Sztrókot kapott a NOX sztárja, ezért nem tudott fellépni az együttes hétvégi koncertjén
A NOX együttes történetének eddigi legnagyobb koncertjét adta múlt hétvégén az MVM Dome-ban. A közönségben azonban sokaknak feltűnhetett, hogy Nagy Tamás, a csapat egyik alapítója nem lépett fel a bulin, csak egy rövid időre jelent meg a színpadon egy botra támaszkodva.
Ezután sokan elkezdték találgatni, hogy mi állhat a háttérben.
A kérdésre Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője adott választ a Blikknek.
Nagy Tamás egy közleményt tett közzé a közösségi oldalán, amelyben megköszönte a támogatást.
„Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy ott lehessek ezen a különleges estén, de most az élet máshogy írta a történetet. Bár nem léphettem színpadra, mégis ott voltam – lélekben, szívvel és végül pár pillanatra a reflektorfényben is. Hatalmas megtiszteltetés volt megélni azt a szeretetet és elfogadást, amit a közönségtől kaptam” - írta a táncos.
Péter Szabó Szilvia azt is elárulta, hogy a zenekar már dolgozik az új dalokon, a nyáron pedig turnéra indulnak. A NOX 2027-ben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, így elképzelhető, hogy ismét nagyszabású koncertet adnak majd.