KULT
A Rovatból

Zack Snyder tovább kínoz minket: itt a Rebel Moon második része, A sebejtő azonban ezer sebből vérzik

Bizony, ez lett a „scargiver” magyar megfelelője: sebejtő. Persze ez a legkisebb gond a filmmel, amely láttán tengernyi fékevesztett ökörség miatt foghatjuk a fejünket, a tavalyi első résznél mégis jobb lett. Mutatjuk, miben.

Link másolása

A kezdetekről, vagyis a Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermekéről netflixes premierje idején, vagyis 2023 decemberében mi is megírtuk, hogy nem az lett író-rendezője, Zack Snyder megváltó filmje. Pedig nagyon ráférne már egy kis üdvösség, hiszen amilyen ütősen indult a karrierje olyan darabokkal, mint a 2004-es Holtak hajnala, a 2006-os 300 vagy a 2009-es Watchmen: Az őrzők, olyan gyorsan ábrándította ki magából addigi rajongóinak többségét a hatalmas katyvasz Álomháborúval (2011), vagy a vérkomolyan vett, és nagy vehemenciával elkészített, ám jókora luftot rugó DC-s szösszeneteivel (Az acélember – 2013, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala – 2016, Az Igazság Ligája – 2017), ráadásul a zombizsánerhez való reményteli visszatérése sem sikeredett túl fényesen Az élőhalottak hadseregével.

A csalódások sorozata pedig így olyan hosszú lett, hogy már egy olyan darab kapcsán sem tápláltunk vérmes reményeket az újjáéledésre, mint a Star Wars nyomdokain járó Rebel Moon című űropera.

Sajnos nem is cáfolt ránk Snyder az első résznek kikiáltott A tűz gyermekével, amiben nagyjából minden filmből volt valami nyúlás, amit a direktora életében látott. Alapvetően A hét szamuráj alapszituját turbósította fel vaskos Star Wars-lopásokkal, és még sorolhatnánk, mi minden mással.

Ha pedig már az első etapnál is ilyen komoly gondok adódtak, abban bízni, hogy a négy hónappal később streamingre felpattintott folytatásra (a két filmet természetesen egyszerre forgatták) Snyder hirtelen mindent kijavít, eléggé halott ügy.

Ritkán fordulnak elő csodák, és talán senki sem hökken nagyot, ha azt mondjuk, A sebejtő (ez a magyar cím de fincsi) sem lőtte ki a Rebel Moont sci-fi műfaj halhatatlanjait rangsoroló képzeletbeli listák élére. De nem lett rosszabb, és ez is valami…

A tűz gyermeke sztorija ott ért véget (vagy inkább maradt abba), hogy a Veldt békés népét gabonáért sanyargató gonosz Atticus Noble (Ed Skrein) a Korával (Sophia Boutella) való bunyóban szétzúzódott a sziklákon, így hőseink úgy hitték, megmenekültek, hiszen parancsnok nélkül nincs sanyargatás. Persze tévedtek. A szedett-vedett banda, köztük Kora, Gunnar (Michiel Huisman), Titus tábornok (Djimon Hounsou), Nemezis (Bae Doona), Tarak herceg (Staz Nair) és Milius (Elise Duffy) visszatérnek a Veldtre, hogy meghozzák a jó hírt, miszerint a szorgos hangyáknak nem kell a náci felhangokkal és dizájnnal pöffeszkedő Anyavilág katonáinak átengedni a megélhetésüket és élelmüket, amikor jön az értesítés: Noble nem halt meg, és öt nap múlva ott is van óriás űrhajójával, hogy begyűjtse a gabonát.

Szóval Koráéknak ennyi idejük van felkészíteni a békés farmereket a harcra, plusz kigondolni egy taktikát, amely segítségével legyőzik majd a jókora túlerőt. Ja, és az Anthony Hopkins hangján beszélő, palástot viselő agancsos robot, Jimmy is itt kószál valahol. A sebejtő tehát folytatja A hét szamuráj-A hét mesterlövész-A három amigó-Egy bogár élete-tematikát, amiben a kis közösséget veszélyeztető gonosz hadakat kell néhány bátor hősnek kitessékelnie a faluból.

Viszont, vagy tán épp ezért, annyi hülyeségre ez a terep nem adott alkalmat, mint A tűz gyermekében, ahol a harcosgyűjtés közepette ide-oda csapódtunk, és csak néha csücsültünk le egy kis dombra egy szusszanás erejéig.

