SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Köllő Babett kimondta: Ez az egyetlen szakma, ahol a nők többet keresnek a férfiaknál

A műsorvezető szerint a zeneiparban a nőknek sokkal nehezebb érvényesülni. Babett azt is elárulta, nőként érte-e hátrányos megkülönböztetés a színházban.
F. O. - szmo.hu
2025. június 01.



Köllő Babett is részt vett a Nőként a zeneiparban című eseményen, ahol arról beszélgettek, vajon a nőknek valóban nehezebb dolguk van-e a zenei pályán. A színésznő szerint a férfiak könnyebben boldogulnak ebben a szakmában, ezért támogat minden olyan kezdeményezést, amely segíti a nők felzárkózását. Úgy véli, kevés az olyan énekesnő, aki szólókarrierrel érvényesül, pedig sok tehetséges előadót ismer.

Egy gondolatkísérlet kapcsán elmondta, hogy talált egyetlen olyan szakmát, ahol a nők jobban keresnek, mint a férfiak.

„Nem olyan rég gondolkodtam rajta, hogy van-e olyan terület, van-e olyan szakma, ahol a férfiak kevesebbet keresnek, mint a nők, és egyet találtam, ez pedig a férfi modell.

Tehát egy férfi modell sosem fog tudni annyit keresni, mint egy nő. Úgyhogy én kiállok most a férfi modellekért is. Őket is zárkóztassuk fel! De igazából én az egyenlőségben hiszek, hogy mindenkinek ugyanazok a lehetőségei legyenek, nemtől függetlenül” – mondta a Femcafe kérdésére.

Köllő Babett arról is beszélt, hogy a színházi világban nem tapasztalt hátrányos megkülönböztetést nőként. Azt is hozzátette, hogy ő maga sosem kérdez rá mások fizetésére, így ebben a kérdésben is szerencsés helyzetben érzi magát. A médiáról ugyanakkor úgy véli, ott előfordulhatnak ilyen különbségek. „A színházban annyi talán a probléma, hogy

gyakorlatilag Shakespeare-től kezdve, az írókat lehetne okolni azért, hogy a fiatal lányokra rengeteg szerepet írnak, idős hölgyekre is, de valahogy a középkorú hölgyeknek, a 40-es–50-es hölgyekre egyáltalán nem írnak szerepeket.

Úgyhogy itt az íróknak tudom azt mondani, hogy ejnye-bejnye. Tehát hogy mi történt ezzel a korosztállyal?! Megfeledkeztünk róluk? Hahó, itt vagyunk!” – fogalmazott a színésznő.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Visszavonul Pintér Béla dicsőítő énekes, miután kiderült, hogy házas nőkkel létesített kapcsolatot
A keresztény énekes nyilvánosan vallotta be bűneit, és bocsánatot kért. A botrányt egy igehirdető robbantotta ki, aki szerint sokáig próbálták eltussolni az ügyet.


Férjes nőkkel folytatott kapcsolatokat Pintér Béla, az evangéliumi közösség egyik legismertebb énekese. A dicsőítő zenész a botrány kirobbanása után közölte, hogy határozatlan időre visszavonul a szolgálatból, írta meg az Index.

Az ügyről Szabados Ádám, a veszprémi Evangéliumi Keresztény Gyülekezet igehirdetője számolt be a Divinity blogon. Elmondása szerint azért hozta nyilvánosságra az esetet, mert úgy látta, Pintér és környezete nem kezelte megfelelő súllyal a történteket. A bejegyzésben azt írta:

„Azt hittem, egy ennyire egyértelmű helyzetet az evangéliumi mozgalom is egyértelműen fog kezelni. Csalódnom kellett.

Azok, akiknek valamilyen érdekük tapadt Pintér Béla futtatásához, vagy egyszerűen csak féltek a botránytól, esetleg maguk is meg lettek vezetve, bevédték őt.

Fontolgatások kezdődtek, és végül azok kerültek pellengérre, akik az ügyet feltárták és Bélát konfrontálták.”

Szabados azt is hozzátette, hogy állításait üzenet- és hangfelvételrészletekkel támasztotta alá.

Pintér Béla a múlt hét végén egy nyilvános közleményben jelentette be visszavonulását, majd később törölte a bejegyzést. Ebben így fogalmazott:

„Viharos napokat élek. Néhány elrontott döntésem miatt bűnt követtem el, ezért meg kell tennem egy fájdalmas lépést, és határozatlan időre le kell tennem a lantot.”

A közleményében nyilvánosan bocsánatot is kért:

„Az elkövetett vétkeimért nyilvánosan bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, akikkel nem voltam őszinte. Családomtól és az érintettektől, mindenek előtt Istentől. »Megvallottam Neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és Te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.« (Zsolt. 32:5) Háttérmunkára van most szükség, rendezésre, gyógyulásra. Köszönöm, ha imádkoztok értem, értünk. Ha később Isten megengedi, még látjuk egymást. Szeretettel, Béla.”

A cikk megjelenése után több hazai evangéliumi vezető rendkívüli egyeztetést kezdeményezett. Azt vizsgálják, szükséges-e formális fegyelmi eljárást indítani Pintér Béla és az érintett szolgálati szervezetek ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
„Csak biodíszlet voltam Toncsi mellett!” – Bársony Farkas őszintén vallott arról, hogy ő szakított végül Bálint Antóniával
A Nyerő Páros egykori szereplője évekkel a szakítás után beszélt először nyíltan Antóniával való kapcsolatáról. Azt is elárulta, miért nem működött a közös élet.


Bársony Farkas a Határtalan szerelem című műsorban mesélt arról, miért ért véget a kapcsolata Bálint Antóniával. A Nyerő Páros korábbi szereplője három és fél évig élt párkapcsolatban Antóniával, azonban még a műsor adásba kerülése előtt szakítottak.

Mint mondta, ő mondta ki a végső szót. „Hazudnék, ha azt mondanám, könnyű volt kimondanom, hogy vége, mert ő egy jó ember, de egyszerűen nem működött az együttélés mozaikcsaládként.” Hozzátette, családja nem tudta befogadni Antóniát, és a gyermekneveléssel kapcsolatos nézeteik is eltértek.

„Azt hiszem, továbbra is én vagyok a csúcstartó az életében, mert ilyen hosszú, folyamatos párkapcsolata még nem volt”

– tette hozzá.

Farkas két évig nem keresett új párt, majd szerepelt a Határtalan szerelem című párkereső műsorban, ahol a Floridában élő Rácz Nikit próbálta megismerni. „Niki pedig egy sportos, igényes hölgy, úgyhogy nyitott voltam az ismerkedésre a tengerentúlon is, a tévézéssel pedig már úgyis van némi tapasztalatom” – fogalmazott.

Bár új kapcsolat nem alakult ki, pozitív élményként tekint vissza a műsorra. „Utólag kiderült, ez is segített az egyébként helyes döntése meghozatalában túl azon, hogy nem voltunk igazán egymás zsánerei.”

„Ugyanakkor remek kis kaland volt ez a műsor, nagyon kedves családot és barátokat ismertem meg, továbbá rengeteg üzenetet kapok, amiben gratulálnak a bátorságomhoz, és hogy valódi minőséget hoztam a műsorba.”

Jelenleg is egyedülállóként él. Úgy fogalmazott, az online társkeresés nem az ő világa. „Biztos vagyok benne, hogy egy napon tele lesz az emberek hócipője a hamis képekkel, érzésekkel, gondolatokkal, és újra divatba jön majd a személyes találkozás, kapcsolódás.”

A műsorban azt is felidézte, hogy már a 80-as években is szerepelt a tévében. „Szerepeltem Pécsen egy nemzetközi stewardess­vetélkedőben, amit maga Vitray Tamás castingolt, sőt, ő is vezetett. Szinte napra pontosan 40 éve, 1985. május 21-én volt látható – Born Ádám rendezésében – a Magyar Televízióban.” Hozzátette: „Később rádióműsorba is hívtak, és szerepeltem a tévében még a szakmai karrierem mentén is, de tagadhatatlan, hogy a szélesebb nyilvánosság a Nyerő Páros alatt ismert meg.”

„Utóbbi felejthetetlen kaland, emlék az életemben, még akkor is, ha – ahogy viccesen szoktam mondani – ott csak egy biodíszlet voltam Toncsi mellett.”

(via story.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megválasztották a világ legszebb lányát – Miss Thaiföld vitte haza a koronát, Miss Magyarország nem jutott be a top 40-be
A Miss World döntőjét Indiában rendezték meg, 108 szépségkirálynő versenyzett a koronáért. A magyar induló az Instagramon reagált a számára csalódást keltő eredményre.


Szombaton rendezték meg az idei Miss World döntőjét az indiai Haidarábádban, ahol 108 ország versenyzője szállt harcba a világ legszebb lányának járó koronáért. Magyarországot Katzenbach Andrea, a 2024-es Magyarország Szépe verseny győztese képviselte, ám nem került be a legjobb 40 közé.

A 72. Miss World címet a thaiföldi Opal Suchata nyerte el, aki a tavalyi, cseh győztestől vehette át a koronát.

A győzelme után elmondott beszédében hangsúlyozta:

„Ez a pillanat nem csak egy személyes győzelem, hanem minden olyan fiatal lány közös álma, aki látszódni akar és hallatni hangját, illetve változást elérni. Megtiszteltetés számomra, hogy ezt az örökséget képviselhetem, és Miss Worldként arra használhatom fel az időmet, hogy valódi változást érjek el.”

Az első udvarhölgy az etióp Hasset Dereje lett, aki elnyerte a Miss World Africa címet. A második udvarhölgy Miss Lengyelország, Maja Klajda (Miss World Europe) lett, míg a harmadik udvarhölgy a Martinique szigetét képviselő Aurélie Joachim (Miss World Caribbean) volt. A Fülöp-szigeteki Krishnah Marie Gravidez lett Miss World Asia, a brazil Jessica Pedroso Miss World Americas, az ausztrál Jasmine Stringer pedig Miss Óceánia.

Katzenbach Andrea az Instagram-oldalán reagált a verseny eredményére.

„Egy hosszú, izgalmas, olykor-olykor mentálisan nehéz, de nagyon boldog egy hónapot zártunk.

Sajnos nem sikerült eredményt elérnem, de én tudom, hogy apait-anyait beleadtam!

Számomra hihetetlen élmény, hogy ezt az egy hónapot Indiában tölthettem, rengeteg új kapcsolatra/barátságra tettem szert, és most már a világ bármelyik pontjára mehetek, mindig lesz kit felhívni!” – írta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Az Iron Maiden menedzsere szerint fájjon azok keze, akik végig videózták a zenekar koncertjét
Rod Smallwood szerint páran túlzásba vitték a telefonozást a budapesti koncerten. A menedzser egy posztban köszönte meg a rajongók lelkesedését és méltatta az új dobost is.


Rod Smallwood, az Iron Maiden menedzsere a Facebookon köszönte meg a rajongóknak a budapesti koncerteken tapasztalt lelkesedést – számolt be róla a 24.hu. A legendás zenekar két teltházas fellépést adott a magyar fővárosban, ezzel indította el új turnéját.

A menedzser külön kiemelte, hogy a közönség milyen pozitívan fogadta az Iron Maiden új dobosát, Simon Dawsont. Posztjában azonban nemcsak dicséret hangzott el: szólt néhány kritikus megjegyzés is azok felé, akik a koncert alatt végig telefonnal rögzítették a történéseket.

Mint írta, nem zavarja, ha valaki néhány fotót készít, majd elteszi a készülékét. Ugyanakkor hozzátette:

„Az a néhány ember, aki nem így tett, és csak videózott tovább… nem kívánok nekik semmi mást, csak hogy nagyon fájjon a kezük.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: