Gosling félisten, Emily Blunt csodás és még humoros is, de mégis valami hiányzik – A kaszkadőr
Nagyon vegyes érzéseim vannak A kaszkadőrrel kapcsolatban. Egyrészt sokkal viccesebb filmre számítottam, másrészt jóval látványosabb kaszkadőrmutatványokat vártam.
Ekkor egészen más irányba kezdtem elmélkedni. Kár érte, hogy nem volt sokkal viccesebb film, és még nagyobb kár, hogy a kaszkadőrmutatványokat „túltisztították”. Minden túl steril és CGI-hatású volt.
Mire gondolok? Amikor számítógéppel annyira átdolgozzák az amúgy felvett mutatványokat, hogy már szinte nem is az eredeti produkciót látjuk, csupán a bájtok és a bitek esnek le a vászonról.
Mert A kaszkadőr tényleg egy "romantikus" film, csak nem Emily Blunt a szerelem tárgya, hanem a hollywoodi kaszkadőrszakma. Érződik, hogy mennyire figyeltek erre a filmre, minden tizedik percben van valami látványos akciójelenet. Sokkal jobban kellene szeretnem ezt a mozit, de valahogy túl tiszta.
Mintha egy mesevilágban játszódna. Történetünk szerint Colt Seavers (a félisten Ryan Gosling) egy jólmenő kaszkadőr, karrierjének csúcsán, amikor úgy gondolja, nem tud hibázni. Csapja a szelet az éppen aktuális forgatáson az operatőrnek, Jodynak (Emily Blunt), aki viszonozza Colt érzéseit. Ám a kaszkadőr hibázik, és egy komoly baleset miatt kiesik a munkából 18 hónapra. Ez idő alatt teljesen magába fordul, és elmar magától mindenkit. Az unalmas mindennapokba ekkor érkezik egy hívás Sydney-ből.
Természetesen ez utóbbi nem igaz, Jody még mindig haragszik főhősünkre, de karizmájának köszönhetően Gosling maradhat a produkcióban, mert a címszereplő sztár Tom Ryder (Aaron Taylor-Johnson) eltűnik. Gail elküldi a „feláldozható” Coltot, hogy megtalálja a film sztárját, természetesen össze-vissza bonyolódik a történet, még a karakterek is felhívják rá a figyelmet, amolyan „deadpoolosan”, hogy ez milyen túlbonyolított történet.
Miközben Colt nyomoz, természetesen kaszkadőrmutatványok hadával színesíti a kalandját. Például ne gondoljuk, hogy Tom Ryder otthonába Colt az ajtón át fog besétálni. Felmászik hátulról a garázs felett, felhúzódzkodva egy magas peremen, majd megtámadja Ryder barátnője (Teresa Palmer) egy katanával. Mintha egy véletlen-generátor dobott volna Gosling elé egy nindzsát. Ebből is adódik a furcsa „mesefilmes” hangulat, nem reális és logikus az egész. Colt tízpercenként szerez látszólag szörnyűbbnél-szörnyűbb sérüléseket buta mutatványok közben. Sokkal durvábbakat esik, mint ami miatt az elején 18 hónapra kidőlt, de most csak feláll, és csak leporolja magát. Nem használják ki a gerincproblémáit sem, igazából Colt egy tökéletes kaszkadőr, aki mindent túlél, szinte halhatatlan.
Több filmes rekordot is megdöntöttek az alkotók a forgatás alatt: egy kocsit nyolc és félszer megpörgettek, valamint az utolsó nagyjelenetben egy hatalmasat ugrattak egy kocsival, amely szintén rekordot jelentett. David Leitch kaszkadőrkoordinátorból lett rendező, és ez a mozi az ő szerelmes levele, ódája, hősi balladája eredeti szakmája iránt. Egy szerencséje van a rendezőnek, hogy Ryan Gosling játssza a főszerepet, aki elviszi a hátán az amúgy elég kétes forgatókönyvet és a véletlenszerű, meseszerű cselekményt.
Bevallom, picit elfogult vagyok, Gosling a kedvenc színészeim egyike, akit minden szerepében imádok. Még az Ifjú Herkules összes részét is láttam, pedig az elég celluloid-szemét, vagy a szörnyen vontatott Csak Isten bocsáthat meg-et is többször láttam miatta. Emily Blunt pedig gyönyörű és működik a kémia Gosling és közte.
Aaron Taylor-Johnson nagyon vicces a nagyképű filmsztár szerepében. Itt is visszaköszön a „nem komolyan vehetőség”:
Pedig egy igazi pojáca, akit bármikor hülyére lehet venni. Kiemelném még Hannah Waddinghamet mint a negédes producert, aki mindenkinek nyalizik, de első számú célja csupán pénzszerzés bármi áron. Teresa Palmernek, aki Tom Ryder barátnőjét alakítja, van a már említett nagyon humoros és mutatványokban gazdag harcjelenete Goslinggal. Winston Duke pedig egy nemzeti kincs. A Fekete párduc M’Bakuja itt is megvillantja humorista vénáját, impresszív fizikai méretei mellett.
A kaszkadőr egy feldolgozás. Az idehaza kevésbé ismert, Amerikában viszont klasszikus, 1974-es The Six Million Dollar Man sorozat főszereplőjének Lee Majorsnak, egy kevésbé ismert 1981-es azonos című (The Fall Guy) sorozata ihlette A kaszkadőrt.
Mondjuk sok köze nincs ahhoz a történethez, maximum témájában. Ott ugyanis a kaszkadőr esténként lecserélte a szakmáját, és fejvadászként kereste kenyerét, alkalmazva trükkjeit, mert a mozikarrierje lassan indult be. Lee Majorsnak van egy nyúlfarknyi cameója is az új filmben. Az operatőri székben Jonathan Sela ül, ő David Leitch állandó alkotópartnere, A gyilkos járatot, a Deadpool 2-t és a John Wicket is együtt forgatták.
A látványvilág, mint említettem, rajzfilmes, minden letisztult, kicsit steril, a zene főleg klasszikus rockszámokból áll, az akció működik, látványos, még ha Colt többször meg is halt volna a film folyamán. A humor is abszolút működik a film felétől. Kicsit lassan indult ugyan be, de kaszkadőrmutatvány ott is volt bőséggel, csak hiányzott kicsit a későbbi kegyetlen komédia.
Hogy milyen nyomás van a fiatal elsőfilmes rendezőnőn, hogy néha a producerek orruknál fogva irányítják, és igazából csak ezért veszik fel őket, mert könnyen befolyásolhatók. Milyen az, amikor egy tapasztalatlanabb rendezőt odatesznek egy több százmilliós produkció élére, és vagy sikerre viszi, mint A vasember első részét Jon Favreau, vagy hatalmasat bukik, mint Chloé Zhao az Örökkévalókkal.
Nagyon pontos A kaszkadőr a filmes hierarchia és belső kapcsolatok bemutatásával, azzal, hogy mennyire nem értékelik az amúgy életüket is kockáztató szakembereket – még kaszkadőr-Oscar sincs. Tehát sokkal jobban kellene szeretnem A kaszkadőrt, mint amennyire sikerült.
Valahogy mégis úgy átfolyik az emberen, hogy mire hazaértünk, komolyan el kellett gondolkodnom, hogy pontosan mi is volt a cselekmény. A gyilkos járat is hasonló cipőben volt 2022-ben, de az a David Leitch-produkció szerintem sokkal egyedibbre és maradandóbbra sikerült, mint A kaszkadőr. Ami nagy kár, mert az sem volt egy klasszikus.
