SPORT
A Liverpool magyar középpályására egyelőre nagyon magas az odds, de legalább már esélyesnek tekintik a legrangosabb, egyéni teljesítményt díjazó elismerésre. Mutatjuk, milyen sztárfocisták állnak a legjobban most a fogadóirodáknál.
SPORT
A műsorvezető szerint a sztárjátékos soha nem fog szerepelni a rádióműsorukban, hiába hívnák meg. Elmondta, miért gondolja úgy, hogy Szoboszlai nem kedveli őt.
SPORT
A Liverpool sztárja egy 280 ezer eurós Richard Mille ritkaságot villantott a Red Bull videójában, amit egy szakértő azonosított. Két heti béréből kijön az ára, de vajon befektetésnek szánja?
SPORT
A Liverpool egyértelmű üzenettel próbálja lezárni a találgatásokat Szoboszlai jövőjéről. A spanyol sajtó azonban már egy konkrét madridi ajánlatról pletykál.
SPORT
A Liverpool csatára élő adásban méltatta a magyar középpályást a 3–0-s kupagyőzelem után. A kijelentés bejárta a világsajtót, a csapat pedig a legjobb 16 közé jutva várja a sorsolást.
SPORT
A Liverpool magyar sztárját egy vitatott VAR-döntés után küldte le a pályáról a bíró. A Manchester City edzője, Pep Guardiola és a csatár Erling Haaland is úgy gondolja, Szoboszlai nem érdemelt volna piros lapot.
SPORT
Szoboszlai Dominik góljával még vezetett a Liverpool a Manchester City ellen, de a vendégek egy tizenegyessel fordítottak. A magyar középpályás a hajrában piros lapot kapott, így csapata pont nélkül maradt.
SPORT
Buzsik Borka az Instagram-oldalán posztolt egy szívmelengető fotót, amin a Liverpool sztárja a karjaiban tartja a kislányukat.
SPORT
A magyar középpályás megerősítette, tárgyal a Liverpoollal a 2028-ig szóló szerződése meghosszabbításáról. A futballista szavai ugyanakkor a jövőbeni klubváltás lehetőségét sem zárják ki.
SPORT
A focista felesége a méregdrága darab mellett egy másik, közel 200 ezer forintos koktélruhát is viselt a fotókon.
SPORT
A Liverpool sztárja és felesége, Buzsik Borka mindent megadnak augusztusban született kislányuknak. A fára egy különleges, „My first Christmas” feliratú dísz is felkerült.
SPORT
Arne Slot vezetőedző a Tottenham vagy legkésőbb a Wolves ellen számíthat újra a magyar klasszisra. A döntés a pénteki orvosi kontroll után születik meg.
SPORT
A spanyolok szerint Florentino Pérez már Xabi Alonso leváltásán dolgozik. Klopp két játékost kérne, a magyar sztárért 100 millió eurót is fizethetnek.
SPORT
A magyar középpályást a Brighton elleni győztes meccsen rúgta bokán a japán Mitoma. A csapat edzője szerint nem fest jól a helyzet, a pontos diagnózisra még várni kell.
SPORT
A magyar középpályás a Brighton elleni győztes meccsen sérült meg. Bár a 70. percben kapott rúgás után még visszatért, a hajrában le kellett cserélni.
SPORT
A videobíró kétszer is főszereplő volt Milánóban, de a magyar középpályás nem remegett meg. A válogatott csapatkapitánya a 88. percben döntötte el a BL-mérkőzés sorsát.
SPORT
Gyenge Balázs, a lap liverpooli tudósítója egy videójában azt mondta, a középpályás hibázott a Liverpool hétvégi mérkőzésén, de nem pontosította, melyik szituációra gondolt. Szoboszlai erre kérdezett rá hozzászólásban.
Népszerű
Ajánljuk