Fazakas Péter kollégájától, Bergendy Pétertől vette át A vizsga című izgalmas és nagy sikerű film folytatása, A játszma rendezését. Némileg több pénzből, mozivászonra készítette el a történetet, aminek végeredménye az első résznél is izgalmasabb, mélyebbre nyúló és ható történet lett. A rendezőt többek között az első rész sikerének esetleges „terhéről”, bizalomról és Kulka Jánosról is kérdeztük.

– Azt jó ideje lehet tudni, hogy Köbli Norbert kifejezetten Kulka Jánosra írta a forgatókönyvet – ahogy fogalmazott, ha Kulka nem vállalta volna a szerepet, a film el sem készülhetett volna. Ez megköti valamennyire a rendező kezét?

– Sokféle rendező és sokféle filmes helyzet van. Ez most egy olyan helyzet volt, ahol tudtam, hogy a főszereplőim adottak, és ha nem jön közbe valami óriási probléma, akkor velük fogok dolgozni. Én eleve ezekben a szereplőkben gondolkodtam – akik szerencsére fantasztikus színészek. A négy „áthozott” szereplő (Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella, Scherer Péter – a szerk.) nagyon elkötelezetten készült a szerepére. Nem volt olyan, hogy „én úgyis itt vagyok, csak hozom a múltbeli karakterem”, hanem rendkívül nyitottak voltak az új forgatókönyvre és a rendezői elképzelésekre. A cél az volt, hogy csináljunk új karaktereket és mélyítsük el a régieket.

– Általában színészeknél tud érdekes és releváns lenni, de szerintem az eseteben is jogos a kérdés: hogy talált meg a feladat? Hiszen a rendezői széket te átvetted egy kollégádtól.

– A vizsgát az a Bergendy Péter rendezte, aki már a legjobbak egyike volt az országban, amikor én elkezdtem rendezéssel foglalkozni. Ebből a szempontból nagy kihívás volt, hogy hogyan viszonyuljak a feladathoz. Engem Lajos Tamás producer és Köbli Norbert forgatókönyvíró keresett meg, mert Bergendynek más filmes elfoglaltságai voltak. Korábban mindkettőjükkel dolgoztam, reklámfilmekben, televíziós és játékfilmekben is. Együtt csináltuk az Árulók és a Szabadság – különjárat című tévédrámákat. Mind a kettő izgalmas, kicsit thrillerbe hajló sztori volt – akárcsak A játszma, ami szintén a krimi, a kémfilm és a thriller határárán mozog. Így az evidens volt, hogy van bizalom a részükről, és olyan ember kezébe adják a történetet, akinek van ilyen irányú tapasztalata.

– Már A vizsgának is többrétegű címe volt, de a folytatást nézve hirtelen nem is tudtam, hányféle játszmával szembesülünk. Ezeket mind pontos súlyozással visszaadni mekkora feladat?

– Ez mindenképpen Köbli Norbert leleménye, sőt zsenije, hogy ennyiféle játszmát össze tudott hozni a filmben. A kémek világában egy adott célra összehozott fiktív történethalmaz maga is egy játszma. Ebben a filmben az az érdekes, ahogy a kémjátszma az emberi játszmákkal kapcsolódik össze. Nem véletlen az sem, ha eszünkbe jut Eric Berne könyve, az Emberi játszmák. Az is arról szól, hogy egy-egy szerepet hogyan visz végig egy ember, miközben a saját valóságát próbálja ferdíteni. Vagy a másikat igyekszik manipulálni, úgy hogy a saját játszmáját ráerőlteti, és belehúzza a másik félt. A játszmának ez a pszichológiai vagy lelki dimenziója adja szerintem az egyik igazi izgalmát ennek a filmnek.

– A film egyik kulcsmondata, hogy „ne higgy senkinek”, „ne bízz senkiben”. Ez felfogható a film tulajdonképpeni üzenetének is?

– Talán az „üzenet” egy kicsit erős megfogalmazás. Inkább azt mondanám, hogy ez a bizalmatlanság, a bizalom, sőt az önbizalom a témája a műnek. Hogy mennyire hihetsz másoknak, de első sorban, hogy mennyire bízhatsz a saját érzéseidben. Ez persze mindannyiunk számára kérdés. És ha valamilyen üzenet van, az talán az, hogy

És bármennyire magabiztos vagyok, azt hiszem, hogy mindent tudok, fel vagyok vérteződve mindenféle érzelmi kihívással szemben, végül kiderülhet, hogy egyáltalán nem vagyok. Fontos figyelmeztetés lehet még, hogy mindig tarts önvizsgálatot, próbáld meg magadat minél jobban megérteni. Ekkor érthetsz meg jobban másokat is, így gördülékenyebb lehet az együttműködés. Ezt a film úgy mutatja be, hogy épp az ellenkezőjét mutatja, hiszen itt mindenki át akart verni valakit. Ez a negatívba forduló, veszélyekbe kitolt élethelyzet az, ami önreflektívvé tudja tenni akár a nézőt is. De a legfontosabb, hogy a film egy nagyon izgalmas, feszült, érzelmekben gazdag történet.

– Ha már érzelmek, nem lehet elmenni a film egy fontos mondata mellett, ami Kulka Jánoshoz és az általa játszott karakterhez egyaránt kötődik. Markó Pál arról beszél, hogy tudata be van zárva a betegsége által sújtott teste börtönébe. Hasonlóan az őt játszó színészhez, aki szintén sok helyen beszélt már erről. Mekkora kihívás olyan embert instruálni, aki a karakter helyzetéről és érzéseiről adott esetben sokkal többet tudhat, mint maga a rendező?

– Ezért fontos az, hogy a színész és a rendező között egy olyan bizalmi viszony alakuljon ki a próbák folyamán, amelyben előbbi megbízik az utóbbiban, elhiszi, hogy az látja kívülről, hogy mi jó és mi nem jó. Általában minden színész borzasztóan bizonytalan abban, hogy amit csinál, az vajon jó-e. Hiszen nagyon sok mindent tudnak csinálni, és mindegyikhez hozzáalakítják a személyiségüket. Nekem rendezőként pedig azért fontos, hogy a színész megnyíljon, és merjen őszinte lenni, mert akkor tudja hozzáadni azt a pluszt, amit jelen esetben Kulka János hozzátesz a szerephez. Amellett, hogy ő az egyik legnagyobb élő magyar színész,

Nem lenne meg a mélysége, a jelenléte a figurának, amit végül meg tudott csinálni. Ettől volt ez egy egészen különleges élmény emberileg és művészileg is, és remélem az lesz a moziba beülő nézőnek is. Valami olyasminek lehetnek a szemtanúi, amit nem lehet kreálni. Egy kegyelmi, talán teremtett pillanat.

– A szintén a közelmúltban bemutatott Besúgón sok helyen nagyon sokan számon kérték a történelmi hűséget. Ti mekkora hangsúlyt helyeztetek arra, hogy a történelmi kérdésektől, a beszervezés menetétől a háttérig, atmoszféráig minden megfeleljen a korszak valóságának?

– Minden hiteles, vagy hiteleshez közeli állapotban van a filmben. Apróbb finomítások természetesen vannak. Van például olyan autó a filmben, aminek a hűtőrácsát csak három évvel később kezdték gyártani. Van olyan eszköz is, ami ugyan már létezett a világon, de nagy valószínűséggel Magyarországon még nem igazán használhatták, vagy csak nagyon szűk körben. De ezek mind olyan dolgok, amik a sztoriba beleillenek. De ha már beszéltünk A besúgóról, őszintén szólva én nagyon számítok a sorozat nézőközönségére. Sokan – főleg fiatalok – nagyon szerették azt a produkciót. Szerintem A játszma annál egy fokkal komolyabb, feszültebb film, és egy más minőségű látványt is hoz, hiszen ez egy mozifilm. De például az Eltörölni Frankot című velencei díjnyertes mű húsbavágó nyomasztásától azért messze vagyunk. Egy izgalmas, de kényelmesen, hátradőlve nézhető filmet forgattunk.

– Voltak olyan pillanatok – akár a film végén is – amikor elgondolkoztam, hogy lehetne-e ebben a sztoriban egy harmadik rész. Benned motoszkált valamilyen gondolat ezzel kapcsolatban?

– Erről mindenképp Köbli Norbertet kell megkérdezni, hogy van-e még egy történet a fejében. Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan térhetnének vissza a karakterek, és vajon újabb öt év múlva honnan jönnének, milyen lenne az újbóli találkozásuk. Van olyan, akinél azt gondolhatjuk, hogy talán révbe ért a karaktere, de ezt talán egyiküknél sem lehet biztosan kimondani. A trilógiában az lehetne érdekes, hogy mi lenne az az új helyzet, amitől egy újabb önállóan működő film jöhetne létre, mint ahogyan A játszma is egy önmagában, A vizsga ismerete nélkül is élvezhető történet.