szerinte ezt a fajta tanítási módot a magyar oktatási rendszer merev keretei nem zárják ki.

Az iskolai keretrendszert nem úgy kell elképzelni, mint egy börtönt, hanem mint egy lakást, amit be tudsz rendezni. Lehet, hogy kertes házban szeretnél élni, de neked lakásra futja. Egyszerűen most ilyen a helyzet, hogy most lakás van, de azon belül te be tudsz rendezni dolgokat” – mutat rá egy hasonlattal, hogy működik ma az oktatás.

Persze az sem igaz, hogy ezen a kereten belül bármit meg lehet tenni, hiszen tényleg jegyeket kell adni és fel kell készíteni a diákokat az érettségire.

Úgy gondolja, hogy a tanárok nem várhatnak arra, hogy felülről érkezzen el a változás az oktatási rendszerbe, ha ők maguk nem változtatnak. Szerinte ez olyan, mintha egy környezetvédelmi tüntetésre olyanok mennének ki, akik egyébként nem gyűjtik szelektíven a szemetet és nem zárják el a csapot. Minden tanár joggal mondja, hogy rossz a rendszer, de közben muszáj kicsiben is tenni valamit, mert a kettő csak együtt lesz képes változni.

Fotók: Erdős Dénes/Képszerkesztőség


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk