HÍREK

Kína lábtörlőjének nevezték Magyarországot Hszi Csin-ping látogatása miatt

Mitch McConnell, az amerikai szenátus republikánus frakciójának vezetője komoly kritikát fogalmazott meg Magyarországgal szemben. Hozzátette azt is, nem igazán örül annak, hogy a magyar kormány a kínaiakkal egyezkedik.


A 24.hu szúrta ki, hogy éles kritikával élt Mitch McConnell, az amerikai szenátus republikánus frakciójának vezetője, aki egyáltalán nem örül annak, hogy a magyar kormány vendégül látta Budapesten Hszi Csin-ping kínai elnököt.

A republikánus politikus elmondta, hogy a Donald Trump vezette előző amerikai kormány komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy eltántorítsa Európát a kínai technológiától,

Magyarország most épp egy sor gazdasági együttműködést ír alá éppen az Egyesült Államok legnagyobb stratégiai ellenfelével szemben.

Hozzátette: Washingtonnak fel kell mérnie, hogy a szövetségesei mennyire elkötelezettek mellettük: nem csak az értékeik, de az érdekeik mellett is. Hszi Csin-ping budapesti látogatása kevéssé szolgálja az ügyet.

„Hogy Magyarország képes Kína lábtörlőjeként szolgálni Európába? Ezt a részt nehezebb összeegyeztetni Washington helyzetével, ahol a Kínára való összpontosítás nemrégiben még hitvallás volt”

– utalt McConnell arra, hogy egyesek számára rendben van az például, hogy Orbán egyedüliként a NATO-s vezetők közül Moszkvában egyeztet Vlagyimir Putyinnal, valaki még csodálhatja is őt ezért, a Kínához való közeledés viszont már más lapra tartozik.

A szenátor úgy hiszi, Magyarország olyan hatalmak kereszttüzében találta magát, amelyek célja az, hogy aláássák az Amerikai Egyesült Államok biztonságát és jólétét, Magyarország pedig példázza, hogy miként nem szabad viselkedni egy ilyen kihívás közepette.

Végül nemcsak a magyaroknak, de összes európai szövetségesüknek is azt üzente:

„Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea azon van, hogy aláássanak minket. Gyorsabban kell cselekednünk, hogy újjáépítsük azt az erőt, ami az agresszió elrettentéséhez és legyőzéséhez szükséges. Felelősségre kell vonnunk egymást, hogy megosszuk a védekezés kollektív terhét. Ezen a fronton még rengeteg tennivaló van.”

Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy nem akarja ideológiai keretek közé szorítani a gazdaságot, neki az a célja, hogy a legjobb technológia jöjjön Magyarországra, ezért fontos a kínai kapcsolat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Kovács Péter
64 éves volt az olimpiai bronzérmes tornász. A róla elnevezett Kovács-szaltó új fejlődési irányt jelentett a nyújtógyakorlatokban.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. június 22.



A Magyar Torna Szövetség jelentette be, hogy életének 64. évében elhunyt Kovács Péter olimpiai bronzérmes tornász.

A szövetség megemlékezése szerint a sportoló a nyújtógyakorlatok mozgásanyagának egyik forradalmasítója volt.

A róla elnevezett Kovács-szaltó új fejlődési irányt jelentett a nyújtógyakorlatokban.

Kovács Péter az 1980-as a moszkvai olimpián szerzett bronzérmet csapatban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Elindult a 29. Pride
A felvonulás délután 3 órakor indult a Podmaniczky utcából, innen a menet a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonalon halad, majd a Vajdahunyad vára előtti zöldterületre érkezik meg szombat délután.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. június 22.



Június 22-én, szombaton 29. alkalommal rendezték meg a Budapest Pride felvonulást.

A felvonulás délután 3 órakor indult a Podmaniczky utcából, innen a menet a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út útvonalon halad, majd a Vajdahunyad vára előtti zöldterületre érkezik meg szombat délután.

Az idei Pride házigazdája Karafiáth Orsolya, író, költő.

Fotóink a menetről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A rendőrségnek kellett lecsillapítani a Liszt Ferenc repülőtéren dühöngő tömeget, akik majdnem egy napot vártak arra, hogy felszálljon a gépük
Eredetileg pénteken délelőtt 11:35-kor indult volna el a Sun Express Antalyába tartó járata, ám erre végül csak 19 órával később, szombat reggel került sor.


A dühöngő tömeg miatt a rendőrség is kivonult a Liszt Ferenc repülőtérre, miután péntek délelőtt a Sun Express Antalyába tartó járata technikai okok miatt nem indult el, és az utasok szerint hosszú órákon át étlen, szomjan váratták őket a tranzitzónában – írja az utazomajom.hu.

Eredetileg pénteken délelőtt 11:35-kor kellett volna felszállnia a Sun Express Antalyába tartó járatának, de erre nem került sor, majd az indulás időpontját folyamatosan eltolták műszaki hibára hivatkozva.

Először 12:00-ra módosították az indulást, aztán 16:00-ra, 17 óra körül pedig azt közölték az utasokkal, hogy semmi biztosat nem tudnak mondani.

Órák óta tartó várakozás után az utasok 19:30-kor kaptak egy vouchert, és kiengedték őket a food courtba étkezni. Végül az Antalyába tartó járat szombat reggel 6 órakor, 19 órás késés után szállt fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megdőlt az országos melegrekord szombaton
Az előzetes adatok szerint megdőlt az erre a napra vonatkozó országos melegrekord. A korábbi rekordot, 37,6 fokot Tiszaroffon mérték, még 2000-ben.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. június 22.



Az előzetes adatok szerint megdőlt a 24 éves országos melegrekord szombaton - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombat délután.

Azt írták: szombaton a Dél-Alföldön több helyen emelkedett 35 Celsius-fok fölé a hőmérséklet, a Csongrád-Csanád vármegyei Derekegyházon pedig 37,7 fokot mértek, ugyanannyit, mint pénteken ugyanezen az állomáson.

Ezzel pénteken nem, de szombaton az előzetes adatok szerint megdőlt az erre a napra vonatkozó országos melegrekord. A korábbi rekordot, 37,6 fokot Tiszaroffon mérték, még 2000-ben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk