prcikk: Eltört a gerince, felismerhetetlenre égett az arca: az életéért küzd a legendás DJ, aki a budakeszi tűzvészben sérült meg súlyosan | szmo.hu
SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Eltört a gerince, felismerhetetlenre égett az arca: az életéért küzd a legendás DJ, aki a budakeszi tűzvészben sérült meg súlyosan

A 73 éves Liszeckij László a második emeletről ugrott ki a tűz elől menekülve. Fia kétségbeesetten kereste, elmondása szerint egy rendőrtől csak leteremtést kapott, ezért a családnak kellett kinyomozni, hol ápolják az addig ismeretlen sérültként kezelt férfit.


Egy egész generáció ismeri a hangját, most pedig egy egész ország aggódik az életéért: a hetvenes-nyolcvanas évek legendás lemezlovasa és a VHS-korszak ikonikus hangalámondója, Liszeckij László az egyik súlyos sérültje a február 13-i budakeszi tűzvésznek.

A 73 éves férfi gerince eltört, testének negyede összeégett, miután a tűz elől a második emeletről kiugorva próbált menekülni.

A tragédia a budakeszi Zichy Péter utcában, egy munkásszállóként használt épületben történt február 13-án, péntek hajnalban. Liszeckij László is itt lakott albérletben. A robbanás és a gyorsan terjedő tűz elől a második emeletről ugrott a mélybe. Fia, Martin a Blikknek nyilatkozott édesapja állapotáról.

„A gerincét törte, a teste 25 százaléka égett meg, az arca a felismerhetetlenségig. Életveszélyes állapotban van három hete, az orvosok többször mondták már azt az elmúlt időszakban, hogy talán ez az utolsó napja.”

Liszeckij Lászlónak a gerincét már megműtötték, de egyelőre nem tudni, hogy valaha tud-e még járni. Jelenleg az égési osztályon kezelik, ahol a teste folyamatos fertőzésveszélynek van kitéve.

„Néha ugyan vannak olyan pillanatai, amikor tisztában van azzal, mi történt, de egyébként kórházi delíriumban van. Minden éjjel rémálmai vannak, kiabálja, hogy »tűz van, tűz van, hívjátok a tűzoltókat, és ugrani kell«”

– osztotta meg a szívszorító részleteket a fia.

A család kálváriája a tragédia utáni napokban kezdődött, amikor nem tudták elérni a férfit. Martin hiába hívta a 112-t, elmondása szerint elutasító választ kapott.

„Visszahívott egy rendőr, aki konkrétan leteremtett, hogy mit képzelek, hogy ilyen hülyeségekkel hívom a 112-t, apám biztos csak élvezi a jó időt valahol.”

Végül a család saját maga kezdett nyomozni a kórházakban, ahol napokkal később, műtéti hegek alapján sikerült azonosítani az ismeretlen sérültként kezelt férfit.

A tűzben Liszeckij László mindenét elvesztette: odalettek az iratai, a ruhái és az emlékei is, egyedül az autója forgalmija maradt meg egy fiókban. A család a hatóságoktól is próbált segítséget kérni, de Martin elmondása szerint falakba ütköztek. A Budakeszi Családsegítőtől kaptak egy egyszeri, százezer forintos támogatást. Az önkormányzati segítség igénylése nehézkes, mert Liszeckij az állapota nem tudja aláírni a papírokat, bár egy orvosi igazolással végül befogadták a kérelmet.

A család feljelentést tervez tenni, hogy kiderüljön, ki a felelős a történtekért. „Borzalmas, hogy nekünk kellett kinyomoznunk, mi történt, mert ha mi nem mentünk volna utána, sose tudtuk volna meg. Ez az egész annyira méltatlan...” – mondta az egykori lemezlovas fia.

A február 13-i budakeszi tűzvésznek összesen négy halálos áldozata volt: hárman a helyszínen vesztették életüket, egy negyedik sérült pedig később a kórházban hunyt el. A hatóságok 27 embert menekítettek ki az épületből. A rendőrség közveszély okozásának gyanúja miatt indított büntetőeljárást, az előzetes vizsgálatok során több, a gázhasználattal kapcsolatos szabálytalanság is felmerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka a legrosszabbtól tart a Rendszerbontó Nagykoncerten: Ne üljetek fel semmilyen provokációnak
A rapper szerint van esély rá, hogy „fizetett bajkeverők” kihasználhatják a Hősök terén tartandó koncertet. Azt kérte mindenkitől, hogy legyen nagyon óvatos.


Két nappal a választás előtt tartják a Rendszerbontó Nagykoncertet, amelyen olyan előadók lépnek színpadra, mint Azahriah, Krúbi, Beton.Hofi vagy a Carson Coma. Bár sokan biztosra vették, hogy Majka is elfogadja a szervezők meghívását, a rapper végül úgy döntött, nem lép fel a rendezvényen. Ezt a héten jelentette be egy Facebook-posztban, amely elég nagy port kavart a követői körében.

Majka pénteken újra az eseményről posztolt, de most egészen más okból: a lehetséges provokációk veszélyére hívja fel a figyelmet.

A rapper azzal kezdi, hogy talán csak a paranoiája beszél belőle, de mindenképp ki kellett adnia magából az aggodalmát. Arra kér mindenkit, aki kimegy a koncertre, hogy legyen rendkívül óvatos:

„Mindenkit arra kérek, aki ellátogat erre az eseményre, hogy sokkal, de sokkal jobban figyeljen az este folyamán arra, hogy ne üljön fel semmilyen provokációnak”.

Majka szerint a választás előtti utolsó pillanatokban a rendezvényen „fizetett bajkeverők” jelenhetnek meg, akiknek ez az utolsó lehetősége arra, hogy „valami olyan dolgot tegyenek, ami miatt a vasárnapi szavazás veszélybe is kerülhet”. A rapper végül azt kérte, hogy mindenki vigyázzon magára és egymásra.

Ahogy arról beszámoltunk, péntek reggel Orbán Viktor reggeli videóüzenetében azt mondta, politikai ellenfelei semmitől sem riadnak vissza, és balhékat szerveznek. Erre reagálva Magyar Péter arra kérte a híveit, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen „orbáni hamis-zászlós műveletnek”. Eközben Rácz András Oroszország-szakértő szintén egy lehetséges, előre megtervezett provokációra hívta fel a figyelmet.

A Rendszerbontó Nagykoncertet a Polgári Ellenállás mozgalom szervezi Puzsér Róbert vezetésével, két nappal az országgyűlési választás előtt. Az ingyenes, demonstratív eseményen az előadók egy-egy rendszerkritikus dalt adnak elő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Üvöltve sírt szegény” – megszólaltak Rubint Réka betegségéről a gyerekei
Schóbert Lara és ifjabb Schóbert Norbi úgy érezték, fel kellett nőniük, amikor megtudták, hogy édesanyjuk rákos. Felidézték életük legrosszabb családi nyaralását, amit a betegség velejárói tettek tönkre, és arról is beszéltek, hogyan reagált az apjuk, Schóbert Norbi a váratlan helyzetre.


Rubint Réka két idősebb gyermeke, Schóbert Lara és ifjabb Schóbert Norbert a Tények Plusznak adott interjúban beszélt először arról, hogyan élte meg a család azt, amikor kiderült: édesanyjuk daganatos beteg. Elmondásuk szerint a fitneszedző egy nap a nappaliba hívta őket, hogy közölje velük a diagnózist, amit mindketten zokogva fogadtak.

„Nekünk szerintem az volt az a pont az életünkben, amikor tényleg rájöttünk, hogy most fel kell nőni.”

– mondta Schóbert Lara. Akkor ő 19, öccse pedig 17 éves volt.

Ifj. Schóbert Norbi hozzátette: ekkor jöttek rá arra, hogy bár édesapjuk is mindig mellettük állt, a legnagyobb támaszuk az édesanyjuk volt.

A testvérek a hír sokkja után úgy döntöttek, erősnek kell maradniuk, hogy a szüleik érezzék, számíthatnak rájuk.

„Voltak rettenetes rémálmaink, rossz gondolataink, hogy mi lesz, ha... De ilyenkor nekünk kell a legeslegerősebb támasznak maradni, és azt mutatni kifele, hogy anya, minden rendben van, minden rendben lesz, olyan opció nincs, hogy bármi rossz történhet.”

Rubint Réka arra kérte őket, hogy a betegségéről ne beszéljenek öccsüknek, Zalánnak. „Zalánra fordítottam a legeslegtöbb energiát. […] Tudtam, hogy ő még kicsi, akkor volt 11 éves, és ő egy nagyon érzékeny fiú, […] és tudtam, hogy neki nagyon meg kell óvni a kis lelkét” – magyarázta ifjabb Schóbert Norbert. A legkisebb fiú végül 2025 őszén már sejtette, hogy gond van, ekkor már nem tudták tovább titkolni előtte a helyzetet.

A gyerekek felidézték a család egyik legnehezebb nyaralását is Santorinin, amikor édesanyjuk egy gyógyszerváltáson esett át. A készítmény mellékhatásaként olyan sebek jelentek meg a szájában, hogy enni sem tudott.

„Üvöltve sírt szegény. Kint voltunk egy hétig, nem tudott enni, zokogott. Szerintem életünk legrosszabb nyaralása volt”

– fogalmazott Schóbert Lara.

Az interjúban kitértek édesapjuk, Schóbert Norbi reakciójára is, aki a gyerekek szerint teljesen összeomlott a történtek hatására, és ekkoriban vesztette el a cégét is. Fia szerint nem találta a kiutat a helyzetből.

„Én azt nem szerettem, hogy egyszerűen nem tudta ebben megtalálni azt a fényt, amit az ember mindig azért maga elé helyez, hogy van még fény az alagút végén” – mondta ifjabb Schóbert Norbi, aki egy ponton számon is kérte apját:

„De basszus, apa, te vagy a férfi a családban… te lennél az a követendő példa, aki mellett biztonságban érezzük magunkat, aki az egész családot összefogja.”

A fitneszguruval készült beszélgetés pénteken kerül adásba a TV2-n.

Rubint Réka múlt héten a Napló című műsorban beszélt először arról, hogy közel négy éve daganatos betegséggel küzd. Az adásban levette parókáját, és olyan felvételeket is mutatott, amelyeket a kezelései alatt készített magáról. A fitneszedzőnél egy rendkívül ritka és agresszív daganattípust, lágyrészszarkómát diagnosztizáltak, amely a tüdőartériát is érinti. A betegségre egy 2022-es televíziós szereplése után derült fény, a kezelések során pedig komoly kockázatokkal kellett szembenéznie, egy ponton a légcsöve is kilyukadhatott volna.

A diagnózis az egész család életét megváltoztatta. Schobert Norbi egy korábbi posztjában bevallotta, hogy az elmúlt években gyakran titokban sírt. Fiuk, ifjabb Schóbert Norbert a kialakult helyzet miatt úgy döntött, lemond amerikai továbbtanulási terveiről, hogy édesanyja mellett maradhasson, Lara pedig a legnagyobb példaképének nevezte édesanyját.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszületett Nyári Dia második gyermeke, a fotón a különleges nevét is elárulta
Instagram-oldalán közölte, hogy világra jött első kislánya. A bejelentést egy megható képpel tette közzé, amelyen hétéves fia, Zétény öleli a kishúgát.


„Hát szia Emma Panni” – ezzel a rövid, de annál meghatóbb mondattal és egy tündéri fotóval tudatta Nyári Dia az Instagram-oldalán, hogy világra jött a második gyermeke.

A képen a színésznő hétéves kisfia, Zétény tartja a karjában újszülött kishúgát, aki az Emma Panni nevet kapta.

A színésznő tavaly decemberben, több hónapnyi titkolózás után hozta nyilvánosságra, hogy ismét babát vár, később a terhespocakját is megmutatta.

A karrier és az anyaság összeegyeztetésének nehézségeiről akkor őszintén beszélt a Glamour magazinnak adott exkluzív interjújában. „Amióta beindult a karrierem, soha nem éreztem időszerűnek félretenni bármit, csak egyre több lett a feladat. Egyszer aztán mégis azt mondtam magamnak, hogy így nem mehet tovább. Ha szeretnénk gyereket, bele kell vágni, mert soha nem lesz olyan időszak, amikor ez lemondás nélkül megoldható. Mindig jár valamennyi lemondással – legalábbis a karrier szempontjából –, de biztos vagyok benne, hogy megéri. Egyszer már átéltem, akkor is azt éreztem, hogy nincs ennél fontosabb” – mondta el Dia, aki 24 évesen lett először édesanya.

Amikor meglátta a pozitív terhességi tesztet, ösztönösen arra gondolt, hogy a hírt azonnal megosztaná mindenkivel, de később lecsillapodott, és a család felvette az új élethelyzet nyugodtabb tempóját.

A tudatos felkészülés mögött egy korábbi, fájdalmas élmény is állt. „Korábban sajnos volt egy terhességem, ami nem volt tudatosan tervezett, és végül véget ért. Ez nagyon megviselt minket, de egyúttal ráébresztett arra, hogy nem szeretnénk, ha a kisfiunk egyedül nőne fel. Onnantól tudatosan készültünk a családbővítésre” – árulta el a színésznő. Férjével, Kovács Dániellel fél évig családtervezési programra jártak, de komolyabb beavatkozásra végül nem volt szükség.

A névválasztás sem véletlen: az Emma már 2018-ban, első terhessége idején is szerepelt a lehetséges lánynevek között.

A szülés közeledtét már sejteni lehetett, hiszen a színésznő két nappal ezelőtt egy kórházból jelentkezett be az Instagram-sztorijában.

A FOTÓT ERRE A LINKRE KATTINTVA LÁTHATOD.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Üzent a választásra Ráthonyi-Palácsik Tímea: ellenzéki videókat osztott meg Instagramon a követőivel
Wáberer György, Balogh Levente és Lengyel Tamás videóit is közzétette, amelyek a vasárnapi szavazáson való részvételre buzdítanak.


Párizsból, amerikai otthonától távol is figyelemmel kíséri a magyarországi választási kampányt Ráthonyi-Palácsik Tímea.

Április 10-én, péntek délután egy sor ismert közéleti szereplő videóját osztotta meg korlátozott ideig elérhető Instagram-történeteiben.

A posztolt tartalmakban Wáberer György, Balogh Levente és Lengyel Tamás is arra buzdít, hogy minél többen menjenek el szavazni vasárnap

– szúrta ki a 24.hu.

A videók közös üzenete, hogy a választás tétje Magyarország európai uniós jövője.

Ráthonyi-Palácsik Tímea emellett

Geszti Péter egyik bejegyzését is megosztotta, amiben gyerekrajzokkal leragasztott választási plakátot méltatott.

A megszólalók súlyt adnak az üzeneteknek, hiszen mindannyian ismertek a maguk területén. Wáberer György, a Waberer’s alapítója, aki korábban kormánybiztosi tisztséget is betöltött, drámai hangvételű üzenetben fordult a követőihez.

„Adj esélyt magadnak! Április 12-e sorsdöntő dátum. Arról fogsz dönteni, hogy Európához akarsz-e tartozni vagy az oroszokhoz”

– fogalmazott videójában az üzletember.

Hasonlóan komoly tétekről beszélt Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója is, aki szerint a jövő generációinak sorsa a tét.

„Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink, unokáink és leszármazottaink az Európai Unióban, európaiként élhessenek tovább”

– mondta a vállalkozó.

Ráthonyi-Palácsik a politikai üzenetek mellett egy civil akciót is támogatott, amikor megosztotta Geszti Péter posztját, amelyben a zenész egy különleges megoldást dicsért.

„Csókolom a kezét annak … aki ezekkel a gyerekrajzokkal leragasztotta az abuzív választási plakátot a Bartók Béla úton! … a kis rajzok sebtapaszként fedik be az alatta üvöltő agressziót” – írta Geszti.

Az influenszer jelenleg a férjével Párizsban tartózkodik, de a család alapvetően az Egyesült Államokban él. Nemrég költöztek el Los Angelesből az amerikai keleti partra, hogy két kisgyerekük biztonságosabb környezetben nőhessen fel. A költözésről korábban így nyilatkozott: „A költözés … két kisgyerekkel és az állatainkkal pedig különösen nagy kihívás volt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk