hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

A leghihetetlenebb balesetek a magyar utakon: fej nélküli motoros, repülő Lada és dinoszauruszok

A rendőrök általában azt gondolták, hogy a túlélők csak a sokk miatt beszélnek félre. Dr. Melegh Gábor igazságügyi közlekedési szakértő az elmúlt 40 évben szinte mindent látott már. Amit biztosan nem vállalna újra, az a szlovák milliomosnő, Eva Rezesova ügye.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 27.

hirdetés

Az igazságügyi szakértők munkájáról szóló sorozatunk következő részében Dr. Melegh Gábor igazságügyi gépjármű közlekedési, balesetelemző szakértővel beszélgettünk, aki az elmúlt 40 évben 28 ezer szakvéleményt készített el a rendőrség, az ügyészség, bíróságok kirendelésére és ügyvédek felkérésére. Korábban a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke, az Európai Balesetvizsgáló és Kutató Egyesület Elnökségi tagja, a Műszaki Igazságügyi Szakértői Testület elnöke volt. Jelenleg nyugdíjas, de aktív életet él, továbbra is, mint c. egyetemi tanár tanít és kutat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Aki ma Magyarországon igazságügyi közlekedési szakértő akar lenni, annak a gépész, vagy közlekedési mérnök MSc szak elvégzése után, két év mérnöki gyakorlat megszerzését követően, 2 éves másoddiplomás képzésen kell részt vennie, majd 3 év gyakorlatot kell szereznie egy tapasztalt szakértő mellet.

Aztán a jelölt esküt tesz és a minisztériumtól megkapja a szakértői igazolványát. De Melegh Gábor szerint ez közel sem jelenti azt, hogy meg fog tudni élni ebből a szakmából.

„Ez egy kicsit olyan, mint a jogosítvány, ahhoz sem adnak autót. Na ez is ilyen. Van jogosítványom, de nem biztos, hogy tudok, és tudok mit vezetni.”

A szakértői igazolvány megszerzése után a minisztérium hivatalból értesíti azokat a szerveket: rendőrség, bíróságok, ügyészség, akik igénybe vehetik a frissen végzett igazságügyi közlekedési szakértő szolgáltatását. Aztán a jelölt az első néhány alkalommal megmérettetik.

„Fontos, hogy milyen minőségben, mennyi idő alatt csinálja meg a véleményt, mennyiért, mennyire értik amit leír, ezek lényeges kérdések ilyenkor, ahogy az is, hogy a leírtakat a hatóság, és egy másik szakember előtt képes-e megvédeni, a véleményét mennyire tudja érthetően előadni.

Aztán vagy megerősödik és egyre többet és többen hívják, vagy nem rendelik ki többet”- magyarázza a szakember.

Ráadásul a technika nagyon gyorsan fejlődik, így a szakértőnek is lépést kell tartania a közlekedés legújabb vívmányaival.

hirdetés

„A díjazást viszont nagyon régen nem módosították. Pedig komoly beruházás is kell, hiszen a szakértők által használt adatbázisokat, naprakészen kell tartani.”

Kellenek hozzá több ezer eurós balesetelemző programok, és egy profi számítástechnikai rendszer.

„Manapság a hatóság már eleve azt igényli, hogy a szakértő szimulálja, szemléltesse a balesetet. Hogy repült a gyalogos amikor elütötték, vagy hogy ütközött az autó. Most már a technika olyan lehetőségeket ad, amit el is várnak tőlünk.

Ehhez képest azonban jelenleg a balesetelemző igazságügyi szakértő óradíja 4000 forint.”

A szakértői kamara ugyan többször is jelezte a szakminisztériumnak, hogy ez a díj megalázóan kevés, eddig mégsem emeltek. Holott a mérnökök például 25-30 forintos óradíjjal dolgoznak, nem is beszélve egyéb szakmákról.

„Polgári perekben, magánemberek is felkérnek minket, ott a szakértő maga állapítja meg a díját. Ilyen esetben, ha valaki eltúlzott összeget kér, azt nem veszik igénybe” – mondja Melegh Gábor aki hozzáteszi:

„Egy százezer forintos pervitát nyilván nem egy ötszázezer forintos szakértői véleménnyel akarnak eldönteni.”

A szakértőket ilyen perekben ráadásul csak utólag fizetik ki. Viszont ha a vélemény valamelyik félnek nem tetszik, az fellebbez - bevett gyakorlattá vált azonban, hogy a szakértő személyét bírálják, ilyen esetekben a fizetés is elhúzódik. Akár éveket is.

„Márpedig nehéz olyan véleményt adni, ami mindkét, általában ellenérdekű félnek tetszik.”

Dr. Melegh Gábor mégis 40 éve űzi ezt a szakmát. Azt mondja főleg azért szereti, mert szinte folyamatos a sikerélmény, egyediek az események.

„Ha megoldottam egy problémát, amivel valószínűleg több embernek segítek, nyugodtan tudok aludni, akkor az egy sikerélmény. Nálunk ez gyakori, hiszen minden vélemény elkészítése siker.”

A közlekedési igazságügyi szakértő feladata egy büntető ügyben tulajdonképpen az, hogy rekonstruálja az eseményeket, megállapítsa, hogy pontosan mi történt, és minek kellett volna történnie ahhoz, hogy a baleset ne következzen be.

„Mindezt manapság a szakértő egy alkalmas matematikai szimulációval kiszámolja, és képileg is szemlélteti.”

Aztán a bíróságon mindenki láthatja egy kivetítőn, hogy mi történt. A vádlott pedig hiába próbál védekezni azzal, hogy nem is ment 100-al csak 50-el, mert akkor a szakértő szembesíti azzal, mi történt volna akkor, ha tényleg 50-el megy, például az elütött gyalogos nem oda repült volna, ahol megtalálták.

„A nyomrögzítés nagyon fontos, a nyomok, és a véghelyzet rögzítésén áll vagy bukik a mi munkánk. Ebben teljesen a helyszínelő rendőrökre hagyatkozunk” – magyarázza a szakértő, majd hozzáteszi, sokszor nem a ők nehezítik meg a munkájukat, hanem a jótékony járókelők.

„Az emberek sokszor jószándékból a balesetben elrepült táskát, ernyőt, vagy bármit felvesznek és visszaviszik a sérülthöz, na ez nekünk nagyon megnehezíti a dolgunkat.”

Az elrepült táska, anyagmaradvány, megtalálási helye alapján ugyanis ők már sok adatot ki tudnak számolni.

A súlyos sérüléssel, vagy halállal járó közlekedési baleseteknél egyébként jól kiképzett baleseti helyszínelők rögzítik a nyomokat. Fényképeket, méretarányos helyszínrajzot készítenek és szinte mindent dokumentálnak.

„A baleseti helyszínelőket mi is képezzük, nagyon fontos, hogy mit és hogyan rögzítenek. Nekünk akkor könnyebb dolgozni, ha ők is jól végzik a munkájukat."

A szakértő szerint a dolguk sokkal nehezebb a kisebb, koccanásos baleseteknél, amelyekből viszont sokkal több van.

„Ezekből van a legnagyobb vita. Vagy nincs rendőr, vagy a helyszínre kiérkező járőr azon van, hogy minél hamarabb újra induljon a forgalom, ezért az érintetteket félreállítja, így az eredeti állapot már nem ismert. Ezeket a helyzeteket nagyon nehéz később megbízhatóan rekonstruálni”- fejti kis a szakember.

Dr. Melegh Gábor azonban nem a modern balesetmegelőző szoftverek használatával kezdte a munkát. Amikor ő igazságügyi szakértő lett, a legtöbben még csak papírral, ceruzával és számológéppel dolgoztak.

„Pont azért kezdtem el ezt a pályát, mert életemben először, amikor találkoztam ilyen üggyel, valakit azért próbáltak felelősségre vonni, mert egy Trabanttal elütött egy gyalogost, elgurult a Trabant fényszóró karikája, úgy gondolták, hogy az csak úgy leesik, és hogy milyen magasról esik le abból számoltak sebességet.

Pont azt nem vették figyelembe, hogy az gurul, mint egy keménykalap és ki tudja hol áll meg. Engem teljesen megdöbbentett, hogy így próbálták megállapítani egy ember felelősségét egy súlyos balesetben.”

Melegh Gábor ekkor harmadéves volt a Budapesti Műszaki Egyetemen. Elkezdte kutatni a témát, majd diplomatervét és az első doktori, majd kandidátusi disszertációját is ebből írta.

„Kifejlesztettem legalább 30 programot ezekhez az elemzésekhez, de akkor én még csak szerettem volna szakértő lenni.”

Később azonban amikor a 80-as években elkezdte a pályát, nagy hasznát vette ezeknek a saját fejlesztésű programoknak, mert a többiekkel ellentétben, neki már nem kellett napokig számolnia papíron. A számítógép ugyanis lényegesen gyorsabban elvégezte helyette a kalkulációt.

„Persze ez a számítógép a mai eszközökhöz képest lassú és nehézkes volt, grafikája sem volt, de a műveletekre tökéletesen működött.”

A ’90-es évek elején külföldi kollégáival megalapították az EVU-t, vagyis az Európai Balesetvizsgáló Egyesületet, amelynek két évtizedig elnökségi tagja volt.

„Ennek az a lényegi célja az volt, hogy a szakértői szakma szinkronban legyen, még akkor is, ha külföldön történik a baleset. A mai programok már 20-30 nyelven futnak, így szakszerű fordítással jelennek meg a jegyzőkönyvek is.”

Dr. Melegh Gábor az elmúlt 40 évben körülbelül 28 ezer szakvéleményt készített, azt mondja azokra az ügyekre emlékszik, amelyeknek megoldásához valamilyen logikai csavar vezetett.

