Büntetőügyvéd: Akár 15 évet is kaphat a 12 éves kislány, aki megkéselte osztálytársát
A helyiek szerint a támadó gyerek családjában is komoly gondok lehettek. Előfordult, hogy az édesanya is lila foltokkal volt tele, és rendőri segítséget kért.
Komoly vizsgálatok várnak arra a 12 éves gyerekre, aki késsel támadta meg osztálytársát a bőnyi iskolában - mondta Bátki Pál büntetőügyvéd az RTL Híradónak.
Ki akarják deríteni, hogy érti-e egyáltalán, hogy mit tett. Ettől függően tettéért akár 15 évet is kaphat fiatal kora ellenére.
Magyarországon 2013 óta büntethetők a 14 év alattiak. Azóta körülbelül 100 ilyen esetben született ítélet - írja az RTL.hu.
A bőnyiek válaszokat keresnek arra, hogy mi okozhatta, hogy egy diák a társára támadjon egy késsel. Többen azt mondták, hogy úgy tudni, a családban is komoly gondok voltak.
Állítólag a férj, a bántalmazó kislány édesapja terrorban tartotta a családot – mondta az egyik helyi. Egy másik szerint az édesanya lila foltokkal járt dolgozni. „Elköltözött tőlük, rendőrségi segítséget kért. Lehet, hogy ez is az egyik kiváltó oka lehetett” – mondta egy nő.
A megtámadott kislány édesapja a Balázsék című rádióműsorban többek között azt mondta, hogy nem a gyereket hibáztatja:
„Itt a szülőket lehet egyedül hibáztatni. Itt-ott történtek szerintem olyan problémák, ami miatt ilyen lett. Itt csak őket lehet hibáztatni, és az iskolát is hibáztatom, mert egyáltalán, hogy juthat be egy ilyen kés az iskolába?”
– mondta.
Bátki Pál büntetőügyvéd szerint 5 és 15 év közötti szabadságvesztés is járhat a késelő gyereknek. A korára való tekintettel valószínűleg javítóintézetben kellene letöltenie a büntetést, de előtte alaposan vizsgálatokon kell átesnie.
Igazságügyi orvos szakértőnek kell megállapítania, hogy a gyermeknek már volt-e annyi belátási képessége, volt-e olyan értelmi és érzelmi szinten, hogy felelősségre vonható. Egyáltalán tudja-e, hogy mit csinál, tudja-e irányítani az akaratát – mondta el az ügyvéd, hozzátéve, hogy ha kell, akkor a gyerek pszichiátriai kezelését azonnal megkezdhetik.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója
Komoly vizsgálatok várnak arra a 12 éves gyerekre, aki késsel támadta meg osztálytársát a bőnyi iskolában - mondta Bátki Pál büntetőügyvéd az RTL Híradónak.
Ki akarják deríteni, hogy érti-e egyáltalán, hogy mit tett. Ettől függően tettéért akár 15 évet is kaphat fiatal kora ellenére.
Magyarországon 2013 óta büntethetők a 14 év alattiak. Azóta körülbelül 100 ilyen esetben született ítélet - írja az RTL.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rejtélyes eltűnés a Pilisben: nem értik, honnan és hogyan küldte az utolsó üzenetet Niki, mielőtt nyoma veszett
A nő utoljára vasárnap jelentkezett, a készüléke hétfőn már nem volt elérhető. A hatóságok vizsgálják, milyen eszközről mehetett az utolsó üzenet, és részletesen ellenőrzik, kikkel beszélt és kikkel találkozott az eltűnést megelőző napokban.
Vasárnap óta nem találják Kaszás Nikolettet. Hétfőn még be volt kapcsolva a telefonja, azóta azonban már nincs jele. A rendőrség a szolgáltatói adatok alapján próbálja meghatározni, hol működhetett utoljára a készülék, erről egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás, írja a Blikk.
Először a BRFK VIII. kerületi kapitánysága rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten keresték, mert a fiatal nő a Józsefvárosban, a Baross utca környékén lakott. Vasárnap este nem érkezett meg sem a párjához, sem a szülei monori otthonába, és nem tudni, hol töltötte az éjszakát. Hétfőn reggel nem ment be dolgozni, a kollégák keresték, a család jelentette az eltűnését.
„Egyszerűen érthetetlen, hová tűnhetett” – mondta a testvére, Kaszás Andrea, aki szerint a hiány borzasztóan megterhelő az egész családnak. Egy barátnője, Anna úgy fogalmazott: Nikolett gyakorlott túrázó, kizárt, hogy baleset érte.
„Az eltűnés legnagyobb rejtélye az utolsó üzenet”
– mondta Horváth Zsolt nyugalmazott nyomozó. Szerinte nem biztos, hogy azt mobilról küldték, „az sem zárható ki, más küldte a lány nevében”. Hozzátette: a rendőrség ilyenkor minden lehetséges körülményt ellenőriz, a kapcsolatoktól és utazási tervektől kezdve az egészségi és lelki tényezőkig.
A hatóság elrendelte a körözést, és tételesen visszanézi Nikolett legutóbbi napjait: hol járt, kivel beszélt, kivel találkozott. Az ügy a budapesti rendőröktől a pest vármegyeiekhez került.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat (HUNGO) vezetője, Balázs László azt mondta: az esti és késő esti órákban Nikolett a közösségi profilján beszélt a párjával, és azt is kiemelte, hogy „a kirándulás jól sikerült”. Emiatt a túraútvonal célzott átvizsgálása sokáig nem tűnt indokoltnak. Információik szerint a kommunikáció vélhetően nem a mobilkészülékről ment, hanem más eszközről. A szervezet kapcsolatban áll a rendőrséggel, és ha kell, azonnal megkezdi a keresést ott, ahol ezt a hatóság jelöli.
Csütörtök délben a rendőrség kérésére a HUNGO önkéntesei mégis átnézték a Spartacus-tanösvény egy veszélyes, meredek szakaszát. A kiemelt pontokat gyalog és drónnal is átfésülték, de lapzártánkig nem hozott eredményt a keresés.
A Blikk időközben megtudta, hogy már nem Budapesten keresik a nőt, a körözést a monori rendőrök viszik tovább.
Vasárnap óta nem találják Kaszás Nikolettet. Hétfőn még be volt kapcsolva a telefonja, azóta azonban már nincs jele. A rendőrség a szolgáltatói adatok alapján próbálja meghatározni, hol működhetett utoljára a készülék, erről egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás, írja a Blikk.
Először a BRFK VIII. kerületi kapitánysága rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten keresték, mert a fiatal nő a Józsefvárosban, a Baross utca környékén lakott. Vasárnap este nem érkezett meg sem a párjához, sem a szülei monori otthonába, és nem tudni, hol töltötte az éjszakát. Hétfőn reggel nem ment be dolgozni, a kollégák keresték, a család jelentette az eltűnését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Charlie Kirk-merénylet: az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, egyetemista korú elkövetőt keresnek
A hatóságok egy erdős területen megtalálták a vadászpuskát, a gyanúsított mozgását nyomon követték a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőről a lövés helyszínéig. Jó minőségű videófelvételük van róla, de egyelőre nem azonosították.
Az FBI amerikai idő szerint csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartott Charlie Kirk meggyilkolása után. A 31 éves, ismert konzervatív politikai aktivistát szerdán, a Utah Valley Egyetemen tartott előadása közben lőtte le valaki.
A CNN tudósítása szerint a nyomozók megtalálták a gyilkos fegyvert: egy nagy teljesítményű vadászpuskát, amelyre egy erdős területen bukkantak. Behatárolták, hol hagyta el a támadó a rendezvény helyszínét, és az épületen belüli mozgását is feltérképezték. Cipő- és tenyérlenyomatot is találtak, eddig 130 bejelentés érkezett, írja a Telex.
A hatóságok közölték, hogy
a gyanúsított helyi idő szerint 11:52-kor érkezett a campus közelébe. Nyomon követték a mozgását a lépcsőházakon át a tetőig, majd a tetőről a lövés helyszínéig.
Szerintük a lövés feltehetően egy épület tetejéről érkezett, nagyjából 180 méterre a színpadtól. A nyomozók ezért a tetőkről és az épületekből származó felvételeket, valamint a térfigyelőkamerák anyagait gyűjtik be és elemzik. Egy résztvevő felvétele közvetlenül a lövés után egy alakot mutat, aki lehajolva fut a Losee Center tetején. Ez az épület közvetlenül szemben áll azzal a hellyel, ahol Kirk ült, amikor megölték.
Az elkövetőről annyit mondtak, hogy
egyetemista korú fiatal, akit hajtóvadászattal keresnek. Jó minőségű videófelvételük van róla, de egyelőre nem azonosították.
Az FBI amerikai idő szerint csütörtök reggel sajtótájékoztatót tartott Charlie Kirk meggyilkolása után. A 31 éves, ismert konzervatív politikai aktivistát szerdán, a Utah Valley Egyetemen tartott előadása közben lőtte le valaki.
A CNN tudósítása szerint a nyomozók megtalálták a gyilkos fegyvert: egy nagy teljesítményű vadászpuskát, amelyre egy erdős területen bukkantak. Behatárolták, hol hagyta el a támadó a rendezvény helyszínét, és az épületen belüli mozgását is feltérképezték. Cipő- és tenyérlenyomatot is találtak, eddig 130 bejelentés érkezett, írja a Telex.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bicskával vágta el az infúziós csövet apja ágya mellett a 13 éves fiú
Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni a gyulai kórházban. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.
A 13 éves fiú azt mondta, csak segíteni akart magatehetetlen apján. Nem tudta feldolgozni, hogy a mindig erős férfi hirtelen ágyhoz kötött és kiszolgáltatott lett. Az eset a gyulai kórházban történt, az intenzív osztály ápolói azonnal közbeléptek. Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.
A 13 éves fiú azt mondta, csak segíteni akart magatehetetlen apján. Nem tudta feldolgozni, hogy a mindig erős férfi hirtelen ágyhoz kötött és kiszolgáltatott lett. Az eset a gyulai kórházban történt, az intenzív osztály ápolói azonnal közbeléptek. Kiderült, hogy a fiú korábban az apja ágya melletti gépet is megpróbálta kikapcsolni. A sarkadi fiút életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két holttestet találtak egy szegedi lakásban szerdán a rendőrök – írta a Délmagyar.hu. A lap szerint egy férfi és az élettársa volt az áldozat.
A férfi munkahelyén feltűnt, hogy nem jelent meg dolgozni, ezért kollégái keresni kezdték.
Végül a rendőrök derítették ki, mi történt.
A portál olvasója szerint a rendőrség a helyszínen egész napos szemlét folytatott. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte a lappal, hogy az ügyet az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálják.
A hatóság szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja. Ez azt jelenti, hogy baleset vagy öngyilkosság történt.