TUDOMÁNY
Török kutatók szerint a szaruhártya belső rétegét is érintheti az oltás hatása. A látásra egyelőre nincs bizonyított veszély, de hosszú távon nem kizárt a probléma.
TUDOMÁNY
Ursula von der Leyen sms-ben tárgyalt a koronavírus elleni vakcinák beszerzéséről, ám ezek az sms-ek időközben eltűntek. Korrupció és összeférhetetlenség gyanúja is felmerült, állítólag Orbán is a feljelentők között van.
TUDOMÁNY
Einstein és Rosalind Franklin után tűnik fel Karikó a klipben, melyben Queent éneklő tudósokkal népszerűsítik a tudományt.
TUDOMÁNY
Az ügyben legutóbb márciusban tartottak előzetes meghallgatást, azóta nem történt előrelépés. Nemcsak Magyarországot, a lengyel államot is beperelte a cég.
TUDOMÁNY
„Egy jóval a korának technikai felkészültségét megelőző alapkutatási felvetés ért révbe a 2005-ben megjelent Immunity-cikkel, és ez adta a koronavírus-járvány elleni talán leghatékonyabb fegyvert másfél évtizeddel később” – összegezte az MTA a közleményben.
TUDOMÁNY
Elsőként az egészségügyi dolgozók emlékeztető oltására kezdik felhasználni a múlt héten Magyarországra érkezett új típusú Pfizer-vakcinát.
TUDOMÁNY
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hazánk 50 ezer kezelésnek megfelelő szerhez jut hozzá.
TUDOMÁNY
A Paxlovid hatalmas segítséget jelenthet azoknak az embereknek, akiknél fennáll a súlyos fertőzés kockázata.
TUDOMÁNY
Semmit sem címkéztek át. Az utólagos tájékoztatás szerint a Pfizer felhasználhatósága 3 hónappal nőtt, a Modernáé 2 hónappal, a már felengedett vakcináknál pedig gyártási tételenként más-más az új lejárati idő.
TUDOMÁNY
A gyerekeket véletlenül a Moderna vakcinájával oltották be, holott számukra eddig csak a Pfizer-BioNTech közös oltóanyagát engedélyezték.
TUDOMÁNY
Ha a vizsgálatok sikeresek lesznek, 2022 első felében kérhetnek majd engedélyt vészhelyzeti használatra.
TUDOMÁNY
Az új oltóanyagot az engedélyező hatóság folyamatosan ellenőrzi a fejlesztés során is, hogy minél előbb forgalomba kerülhessen a szer.
TUDOMÁNY
A tabletta csaknem 90 százalékkal csökkenti a kórházba kerülések és halálozások esélyét a legmagasabb kockázatú csoportokban.
TUDOMÁNY
A szülők a korábban regisztrált emailcímüket nem használhatják, és egy címmel csak egy gyereket regisztrálhatnak.
Népszerű
Ajánljuk