„Egyszer kihívtak egy halálos balesethez, ahol egy hölgy nekiment egy fának és a saját édesanyja meghalt mellette. Azt mondta, hogy megijedt, mert szembe jött vele egy motor, amin nem ült senki.”

A rendőrök azt hitték a nő a sokk miatt beszél össze-vissza, de azért kihívták a közlekedési szakértőt, akinek a sofőr elismételte, hogy egy motoros nélküli motor miatt történt a baleset.

„Én már annyi mindent láttam, hogy nem lepődtem meg. Úgy voltam vele, tegyük fel, hogy valóban nem ült a motoron senki.

Elkezdtem keresni és találtam is a baleset helyszínétől vagy 200 méterre a kukoricásban egy motorkerékpárt. Senki nem volt a közelében, de még meleg volt”
– meséli.

A rendőrök ekkor elkezdték rendesen kikérdezni az asszonyt, arról, hogy pontosan mit látott és hol, majd megtalálták a motorost jóval távolabb az út mellett, már holtan.

„Aláfutott egy magas széles pótkocsinak, ami sajnos csonkolta a fejét, viszont a motorkerékpár elment a pótkocsi alatt és utána magától ment az úton. Ezt látta a hölgy”
– emlékszik vissza a szakértő. Aztán folytatja:




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Éjszakás voltam... a haldoklók sikolyai... azt hittem, megőrülök” – két ápolónő elmondja, miért nem írják alá a szerződést

Gyöngyi és Csilla ápolónőként dolgoztak. Egyikük egy covid-osztályon, másikuk egy koraszülött intenzív osztályon. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket.
Fartek Patrícia interjúja, fotó: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Több egészségügyi dolgozó is elhagyta a hivatását március elsejével. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Vannak, akik több mint 20 év után álltak fel. A Szeretlek Magyarországnak két ápolónő beszélt arról, miért hozták meg ezt a nehéz döntést.

Gyöngyi egy covid-osztályon dolgozott ápolónőként. Nem írta alá az új szerződést. A hétvégén letelt az utolsó műszakja.

"Hogy mi zajlik bennem? Hetek óta gondolkodtam, mit tegyek. Félelem, düh… mi lesz a családommal, ha nem írom alá? De mi lesz velem, ha aláírom? Egyre feszültebb voltam, már nem volt kedvem bemenni dolgozni. Dühített. Mintha egyedül maradtam volna a döntésemmel. De az élet, a szerencse mellém állt. A barátnőm, aki szintén ápolónő, döntött, és büszke volt. Nem bírom tovább menjünk innen… segített megérteni, hogy magamat és a családomat kell néznem. Imádom a szakmámat, szeretem a betegeket, de nem bírom tovább. A covid-osztályra kerültem tavaly novemberben. Az első napom borzalmas volt, azt hittem, hogy megfulladok. Téptem le a ruhát és a maszkot, már az sem érdekelt, ha elkapom a vírust. De a pokol még csak ezután kezdődött.

Éjszakás voltam, jött a mentő és csak jött a mentő... a haldoklók sikolyai… azt hittem, megőrülök... Húztuk az oxigénpalackokat. Olyan nehezek voltak, hogy reggel már alig bírtunk menni. A halottakat dupla zsákba csomagoltuk. A szívünk szakadt meg, hiszen az előbb még láttam a könyörgő szemét, fogta a kezem. Szakadt rólunk a víz, az izzadtság csípte a szemünket, az arcunkat, már elviselhetetlen volt. Lelkileg összetörve, sírva mentem haza.

Jeleztük a vezetőségnek, hogy nincs védőruhánk: nem volt maszkunk. Kiégtünk, elfáradtunk, 12 órát voltunk a védőruhában pihenő nélkül. Nem tudtunk inni, vécéről csak álmodtunk. Azt mondta a vezetőség, ha nem bírjátok, betegállomány. De akkor miből élünk? És húztuk az igát megroggyanva tovább. Akkor jöttem rá, hogy senkit nem érdekel, ha betegen dolgozom, ha belerokkanok. A covid-pótlékainkat hol kaptuk, hol nem.

Aztán jött ez a megalázó szerződés, amit már nem bírtam megemészteni. Eddig is belém rúgtak. Ha aláírom, mi lesz, még a rabszolgájuk is legyek? Pótlék nincs, elvették. Covid-pótlék sincs, elvették. Hát most már ingyen dolgozzak? Belém rúgnak, és még adjam hozzá a nevemet is? Döntöttem, nem írom alá. Szabad ember akarok lenni. A hivatásomat szeretetből akarom végezni, és nem kényszer alatt.

Hogy most mi lesz? Pihenek, elmegyek a munkanélküli segélyért. Már tanulunk németül a barátnőmmel, júniusban utazunk Ausztriába. Már várnak ránk a kollégáink, akik hamarabb feladták. Megyünk, hátha több megbecsülést kapunk, ahol hagynak minket dolgozni".

hirdetés

Csilla diplomás ápolónő egy koraszülött intenzív osztályon. Illetve csak volt. 23 év és 6 hónap után szombaton kezdte meg az utolsó műszakját.

"Ápolónő vagyok akkor is, ha éppen nincs munkám vagy nincs "jogállásom". Sok éve dolgozom - illetve dolgoztam. A múltidő idegen, még nem áll rá a szám. Abbahagyom, nem írok alá. Nem fogadom el az új jogállást, mert nem értek egyet vele. Nem írom alá, mert vannak más lehetőségek is az életemben.

Mélyen elítélem, ahogyan ezt az egész jogviszonyváltást az állam keresztülverte rajtunk. Életbevágó döntésre kényszeríti az ápolói és egészségügyi társadalmat egy pandémia közepén gyorsan, gondolkodási idő nélkül. Térdre kényszerít bennünket. Egy segítő szakmát, egy olyan szakmát, amely nemcsak a két kezével, hanem a szívével, a lelkével is dolgozik.

Nem vagyok politikus, nem értek a nagy játszmákhoz. Én az elszenvedője vagyok ezeknek. Csalódott vagyok! Csalódott a vezetőinkben, a hangnemben, amit megütnek velünk szemben. Csalódott vagyok azért, mert kizsigerelnek bennünket a hivatástudatunkkal visszaélve. A mi szakmánkhoz kell, hogy pihenni tudjunk lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy a kolléganőnknek ne kelljen miattunk dolgozni 250 órát, amikor szabadságon vaqy táppénzen vagyunk.

Létbiztonságra van szükségünk, hogy amikor a haldokló gyermek szüleit kell segítenünk, ne azon aggódjunk, hogy otthon nincs pénz a gázszámlára vagy kenyérre.

Sok minden hiányzik a mai ápolóknak, hogy azok tudjanak maradni, akik lelkesen beültek az iskolapadba, hogy ezt a hivatást űzzék. Ha találkoznak egy "rossz" ápolóval, gondolják végig, hogy hogyan és miért jutott idáig, hiszen ő nem utálatból választotta a szakmát! Próbáljanak meghallani minket!

Eltörlik a munkavállalói jogainkat. Igaz, kaptunk fizetésemelést, de a legtöbbünknek ez olyan embertelenül kevésről indult, hogy ma sem érjük utol az átlagot sem. Ha utol akarjuk érni magunkat, másodállás kell, amelyet most hirtelen és nem megfelelő körültekintéssel kezdtek el szabályozni.

Az indoklás az, hogy az egészségügyi dolgozó ne zsigerelje ki magát. Persze kiderült, hogy ha rengeteg ápoló nem ápol másodállásban, dugába dől minden, mentők és intenzív osztályok kapacitása szűkül jelentősen. Kaptunk is engedélyt azonnal arra, amit korábban nem dönthettünk el mi önmagunkról: dolgozhatunk akár 250 óránál is többet.

Sztrájkolni nem sztrájkolhatunk, a kollektív szerződések január 1-jén megszűntek. A felmentési, felmondási feltételek számunkra hátrányos irányba változtak. Az oszd meg és uralkodj elvén széthúzták az orvos és a nővér társadalmat. Ez nagyon sokat fog ártani a szakmának. Nincs értelmezhető mennyiségű új, magasan képzett ápoló.

A szakma elöregedett. A következő öt évben az ápolók, aneszteziológusok nagy része nyugdíjba megy. A 10-20 éve dolgozók pedig sorban hagyják el az egészségügyet vagy az országot.

A jövő számunkra elég sötéten fest. Nincs velünk lojális érdekképviseletünk, akik hathatósan fel tudnak és mernek lépni a nevünkben. Nincs megfelelő infrastruktúra, csak omló kórtermek és büdös öltözők. Nincs értelmezhető módon kiadott szabadság, sok helyen egy éve szinte semmilyen szabadság sincs. Nincs emberi időbeosztás a létszámhiány miatt. Állandó a variálás az emberekkel, hogy ki, hova, mikor, stb. Nincs elegendő frissen végzett ápoló.

Nem vesznek minket komolyan, sőt lassan emberszámba sem.

Pedig ez az egész az emberekről szól. Emberekről az egészségügyben. Betegekről és gyógyítókról. Az egészségügy nem csak egy sakkfigura egy táblán, ezért el kellene kezdeni figyelni rá, hogy mi történik benne!"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Bevállaltam a kínai vakcinát, pedig ezt az oltóanyagot szerettem volna a legkevésbé

Kolléganőnk megkapta a Sinopharm-vakcina első dózisát - elmeséli, mennyire volt dilemma visszaigazolnia, hogy kéri ezt az oltást, és milyen volt maga a procedúra.
Fotó: MTI/Rosta Tibor - szmo.hu
2021. február 27.

hirdetés

„Oltás COVID ellen Sinopharm-vakcinával” – ezzel a címmel esett be egy e-mail a postafiókomba kedd délután. Feladója a háziorvosom volt. Több mint 10 éve már, hogy a páciense vagyok, jól ismerjük egymást. Kezdetben azért is jegyzett meg magának, mert nem sok Hodgkin-kóron átesett fiatal lehetett a praxisában, akkoriban valószínűleg én voltam az egyetlen.

Amióta kitört a járványhelyzet, számomra ő volt az egyik, ha nem az egyetlen világítótorony. Ha megfogalmazott egy-egy posztot az aktuális helyzetről, mindig nagyon tárgyilagos volt, pont úgy írt, hogy a laikusok is megérthessék, és érződött rajta, hogy tájékozott a témakörben. És most egyszerre szembetaláltam magam egy általa írt mesterművel, ami nem másról szól, minthogy mit kell tudnia a Sinopharm-vakcinával való oltásra kiválasztott pácienseinek. Köztük nekem. Merthogy ezek szerint én is a kiválasztottak közé kerültem.

Miért pont én?

Talán mert sokan elutasítóak az Európában még nem jóváhagyott oltással szemben? Talán mert Kínában sem adják ezt 60 év felettieknek – bár idehaza a hivatalos ajánlás szerint 18 év felett bárkinek adható? A legvalószínűbb, hogy azért, mert van a múltamban daganatos betegség, ami miatt az átlagosnál gyengébb lehet az immunrendszerem. Költői kérdéseimre a levélből nem érkezett válasz, de minden másfajta kételyre igyekezett reagálni a tájékoztató.

hirdetés
Leírta például, hogy ugyan a Sinopharm technológiája nem olyan modern, mint a többi itthon alkalmazott oltásé, de bevált technika, régóta használatos.

Ahogy azt is írta, hogy lehet, hogy pont ez az elölt vírust tartalmazó oltás lesz hatékonyabb a vírusmutációk ellen, mert másfajta immunválaszt vált ki – de biztosat erről megfelelő kutatási eredmények, publikációk hiányában nem lehet mondani.

Kitért arra is, hogy Sinopharmmal oltottak már Kínában, az Egyesült Arab Emirátusokban és Szerbiában is, és sehol sem számoltak be súlyos mellékhatásokról. Nagyon fontos információként kezeltem azt, hogy milyen sebességgel halad az oltás az egyes oltóanyagokkal a praxisban: „A Pfizer és a Moderna oltóanyagával a legidősebbeket kezdtük oltani, életkor szerint haladunk lefelé. Jelenleg az 1940-es születési évnél tartunk. Változatlan oltási tempó mellett kb. két születési évet haladunk hetente, de kb. az 1950-es születési év után már csak egyet. Az oltási tempó mindkét irányba változhat: lassulhat is, gyorsulhat is, nem tudjuk.”

Gyors fejszámolás, 1976-os születésűként még legalább 18 hetet kellene várnom jelen állás szerint egy Pfizer vakcinára, ha csak azt tartom elfogadhatónak. Az még több mint négy hónap. El tudom kerülni addig a megfertőződést? A levél azt is világossá tette, hogy ha visszaigazolom, hogy vállalom a Sinopharm-vakcinát, akkor lekerülök az oltási listáról – ha elutasítom, akkor rajta maradok, de nem leszek védett továbbra sem.

Kell-e nekem a kínai?

Amikor regisztráltam a COVID elleni oltásra, nem gondoltam, hogy majd pont ilyen döntési helyzetbe kerülök, hogy válaszolnom kell, elfogadom-e a kínai, hatásosságáról még nem teljesen meggyőző vakcinát. Miután elolvastam a háziorvosom tájékoztató levelét, két napig oltásokkal álmodtam. És csak ilyen hír ömlött rám mindenhonnan. 4000 felett a napi új fertőzöttek száma, oltasson, aki csak tud – a kínai vakcinát Zacher Gábor sem ajánlja. De kiben bízzak én? Mire alapozzam a döntésemet?

A korábbi kezelőorvosomat hívtam fel, aki a nyirokrákból meggyógyított. Először ő is elmondta, hogy a baj az, hogy keveset tudunk a kínai vakcináról. De közben már millió embert beoltottak vele, nem tűnik problémásnak.

A magyarországi számok exponenciálisan nőnek, a helyzet egyre rosszabb lesz, aligha lehet megúszni a koronavírussal való találkozást. Minden vakcina jobb, mint a COVID. Szóval ő azt mondja, oltassak, azzal járok most jobban.

Gyorsan vissza is jeleztem, mielőtt még meggondolhattam volna magam. Azért akadtak pontok, amikor meginogtam, mert persze pont az oltás előtti napon kellett kiderülnie egy vakcinákról okoskodó Facebook-csoportban, hogy a Sinopharm fecskendőjének tűje csak 15 mm-es, mikor 25 mm a standard általában, biztos-e, hogy jó helyre jut el az oltóanyag. Biztos az volt, hogy péntek délután fél 4-kor jelenésem volt a háziorvosi rendelőben.

Tudomásul veszem, hogy nem egyértelmű

Az adminisztrációs körök sokkal hosszabbak, mint maga az oltás. Először ki kell tölteni mintegy négy oldalnyi dokumentumot. Itt kell nyilatkozni például arról, hogy tudomásul veszem, hogy nem bizonyított még a vakcina hatásossága – ennél a mondatnál kicsit megremegett a kezem, hogy valóban pipát rakok-e mellé, mert hát magát a tényt tudomásul vehetem, de azt kevésbé értem, hogy akkor miért is van már bevetésen ez a vakcina. Oké, 550 000 ember juthat így oltáshoz, reméljük, ez sokakat valóban szövődményektől, betegségektől, netán haláltól ment meg.

Második lépésként a háziorvos nézi át a kitöltött lapokat, esetleg plusz kérdéseket tesz fel, majd eldönti, hogy alkalmas vagyok-e az oltakozásra – csak hogy ezt a csodálatos szót is használhassam. Majd harmadik körben jön maga az oltás, szabadon választott karba, valóban kicsi tűvel, de profi technikával beszúrva. Végül záró mozzanatként fél órát kell még eltölteni a váróban, hogy biztosra menjünk, nincsenek hirtelen fellépő mellékhatások.

Ebben a praxisban egész könnyen összegyűlt a pénteki oltakozó csoport, és aki visszaigazolt, az valóban meg is jelent – tudom meg az asszisztenstől. De hallani, hogy nem mindenhol volt ez sima ügy, a Sinopharm-vakcina a legkevésbé népszerű az összes közül. Na nem mintha kívánságműsor lenne, hogy melyiket szeretnénk. Amelyikből jut.

A 70 feletti szüleimnek egy vidéki városban például még eddig semmilyen – ők novemberben átestek a fertőzésen, abban reménykedünk, hogy még egy darabig kitart a védettségük. Pont a családban megtapasztaltak miatt lettem még biztosabb benne, hogy én ezt a vírust inkább elkerülni szeretném, mint megküzdeni vele.

Még nem telt 24 óra sem, mióta megkaptam az oltást, de eddig az egyetlen dolog, amit érzek, hogy az oltás helye érzékenyebb, ha emelem a bal karom, akkor ott nehézkesebbnek tűnik. De nem kezdtem kínaiul beszélni, nem nőtt zöld fülem, és nem ájultam el – egyelőre. Reméljük, ez így is marad.

A folytatás? Elvileg négy hét múlva második kör. Biztosat azért nem tudok, mert a rendelőben sem tudták megmondani, hogy a mi második adagunk félre van-e téve, vagy majd ezután kell megérkeznie Kínából. Ha azt is belém szúrták, akkor onnantól számítva két hét múlva teljesedik ki a védettség, szintén elvileg. Mert hát ugye a hatásossági vizsgálat nem elég jól dokumentált. Most mi félmillióan (vagy negyedmillióan) itt Magyarországon egész jó mintát adunk a Sinopharm gyártóinak.

Vakcinákkal álmodás helyett leginkább azt szeretném, ha úgy két hónappal idősebben ébrednék, és azt tapasztalnám, hogy minden rendben. Az oltás megóvott a fertőzéstől, én sem fertőztem gyanútlanul másokat, mellékhatások sem jöttek elő, és több millió magyar is védetté vált, a nyárnak pedig egy megkönnyebbült nagy sóhajjal vághatunk neki. De ha most körbenézek, hogy mi az aktuális valóság, akkor mindez tényleg csak egy szép álomnak látszik.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Ki kell mondanom: mi, ápolók szarba se vagyunk véve”

Nem írja alá a szerződést, inkább külföldre megy az a nekünk nyilatkozó ápoló, aki szerint nagyon sokan félelemből fogadják el az állam által diktált feltételeket. Neki viszont fontosabb a saját igazságérzete.
Láng Dávid; illusztráció: Hush Naidoo / Unsplash - szmo.hu
2021. február 25.

hirdetés

Március 1-ig kell dönteniük az egészségügyben dolgozóknak arról, aláírják-e a jogviszonyról szóló szerződést, ami kötelező feltétele annak, hogy tovább dolgozhassanak szakmájukban.

Az előírás sokaknál verte ki a biztosítékot, az elmúlt napokban sorra érkeztek a hírek arról, hogy egész kórházi osztályok bénulhatnak meg, mivel a munkavállalók egyöntetűen elutasítják a számukra kínált feltételeket.

Az orvosok követeléseinek azóta több ponton is engedett az állam, az ügyeleti díjakkal és a pihenőidővel kapcsolatban is közeledtek az álláspontok. A mellettük dolgozó személyzet kilátásai viszont közel se ilyen biztatók: a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Kincses Gyula is kitért arra a kórházi főigazgatóság vezetőivel folytatott egyeztetés során, hogy az egészségügyi szakdolgozók helyzete aggodalomra ad okot. Bár ők szintén a szolgálati jogviszony hatálya alá kerülnek, béremelésre nem számíthatnak ennek köszönhetően, csak kötöttségekre.

A harmincas éveiben járó Gábor (nevét kérésére megváltoztattuk) ápolóként dolgozik a szegedi klinikán, több mint öt éve. Elmondása szerint eszközök és felszereltség terén nincs oka panaszra, átlagon felüliek a körülmények.

hirdetés

Azt viszont teljesen érthetetlennek tartja, miért egy világjárvány közepén akarnak átnyomni egy ekkora horderejű változtatást az egészségügyi rendszeren. Ráadásul úgy, hogy olyan alapvető szabályokat sem tartanak be, mint például, hogy a szerződés kézhezvételétől számítva 30 napjuk van eldönteni, aláírják-e.

„Úgy tudom, országszerte ezen a héten kezdték el kiosztani, miközben vasárnap a határidő, de ahol hétvégén nem nyitják ki az irodát emiatt, ott már péntekig le kell adni. Én kedden kaptam meg, így gyakorlatilag 3-4 napom van rá, hogy találjak egy ügyvédet vagy munkajogászt, aki segít megalapozott döntést hozni. Ez egyszerűen nonszensz.”

(A határidőt azóta március 1-re módosították – a szerk.)

Elmondása szerint a szöveg jogi részéhez egyáltalán nem ért, így azt meg sem próbálta értelmezni. Ami viszont a szabadságok és a jövedelem szabályozását illeti, ezen a téren szerinte nincs benne csúsztatás az eredeti bejelentéshez képest (az orvosok esetében ez okozott jelentős feszültséget, például az ügyeleti pótlékoknál).

Persze ettől maga az összeg még egyáltalán nem kielégítő, nála mégse ez volt a döntő érv az aláírás ellen, hanem maga az eljárás, ahogyan az egészet intézik.

„Sajnos nem újkeletű probléma, hogy az egészségügyi szakdolgozókat egyáltalán nem veszik emberszámba. Az viszont egészen új szint, hogy egy világjárvány közepén, az összeomlás szélén álló egészségügyre akarnak ráerőltetni egy ilyen horderejű változtatást, ráadásul az érintettek megkérdezése nélkül. A tárgyalásokat is csak az orvosok szakszervezetei folytatták. Ki kell mondanom: mi, ápolók szarba se vagyunk véve.”

Ráadásul szerinte ez az egész nemcsak róluk szól, hanem a zavartalan betegellátásról is, hiszen ha manapság akár csak 2-3 ember kiesik egy osztályról, gyakorlatilag megbénul a működés, akkora munkaerőhiány van.

„Egyszerűen nem engedi meg az igazságérzetem, hogy ilyen előzmények után aláírjam a szerződést. Persze érthető, hogy a többség nem meri ezt bevállalni, még akkor se, ha hasonló a véleménye. Akinek gyerekei, lakáshitele van, vagy már közel jár a nyugdíjhoz, aligha kockáztatja az egzisztenciáját. Én viszont még fiatal vagyok, nincs se kutyám, se macskám, az országból is nyugodtan elmehetek.”

Gábor szerint egyértelmű, hogy el is fog menni, és külföldön helyezkedik el. A járvány miatt még könnyebb dolga lesz, mint egyébként, hiszen mindenhol hiány van egészségügyi szakdolgozókból.

„Egyelőre még nem gondolkodtam, hová megyek, csak annyi biztos, hogy hétfőtől nem kell bejárnom. Egyhavi végkielégítést kapok, vannak megtakarításaim is, tehát nem siettet semmi. És szerintem bármelyik országot választom, tárt karokkal fognak várni.”

„Nincs olyan helyzetben az egészségügy, hogy még több jogot csorbítsanak”

Roland tavaly végzett diplomás ápolóként szintén Szegeden. Miután befejezte a tanulmányait, júliusban a gyermekklinikán helyezkedett el, novemberben azonban átvezényelték a helyi járványkórházba.

Megmondták neki, hogy számítson akár havi 240-260 óra munkára (180-nál többet addig szinte soha nem kellett dolgoznia), valamint a beosztása is egyik napról a másikra megváltozhat.

„Lenyomtam egy műszakot, ami alatt két hullát kellett becsomagolnom, és a körülményeket is megtapasztaltam. Óriási az emberhiány, egy műszakban négy ápoló volt beosztva körülbelül 40 betegre. Így egyszerűen lehetetlen mindenkire kellő figyelmet fordítani.”

Ennyi tapasztalat elég volt neki: mivel még épp tartott a próbaideje, azonnal és egyoldalúan felmondott, hiszen később a veszélyhelyzet miatt ezt már nem tehette volna meg.

Elmondása szerint nem is a fentiek nyomták a legtöbbet a latban, hanem a teljesen bizonytalan beosztás. Ugyanis a diplomázás után továbbtanult, elkezdett egy orvos- és egészségtudományi szakfordító képzést nappali tagozaton, így az órarendjével se tudta volna összeegyeztetni, ha egyik napról a másikra derül ki, mikor kell dolgoznia.

