Palácsik-Ráthonyi Tímea életében az elmúlt egy év sok változást hozott: kisfiuk születése után most második gyermeküket várják, miközben több filmes projekten is dolgozik. A Pénzcentrumnak adott interjúban őszintén beszélt arról, hogy bár nagyon boldog, az amerikai hétköznapok nem mindig egyszerűek.
Elmondta, hogy Los Angeles már nem olyan, mint amilyen tíz évvel ezelőtt volt.
„Sajnos LA már nem ugyanaz, mint 10 éve volt. Bűnözés, hajléktalanok, gyújtogatások, egyáltalán nem biztonságos már, ráadásul itt a legmagasabbak az adók. Mi is tervezzük az elköltözést”
– fogalmazott.
Tímeáék közvetlenül nem károsodtak a januári tűzvészben, de több ismerősük is mindenét elvesztette. Őket is nagyon megrázták a történtek, főleg, hogy az eset idején éppen Floridában tartózkodtak, ahol kisfiuk születésére készültek.
„Nagyon nagy stressz volt nekem ez a két hét, főleg kismamaként... Épp Floridában voltunk, várva, hogy a kisfiunk megérkezzen. Az állatokra a párom barátja és a házvezető vigyáztak, és megkértem őket, hogy mindenképp aludjanak itt, mert nem lehetett kiszámítani a tüzet, ami a szél miatt azonnal irányt válthatott, ráadásul újabb és újabb gyújtogatások is voltak. Gyakorlatilag 4 tűz volt a házunktól 7-15 mérföldes távolságra” – mesélte.
A beszélgetésben az üzleti terveire is kitért. Elmondta, hogy már nem működtet magyarországi cégeket. Korábbi projektjét, a Nobut is azért zárta be, mert az anyaságra szeretett volna fókuszálni. Most új filmes forgatókönyveken dolgozik, és egy utazási tévéműsor is a tervek között szerepel.
Kiemelte Andy Vajna utolsó projektjét is, amelynek munkálatai jelenleg is zajlanak.
„Andy nagyon szerette ezt a scriptet, akárcsak én. André Morgan és Alan Gasmer producerekkel dolgozom együtt rajta”
– magyarázta a lapnak.
Tímea azt is elárulta, hogy közeli kapcsolatot ápol Arnold Schwarzeneggerrel, aki a kisfiuk születése után azonnal jelentkezett, hogy gratuláljon.
„Arnolddal kiváló a személyes kapcsolat. Nagyon nagy megtiszteltetés a barátsága, mindig feltölt energiával, és elképesztő a motivációs ereje. Ugyanakkor nem szoktam üzleti dolgokról kérdezni őt, inkább csak a barátságot ápolom vele és a hogyléte felől érdeklődöm.
Amikor megszületett a kisfiunk, facetime-on felhívott minket, hogy gratuláljon”
Palácsik-Ráthonyi Tímea életében az elmúlt egy év sok változást hozott: kisfiuk születése után most második gyermeküket várják, miközben több filmes projekten is dolgozik. A Pénzcentrumnak adott interjúban őszintén beszélt arról, hogy bár nagyon boldog, az amerikai hétköznapok nem mindig egyszerűek.
Elmondta, hogy Los Angeles már nem olyan, mint amilyen tíz évvel ezelőtt volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szoboszlai Dominik megnősült, itt az első fotó az esküvőről
Kedden vette feleségül Buzsik Borkát Budapesten. A Liverpool 23 éves focistája és szerelme gyerekkoruk óta ismerik egymást, de csak másfél éve jöttek össze.
Megházasodott Szoboszlai Dominik, a Liverpool 23 éves magyar focistája, írja a Blikk. A sportoló kedden Budapesten feleségül vette menyasszonyát, Buzsik Borkát. Az esküvőt szűk családi és baráti körben tartották.
A hírt a játékos menedzsere, Esterházy Mátyás is megerősítette.
„Mindannyiunk számára óriási öröm, hogy Dominik megtalálta élete párját, kívánom nekik, hogy boldogságban éljék az életüket, mert nagyon megérdemlik. Arra kérném a sajtó képviselőit, hogy maximálisan tartsák tiszteletben az ifjú pár magánéletét”
– mondta a lapnak az EM Sports tulajdonosa.
Szoboszlai az esküvőről egy fotót is megosztott a közösségi oldalán, így jelentette be, hogy összeházasodtak:
Dominik és Borka gyerekkoruk óta ismerték egymást, de a kapcsolatuk csak másfél évvel ezelőtt kezdődött. Először a közös posztjaikból lehetett sejteni, hogy egy párt alkotnak, majd idővel már nyíltabban vállalták a szerelmüket. A focista korábban azt mondta, hogy a sikerek nem változtatták meg őt.
A tavalyi Európa-bajnokság után, ahol a magyar válogatott a csoportkörben búcsúzott, Borka egy árulkodó Instagram-posztot tett közzé: zúzapörköltet készített nokedlivel – éppen Dominik kedvenc ételét. Később a focista egy interjúban is megerősítette: szerelmes.
Azóta keveset lehetett tudni a magánéletükről, most viszont kiderült: összeházasodtak. Bár a részletek nem nyilvánosak, a szakértők szerint az időzítés logikus, hiszen a futballista programja hamarosan újra nagyon sűrű lesz – nyáron talán már nem is lett volna idejük az esküvőre.
Megházasodott Szoboszlai Dominik, a Liverpool 23 éves magyar focistája, írja a Blikk. A sportoló kedden Budapesten feleségül vette menyasszonyát, Buzsik Borkát. Az esküvőt szűk családi és baráti körben tartották.
A hírt a játékos menedzsere, Esterházy Mátyás is megerősítette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Horváth Éva tavaly novemberben Balin szenvedett súlyos motorbalesetet, melynek következtében nyílt lábszár- és bokatörést szenvedett. Ahogy már írtunk róla korábban, a baleset után egy ideig Balin kezelték, majd orvosa tanácsára decemberben hazatért Magyarországra. A szépségkirálynőt azóta összesen hétszer operálták meg. Az egyik műtét után az orvosai azt közölték vele, hogy talán le kell vágni a lábát, de végül sikerült elkerülni az amputációt.
A baleset során Éva egy csatornába esett, ahol E. coli baktériummal fertőződött meg, ami miatt napról napra változott a diagnózisa. A baktérium annyira súlyosan károsította a lábszárát, hogy a csípőjéből öt centimétert ki kellett venni, és azt beültették a lábszárcsontja helyére.
Ennek következtében az egyik lába rövidebb lesz a másiknál, bár ennek pontos mértéke egyelőre nem ismert, mivel még nem terhelheti a lábát. De lassan elkezdődhet a rehabilitációja.
„Tulajdonképpen most leszek a startvonalnál újra. Lassan indulhat a rehabilitáció.
Az azonban biztos, már semmi nem lesz ugyanolyan, mint a baleset előtt. Csak úgy tudtam elkerülni az amputációt, ha fixálják a bokámat, tehát már sosem fogom tudni mozgatni. A bokaprotézis jobb megoldás lett volna, de ahhoz ép izmok és ízületek kellenek, amik nekem már nincsenek ott, mert megette a baktérium.
Ezért ez maradt az egyetlen lehetőség. A gyerekek után nem fogok tudni futni. Számos mozgásforma is teljesen lehetetlenné vált. Bízom benne, hogy idővel biciklizhetek majd, de még ez sem biztos.” – mondta Éva a Story magazinnak, és azt is elárulta, hogy
A szépségkirálynőt nemrég hazaengedték a kórházból, ahol közel négy hónapot töltött.
„Majdnem napra pontosan négy hónapot töltöttem kórházban, és őszintén mondom, más emberként jöttem ki”
- fogalmazott.
A gyógyulásában nemcsak a hagyományos orvoslás segítette, hanem a természetgyógyászat módszereit is kipróbálta, és úgy érzi, hogy a kettő kombinációja eredményezte a javulását.
Éva elmondása szerint a kórházi lét fizikailag és mentálisan is megviselte. Egyedül volt, látogatókat sem fogadhatott, és próbálta magát elfoglalni tanulással, olvasással és filmnézéssel. „Nem volt hiábavaló a tanulás, ugyanis ennek és az egyéb gyógymódoknak, beavatkozásoknak hála, már csak elenyésző mértékben van jelen a szervezetemben a baktérium.”
Éva most a szülei segítségére támaszkodik, akik odaköltöztek hozzá.
Bevallása szerint újra kell tanulnia a mindennapi tevékenységeket, mert állapota miatt sok dolog már nem megy úgy, mint régen. „Nem könnyű szembesülni azzal, mennyire kiszolgáltatott vagyok. Az olyan hétköznapi dolgok is, mint a mosogatás, komoly fejtörést okoznak, mert járókerettel nem tudom odavinni a poharat, muszáj beleülnöm a tolószékbe.”
Gyermekei jelenleg Balin járnak iskolába, így egyelőre csak videóhívásban tudják tartani a kapcsolatot. „A legszomorúbb az egészben, hogy ezt az ellopott időt sosem fogjuk visszakapni.”
Azt mondja, kórházban kétszer sírt: egyszer, amikor meglátta a lábát az első műtét után, másodszor pedig, amikor karácsonykor a fiai hazamentek.
Éva még most is antibiotikumot szed, és abban bízik, hogy hamarosan megkezdheti a rehabilitációt. „Most is szedek antibiotikumot, tehát még mindig nem teljesen a saját kezemben van a sorsom. Ha zöld lámpát kapok a rehabilitációra, onnantól akaraterőből és kitartásból úgyis megcsinálom.”
Horváth Éva tavaly novemberben Balin szenvedett súlyos motorbalesetet, melynek következtében nyílt lábszár- és bokatörést szenvedett. Ahogy már írtunk róla korábban, a baleset után egy ideig Balin kezelték, majd orvosa tanácsára decemberben hazatért Magyarországra. A szépségkirálynőt azóta összesen hétszer operálták meg. Az egyik műtét után az orvosai azt közölték vele, hogy talán le kell vágni a lábát, de végül sikerült elkerülni az amputációt.
A baleset során Éva egy csatornába esett, ahol E. coli baktériummal fertőződött meg, ami miatt napról napra változott a diagnózisa. A baktérium annyira súlyosan károsította a lábszárát, hogy a csípőjéből öt centimétert ki kellett venni, és azt beültették a lábszárcsontja helyére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Több mint tíz éve, hogy Michael Schumacher súlyos síbalesetet szenvedett a francia Alpokban – azóta csak nagyon kevés információ látott napvilágot az állapotáról. Most azonban egy neves német Forma–1-es szakújságíró ritka betekintést engedett a legenda jelenlegi életébe, írja a Mirror.
A hétszeres világbajnok 2013 decemberében sérült meg, amikor síelés közben elesett, és beverte a fejét egy sziklába. Azonnal kórházba szállították, és hosszú időre mesterséges kómába helyezték. Bár később hazatérhetett a családjához, azóta is folyamatos, 24 órás felügyeletre és ápolásra szorul.
Felesége, Corinna mindent megtesz azért, hogy férje magánéletét megóvja, ezért az elmúlt években szinte semmi konkrétum nem került nyilvánosságra Schumacher állapotáról. Most azonban Felix Gorner, a német RTL televízió Forma–1-es riportere megszólalt, és megerősítette: Schumacher már nem tud beszélni, és teljesen másokra van utalva.
„A helyzet nagyon szomorú. Michaelnek állandó ápolásra van szüksége, és teljes mértékben a gondozóira van bízva. Sajnos már nem képes beszéd útján kifejezni magát”
– mondta Gorner.
A család továbbra is szigorúan ügyel arra, hogy csak a legszűkebb bizalmi kör férhessen hozzá Schumacherhez. Jelenleg legfeljebb húsz ember van, aki egyáltalán meglátogathatja őt, vagy bármilyen információval rendelkezik az állapotáról.
„Szerintem ez teljesen érthető döntés. A család mindig is Michael érdekeit tartotta szem előtt, és ezt a hozzáállást a baleset óta sem adták fel. Mindig is nagyon óvták a magánéletét, és ez most sem változott” – tette hozzá az újságíró.
Michael Schumacher a 2000-es évek elején lett igazi sportlegenda: már kétszeres világbajnokként igazolt a Ferrarihoz, amely akkor régóta nem volt csúcsformában. Ross Brawn és Rory Byrne érkezésével azonban megindult a Ferrari fénykora, Schumacher pedig zsinórban ötször lett világbajnok 2000 és 2004 között – ezt a rekordot azóta sem sikerült senkinek megdöntenie. Még Lewis Hamilton sem tudta megismételni, bár Max Verstappen idén egyenlíthet, ha újra világbajnok lesz.
Schumacher egyik leghűségesebb támogatója Jean Todt, a Ferrari egykori csapatfőnöke és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi elnöke. Ő továbbra is azon kevesek közé tartozik, akik meglátogathatják Schumachert, és akiben a család teljes mértékben megbízik – Todt pedig rendre ellenáll a sajtó kíváncsiskodásának, és nem árul el részleteket a legenda állapotáról.
Több mint tíz éve, hogy Michael Schumacher súlyos síbalesetet szenvedett a francia Alpokban – azóta csak nagyon kevés információ látott napvilágot az állapotáról. Most azonban egy neves német Forma–1-es szakújságíró ritka betekintést engedett a legenda jelenlegi életébe, írja a Mirror.
A hétszeres világbajnok 2013 decemberében sérült meg, amikor síelés közben elesett, és beverte a fejét egy sziklába. Azonnal kórházba szállították, és hosszú időre mesterséges kómába helyezték. Bár később hazatérhetett a családjához, azóta is folyamatos, 24 órás felügyeletre és ápolásra szorul.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem sokon múlott, hogy a Házasság első látásra című műsorból ismert Oláh Orsi és családja is az egyiptomi tengeralattjáró-baleset áldozatai között legyen.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, csütörtök reggel elsüllyedt egy turista-tengeralattjáró Hurghada közelében.
A fedélzeten 40 ember volt, közülük 29 főt sikerült kimenteni.
Mint kiderült, Orsi és családja pont Egyiptomban vannak. Egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban azt írta:
„Anya nagyon akart menni, pontosan erre, pontosan ebben az időben induló hajóra. De közöltem, hogy amióta a Hableány katasztrófa megtörtént, azóta gondolatomban sem fordul meg hasonló program. Örülök, hogy lebeszéltem a családom róla.”