KÉK HÍREK
A Rovatból

Halállistát írt, majd 20 centis késsel szíven szúrta osztálytársát - egy év múlva akár ki is kerülhet a javítóintézetből a bőnyi diák

18 osztálytársával akart végezni, csak ötöt hagyott volna életben a bőnyi iskolai késelő. A 12 éves kislány végül csak az előtte ülő osztálytársát szúrta meg, akit mentőhelikopterrel vittek kórházba.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 26.



A bíróság jogerősen úgy döntött, hogy négy évre javítóintézetbe küldi azt a 12 éves bőnyi lányt, aki tavaly tavasszal megkéselte egyik osztálytársát, derül ki az RTL Híradójából. A támadás hátterében családi problémák és iskolai bántalmazás állhatott. A bíróság szerint a lány tettét egy korábbi, belgrádi iskolai mészárlás ihlette.

A kislány a bíróság folyosóján lehajtott fejjel, összekulcsolt kézzel ült – úgy tűnt, mintha imádkozna. Az előkészítő ülés zárt ajtók mögött zajlott, mivel a lány és az áldozat is kiskorú. A vádlott beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyalás jogáról. Ezután hirdették ki az ítéletet.

A támadás tavaly áprilisban történt, az iskola egyik tantermében. A kislány egy otthonról elhozott, körülbelül 20 centis konyhakést rejtett el a táskájában, majd az első szünetben hátba szúrta előtte ülő osztálytársát. A lány olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy mentőhelikopterrel vitték kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Úgy tudni, azóta újra iskolába jár.

A nyomozás során kiderült, hogy a vádlott előre eltervezte a támadást.

Készített egy úgynevezett halállistát, amelyen osztálytársai és tanárai neve szerepelt. A 23 gyerek közül 18-at akart megölni – az ő nevüket pirossal írta, a többiekét zölddel.

A tervét egy korábbi szerbiai eset ihlette.

„Belgrádban egy iskolai lövöldözés, aminek következtében egy 13 éves fiú gyermek 9 osztálytársát és egy iskolaőrt lőtt le. Ezt a hírt hallotta a vádlott, ezeket a híreket figyelemmel kísérte, beszélgetett róla, azt mondta, hogy milyen menővé vált ez a fiú és milyen jó, hogy a figyelem középpontjába került” – ismertette a tárgyaláson Ilovszkyné dr. Dobor Zsuzsa bíró.

A bíró szerint a bőnyi lány nehezen érezte magát az iskolában, úgy gondolta, hogy utálják az osztálytársai, ezért ő is utálta őket.

„Az iskolában bután viselkedtek az osztálytársai, elmondása szerint, és úgy érezte, hogy utálják, és ebből következőleg ő is utálja az osztálytársait. Nem jól érezte magát az iskolában” – tette hozzá Ilovszkyné dr. Dobor Zsuzsa.

A bíróság a legsúlyosabb kiszabható intézkedést hozta meg, így a lány négy évre javítóintézetbe kerül. A győri törvényszék szóvivője szerint azonban korábban is szabadulhat, ha a szakemberek úgy ítélik meg, hogy a nevelési cél teljesült.

„A 4 évből a vádlottnak legalább egy évet az intézetben kell töltenie, és abban az esetben, ideiglenesen helyezhető úgymond szabadlábra, hogyha az intézkedés elérte a célját, vagyis a javító-, nevelőintézet úgy ítéli meg, hogy a vádlott szabadlábra bocsátható” – mondta az RTL Híradónak Máté Kinga.

Az ítélet jogerős, vagyis már nem lehet ellene fellebbezni. Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkos állapotban szaladt el a baleset után, napok múlva holtan találták meg a Sajónál
Szilágyi Endre vasárnap tűnt el az M30-as autópályán történt baleset után. A kutatásban drónokat, kutyákat és szonárt is bevetettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. április 02.



Szilágyi Endre vasárnap szenvedett autóbalesetet az M30-as autópályán Arnót és Miskolc között. Autója egy busszal ütközött, ezután kiszállt a járműből, majd eltűnt a helyszínről. Két szemtanú látta, amint a Sajó irányába futott, de rövid időn belül szem elől tévesztették.

A 43 éves férfit ezután a családja, a rendőrség, valamint több mentőcsapat is keresni kezdte. A kutatásban részt vett a Neptun Búvárklub és Mentőcsapat, speciális mentők, valamint keresőkutyák, drónok és csónakok is. A keresés során szonártechnológiát is használtak, és átvizsgálták a Sajó folyó környékét is.

A kutatás három napig tartott. Kedden délután holtan találták meg a férfit.

A hírről a boon.hu számolt be, a Neptun Búvárklub pedig megerősítette azt a Facebook-oldalán.

A Tények korábban itt számolt be a balesetről és a férfi eltűnéséről:

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas tragédia Spanyolországban: Szörnyethalt egy neves kaszkadőr a filmforgatáson
A férfi hőlégballonból ugrott ki, de az ejtőernyője nem nyílt ki időben. Hiába érkeztek a mentők gyorsan a helyszínre, az életét nem tudták megmenteni.


