KÉK HÍREK
A botrány egy Reddit-poszttal indult útjára, miután egy pórul járt sofőr az interneten kért segítséget. A cég azonnal lezárta a kutat és vizsgálatot indított.
KÉK HÍREK
A csendes, buborékmentes víz egy alattomos csapda. Valójában brutálisan forróbb a forráspontnál, és a legkisebb mozdulatra is robban.
KÉK HÍREK
A független képviselő szerint kérdéses, hogyan fér meg egymás mellett a Bosnyák térre tervezett fűtési rendszerek kiépítése és a fővárosi gyógyvizek ellátása.
KÉK HÍREK
A román kormány ellenőrző testületet állított fel, amely szerint a Salrom késlekedett a parajdi sóbánya esetében a védekezéssel.
KÉK HÍREK
Szeptember 30-án közleményt adtak ki, a fertőtlenítés végéig szünetel a szolgáltatás. A mosakodást és az ivást odaszállított és palackos vízzel oldják meg.
KÉK HÍREK
Tovább folytatódik az üzengetés az egészségügyért felelős államtitkár és a Tisza Párt elnöke között a székesfehérvári kórház ügye kapcsán.
KÉK HÍREK
A déli parton több helyen hosszú sétát kell tenni, mire úszásra alkalmas mélységbe érünk. Forró napokon a vízszint akár naponta egy centit is csökkenhet.
KÉK HÍREK
„Miközben sok kórházban ismét 40 fokban szenvednek a betegek, fertőzésveszély miatt palackos vízzel kell fürödniük a kismamáknak a székesfehérvári kórházban és csak így lehet a csecsemőket is fürdetni” - fogalmazott a TISZA Párt elnöke.
KÉK HÍREK
A hatóságok ártalmatlan algapigmenttel magyarázzák a jelenséget, de a hívők közül sokan szimbolikus vagy prófétai jelentést tulajdonítanak a változásnak.
KÉK HÍREK
A 34 éves Klaudia munkába tekert Manchesterben, amikor egy kutyát sétáltató férfi dühében a csatornába taszította. Az eset után két napot kihagyott a munkából.
KÉK HÍREK
A csapvíz nem volt elérhető a kórház egyik épületében, a zuhanyzók sem működtek. A kórház tájékoztatása szerint a vízhálózat fertőtlenítése miatt vezettek be korlátozást.
KÉK HÍREK
Miközben látványberuházások – például stadionok és lombkoronasétányok – kaptak támogatást, a vízügyi problémák megoldása háttérbe szorult - mondta el az egyik szakember.
KÉK HÍREK
A Camp Mystic táborban 750 táborzó tartókzodott, amikor lecsapott az áradás. A kormányzó rendkívüli állapotot hirdetett.
KÉK HÍREK
Bajban az ivóvízellátás, korlátozásokat vezettek be Érden, Diósdon, Tárnokon és több más településen
A polgármesterek többek között azt kérik, hogy a lakosság tároljon be vizet a nem tiltott időszakban, és a locsoláshoz is adtak hasznos tippeket.
KÉK HÍREK
Az információk szerint kijavították a hibákat, és vasárnap hajnalban megkezdték a vízhálózat feltöltését.
KÉK HÍREK
Hadházy Ákos több segélykérő levelet kapott, amelyben azt állították, hogy Gyálon jó ideje piszkos a víz. A politikus szerint a településen állítólag írtak ki tendert, de közbeszerzésre vonatkozó információt mégsem talált.
KÉK HÍREK
A rendszer újratöltése után is sorra jelentkeznek az újabb csőtörések Nyergesújfalu, Lábatlan és Süttő térségében. Az Északdunántúli Vízmű Zrt. szerint a csőtörések miatt újabb vezetékcserére van szükség, a vízellátást ideiglenesen lajtoskocsikkal oldják meg.
Népszerű
Ajánljuk