SZEMPONT
A Rovatból

„Orbán tulajdonképpen megmondta, hogy kilépünk az Európai Unióból” – Bojár Gábor a miniszterelnök stratégiájáról

A Graphisoft alapítója szerint a miniszterelnök szavaiból ilyen szándék következik, ami tragédia lenne. Bojár Gábor azt mondja, Magyarország számára az egyetlen védelem, ha egy tömb tagjai vagyunk.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. január 23.



Regionális középhatalommá tenné Magyarországot és kimaradna a blokkosodásból - többek közt erről beszélt Orbán Viktor a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján, zárt körben. Az ott elhangzottakat politikai igazgatója foglalta össze a Mandineren. A miniszterelnök sajtófőnökét később az RTL megkérdezte, a blokkon kívüliség a NATO-ból és az Európai Unióból való kilépésre utal-e, de Havasi Bertalan szerint már a kérdés is abszurd és rosszindulatú, Magyarország a NATO és az EU elkötelezett tagja. Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója és korábbi tulajdonosa, illetve az Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója szerint azonban nagyon is egyértelműek voltak a miniszterelnök szavai, és őt nem is érték váratlanul az elhangzottak.

– Orbán Viktor arról beszélt, hogy Magyarországból regionális középhatalom lehet. Mekkora erre az esély?

– Nem vagyok se külpolitikai, se katonai szakértő, tehát nem tudom, mekkorának kell lenni ahhoz, hogy regionális középhatalom legyünk. Attól függ, mekkorára vesszük a régiót, ha Lengyelország már kívül van, akkor a többivel egy nagyságrendben vagyunk nagyjából, bár Románia akkor is nagyobb nálunk. Nem tudom, mire gondolt Orbán Viktor, de engem a gondolatainak nem ez a része fogott meg. 2016-ban a HVG-ben jelent meg egy cikkem „Brexit után Huxit” címmel, amelyben azt a meggyőződésemet fejeztem ki, hogy Orbán kivezeti az országot az Európai Unióból. Talán én és akkor használtam először a Huxit kifejezést, persze ha más már használta, nem ragaszkodom az elsőséghez. Szóval akkor rengetegen vitatkoztak ezen, sőt mindenki, szinte egyedül voltam, aki akkor ezt komolyan gondolta. Na most ebben a mostani kiszivárogtatott beszédben

Orbán tulajdonképpen megmondta, hogy kilépünk az Európai Unióból. Ezeket a szavakat nem használta, de egy ezzel értelmileg teljesen azonos mondatot mondott.

Azt mondta, a világ arra halad, hogy tömbösödik. Ez nem friss információ, hiszen tömbösödés elég régen van. De most azt mondta, nekünk ki kell maradni a tömbökből. Úgy tudom, hogy az Európai Unió az egy tömb. A NATO az egy tömb. Ezeknek mi részei vagyunk. Ha Orbán azt mondja, hogy nekünk a tömbökből ki kell maradni, akkor azt jelenti, hogy ezekből ki kell lépni, ami az ország számára tragédia lenne. És ezzel sajnos én beigazolódva látom azt, amit hét éve vészmadárként jósolok, hogy az ő egész mentalitásának nem felel meg, hogy benne legyünk az Európai Unióban. Azért, mert az ő egyénisége nem tűri el azt, hogy főnöke legyen. És hogyha mi az Európai Uniónak tagjai vagyunk, akkor bizonyos értelemben ott van főnök, mert nem dönthet el egyedül azt, amit akar. A döntések egy részét közösen gyakoroljuk, tehát a szuverenitásunk egy részéről lemondunk. Így működik az Európai Unió. Mindenki azt mondta, hogy onnan kapjuk a pénzt, ezért Orbán nem lép ki. Erre én kezdettől fogva azt mondtam, hogy

Orbán számára a hatalmának a korlátlansága az sokkal fontosabb, mint a pénz. A pénz az nála nem cél, hanem eszköz a hatalom érdekében. És ha ezért az eszközért cserébe a hatalomnak egy jelentős korlátozását kell vállalni, akkor le tud mondani az eszközről.

Meg is mondta ebben a kiszivárogtatott beszédben, hogy miért. Azért, mert ha egy tömb részei vagyunk, akkor annak csak a perifériája vagyunk. Ő így fogalmazott, hogy periféria, én meg úgy fogalmaznék, hogy ott nem mi vagyunk a legnagyobbak. Én persze egy gazdag és prosperáló, a nyugati értékrendemmel hasonló értékeket valló tömbnek még kisebb társaként is szívesebben vagyok tagja, mint valami tőlem idegen világban kakas a szemétdombon. Üzleti hasonlattal élve inkább vagyok kisrészvényes egy jó üzletben, mint nagyrészvényes egy rosszban.

– Ezzel a fajta tömbönkívüliséggel eddig jobbára gazdag államok próbálkoztak, például Svájc. Ráadásul ők is úgy vannak tömbön kívül, hogy igazából nincsenek kint.

– Nincsenek kint.

– De papírforma szerint igen.

– Ha papíron semlegesek is, de gyakorlatilag ezer szállal függnek a nyugati világtól. Bár katonailag tényleg kívül vannak, mert Svájc a NATO-nak nem része.

– De ha ránézünk a térképre, láthatjuk miért nincs is szüksége arra Svájcnak.

– Igen. Olyan hegyes vidéken, mint Svájc, valószínűleg meg tudja magát védeni. Másrészt senkinek sem fáj rá a foga. Tehát megengedheti magának, hogy egy katonai tömbön valóban kívül legyen.

Magyarországnak azonban a katonai szövetségre is szüksége van, mert Trianon óta egy nagyon-nagyon könnyen lerohanható országgá váltunk.

Sík vidék, védhetetlen. Továbbá felvonulási területként mindkét oldalnak fontos lehetünk egy kelet-nyugati konfliktusban, ahogyan ezt számtalanszor "élvezhettük" történelmünk során. Na most, ezért számunkra az egyetlen védelem, ha egy tömbnek tagjai vagyunk. És ha választani lehet – a sors ritka ajándékaként 30 éve szabadon választhattunk – akkor én inkább a NATO-t választanám.

– Mi lehet a baj azzal a tömbbel, amit a NATO képvisel?

– Talán ha összekapcsoljuk a beszéd másik részével, ami a regionális középhatalmi státusról szól, megértjük.

– Mármint?

– Simán elképzelhetőnek tartok revizionista igényeket, amit eddig nem mondtak ki, de valahol a mélyben ott lehettek. Tehát egy jelentős irredentizmus is lehet emögött. És ez a NATO-n belül nem működhet, hiszen

a NATO a II. világháború után kialakult európai határokat szentnek és sérthetetlennek tekinti.

Államszövetségek bomlottak fel, de határrevízió NATO egyetértéssel nem történt, ezért sem tehet most mást a NATO, mint hogy Ukrajna területi sérthetetlenségét támogatja, még ha etnikai és történelmi szempontok esetleg mást indokolnának. Lehet, hogy Orbán ezt nem szereti.

– Ön szerint a miniszterelnöknek a pénz nem cél, hanem eszköz. És erről az eszközről a hatalom érdekében le tud mondani. De a hatalom fenntartásához is pénz kell. Ha az eddigi cáfolatok ellenére esetleg kilépnénk az unióból, ezt hogyan finanszírozná?

– A népnek a száját be tudja tömni ideológiával is, olyannal, amire hallgatnak, amivel tényleg meg tudja az embereket fogni, és persze alamizsnával is, sokáig. Annyit azért ez az ország uniós pénzek nélkül is meg tud termelni, amivel Orbán be tudja fogni azok száját, akiknek ha nem lenne vesztenivalójuk, lázadnának. De ha egy nagy életszínvonal visszaesés nyomán mégis lenne valamiféle lázadás, azt hiszem, hogy a mai – hogy is mondjam – fejlett technológiai rendfenntartó eszközök birtokában egy jól képzett, jól megfizetett de viszonylag kis csapattal rendet lehet tartani. Tehát a lázadást le lehet törni viszonylag kis költséggel is.

– Ugyanakkor egy kilépést nem lehet egyik napról a másikra végigcsinálni.

– Jó, jó, ezt szokták mondani, hogy a briteknek is nagyon nehezen sikerült, de nekünk sokkal könnyebb dolgunk lesz.

– Miért?

– Ránk az Uniónak nincs szüksége, sőt, nyűg vagyunk a nyakukon. A britekre lett volna szüksége, hiszen az egy atomhatalom, azonban ránk nincs szüksége se katonailag, se gazdaságilag. Továbbá a briteknél a legnagyobb probléma, amit mai napig sem tudtak megoldani, az az Írország és Észak-Írország közötti határ átjárhatósága. Nekünk ilyen problémánk nincs.

– Ha szorosan vesszük, akkor mondhatjuk, hogy van. A szomszédos magyarlakta területek. Amikor az Európai Unió tagjai lettünk, akkor volt egy olyan vízió is, hogy légiesül a határ, útlevél nélkül utazhatunk megint Kassáig, Kolozsvárig.

– Hát elképzelhetőnek tartom, hogy az a lázálom is létezik, miszerint ez a határ egy kicsit - vagy nagyon is - arrébb tolható.

– Nagyon jól tudjuk, hogy ennek nincsen katonai realitása.

– Nincsen katonai realitása, de Orbán bízhat benne, hogy helyzet alakulhat úgy, hogy lesz.

Az európai határok sérthetetlenségének elvét most próbáljuk Ukrajnában megvédeni. És amögött, hogy Orbán nem áll ki határozottan Ukrajna mellett, hanem Oroszország felé kacsintgat, ez is állhat.

Azt mondja, hogy a béke mellett vagyunk. De a béke most azt jelentené, hogy a jelenleg megszállt ukrán területek frontvonalaiból de facto határok lesznek. Ezért nem mennek ebbe bele az ukránok. Ha ezt Oroszország elérné, netán béketárgyalásokkal, akkor megszűnik az európai határok szentségébe vetett hit.

– Ebből még nem következik az, hogy Orbán Viktor nekiinduljon annak az Ukrajnának, amit éppen most fegyvereztek fel, állig.

– Emlékszem arra, hogy amikor boldogult Antall József aláírta a magyar-ukrán államszerződést, akkor a szélsőjobb azzal támadta, hogy Antall valószínűleg el se olvasta, hogy mit írt alá. Mert az, amit aláírt, abból az következik, hogy amennyiben úgy alakulnának a dolgok, hogy az oroszok tálcán kínálnák nekünk vissza Kárpátalját, akkor azt nekünk vissza kellene utasítanunk. Ezt mondta a szélsőjobb már akkor. 92-ről beszélek. És ez azért most visszaköszön, pedig ez most már több, mint 30 éve volt. Tehát ezzel azt akartam mondani, hogy a szélsőjobb lelke mélyén az az álom, hogy a frissen függetlenné vált Ukrajnából visszakaphatunk területeket, több mint harminc éve él.

– Ön évek óta hevesen kritizálja Orbán Viktor politikáját. Mi az, amit a mostani rendszer legnagyobb hibájának tart?

– Orbán Viktor három fő bűnét fel tudnám sorolni. Azt szokták mondani, hogy a bűnök közül az a nagyobb bűn, amit nehezebb kijavítani. Az első az, amiről ez az interjú elsősorban szól, hogy ezt az országot, ami mindig egy nyugati orientáltságra vágyott, átfordította Kelet felé. Ezt meg lehet talán még fordítani egyszer. Ennél eggyel nagyobb bűnnek tartom, hogy az ébredező demokratikus tudatunkat lerombolja. Kezdte megtanulni az ország, mi a demokrácia, mire valók a független intézmények, mit jelent a fékek és ellensúlyok rendszere, röviden miért jó, ha a hatalom nem korlátlan. Mert így kisebb a hibás döntések valószínűsége. A korlátlan hatalom könnyebben követ el hibát, lásd Ukrajna lerohanása. Mi sok száz év alatt azt szoktuk meg, hogy főnök hatalma korlátlan, ha akarsz valamit, nála kell lobbizni. Orbán most újra erre tanít minket. Nagy bűn, ezt is nehéz kijavítani

De egy olyan bűnt is elkövetett és elkövet, amit nagyon-nagyon nehéz kijavítani. És ez az oktatás tudatos lerombolása.

Mert ennek az országnak, Magyarországnak nagyon erős oktatási hagyományai voltak. Ezt pusztulni hagyni egy kicsit olyan, mintha mondjuk a franciák hagynák kipusztulni Bordeaux-i és a burgundiai szőlőket. Még annál is rosszabb! A huszonegyedik században, amikor tudásalapú gazdaságról és tudásalapú társdalamról beszélünk, az oktatás óriási érték, nagyobb talán, mint a civilizáció történelme során bármikor volt. Ezt az értéket rombolja most szét Orbán Viktor. És csak azért, mert minél műveletlenebbek az emberek, annál könnyebb befolyásolni őket.

– Pedig Orbán Viktor évekkel ezelőtt még Szingapúrt hozta fel példaként, ahol azért elég jó az oktatás.

– Akkor még talán nem végezték el azokat a felméréseket, melyek megmutatták, hogy a Fidesz támogatottsága a legalacsonyabban képzettek között a legerősebb, és diplomások között a leggyengébb. Azóta megmérték, úgyhogy levonta belőle a következtetést. Miért igazán tragédia ez a döntés? Egyrészt azért, mert megerősíti a hatalmát. De nem ez a fő baj, mert az alakulhat úgy, hogy mégsem lesz olyan erős. Hanem azért, mert nehezen, és nagyon-nagyon sokáig fog tartani ennek a kijavítása, még azután is sokáig, ha már Orbán Viktor megbukott. Az emberek tudatát megváltoztatni nagyon nehéz.

És ma beleivódik az emberek tudatába, a mai fiatalok tudatába, hogy tanárnak elmenni nem szabad, mert akkor éhen halsz, és leköpnek.

Mikor fog majd újra kialakulni egy olyan köztudat, hogy tanárnak lenni dicsőség? Mikor fogják a szülők a legtehetségesebb gyerekeiknek azt mondani, hogy menj el tanárnak, mert akkor megbecsült ember leszel? Ehhez nagyon sok idő kell.

– De vajon miért nem látják az oktatás fontosságát?

– Amikor Navracsics Tiborhoz került az oktatás az Európai Bizottságban, egy zártkörű beszélgetésen megkérdeztük tőle, hogy miért nem kap nagyobb szerepet Magyarországon az oktatás? Akkor azt mondta, hogy azt kell megértenünk, hogy a demokrácia úgy működik és ezen nem tudunk változtatni, hogy egy kormánynak, kormányzó pártnak az a prioritás, hogy a következő választást megnyerje. Viszont az oktatásba fektetett pénznek négy év alatt nem látszik a hatása. Tehát ezért szorul mindig háttérbe. Erre azt tudnám mondani, hogy ez nagyon logikus magyarázat, főleg ha azt gondolja, hogy itt még demokrácia van. De hát azért Finnországban is demokrácia van, és még mondhatnék néhány olyan országot, ahol demokrácia van, de az oktatásba mégis rengeteg pénzt tesznek!

– Erre van egy mechanizmus, amikor ezt kiemelik a pártok versengéséből, és kötnek erre egy paktumot. Ezt egy pár országban megcsinálták.

– Mert olyan pártok állnak egymással szemben, amiben egy dolog közös, hogy az országnak jót akarnak. Csak legfeljebb másképp képzelik el azt a jót, de ami egyértelműen jó az országnak, azt meg tudják együtt csinálni.

– Ha valóra válna az, ami Ön szerint Orbán Viktor stratégiájából következik, és komolyan felmerülne, hogy Magyarország kilép az Unióból, eljöhet az a pont, amikor úgy érezné, menni kell, hogy nincs tovább?

– Az én szüleim és nagyszüleim nem érezték meg, hogy mikor kellett volna elmenekülniük. Én remélem, hogy meg fogom érezni, ha kell. Ez a hazám, és amíg nem muszáj, nem szeretnék elmenekülni.

Attól, hogy nincs demokrácia, és hogy nem a Nyugathoz közeledünk, attól nagyon rosszul érzem magam, de elmenekülni még nem fogok.

Mert ez az ország az enyém. Persze ha az életemet veszély fenyegetné, akkor el kell menekülni. Hős nem vagyok.

– Egy bőrönddel akár?

– Az az igazság, hogy nem egy bőrönddel, mert van egy szép házam Franciaországban, amit nyaralónak használok, adott esetben oda tudok menekülni. A lányom és az unokáim New Yorkban élnek, oda is tudok menekülni. De amíg nem muszáj, addig szeretnék itt maradni. Egyszer valaki azt kérdezte tőlem, hogy miért nem élek Franciaországban? Hiszen ott van egy gyönyörű házam, csodálatos az idő, megengedhetném magamnak, hogy ott éljek. Akkor éppen François Hollande volt a francia köztársasági elnök, aki egy nagy marha volt, ezt azért lehetett látni. Azt mondtam, hogy azért nem, mert az az ország nem az enyém. Nagyon jól érzem magam, de ott én örökké vendég leszek. És én François Hollande-ra soha nem fogok tudni annyira haragudni, mint Orbán Viktorra, mert Hollande nem az enyém. Sok minden más mellett az a harag is hiányozna, amit Orbán Viktor ellen érzek. Mert ő az enyém is. És hogy enyémnek érezzem a miniszterelnököt, az bizony hiányozna. Még akkor is, ha olyan, mint Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Csepeli György: Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt
A professzor szerint a megfélemlítés kis falvakban működhet, de a városokban nem ér célt. A politikai ügyek mögött szerinte más cél is lehet.


Csepeli György szociálpszichológus a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy

a megfélemlítés csak korlátozottan lehet eredményes.

Úgy véli, ez leginkább kis településeken hatásos, ott, ahol az emberek közvetlen megélhetése kerülhet veszélybe, de a városokban szerinte nem működik.

A szakember szerint a hatalom különféle közvetett eszközökkel élhet. Példaként említette Molnár Áron színész esetét, akinek a közösségi médiás tevékenysége alapján küldött felszólítást a NAV.

Csepeli szerint azok is fenyegetve érezhetik magukat, akik állami, önkormányzati vagy egyházi intézményekben dolgoznak.

A civil szervezeteket és az önkormányzatokat pénzmegvonással lehet befolyásolni, de a rendőrség és az ügyészség is szerepet kaphat, ahogyan azt a Magyar Péter és Dobrev Klára ellen indult ügyek is mutatják. Csepeli úgy látja, a már ismert megfélemlítési módszerek gyakoribbá válhatnak, mert enélkül a hatalom attól tarthatna, hogy gyengének látszik.

Szerinte a fenyegetések célja elsősorban az, hogy a kormány hívei úgy érezzék, a hatalom kézben tartja az irányítást.

Úgy fogalmazott: „Hasonló a helyzet 1956 őszéhez, amikor Rákosi Mátyás már megbukott, Gerő Ernő fenyegetődzött, miközben a velük szemben álló Nagy Imre csillaga emelkedőben volt.”

A Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán kilátásba helyezett „megtorlás” sem egy átgondolt stratégia része – véli Csepeli –, inkább a kormánypárti szavazóknak szóló üzenet.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem tartja hatékony eszköznek.

A professzor szerint a fenyegetés akkor ér célt, ha azt, akit meg akarnak félemlíteni, valóban el is éri.

A Budapest és Pécs Pride példája alapján úgy látja, ezek a fenyegetések hatástalanok maradtak,

és ezt a sajtó és a közösségi média is egyértelművé tette azok számára, akik nem voltak jelen.

Csepeli úgy gondolja, hogy a 2026-os választások közeledtével bizonytalan hatósági vezetők inkább kivárnak. Ez viszont növeli azok kockázatát, akik ellenállnak.

A professzor korábban arról is beszélt, hogy „a tudatlan tömeg hiszékeny, a bolondok hajóján a konteó olyan, mint baktériumnak a húsleves.”

Akkor azt mondta, az iskolarendszer jelenleg nem készít fel a hamis állítások felismerésére.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Varga Judit visszatérésének lebegtetése arra jó, hogy provokálják Magyar Pétert
Az elemző nem tartja valószínűnek, hogy tényleg politikai pozícióba is helyeznék a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi minisztert, mert annak nagy kockázatai lennének a Fideszre nézve is, amely ráadásul ismét a gyermekvédelmi ügyekkel küzd.


Gulyás Gergely a jövő héten találkozik Varga Judittal, hogy személyesen kérdezze meg tőle, mit gondol a visszatéréséről. A miniszter ezt a Kormányinfón árulta el. A Fideszben egyre többen beszélnek arról, hogy terveik vannak a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi miniszterrel, akiről Orbán Viktor a nyáron azt mondta, ritkán bukkan fel olyan született tehetség, mint ő, és 4-8 év múlva képes lett volna az országot vezetni. „Juditban miniszterelnöki képességek voltak” - fogalmazott a kormányfő. Magyar Péter Varga Judit esetleges visszatérésének hírére úgy reagált, nincs beleszólása abba, hogy „a Fidesz kivel, milyen felállásban akarja elveszíteni a választást jövőre”, de azt tudja, hogy „Varga pontosan érzi, mi a három gyermekünk érdeke”.

Miért próbálja a Fidesz visszahozni Varga Juditot, kockáztatva azt, hogy újra reflektorfénybe kerül a kegyelmi botrány? És mennyit árthattak a pártnak az elmúlt hetek gyermekvédelemmel kapcsolatos botrányai: a bizonyíték nélküli Zsolti bácsizás, és a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójával kapcsolatos rengeteg megválaszolatlan kérdés? Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Mennyi az esélye Varga Judit visszatérésének?

– Most úgy érzem, hogy inkább nem merik meglépni, mint igen, de provokációnak simán jó. Ugyanis abban a pillanatban, ahogy Varga komoly politikai szereplővé válna, olyan kérdéseket tenne fel neki a magyar nyilvánosság, amelyek Magyar Pétertől függetlenül a kormány számára kellemetlenek. Mi van a végrehajtókkal, a végrehajtói kamara maffiaszerű működésével? Hogyan adtak át döntéseket az államtitkárnak, és milyen módon vettek részt benne? Mi a helyzet a Pegazus-szoftverrel, a lehallgatott magánemberekkel szembeni állami jogsértéssel? És ott van a kegyelmi ügy maga: miért írta alá? Ezeket a kérdéseket a Fidesznek nem érdeke kinyitni.

– Az miért érdeke, hogy Varga Juditról, mint visszatérőről beszéljenek?

– Arra jó, hogy provokálják Magyar Pétert ezzel a dologgal: a volt felesége hiteles állításokat tehet Magyar Péter személyiségével kapcsolatban.

Varga, még ha nem is kerül vissza semmilyen pozícióba sem, jelenlétével tud Magyar Péterről beszélni.

Ha visszalépne egy hivatalos politikai pozícióba, akkor újságírók fogják kérdezni nap mint nap.

– A minden bizonyítékot nélkülöző „Zsolti bácsi” történet talán kezd elcsendesedni, de magának a Szőlő utcai ügynek is sok tisztázatlan pontja van. Sokat veszíthet ezzel a Fidesz?

– Ez a téma a magyar társadalom számára elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy jobbról vagy balról nézik: a gyermekekkel szembeni szexuális abúzust a legtöbben nagyon egyértelműen elítélik. Ha ez egy állami intézményrendszerhez kötődhet, ahol az állam felelős a gyerekekért, és esetleg kormányzati politikusokhoz is, az a kormány számára felmérhetetlenül veszélyes. Láttuk a parlamentben, hogy Semjén Zsolt azért állt fel, mert Simicskó István a Fidesz és a KDNP nevében nem védte meg eléggé őt. A kormánypártiak igyekeznek a lehető legtávolabbra tolni maguktól az ügyet; később olyan radikális nyilatkozatok is elhangzottak, amelyekkel igyekeztek maximális távolságot tartani: halálbüntetésről, négyrét vágásról, kasztrálásról beszéltek.

Ennek a gyermekvédelmi ügynek valószínűleg jóval nagyobb a látenciája: nem tudjuk, ki mikor áll elő új tanúval vagy információval.

Ez az ügy nem egy egyszerűen lezárható történet, bármikor egy új információ újra aktualitást adhat neki.

– Múlt vasárnap megszólalt a Kossuth téri tüntetésen Látó János is, de semmi konkrétumot nem mondott az üggyel kapcsolatban.

– Látó János szerepe egyelőre mellékszál, ha fontos elemként került is be a képbe. A lényeg az, mennyire áttekinthető a gyermekvédelmi intézményrendszer. Amíg nem átlátható, addig a kormánypártiaknak nincs olyan pozíciójuk, amiből hitelesen tudnák cáfolni az ellenzék vádjait.

Ha az ellenzék hitelesen mondhatja, hogy a gyermekvédelem nincs biztonságos kezekben, akkor abból sok igaztalan pletyka és vád is elindulhat.

Miközben mindezeket tények is erősítik: tudható, hogy az intézményrendszerből egyes államilag gondozott lányok később, az intézményen belülről szervezett prostitúcióban végezték.

– A héten Jámbor András megpróbálta megemeltetni a napi 1500 forintos fejkvótát, amit a gyermekotthonokban élő gyerekek étkeztetésére forditanak, 4500 forintra. A fideszes képviselők nem szóltak hozzá, hanem leszavazták az egészet. Később a kormánypárt saját ötletként hozta vissza.

– Igen, másnap be is hozták a saját javaslatukat...

– De addig az erről készített 23 perces videó egy nap alatt hatalmas nézettséget ért el.

– A Fidesz sosem fogad el ellenzéki javaslatokat, nehogy az ellenzék kampányolhasson velük. A kormánypárt eddig sem engedett az ellenzéknek olyan ügyet, amivel az ellenzék kampányolhatna. Inkább ők viszik át a javaslatot, csak az úgy lassabb, hiszen reaktív. Azonban ebben az ügyben korábban, Magyar Péter megerősödése óta bármikor léphettek volna, hiszen látható probléma volt.

Az emberek számára sokkal érzékenyebb a gyermekbántalmazás kérdése, mint például egy késés a közlekedésben,

és erre lett volna a kormánypártnak több, mint egy éve, hogy változtasson a helyzeten.

– A Tisza Párt mintha távolabb tartaná magát a témától...

– Igen, mert van saját témája. Viszont lehalkította ez a téma egy időre „a Tisza adót akar emelni” kampányt, ami jót tesz nekik.

– Két hete Závecz Tibor azt mondta, október 23 körül láthatunk méréseket arról, kitől mit vitt, vagy mit hozott például a Zsolti bácsi ügy.

– Az aktuális mérések persze érdekelnek minket, elemzőket, de az embereket talán kevésbé. Sokkal inkább az számít, hogy október 23-án ki hány embert visz az utcára. Az lesz a mennyiségi verseny: Magyar Péter rendezvényein hányan vannak, és Orbán Viktor rendezvényein hányan.

– Orbán Viktornak most nincs szerencséje október 23-ával: az Európai Tanács ülése miatt fél napot nem lesz itt. Ez hátrány lehet?

– Az a fél-, vagy egy óra számít, amikor ő beszél, és az valószínűleg belefér a napba. De a legfontosabb most tényleg az lesz, hogy ki milyen mennyiségben tudja a sajátjait az utcára vinni, hogy ezzel megmutassa az erejét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Rékasi Balázs az ultrahangidőpontra váró sorokról: nagyjából kétszer ennyi pénz kellene ahhoz, hogy tisztességesen működjön az egészségügy
Kevés az ultrahangos orvos és alulfinanszírozott az ágazat - mondja a szakértő, aki szerint kétszer ennyit kellene az egészségügyre költeni. De nem csak pénzre, stratégiára is szükség lenne, mert jelenleg egy kórházigazgató sem tudja, merre van az előre.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 15.



Havonta csak egyetlen napon és csak személyesen lehet időpontot foglalni ultrahangos vizsgálatra a Váci Jávorszky Ödön Kórházban, írta a Telex. A betegek beszámolói szerint sor a földszinten kezdődik, végigtekereg a lépcsőházon és így, közel két órás sorbanállás után lehet eljutni az ablakig. Ha betelnek az időpontok, a többiek hoppon maradnak. Az Egészségablak applikáción keresztül is lehet ultrahangos időpontot foglalni, itt a rendszer más intézmények szabad kapacitásait is felajánlja. Azonban éppen a legkiszolgáltatottabbak adott esetben ezt az applikációt sem tudják használni, nekik marad a sorbanállás.

A váci havária apropóján Rékasi Balázs egészségügyi szakközgazdász, orvossal beszélgettünk, mi kellene ahhoz, hogy ne ilyen méltatlan helyzetekben legyen része annak, aki nem tudja a magánegészségügyet választani.

– Hogyan alakulhat ki ilyen helyzet, hogy egy adott körzetet ennyire nem képes ellátni egy szakrendelő? Miközben nekem az a tapasztalatom, hogy sok helyen konganak az ürességtől a szakrendelők, alig van beteg, tehát valószínűleg a gép és az ember is meglenne.

– Sok helyen ember sincs. Viszont az, hogy üresnek tűnik a szakrendelő, még nem jelenti azt, hogy nincs beteg. Régebben, a hetvenes években mindenki csak úgy beállt a sorba, és várta, hogy sorra kerüljön. Az elektronikus előjegyzés bevezetése óta viszont ez rendezettebb lett: a betegek adott időpontra érkeznek, az orvos pedig be tudja állítani, hogy hány percenként fogad új pácienst, ez lehet ez 15, 20, vagy akár kevesebb is, ha csak kontrollra jönnek. Ezért tűnhet üresnek a rendelő. A másik része a dolognak maga az ultrahangos előjegyzés. Az ultrahangvizsgálatokra való várakozás mindenhol probléma. Egyrészt kevés a radiológus szakorvos, másrészt a radiológia olyan terület, ahol a legtöbb vizsgálatot ma már távleletezéssel, központilag végzik. A beteggel ilyenkor egy egészségügyi szakdolgozó találkozik, aki a vizsgálatot elvégzi, de az orvos máshol ül, és központilag értékeli a felvételeket. Ez hatékonyabb, mert az orvos idejét nem kötik le olyan dolgok, mint a beteg öltözködése vagy mozgása a rendelőben.

Az ultrahang viszont más: itt maga az orvos fogja a vizsgálófejet, ő várja meg, amíg a beteg levetkőzik, elvégzi a vizsgálatot, majd ő is értékeli ki.

Ez időigényesebb és kevésbé hatékony. A világon mindenhol próbálják ezt a problémát szonográfus-képzéssel enyhíteni. A szonográfus diplomás ápoló, aki ultrahang-specialista képzést kap. A modern megoldás tehát kettős: egyrészt több szonográfust kell képezni, másrészt bővíteni kell azoknak az orvosoknak a körét, akik jogosultak ultrahangvizsgálatot végezni. Ma sok orvos el tudna végezni ultrahangvizsgálatot némi továbbképzéssel, de vagy nincs rá jogosultsága, vagy nincs hozzá külön finanszírozása. Vidéki háziorvosok egyébként pályázhattak ultrahangkészülékre, és ezer körüli gépet ki is osztottak, de a képzésekre külön támogatást nem kapnak, így ha elmennek, azt saját idejükből és energiájukból végzik. Ráadásul hivatalosan nem is leletezhetnek. Az egészségügyi államtitkárság most szeretne ezen változtatni, hogy a háziorvosok is végezhessenek alapvető diagnosztikus célú ultrahangvizsgálatokat. Így például egy epekő vagy epehólyag-gyulladás gyanúját helyben is ki tudnák deríteni. Ehhez viszont megfelelő képzés, motiváció és finanszírozás is kell.

– A váci esetnél az is probléma volt, hogy csak személyesen lehetett időpontot kérni. Gyakori jelenség, hogy hiába van megadva telefonszám, azt nem veszik fel, vagy az embernek legalább egy órát kell próbálkoznia.

– Egyetértek önnel. Az Egészségablak applikációban elvileg lehet időpontot foglalni és megnézni, hol van korábbi szabad időpont, de nem mindenki tudja gördülékenyen használni, idő, amíg az ember megtanulja. A probléma gyökere azonban továbbra is az, hogy kevés az ultrahangos orvos. Emellett fontos megemlíteni, hogy az ultrahang vizsgálatok finanszírozása sokáig elmaradt a valóságtól: az intézmények csak néhány ezer forintot kaptak egy vizsgálat után, és fix keretük volt.

Ha például egy rendelő heti száz vizsgálatot végezhet, a százegyedik után már nem kap pénzt.

A kormány az utóbbi időben valamelyest emelte a finanszírozást, de a korlátok továbbra is fennállnak. Vannak önkormányzatok, amelyek pluszban finanszírozzák a vizsgálatokat, hogy enyhítsék a társadalmi nyomást, és jobb ellátást nyújtsanak. Viszont, amióta bárki bármelyik települési szakrendelőben foglalhat időpontot, egy ilyen intézkedés azt a kérdést veti fel az adott település önkormányzatánál, hogy miért finanszírozzák a más településekről érkező betegek vizsgálatait?

– Ez a rugalmasság önmagában dicséretes, mert valóban jobban ki lehet használni a szabad kapacitásokat. Azonban nem jelent megoldást annak az idős, egyedülálló embernek, akinek nincs autója, pénze vagy lehetősége máshova menni. Azt érzem, hogy ez inkább kényszer szülte megoldás, mint valódi előrelépés.

– Ráadásul orvosként a másik oldalról is látom a problémát: ha egy háziorvos a saját kerületében küld be valakit ultrahangra, pontosan le tudja írni, mit keres a vizsgálat során. A helyes diagnózis alapja a pontos kérdés. Ha viszont bárhonnan érkeznek betegek, és nem hozzák a korábbi leleteiket, az orvosnak sokkal több idejébe telik kideríteni, mit is kellene vizsgálni.

– Mi lehet az a megoldás, ami az idősek számára is elérhető, nem igényel külön szabadságot a sorban álláshoz, és visszaadja az embereknek azt az érzést, hogy a befizetett adójukért valóban megkapják az ellátást?

– Először is: tisztességesen meg kell finanszírozni az egészségügyet.

– Például az ultrahangnál a mostani finanszírozási keretösszeg fele, mekkora része a valóságos igénynek?

– Hasraütésszerűen mondom, de szerintem

nagyjából kétszer ennyi pénz kellene ahhoz, hogy tisztességesen működjön az egészségügy.

Jelenleg a GDP 4,5 százalékát költjük rá, míg az uniós átlag 8 százalék.

– Bár én nem emlékszem a magyar egészségügy aranyéveire, de amikor jobban volt finanszírozva a rendszer, akkor mennyit költött a költségvetés az ágazatra?

– Elég öreg vagyok, de erre én sem emlékszem. A hetvenes évekből örökölt kórházcentrikus rendszert tartjuk fenn, rengeteg intézményt, amire nincs szükség.

Sok mindent meg lehetne oldani járóbeteg-ellátásban vagy egynapos sebészeten, és erősíteni kellene az alapellátást, az otthonápolást és a szociális szolgáltatásokat.

A járóbeteg szakrendelés ma bizonytalan helyzetben van: részben államosítják, részben önkormányzatokhoz, részben kórházakhoz tartozik.

Ha egy szakrendelő kórházhoz tartozik, ott mindig másodlagos szerepe lesz. Ráadásul a kórházigazgatóknak sincs mozgásterük: nem tudnak versenyképes bért adni, mert közszolgálati jogviszonyban vannak, miközben a magánklinika teljesítményalapú fizetéssel elcsábítja ugyanazt a radiológust.

– Amit elmondott az azt is jelenti, hogy meglenne az elég kapacitás és ember, csak rosszul van elosztva? Kiknek az érdeke, hogy ez ne változzon? Hiszen amikor kórházbezárásról van szó, mindig politikai vitává fajul a kérdés.

– Sajnos az egészségügy túlságosan átpolitizált. Más országokban van közép- és hosszú távú egészségpolitikai stratégia. A kedvenc példám Finnország: a hetvenes években még szegény ország volt, de nem gyárakat kezdtek építeni, hanem az egészségügy és az oktatás fejlesztésébe fektettek. Egészségesebb élelmiszereket vezettek be, csökkentették azok sótartalmát, és ezzel elérték, hogy egészségesebb, produktívabb nemzetté váljanak.

– Nyilván politikai egyetértés is kellett ehhez.

– Igen, konszenzus. Magyarországon viszont, ha valaki be akar zárni egy kisvárosi szülészetet, abból politikai tiltakozás lesz, az éppen aktuális ellenzéki oldalról.

Ehelyett inkább el kellene magyarázni az embereknek, hogy az a kórház, ahol naponta fél szülés történik, az kockázat. A csapat nem gyakorol eleget, nincs rutinja.

Sokkal jobb lenne, ha a speciális ellátásokat régiós centrumokba koncentrálnánk, és az egyszerűbb problémákat az alapellátás kezelné.

– Ha kivonjuk a politikát, az orvostársadalmon belül is van ellenérdekeltség egy átfogó reformmal szemben?

– Ha én kórházigazgató vagyok, természetesen védeném a saját intézményemet, de összességében nem gondolom, hogy ez lenne az akadály. Tegnap például egészséggazdaságtani konferencia volt, ahol 280 szakember, a jövő generáció képviselői, egyetértettek abban, hogy alapvető reformokra van szükség. Orvosszámban egyébként nem állunk rosszul, hozzuk a nyugat-európai átlagot. A gond a szakdolgozók, különösen az ápolók hiánya, és a gondozói, otthonápolási hálózat fejletlensége.

– Tehát ha jól értem, ha hirtelen megdupláznánk a GDP-arányos egészségügyi kiadásokat, de a rendszer maradna a régi, akkor csak még több pénzt dobnánk a kútba.

– Pontosan. XXI. századi választ kell adni: centrumkórházakban gyors ellátás, rövid kórházi tartózkodás, megelőzés, otthoni, és járóbeteg-ellátás. Ehhez viszont új gondozási hálózat és teljes strukturális átalakítás szükséges.

– Ide politikai bátorság is kell, a pénz kevés.

– Politikai bátorság, stratégia és irány. Jelenleg egy kórházigazgató sem tudja, merre van az előre. Szócska Miklós volt az utolsó államtitkár, aki a Semmelweis Tervben leírta, hová szeretnénk eljutni. Azóta nincs nyilvános stratégia.

Takács Péter inkább a Facebookon aktív,

ahelyett, hogy megfogalmazná, hogyan akarják betölteni az ezer hiányzó háziorvosi praxisnak akár csak az egyikét is.

– Tegyük fel, hogy bármelyik jövőbeli kormány elhatározza, hogy elindul ezen az úton. Hány év alatt érhetünk el legalább egy szlovák szintű egészségügyi ellátást?

– Ezt a WHO európai regionális irodája is vizsgálta, és meghatározott úgynevezett „quick win” tevékenységeket: olyan intézkedéseket, amelyek egy politikai cikluson belül valódi javulást hozhatnak. Körülbelül huszonöt ilyet listáztak. Például Magyarországon az egyik legsürgetőbb, hogy nálunk a legalacsonyabb az alkoholos termékek adója az Unióban. Ezen emelni kellene, megtiltani a reklámozást, és az ebből származó bevételeket egészségfejlesztési programokra fordítani. Ilyen egyszerű, konkrét intézkedésekből áll ez a program, nem abból, hogy melyik kórházat kell felújítani, hanem abból, hogyan lehet rövid távon javítani a lakosság egészségi állapotát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Szegő János: Nem a semmiből jött ez a Nobel-díj, ez fontos pillanat lehet Krasznahorkai olvasóinak is
A Magvető Kiadó szerkesztőjét dolgozott együtt Krasznahorkai Lászlóval a könyvein. Elmondta, mit gondol a Nobel-díjról, és segített elhelyezni az író műveit a világirodalom térképén.


Amikor bejelentették Kraszahorkai László irodalmi Nobel-díját, az olvasó közönségnek az a része, aki figyelemmel kíséri nemcsak a szerző munkásságát, de az irodalmi közéletet is, valójában nagyon nem lepődött meg. Krasznahorkai következetesen építkező életművéről már egy jó ideje a világ nagyjai a legfelső elismerés hangján beszélnek. Az pedig, hogy olyan alkotótárssal dolgozott együtt, mint Tarr Béla, még inkább ismertté tette nem éppen könnyen kimondható nevét a világ sok részén.

Szegő Jánost, a Magvető Kiadó szerkesztőjét ma rengetegen keresték. Krasznahorkai László munkatársát mi is jó hosszan próbáltuk elérni, míg végül ezen a zsúfolt napon éppen a két és féljéves kisfiával közös programja között tudott ránk időt szakítani, így a beszélgetés érthető okokból, kicsit rövidebb lett a tervezettnél.

– Azt szokták mondani, hogy a díjakat adják. Nyilván nagyon sok tehetséges, remek író van a világon, de az is igaz, hogy Krasznahorkai László neve már régóta felmerül ilyenkor az év vége felé, amikor a Nobel-díjra esélyeseket veszik számba. Mi az, ami miatt most mégis őt választhatták?

– Néhány svéd akadémikust leszámítva senki nem tudja biztosan megmondani. Ha tippelnem kellene, talán a világ meglehetősen nyomasztó jelenlegi állapota lehet ez az ok:

ez az a próza, amely immár negyven éve érzékenyen rezonál a válság különböző tüneteire.

Most ezzel a díjjal az életmű szerzőjét is kitüntették. Ennek a középpontjában a romlás, a világállapot leírása áll, számos kontextussal: a politikától és a hatalom természetétől az ökológiáig. Ez válhatott mára olyan általános tapasztalattá, ami világszerte foglalkoztat mindenkit.

– Azt is tudjuk, hogy ahhoz, hogy valakire felfigyeljenek azok, akik ezeket a díjakat odaítélik, kell az is, hogy a művek ismertek legyenek a világ különböző részein. Mennyit kellett ezért tenni? Hány nyelven ismerhetők jelenleg ezek a művek, és mikor figyelt fel rá igazán a világ? Nyilván sokat tett hozzá a Tarr Bélával való közös munka is, mert Tarr filmjeit a világszerte ismerik.

– A ’90-es évektől kezdődött. Krasznahorkai a német, majd az angol nyelvű fordításainak köszönhetően vált megkerülhetetlen szerzővé. Susan Sontag már a ’90-es években nagyon fontos világirodalmi szerzőnek minősítette, és talán Hermann Melville-hez, illetve Gogolhoz hasonlította ezt a „karneváli” művészetet. A ’90-es évektől kezdve nemcsak a legnagyobb nyelvekre, tehát nemcsak angolra, franciára, németre fordítják, hanem a kisebbekre is. Több tucat fordító dolgozik azon, hogy a legújabb és a régebbi művei egyaránt elérhetők legyenek.

Az egész világ számára talált egy általános témát, és olyan nyelven írta meg, amely bár nehezen fordítható a hosszú mondatok miatt, mégis könnyen követhető, ha a fordító ráérez a logikájára.

Nagyon fontos az az alázat, amellyel Krasznahorkai segíti a fordítóit és a szerkesztőit – engem is –, figyelve mások munkájára. Ez érhetett most be ebben a díjban. Ráadásul az elmúlt években több rangos elismerést is kapott, tehát nem a semmiből jött ez a Nobel-díj, mint Kertész esetében.

„Az apokaliszis magyar mestere”

Krasznahorkai László (Gyula, 1954) a kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakja, akinek művei világszerte elismertek. A Sátántangó szerzője Tarr Béla filmjeinek állandó alkotótársa, prózája sűrű, apokaliptikus és filozofikus. 2025-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, „a művészet erejét az apokaliptikus terror közepette megmutató látomásos műveiért”.

Pályája során számos rangos díjat kapott:

Kossuth-díj, Nemzetközi Man Booker-díj, National Book Award, Prix Formentor. Műveit többek között Allen Ginsberg és Susan Sontag méltatták, utóbbi „az apokalipszis magyar mesterének” nevezte.

Életét Európa és Ázsia között ingázva éli, hosszabb időt töltött Japánban, Kínában, Németországban. Regényei – mint Az ellenállás melankóliája, Háború és háború, Seiobo járt odalent – a világirodalom szerves részévé váltak.

Legutóbbi műve, a Zsömle odavan (2024), tovább mélyíti azt a nyelvi és gondolati univerzumot, amelyet Krasznahorkai az elmúlt évtizedekben felépített.

– Poszler György annak idején, amikor a világirodalmat próbálta definiálni, azt mondta: az ő ebédlőjében van egy könyvespolc, azon a világirodalom elfér. Ezen kívül még van sok jó könyv, de a világirodalom nem olyan hatalmas. Gondolom, nem a Nobel-díj tesz valakit a világirodalom részévé.

– A „világirodalom” egy különleges kategória, Goethe alkotta meg. Van egy leíró jellege: a rengeteg könyv, amit nem tudunk elolvasni, és van egy minőségi jelentése is: azoknak a műveknek az „elit klubja”, amelyek valami lényegeset rögzítenek a létezésünkről, univerzálisan fontos állításokat fogalmaznak meg.

Krasznahorkai könyvei ezt teszik a kezdetektől:

a kelet-magyarországi művektől a Sátántangótól és Az ellenállás melankóliájától egészen a későbbi, más tereken játszódó könyvekig olyan témákat ír meg, amelyekre az egész világ rezonál.

– Innen hogyan tovább? Egyáltalán: számít-e egy írónak, ha ilyen díjat kap?

– Én nem kaptam soha Nobel-díjat, de gyanítom, hogy hatással van az emberre. A szó pozitív értelmében akár meg is zavarhatja. Ugyanakkor ő már sok díjat kapott, és sok olvasó érezheti most visszaigazolva magát, így ez fontos pillanat lehet Krasznahorkai olvasóinak is, és mások is még jobban megismerhetik a szerzőt. Remélem, folytatni tudja ezt a csodálatosan építkező, bővülő életművet, amelynek új kötetét novemberben a magyar olvasók is kézbe vehetik.

– Mi is ez a könyv?

– Egy regény lesz, címe: A magyar nemzet biztonsága. Egy különleges barátság regénye, napjaink Magyarországán játszódik, szatirikus mű, és kicsit a Zsömle odavan világát idézi.


Link másolása
KÖVESS MINKET: