Magyarország kiesik az uniós Pfizer-beszerzésből kormányváltás esetén is
Dobrev Klára Ursula von der Leyennek írt levelében kérdése mellett arra is kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy tartsanak fenn az uniós beszerzésnél szabad kapacitást, hogy a magyar választások után egy esetleges új kormány visszaléphessen az oltóanyag-beszerzési rendszerbe - írja a Napi.hu.
– tudta meg a lap a DK sajtóosztályától.
Az Európai Bizottság május 20-án írta alá a harmadik szerződést a BioNTech és a Pfizer gyógyszeripari vállalatokkal, a magyar kormány pedig még abban a hónapban bejelentette, hogy Magyarország nem vesz részt a következő, közös európai uniós vakcinabeszerzésben.
A döntést azzal indokolták, hogy az országnak a keleti védőoltások mellett több mint 10 millió nyugati vakcina áll rendelkezésére egy esetleges harmadik oltás esetén.