arra kérte őket, hogy amennyiben megtehetik, támogassanak egy nógrádi óvodát, amit be akarnak zárni.
Elmondása szerint az intézménybe hátrányos helyzetű kisgyerekek járnak, akik csakis ott kapnak meleg ételt, ott mossák a ruháikat. Az óvodának pedig pénzre van szüksége, hogy fel tudjanak újítani helyiségeket.
Videójában úgy fogalmazott: nagyon-nagyon fontos, hogy egy ilyen kis településen megmaradjon ez a kis intézmény, ezzel lehetőséget adva a gyerekeknek, hogy emberi körülmények között töltsék el a hétköznapjaikat.
Később pedig egy szöveges posztban is leírta a gondolatait.
„Igyekszem visszafogni magam és finoman megfogalmazni azt, amit érzek. Vajon a vidéki kocsmák támogatására szánt pár milliárd forintot miért nem lehet inkább a gyermekekre költeni? Miért élvez prioritást egy kocsma (benne vagyunk a top alkoholfogyasztó országokban) az ilyen óvodákkal, bölcsődékkel szemben?!”
A kormány februárban jelentette be, hogy kocsmaprogramot indítanak. Ennek keretében összesen egymilliárd forintot osztanának szét a falusi kiskocsmák és bárok között. Fejenként maximum 3 milliót kaphatnak a pályázók, az összeget pedig bármire fordíthatják. A pályázatokat március 3-tól lehetett benyújtani, és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. közlése szerint már az első napon több tucat falusi kiskocsma üzemeltetője adta be igénylését.
arra kérte őket, hogy amennyiben megtehetik, támogassanak egy nógrádi óvodát, amit be akarnak zárni.
Elmondása szerint az intézménybe hátrányos helyzetű kisgyerekek járnak, akik csakis ott kapnak meleg ételt, ott mossák a ruháikat. Az óvodának pedig pénzre van szüksége, hogy fel tudjanak újítani helyiségeket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A NOX együttes történetének eddigi legnagyobb koncertjét adta múlt hétvégén az MVM Dome-ban. A közönségben azonban sokaknak feltűnhetett, hogy Nagy Tamás, a csapat egyik alapítója nem lépett fel a bulin, csak egy rövid időre jelent meg a színpadon egy botra támaszkodva.
Ezután sokan elkezdték találgatni, hogy mi állhat a háttérben.
A kérdésre Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője adott választ a Blikknek.
„Szeretnénk megelőzni a találgatásokat, így őszintén elmondom, hogy Tominak nemrég volt egy kisebb sztrókja, amiből szépen gyógyul. Sajnos nem tudott úgy felépülni fizikailag, hogy vállalni tudja ezt a fellépést. Ahogy a közönség is láthatta a színpadon, még szüksége van a botra, hogy stabil legyen. Bízunk a mielőbbi teljes gyógyulásban, és addig is odafigyelünk rá, és segítjük.”
Nagy Tamás egy közleményt tett közzé a közösségi oldalán, amelyben megköszönte a támogatást.
„Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy ott lehessek ezen a különleges estén, de most az élet máshogy írta a történetet. Bár nem léphettem színpadra, mégis ott voltam – lélekben, szívvel és végül pár pillanatra a reflektorfényben is. Hatalmas megtiszteltetés volt megélni azt a szeretetet és elfogadást, amit a közönségtől kaptam” - írta a táncos.
Péter Szabó Szilvia azt is elárulta, hogy a zenekar már dolgozik az új dalokon, a nyáron pedig turnéra indulnak. A NOX 2027-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, így elképzelhető, hogy ismét nagyszabású koncertet adnak majd.
A NOX együttes történetének eddigi legnagyobb koncertjét adta múlt hétvégén az MVM Dome-ban. A közönségben azonban sokaknak feltűnhetett, hogy Nagy Tamás, a csapat egyik alapítója nem lépett fel a bulin, csak egy rövid időre jelent meg a színpadon egy botra támaszkodva.
Ezután sokan elkezdték találgatni, hogy mi állhat a háttérben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Indexnek adott hosszú interjút Csernus Imre, amelyben a tavalyi sztrókjáról is őszintén beszélt. Az ismert pszichiáter és író azt is elárulta, hogy már miért nem praktizál.
Csernus a hamarosan megjelenő, Oroszlánok és farkasok című könyvében írt a sztrókjáról. Ennek kapcsán úgy idézte fel a rosszullétéről, hogy
amikor bekövetkezett, nem foglalkozott azzal, hogy miért történik meg, kíváncsi volt.
„Hogy mi lesz. Rengeteg krízishelyzetben voltam, de nem éreztem semmilyen félelmet.
A sztróknál éreztem, hogy lebénult a lábam meg a jobb kezem. Ez nem az érinthetetlenség szimbolikája.
Nem volt bennem semmilyen bűntudat semmivel kapcsolatosan, semmilyen hiány vagy ezekből származó frusztráció. Már nagyon régóta csak azt teszem, amiben hiszek. De akkor ami a csövön kifér… Ha most vége lenne, az utolsó gondolatom az volna, hogy éltem” - mondta.
Arra a kérdésre, hogy hogyan változtatta meg a sztrók, úgy válaszolt: semmihez sem áll másképp, azóta is ugyanúgy éli az életét.
„De volt egy fontos dolog, mégpedig az, hogy az elfogadás egy nagyon izgalmas kérdés. Ha az elfogadás tényleg bekövetkezik, akkor megszületik a belső béke. Elfogadtam, hogy emberből vagyok. Nemcsak tudtam, hanem elfogadtam, és azt is elfogadom, hogy valószínűleg képes leszek a végsőkig feszíteni a húrt. Lesz következménye. Elfogadtam.”
Csernus az egészséges életmód kapcsán arról is beszélt, hogy jelentősen csökkentette a húsfogyasztását, és aránylag odafigyel, hogy mit eszik, de arra is, amikor megkíván valamit.
„Viszont az a páni félelem, amit nagyon sok embernél látok… Hát, én nem érzek semmi ilyesmit. Bekövetkezhetett volna, hogy lebénulok, újabb sztrókom lesz, és elszáll a gondolkodási vagy a beszédképességem. Amíg a tudatomnál vagyok és leszek, én így fogok élni”
- mondta.
Arra a kérdésre, hogy miért nem félt akkor, szerinte nagyon egyszerű a válasz:
Ha én az élet különböző területein mindent megtettem, miért féljek bármitől is? Szeretem az újat, a felelősséget, megnézni, milyen fából faragtak. Teljesen más szocializációval bírok, mint az itt élő emberek. Én egy szláv országból jöttem.
Arra a kérdésre, hogy ott miben mások az emberek, Csernus a mostani belgrádi tüntetéseket hozta példának.
„Nézze, a belgrádi tüntetéseken kint van 300 ezer ember. Itt mikor tüntetett 300 ezer ember? Ezzel mindent elmondtam.”
Arról is beszélt, hogy a foglalkozását már befejezte, mert nem akarta egész életében egy székben ülni, és „bámulni a fejeket, amelyek változnak ugyan, de a konfliktus mindig ugyanaz marad.”
Azt is hozzátette azonban, hogy továbbra is hisz a terápiában, csak az előadásain ma már több ember előtt áll.
„Szóval évente leültem nagyjából 1200 emberrel, és elégedetlen voltam. Szerettem volna több emberhez eljutni. Rájöttem, hogy a média, a tévé, a könyvek és az előadások a megoldás.
Tegnap Mohácson voltam, 300 ember előtt beszéltem a kiégésről. Azelőtt a Lurdy Házban 800 embernek tartottam előadást a halálról. Most megyek Vácra, holnap Székesfehérvárra. Így egy héten 2000–2500 emberrel találkozom, nekik beszélek a gondolataimról. Egyesek meghallgatnak, mások nem. Van, aki felismeréssel tér haza.”
Az Indexnek adott hosszú interjút Csernus Imre, amelyben a tavalyi sztrókjáról is őszintén beszélt. Az ismert pszichiáter és író azt is elárulta, hogy már miért nem praktizál.
Csernus a hamarosan megjelenő, Oroszlánok és farkasok című könyvében írt a sztrókjáról. Ennek kapcsán úgy idézte fel a rosszullétéről, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfőn elbúcsúztatták Bényi Ildikó Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezetőt, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövetét a hernádvécsei temetőben. A közmédia egykori műsorvezetőjét családja, kollégái, ismerősei és a helyi lakosok kísérték utolsó útjára. A népszerű tévés a múlt héten hunyt el, 55 éves korában.
A szertartáson Andrónyi Kolos, a Duna csatornaigazgatója búcsúbeszédében kiemelte, Bényi Ildikó munkáját a maximalizmus, a megbízhatóság és a felkészültség jellemezte. Szerinte nem volt olyan művész, aki a műsorvezető hívására ne ment volna be műsorába.
Úgy fogalmazott, az egykori műsorvezetőnek a legzárkózottabb vendég is megnyílt, és a legrutinosabb nyilatkozóból is tudott „újat, eredetit kihozni”.
„Bényi Ildikó egyetlen adást sem mulasztott el, annak ellenére, hogy három évvel ezelőtt egy komoly betegségen és kezelések sokaságán esett át”
– mondta.
Andrónyi hangsúlyozta, szakmai munkája mellett Bényi Ildikó számára fontos volt az önkéntesség és a jó ügyek szolgálata is. A Magyar Vöröskereszt jószolgálati követeként 2009-től rendszeresen, évente kétszer szervezte meg a közmédia véradó napját, amellett hogy ő maga is véradó volt – tette hozzá.
A csatornaigazgató Bényi Ildikó egy februári levelét idézte, melyben az egykori műsorvezető többek között arról írt, lánya, Tótfalusi Fanni „szeretne teljes erőbedobással a véradás ügye mellé állni”. Ha a műsorvezető nem tudna részt venni a véradáson, lánya ott lesz, mert „nagyon fontos a személyes jelenlét” – idézte egykori kollégája levelét Andrónyi Kolos. Elmondta, miután tizennyolc nap kórházi kezelés után Bényi Ildikó hazaért, első dolgai között szerepelt a levél megírása és az, hogy szervezze a közmédiás véradást.
Kiemelte, az egykori műsorvezető minden neki címzett levelére válaszolt és minden személyes megszólításra felelt a nézőknek, a rajongóknak és munkatársaknak „levélben, szóban, mosollyal”.
„Célja volt adni vért, jó szót, figyelmet, együttérzést és reményt.”
A szertartáson beszédet mondott Kovácsné Orosz Zsuzsanna, Hernádvécse független polgármestere is, aki egyebek mellett arról beszélt, Bényi Ildikó halálával egy rendkívüli embert veszített el az ország és a település is.
Azt mondta, az egykori műsorvezető neve egyet jelent a kedvességgel, a közvetlenséggel, az igényességgel és a kifinomult eleganciával. Szorgalmával, tehetségével és rendíthetetlen kitartásával bebizonyította, hogy egy kis faluból is messzire lehet eljutni. Hozzátette, Bényi Ildikó aktívan vett részt szülőfaluja életében is, és mindig figyelt arra, hogy „ahol szükség van rá, ott legyen”.
Az MTI fotói a gyászszertartásról:
(MTI)
Hétfőn elbúcsúztatták Bényi Ildikó Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezetőt, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövetét a hernádvécsei temetőben. A közmédia egykori műsorvezetőjét családja, kollégái, ismerősei és a helyi lakosok kísérték utolsó útjára. A népszerű tévés a múlt héten hunyt el, 55 éves korában.
A szertartáson Andrónyi Kolos, a Duna csatornaigazgatója búcsúbeszédében kiemelte, Bényi Ildikó munkáját a maximalizmus, a megbízhatóság és a felkészültség jellemezte. Szerinte nem volt olyan művész, aki a műsorvezető hívására ne ment volna be műsorába.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bródy János börtönben ülő fia megúszta a vagyonelkobzást: Így akarták rajta behajtani a pénzbírságot, de a bíróság elutasította
Bródy Miklós Dániel kétéves börtönbüntetését tölti az Egyesült Államokban. Azért ítélték el, mert a korábbi munkahelyéről való elbocsátása után meghekkelte a cég számítástechnikai rendszerét.
Több mint egy éve tölti börtönbüntetését az Egyesült Államokban Bródy János fia, Bródy Miklós Dániel. Az informatikust azért ítélték el, mert a korábbi munkahelyéről való elbocsátása után meghekkelte a cég számítástechnikai rendszerét.
A bíróság két év szabadságvesztés mellett pénzbüntetést is kiszabott rá. Az amerikai állam megpróbálta ezt úgy behajtani, hogy elkobozza a férfi nevén lévő vagyontárgyakat, azonban a bíróság elutasította ezt az indítványt. Bródy Miklós Dániel így megnyerte a keresetét, és a vagyonát nem kobozzák el.
Azt viszont nem tudni pontosan, milyen vagyonnal rendelkezik Bródy János fia Amerikában, hiszen a tanúvallomásában éppen azzal érvelt, hogy a kirúgása teljesen tönkretette anyagilag.
A Blikk ugyanakkor bírósági iratok alapján megtalálta azt a lakást, ahol Bródy Miklós Dániel a letartóztatásakor élt. A San Francisco Sunset nevű városrészében található apartman egy nyolclakásos társasház második emeletén van. A lakásban egy szoba és egy fürdőszoba található. Azt viszont nem tudni, hogy a lakás az ő tulajdonában van-e, de ha igen, az ingatlan 529 ezer dolláros – mintegy 190 millió forintos – értéke csak a büntetés egyharmadát fedezhette volna.
A Blikk korábban arról írt, hogy Bródy Miklós Dániel felhőmérnökként dolgozott a The First Republic Banknál, de a világjárvány alatt elbocsátották, mert állítólag felnőttfilmes tartalmat nézett a munkahelyi laptopján. Ezután bosszúból törölte a bank kódtárait, amivel 220 ezer dollár – körülbelül 78,5 millió forint – kárt okozott a cég rendszerében.
A férfit 2023 decemberében ítélték el, a börtönbüntetését 2024. február 9-én kezdte meg. Azóta is folyamatosan indítványokat nyújtott be annak érdekében, hogy megőrizze a vagyonát.
Bródy Miklós Dániel 2025. február 27-én töltötte be a negyvenedik életévét. A büntetését egy közepesen szigorú intézményben tölti, ahol a körülmények lehetővé tehették, hogy ezen a napon valamilyen formában megemlékezzen a születésnapjáról - jegyzi meg a lap.