Oké, hülyeségre Snydernél mindig lehet számítani, így most is kapunk olyan jeleneteket, mint pl. amikor a királygyilkosságos puccshoz az élőben ott játszó csellókvartett szolgáltatja rendíthetetlenül, egy pillanatra sem kizökkenve szerepéből a zenei aláfestést, vagy amikor azt látjuk, hogy Noble gigantikus űrhajójának van egy gigantikus kazánháza, amelyben emberek lapátolják a kemencékbe (vagy mikbe) a szenet (vagy mit). Igen, ezzel megy az űrhajó. (Vagy ezzel fűtenek?) És nem gépek végzik a melót, hanem emberek... A Rebel Moonnak kétségkívül van némi steampunkos beütése, na de azért abban is van egy határ…

Az viszont mindenképp A sebejtő számlájára írandó, hogy az akciók ezúttal jobban sikerültek, A tűz gyermeke ugyanis ebben is harmatgyengének számított. A Veldten játszódó ostrom kétségkívül a filmduó legjobb akcióit foglalja magába, Kora és Gunnar pedig ezalatt becsempészik magukat Noble hajójára, hogy belülről robbantsák fel a fenevadat, s itt is találunk megkapó csörtéket.

Na de körülbelül ennyi az a pozitívum, amivel A sebejtő szolgálhat, mivel a karakterek szintjén ezúttal is falakba ütközünk.

Egy csomót mesélnek magukról (hiszen van egy jelenet, amelyben egy asztalnál ülnek hőseink, és szépen sorban mindenki elmeséli a háttérsztoriját, amit persze meg is mutat Snyder, szóval ez is letudva), mégsem ismerjük meg őket igazán, a drámájuk hatástalan marad, és ha meg is hal valaki (márpedig A hét szamuráj alapján nem élheti túl mindenki a kalandot), nem valószínű, hogy krokodilkönnyeket hullatunk majd érte.

Aki pedig azt hitte, hogy mivel A sebejtő a két film közül a második, így végre megnézhetjük Koráék sztorijának lezárását, nos, annak korai volt az öröme. Kapunk egy minifinálét, az igaz, de még sok minden van itt hátra, Snyder tehát valóban arra a merényletre készül, hogy Star Wars-méretű franchise-á dúsítsa vérszegény sci-fi-eposzát. Alig várjuk…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Szinte mindenki kétségbe van esve, fel van háborodva” – Udvaros Dorottya távozása nagy vihart kavart a Nemzeti Színházban
„Ha egy ilyen kaliberű színművészt, mint Udvaros Dorottya, így el lehet küldeni, mire számítson mindenki más” - mondta el egy bennfentes a Blikknek.

Link másolása

Ahogy arról mi is írtunk, Udvaros Dorottya közölte, hogy a Nemzeti Színház nem újította meg a szerződését, anyagi okokra hivatkozva.

Később az intézmény azt mondta, hogy határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkezik, amit nem szüntettek meg. Erre reagált megint a színésznő, és újra megerősítette, hogy Vidnyánszky Attila nem újította meg a szerződését, csak azokban a darabokban fog játszani, amik még műsoron vannak.

A Blikk információja szerint a színésznő bejelentése óta temetői a hangulat a színházban.

"A társulat rémes állapotban van, szinte mindenki kétségbe van esve, illetve fel van háborodva, hiszen ha egy ilyen kaliberű színművészt, mint Udvaros Dorottya, így el lehet küldeni, mire számítson mindenki más?"

– mondta egy bennfentes a lapnak.

Sokan értetlenül figyelik, hogy külföldi rendezőket hívnak, és nem az itt dolgozó művészekre vigyáznak. Úgy tudják, hogy nagy összegeket kapnak a külföldi vendégrendezők, miközben sok, szerződésben lévő színész anyagi gondokkal küzd. Több fiatal művésznek is másodállást kellett vállalnia ahhoz, hogy meg tudjon élni - írja a portál.

Udvaros Dorottya korábban többször is felszólalt például a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása kapcsán. Korábban utalt rá, hogy ez is közrejátszhatott abban, hogy az igazgató elküldte.

A lap informátora szerint Vidnyánszky és Udvaros között egy újabb hangos vita is kipattant az előző nemzet színésze választás kapcsán. Mivel ez a színházban történt, azt többen is hallották.

A Blikk beszélt Szarvas Józseffel is, aki korábban együtt játszott a színésznővel a színház nyitóelőadásában.

"Mindig fájdalmas, amikor valaki távozik közülünk, Dorottyával pedig huszonkét éve vagyunk munkatársak, ezért megrázó volt a hír" – mondta a lapnak.

"Azt tudjuk, hogy a színház jelenleg nehéz anyagi körülmények között dolgozik, ez aggodalomra ad okot, de arról nem tudunk, hogy további művészektől is megválna a teátrum. Készülünk a következő évadra. Korábban én is többször mentem el színházból, és nem állt meg az idő" – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Áll a bál a Nemzeti Színházban: Udvaros Dorottya után mások is távoznak a teátrumból
Az Index szerint a tavaly novemberben súlyos balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sem tér már vissza, és felmondott Barta Ágnes, Mészáros Martin, Szép Domán és Szabó Sebestyén László is.

Link másolása

Pénteken lapunk is megírta, hogy Udvaros Dorottya szerződését 22 év után nem újította meg a Nemzeti Színház, így távozik onnan. Azonban az Index információi szerint azonban nem ő az egyetlen, aki otthagyja a teátrumot.

Pénteken reagált a Nemzeti Színház is, miszerint a művésznőnek határozatlan idejű szerződése van. Később Udvaros Dorottya azonban azt mondta: pénteken volt szerződtetési tárgyalása a vezérigazgatóval, amikor is közölte, hogy nem kívánja meghosszabbítani a munkaszerződését.

A helyzetet még érdekesebbé teszi, hogy a színésznő nemrégiben kapta meg a Nemzet Színésze címet, amiről a lap úgy tájékoztat, éppen Vidnyánszky Attila hathatós támogatásával történt meg.

Az Index információi szerint

a tavaly novemberben súlyos balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sem tér már vissza. Továbbá felmondott Barta Ágnes és férje, Mészáros Martin, illetve Szép Domán és Szabó Sebestyén László, illetve Farkas Dénes már korábban elhagyta a színházat.

A lap felkereste a színészeket, akik közül Barta Ágnes megerősítette a hírt, miszerint az évad végétől nem lesz már a társulat tagja. A távozók helyére nem tervez új embereket alkalmazni a színház.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Udvaros Dorottya továbbra is állítja, Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését
A színésznő szerint az intézmény igazgatója anyagi okokra hivatkozva nem újította meg a szerződését. A Nemzeti Színház szerint Udvaros Dorottyának határozatlan idejű szerződése van, és azt nem mondták fel.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy Udvaros Dorottya azt mondta, hogy már nem tagja a Nemzeti Színháznak, mert a szerződését nem újították meg. Az igazgató, Vidnyánszky Attila korábban az intézmény anyagi helyzetére hivatkozott.

Pénteken a Nemzeti Színház azt közölte:

„Udvaros Dorottya művésznő a Nemzeti Színház társulatának tagja, határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkezik, mely a mai napig nem került megszüntetésre és felmondásra”

- írta a Telex.

A színésznő gyorsan reagált a teátrum közlésére. A lap megkeresésére azt válaszolta:

„Március 22-én pénteken 11.00-kor volt szerződtetési tárgyalásom a vezérigazgató úrral, amikor is közölte, hogy nem kívánja meghosszabbítani a munkaszerződésemet. Azokra a darabokra, amik még műsoron maradnak és játszom bennük, azokra egyedi szerződést kapok majd május közepén”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Udvaros Dorottya 22 év után távozik a Nemzeti Színházból, Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését
A legfőbb érv az volt, hogy a színház nehéz anyagi helyzetben van. Udvaros azonban nem érti, hogy akkor miért kell külföldi rendezőket szerződtetni hatalmas összegekért.

Link másolása

Már nem vagyok tagja a Nemzeti Színháznak. Vidnyánszky Attila valóban nem hosszabbította meg a szerződésem – mondta Udvaros Dorottya a Magyar Hangnak adott interjújában. A direktor legfőbb érve az volt szerinte, hogy a teátrum nehéz anyagi helyzetben van.

„A kormány elvont 380 millió forintot a színháztól, és idén már nem sikerült befoltozni a költségvetésen ütött lyukakat. Elfogadom, hogy anyagi problémák vannak, de ha valóban ilyen rossz a helyzet, akkor miért kell újabb és újabb külföldi rendezőt leszerződtetni hatalmas összegekért?

A Nemzetiben már alig rendeznek magyar művészek” – mondta a színésznő a lapnak.

Udvarost megkérdezték a tavaly novemberi balesetről is, amikor a Rómeó és Júlia előadás közben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó lezuhantak a díszletről.

„Benne volt a levegőben, hogy valami történni fog. Korábban már kis híján történt tragédia, egy öt méter magas díszletelem kezdett el dőlni, a tetején egy színésszel, akinek végül szerencsére nem esett baja, de az eset után elszerződött a színháztól. A Rómeó és Júlia próbáin a kollégák többször is jelezték, hogy veszélyes a díszlet, mégsem történt semmi” – mondta Udvaros Dorottya.


Link másolása
KÖVESS MINKET: