Jocó bácsi: „Egész gyerekkorom azzal telt, hogy elítéltek, kicsúfoltak, nem hitték, hogy teljes értékű ember lehetek így, dadogósan”
Jocó bácsi rendszeresen ír a közösségi oldalán a gyerekekről, szülőkről, az oktatásról és saját gondolatairól is. Nemrégiben például a koronavírus-fertőzésen átesők megbélyegzéséről:
Balatoni József "Jocó bácsi", az ország egyik legismertebb tanára, számos sikerkönyv szerzője a héten a saját példáján mutatta meg, hogy milyen az, ha valakit egy olyan dolog miatt akarnak kiközösíteni, amiről nem tehet.
Mint írja:
"Én naivan azt gondoltam, hogy letettem már annyit az asztalra, hogy ne a dadogásom határozza meg az emberek véleményét rólam.
Szeretek tanítani, szerencsére a diákjaim is szeretnek engem, és talán kicsit értek is ahhoz, amit csinálok. Hat könyvet írtam, számos nemzetközi céggel dolgozom együtt szakértőként, rengeteg előadást tartottam már, sok médiaszereplésen vagyok túl... Ahogy ma reggel is élőben beszélgettem egy rádióműsorban. És igen, dadogok.
Egy hölgy kommentjei viszont elszomorítottak, feldühítettek. Először is elismerte, milyen ügyesen koncentráltam a beszédre, annak ellenére, hogy dadogok. Köszönöm, bár én így beszélek, ezért talán nem kell a degradáló dicséret. Aztán persze jött a de. Hisz kifejtette, hogy
azért talán mégsem egy dadogós tanárnak kellene képviselnie a tanárok véleményét, mert az gáz, és ezzel én rontok a tanárok megítélésén.
Aztán végül már odáig jutottunk, hogy nem baj, hogy beszélek, de azért kellene mellém egy nem dadogós is, csak hogy teljes legyen a dolog. Hisz egy dadogós mellé mindig kell egy másik ember, mert egyedül nem ér annyit, nem teljes értékű. És ezt több kommenten keresztül próbálta magyarázni, természetesen ezt egy jóakaró tetszelgésben.
Mérhetetlenül rosszul esett ez. Igen, néha nekem is fájnak dolgok.
Egész gyerekkorom azzal telt, hogy elítéltek, kicsúfoltak, sajnáltak. És nem hitték, hogy teljes értékű ember lehetek így, dadogósan.
Szomorú, hogy ennyi siker után még mindig egy bélyeg az, amiről nem tehetek. De biztos egy kerekesszékes ember mellé is kell egy járóképes, egy kisnövésű mellé egy átlag méretű, hogy hiteles, vagy egyáltalán elfogadható legyen amit mond. Mert ugye egy ilyen ember nem teljes értékű egyedül.
Komolyan, tényleg ott tartunk még mindig?! Egy fogyatékosságot elítélünk, nem tartjuk jó szakembernek a hibája miatt? Egy dadogós beszéljen, de azért legyen mellette egy nem dadogós, aki validálja, amit mond? Sőt, lehetőleg inkább kussoljon.
Hát tudják mit!? Csak azért sem kussolok! Sőt, büszkén kiállok és beszélek! Nem vagyok hajlandó kellemetlenül érezni magam egy olyan dolog miatt, amiről nem tehetek. Nem engedem meg, hogy az ilyen és ehhez hasonló, mézes-mázos köntösbe bújtatott előítéletes emberek eltántorítsanak attól, amiben hiszek, amiben jó vagyok, csak azért, mert nem vagyok tökéletes. Nem is leszek az soha, és akkor sem lennék, ha nem lenne beszédhibám.
Igenis, beszéljenek a dadogósok! Akinek meg ez bántja a fülét, vagy nincs türelme kivárni, míg elmondja, az álljon tovább! De ne bántsuk már egymást olyan dolgokért, ami adott és megváltoztathatatlan! Meg úgy igazából más miatt se...
Ne hívjuk már fel a figyelmet arra, amit jobb esetben már el tudott valaki fogadni (én már régen elfogadtam, maximálisan, ezért is esik szarul, ha valaki emiatt néz le engem), rosszabb esetben pedig egy óriási küzdelem nem gyűlölnie magát, a helyzetét. Mert igen, sokszor utáljuk magunkat a hibánk miatt.
Attól még mi is érünk ugyanannyit, mint bárki más. És ezt kérem, mindenki fogadja el. Ha meg nem tudja, akkor éljen boldogan abban a hitben, hogy ő tökéletes, és ne cseszegesse azt, aki nem az..."
Egy korábban megjelent könyvébe itt tudsz beleolvasni: