SZTÁRVILÁG
A színésznő kómából ébredt, és akkor tudta meg a felfoghatatlan hírt fiáról, Bendéről. Azóta is harcol a mindennapokban, lépésről lépésre építi újra magát.
SZTÁRVILÁG
A Dubajból érkező teherszállító gép leszálláskor sodorta el a járőrök autóját. A repülő és a jármű is a vízbe került, de a személyzet túlélte a balesetet.
SZTÁRVILÁG
Két autó ütközött össze. A Kerepesi utat teljes szélességében lezárták a hatóságok, egy embert feszítővágóval szabadítottak ki az egyik autóból.
SZTÁRVILÁG
Isak Andic halálba zuhanását egyedül Jonathan Andic láthatta, akinek a második vallomása ellentmondásos volt. Az ellene felmerült vádat viszont nehéz lesz bizonyítani.
SZTÁRVILÁG
A fiatalkorú vádlottat két évre próbára bocsátotta a bíróság. A két felnőtt jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.
SZTÁRVILÁG
A gyereket a szülők vitték a kórházba, ahol egy napra megfigyelésre bent tartották. A szülők szerint az önkormányzat a hibás, a hivatal azonban azt közölte, hogy rongálás történhetett.
SZTÁRVILÁG
A bíróság szerint az óvoda felelős a csányi tragédiáért, mert a mászóka lábazata korhadt volt.
SZTÁRVILÁG
A férfi védőfelszerelés nélkül közlekedett. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét.
SZTÁRVILÁG
Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás mellett ütközött össze két vonat. Kilencvenegy embert kellett a baleset miatt ellátni.
SZTÁRVILÁG
A mentőautóba a megkülönböztető jelzés ellenére hajtottak bele. A járműben teljes személyzet és egy beteg tartózkodott.
SZTÁRVILÁG
A jármű pálmafák közé csapódott a parton, ahol több százan voltak egy rendezvény miatt. Többeket kórházba kellett szállítani.
SZTÁRVILÁG
A tragikus körülmények között elhunyt férfi a 2025. szeptember 30-án a folyónál történt balesetnél vesztette életét. A holttestét pénteken fedezték fel.
SZTÁRVILÁG
A kutatók szerint a kisméretű kerék instabillá teszi a rollert, már egy szegély is elég lehet az eséshez. A legtöbb sérülés a fejet érinti.
SZTÁRVILÁG
Wanda Perdelwitz egy autó kinyíló ajtajának ütközött Hamburgban, az esés után súlyos fejsérülést szenvedett. A kórházban meghalt.
SZTÁRVILÁG
A szlovákiai balesetben egy 7 éves kisfiú súlyosan megsérült, őt most intenzív osztályon kezelik.
SZTÁRVILÁG
Három egyetemista halt meg egy Tesla Cybertruckban, a negyedik utas csak azért maradt életben, mert egy szemtanú betörte a szélvédőt, hogy kimászhasson. A családok perelnek, szerintük az ajtók akadályozták meg a menekülést.
SZTÁRVILÁG
A fiatal férfi egy gyorsétterem parkolójában esett hatalmasat az elektromos rollerrel. Nem elég, hogy súlyosan megsérült, most a törvény előtt is felelnie kell a tettéért.
Népszerű
Ajánljuk