Tragikus baleset történt kedden Spanyolországban. Egy 52 éves kaszkadőr életét vesztette egy akciófilm forgatásán. A férfi Toledo közelében, La Villa de Don Fadrique településnél

egy hőlégballonból ugrott ki ejtőernyővel, de az ejtőernyője nem nyílt ki, és a becsapódás következtében életét vesztette.

A helyszínre gyorsan érkező mentőcsapatok nem tudták megmenteni a férfi életét. A kaszkadőr a La Fiera című film forgatásán dolgozott, amelyben több színész is szerepelt. A film produkciós cégei, az Atresmedia Cine és a Mod Producciones közleményt adtak ki, amelyben megerősítették, hogy az elhunyt szakember Carlos Suárez volt.

A hatóságok jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit, de egyelőre nem tisztázott, hogy miért nem nyílt ki az ejtőernyő. Carlos Suárez neve a spanyol hegymászó közösségben és a különböző extrém sportokat űzők között ismert volt. A férfi 13 éves korától vonzódott a különleges sportok iránt, és pályafutása alatt számos komoly eredményt ért el. Több 8000 méteres hegycsúcsot is megmászott, és ő volt az első, aki biztosítókötél nélkül mászta meg az Andokban található Naranjo de Bulnes sziklafalát. Életéről 2016-ban dokumentumfilm készült Dying for the top címmel.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy idős nő robbanthatta magára és családjára a házat, az asszony már nem tudott kimenekülni a lángokból
A szomszédok hatalmas robbanásra ébredtek, ők riasztották a tűzoltókat is. A lángok az alagsorban keletkeztek, ahol a nő lakott. A szomszédok szerint rossz volt a viszony a fiával.


Hatalmas tűz ütött ki egy családi házban Kerepesen. A szomszédok hívták ki a tűzoltókat hajnali egy óra körül, miután naagy robbanást hallottak. A házban hárman voltak, ketten - a nő fia és annak párja - ki tudtak menekülni, de egy 73 éves asszony a pincerészben rekedt. Égési sérüléseibe belhalt a helyszínen.

Az RTL Híradó információja szerint nem csak a tűz miatt vizsgálódtak a hivatalos szervek, hanem emberölés kísérlete miatt is. Több környékbeli szerint is az idős nő robbanthatta magára a házat a családjával együtt. A szomszédok szerint rossz volt a viszony a családtagok között, a férfi éppen csak megtűrte az anyját, amiért ő sokat panaszkodott.

A tűz a szuterénben keletkezett, ahol az idős asszony lakott, onnan terjedtek át a lángok a ház többi részére.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Leragasztotta egy síró gyerek száját két gondozónő egy somogyi bölcsődében – azonnal elküldték őket
A borzalmas esetet egy harmadik gondozónő jelentette, miután szemtanúja volt a megdöbbentő jelenetnek. A szülők rendőrségi feljelentést is tettek.


Múlt csütörtökön rendkívüli szülői értekezletet hívtak össze a Somogy megyei Zselicszentpálon, ahol a helyiek megrendítő hírt kaptak: két gondozónőt azonnali hatállyal elbocsátottak a Zselici Hóvirág Bölcsődéből. A másfél éve működő intézmény nyolc kisgyermeket lát el, hivatalosan a simonfai Zselici Vadvirág Óvoda és Hóvirág Bölcsődéhez tartozik – írja a KAPOS-T portál.

Az értekezletre egy súlyos eset miatt került sor.

Két nappal korábban az egyik gondozónő ebédidőben hátravitt egy kisfiút a terem végébe, és ragasztószalaggal leragasztotta a száját. A kisgyermek állítólag hangosan sírt, és nem akart enni.

A történteket egy harmadik gondozónő jelentette, aki a szülőket is értesítette. A szülők információink szerint rendőrségi feljelentést is tettek.

A megbeszélésen jelen volt az óvoda vezetője és Zselicszentpál polgármestere, dr. Szabó Katalin is. A polgármester tájékoztatta a szülőket az intézkedésekről, és „kérte a diszkréciójukat”.

A KAPOS-T-hez olyan információ is eljutott, hogy a kisgyermek már akkor eltakarta a száját a kezével, amikor a gondozónő hátravitte – ez pedig azt a kérdést is felveti, hogy történhetett-e már hasonló korábban is.

A portál megjegyzi, hogy nem ez az első ilyen eset az elmúlt időszakban. Tavaly májusban az Érdi Polgármesteri Hivatalhoz tartozó Pöttöm Sziget Bölcsődében egy kisgyermeknevelő egy kisfiút fejbe dobott, egy kislány száját pedig celluxszal ragasztotta le. Akkor az ügy hónapokkal később került nyilvánosságra, de szinte az egész országos sajtó beszámolt róla. A vizsgálatot az intézményvezető kezdeményezte, a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és a rendőrség bevonásával.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: