Molnár Anikó tíz év után szakított nárcisztikus párjával: Volt, hogy már hánytam a sírástól
Molnár Anikó kamerák előtt beszélt mérgező kapcsolatáról, amelynek tíz után vetetett véget. A Való Világ egykori sztárja szerint sok nő ragad benne egy toxikus kapcsolatban, és önmagukban keresik a hibát.
„Igazából az egész úgy kezdődött, hogy az ember azt mondta rá, túl szép, hogy igaz legyen” - mondta Anikó a Fókusznak. Mint mondta: ő mindig egy nagyon mosolygós, nagyon pozitív embert látott, akire olyan tulajdonságokat aggatott rá, amik nem voltak igazak. Amikor pedig látta, hogy a párja nem olyan, mint amilyennek elképzelte, akkor próbálta megváltoztatni.
Hiába fordult azonban gyorsan negatív irányba a románc, a kapcsolatuk mégis tíz évig tartott.
„Fizikai bántalmazás nem volt, meg ilyesmi, inkább lelki. Olyan dolgok voltak letolva a torkomon, amiket józan ember nem enged meg. Például, nem is titkolva, mellőlem elment egy másik nővel wellnessezni, és amikor visszajött, közölte, hogy ő meg akarta ismerni azt a másik nőt, akart neki egy esélyt adni” - emlékezett vissza Anikó. Ezután egész hétvégén nem aludt, bőgött, és maga sem érti, miért hagyta, hogy az illető újra és újra bepróbálkozzon nála.
– mondta Anikó. Ahogy elmondta: a férfi mellett rengeteget sírt, volt, hogy már hányt a zokogástól.
A szakítás óta viszont már jóval kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb. Azt azonban sajnálja, hogy 10 évet elpazarolt egy nárcisztikus férfira az életéből.
„49 éves vagyok, 39 évesen ismertem meg. Igazából addig nekem nem volt ilyen férfi az életemben. Elég hamar fel fogom ismerni szerintem, ha ilyen jön” – mondta.
via nlc.hu