„Tartom a kapcsolatot néhány korábbi kollégával, tőlük tudom, hogy azóta sem javult a helyzet. Egyiküknek 240 feletti túlórája volt, ami alapból is brutális, de iskola mellett végképp nem ment volna.”

A jogviszonyról szóló szerződés így őt már nem érintette, de ha még benne lenne a rendszerben és döntenie kellene róla, nem írná alá.

„Nincs olyan helyzetben az egészségügy, hogy még több jogot csorbítsanak. Ráadásul a kommunikáció végig egyoldalú volt, sőt leginkább még az sem, hiszen alig árultak el valamit. Arról, hogy esetleg bevonjanak minket a folyamat alakításába, már ne is beszéljünk. A MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) teljesen ki lett hagyva a tárgyalásokból.”

Szerinte a két legnagyobb probléma a szerződéssel a másodállások engedélyhez kötése – hiszen anyagilag sokan rá vannak szorulva –, illetve az átvezénylés. Azt is elképesztőnek tartja, hogy több volt kollégája csak a napokban kapta meg a szerződését, ráadásul először azt sem akarták megengedni nekik, hogy hazavigyék. Végül az óriási felháborodás miatt mégis engedélyezték.

„Aki aláírja, kizárólag azért teszi, mert nincs más lehetősége. El kell tartania a családját, lakáshitele van, stb. Senkiről olyanról nem hallottam, aki ne kényszerből tenné.”

Roland most abban bízik, hogy szakfordítóként meg tud majd élni Magyarországon is, miután elvégezte a képzést, de azt se zárja ki, hogy később külföldön helyezkedik el ápolóként. Itthon viszont a jelenlegi körülmények mellett ezt biztosan nem szeretné folytatni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„9 éve kezdődött, a mai nappal véget ért” – megrendítő sorokkal köszönnek el hivatásuktól az egészségügyi dolgozók

„Kegyetlenül megbecstelenítették a méltóságunkat, a szabadságérzetünket és az igazságérzetünket. Belekényszerítettek egy döntésbe, amit soha sem akartunk meghozni” – írja egyikük, aki nem kért a kötelező jogviszonyból.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

"Letelt az utolsó műszakom", "9 éve kezdődött, a mai nappal véget ért", "34 év és 7 hónap után nem írtam alá" - ilyen és ehhez hasonló posztok jönnek szembe a közösségi oldalakon. Egészségügyi dolgozók sora hosszú évek után adta fel március 1-jével a hivatását. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket.

"A mai nap a hátam mögött hagytam a szakmát, utoljára vettem fel a zsilipruhát, a Covid-védőruhát, utoljára léptem be annak az épületnek a kapuján amit a második otthonomnak tekintettem. Utoljára találkoztam a kollégáimmal, mint kollégák. Pár nap múlva egy teljesen új területen, teljesen más munkakörben fogok dolgozni. Akik ezt a hivatást választják, azok tudják hogy ezt a munkát alázattal, szeretettel lehet csak csinálni"

- írta egy Facebook-csoportban egy távozó egészségügyi dolgozó.

"A mai és holnapi nap igazi, történelmi gyásznap az egészségügy és a társadalom számára.

Számtalan kolléga (orvos, egészségügyi szakdolgozó, egészségügyben dolgozó- nem eü.végzettségű) utolsó munkanapja közalkalmazottként, és lehet, hogy legutolsó az egészségügyi pályáján. Sok ember ugrik vakon most a semmibe, a bizonytalanba-akár aláírt, akár nem. Ami most biztos: maga a BIZONYTALANSÁG.

Mindenki búcsúzik, keserves, véres kínkönnyeket sír a lelkünk. Megerőszakoltak mindannyiunkat. Kegyetlenül megbecstelenítették a méltóságunkat, a szabadságérzetünket és az igazságérzetünket. Belekényszerítettek egy döntésbe, amit soha sem akartunk meghozni"

- írja egy másik egészségügyi dolgozó.

hirdetés

Kiss László egy pszichiátriai szakkórház rehabilitációs osztályán dolgozott ápolóként. 29 év az egészségügyben. Ő sem írt alá.

"Természetesen hosszas vívódás után hoztam meg a döntésem az ESZJ elutasításáról. Az egyéni és kollektív jogfosztás verte ki nálam a biztosítékot, úgy gondolom alapvető jogaimat korlátozza a kormányzat, ráadásul egy félig kész törvénnyel, amelynek nem lényegtelen "töltelékeit" az aláírás után készítik el.

Szégyenletes, hogy egy egészségügyi vészhelyzetben, - amikor az ágazat dolgozói egyébként is a pandémia leküzdésére koncentrálnak - terhelik rá a döntés felelősségét a munkavállalókra.

Úgy gondolom, hogy

jelen helyzetben csak ezt a döntést hozhattam meg, már nem magamért, hanem a jövő egészségügyében dolgozókért"

- mondta a Szeretlek Magyarországnak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: