„Most már a trash megy, aki a szemetet csinálja, azt viszik be az ilyen zsűrikbe” – mondta Tóth Vera nem sokkal azelőtt, hogy kiderült, Tóth Gabi lesz a Megasztár egyik zsűrije
Tóth Vera nemrég egy interjúban mesélt arról, hogyan látja a mai tehetségkutató műsorokat, és milyen érzései vannak velük kapcsolatban. Azt mondta, hogy számára már nem a versenyzők tehetsége a központi téma ezekben a műsorokban, hanem az, milyen hatást vált ki a zsűri szereplése vagy éppen a magánélete.
Szerinte a nézők figyelme egyre inkább eltolódott a lényegi tartalomról, és inkább az számít, hogy „a zsűrin milyen cipő, milyen bugyi van, vagy épp milyen botránya volt”. Úgy látja, a műsorok „zsűri fókuszúak” lettek, és nem mindig világos, ki mi alapján kapja meg a zsűritagságot.
Vera arról is beszélt, hogy ha két évvel ezelőtt kérdezik meg, szerinte ciki-e zsűrizni egy tehetségkutatóban, akkor még nem tartotta volna annak, de most már másképp gondolja. Úgy fogalmazott:
Azt is hozzátette, hogy
Vera szerint ez a változás azt is jelzi, mennyire eltávolodott a műfaj a valódi tehetségek felkutatásától, amit ő már nem tud vállalni.
Ez az interjú néhány nappal azelőtt látott napvilágot, hogy a TV2 bejelentette a Megasztár új zsűrigárdáját. Az új évadban Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti döntenek majd a versenyzők sorsáról.
Tóth Vera az interjúban arról is beszélt, hogy karrierje során szakmai szinten nem élt meg hátrányos megkülönböztetést, de testalkata miatt sokszor találkozott azzal, hogy másképp bánnak vele. Elmondta, hogy megélte azt is, amikor csinosnak tartották, és azt is, amikor kevésbé, és ezekre az emberek teljesen másként reagáltak. Úgy látja, a férfiaknál ez másként működik, mert – ahogy fogalmazott – egy testesebb férfi könnyebben talál párt, mint egy testesebb nő. Azt is megemlítette, hogy a legerősebb kritikákat általában nőktől kapja, főként az idősebb generáció tagjaitól.
A fiatal zenészeknek azt tanácsolja, hogy folyamatosan tanuljanak, ismerkedjenek különböző zenei műfajokkal, és maradjanak nyitottak. Örül annak, hogy most újra népszerű az a fajta egyszerűség, amikor valaki csak egy gitárral áll ki énekelni. Bár szerinte a trendekben most inkább a középszerűség uralkodik, még mindig akadnak olyan tehetségek, akik lenyűgözőek. Külön kiemelte a TikTok és más közösségi platformok szerepét, mert ezek lehetőséget adnak arra, hogy felfedezzük az új előadókat. Azahriah példáját is megemlítette, aki teljesen a közösségi médián keresztül lett ismert. „Úgyhogy azért van még remény” – mondta a Femcafénak.
Az interjú pár nappal azelőtt jelent meg, hogy kiderült, kik lesznek a Megasztár zsűrijében.
VIDEÓ: Tóth Vera interjúra