SPORT

Pénz beszél, félrenéz a Nyugat – Szaúd-Arábia rákontráz a katari modellre Ronaldo és Messi szíves közreműködésével

A Nyugatot eddig sem zavarták az emberi jogsértések, márpedig a szaúdi diktatúra ebben az elsők közt van a világban.


Szaúd-Arábia, amely eddig mindenekelőtt olajhatalmáról és kőkonzervatív iszlám rendszeréről volt nevezetes, tetszik, vagy nem, felkerült a futball világtérképére, és e törekvés mögött komolyabb ambíciók is húzódhatnak.

Novemberben felhördült a futballvilág, amikor a katari vb csoportkörének első fordulójában Szaúd-Arábia legyőzte Argentínát. Bár a királyság válogatottja nem jutott tovább, a győzelemnek még nagyobb lett az értéke azzal, hogy kék-fehér csíkosok végül elnyerték a vb-trófeát. Aztán legalább ekkora visszhangja volt annak, amikor véglegessé vált, hogy az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo két és fél évre a szaúdi al-Nasszr csapatához szerződik 212 millió dollárért, és ezzel minden idők legdrágább játékosa lesz.

Természetesen jár neki a luxuslakás Rijádban, és még az ország szigorú törvényei alól is mentesült, miután engedélyezték neki, hogy együtt élhessen gyermekei anyjával, akivel idáig nem házasodtak össze. Igaz, hogy a portugál megasztár az utóbbi időben inkább manchesteri hisztériái miatt kapott szalagcímeket, a katari vb-n sem nyújtott emlékezeteset, de azért még zenitjén túl is olyan játékos – és nemcsak médiaszemélyiség –, akit nem lehet azzal elintézni, hogy „elment levezetni jó pénzért”.

Szaúd-Arábia pedig azt üzeni a világnak: ezt is megengedheti magának, és kifizethet CR7-ért egy olyan összeget, amit már a nagy európai klubok nem voltak hajlandók.

Közben, hogy az élfoci vérkörébe is bekerüljenek, már tavaly megvásárolták a Newcastle United csapatát, és Ronaldo záradékába bekerült, hogy ha a következő idényben a „Szarkák” bekerülnek a Bajnokok Ligájába, hozzájuk igazolhat.

És ezek csak az első lépések a katari modell követésében, amely szintén úgy kezdődött, hogy leszerződtettek néhány kiöregedőfélben lévő világklasszist, Batistutát, Effenberget, Xavit, Raúlt, akik aztán jó hírét vihették a világban az öbölmenti emírségnek. 2019 után újra olasz szuperkupa-döntőt rendeztek szerdán a rijádi Fahd király stadionban az Internazionale és az AC Milan részvételével, nemrég pedig lezajlott egy barátságos al-Naszr-Paris-St.Germain mérkőzés, ahol bepótolták a vb-n elmaradt Messi-Ronaldo összecsapást. (A meccset egyébként a francia csapat nyerte, és mindkét világklasszis lőtt gólt.)

De ezek mind csak apró bizniszek a tervezett nagy fogáshoz képest: december utolsó napjaiban Szaúd-Arábia hivatalosan bejelentette, hogy megpályázza a 2030-as futball vb rendezési jogát. Mivel azonban a FIFA hagyományos rotációja miatt nem lenne esélye – elvileg a 2026-os észak-amerikai vb után Európának kellene következnie – Rijádban azt eszelték ki, hogy Görögországgal és Egyiptommal közösen pályáznak. Természetesen a három ország közül a wahabita királyságé lenne a vezető szerep.

És bár korábban úgy tűnt, Spanyolországnak áll a zászló, ahogyan ezt még Gianni Infantino, a nemzetközi szövetség sokat vitatott svájci elnöke is megerősítette, akárcsak Katar esetében „lesz az a pénz”, amiért Szaúd-Arábia lesz a befutó.

És a szaúdiak semmit sem bíztak a véletlenre: még a világbajnokság előtt évi 30 millió dolláros szerződést kötöttek Lionel Messivel, hogy az ország „vb-nagykövete” legyen. A hétszeres Aranylabdás személye pedig a világbajnoki győzelemmel még jobban felértékelődött. „Leótól” azt is várják, hogy fellendítse az ország turistaforgalmát, hiszen ez utóbbi nagyrészt még mindig az évenkénti nagy mekkai zarándoklatokat jelenti.

Ahogyan Katar esetében, itt sem kell nagyon tartani attól, hogy a FIFÁ-nak aggályai lennének Szaúd-Arábia és esetleg a szintén tekintélyelvű, katonai kormányzás alatt álló Egyiptom emberi jogi helyzete miatt, hiszen 2018-ban Oroszország is megkapta a rendezés jogát, sőt, 1978-ban a véres argentin juntának lehetőséget adtak arra, hogy az amúgy a hazaiak javára szemérmetlenül elcsalt világbajnoksággal valamennyire szalonképessé tegyék a diktatúrát.

Mindez pontosan belevág a Mohamed bin Szalman trónörökös herceg, miniszterelnök, az ország tényleges ura vonalába, aki a 88 éves apja, Szalman árnyékában a királyság „modernizálójának” szerepében tetszeleg.

Voltak ugyan kisebb reformok, mindenekelőtt a női jogok terén: most már vezethetnek autót és valamit enyhítettek a felettük való férfigyámság szabályain is: nem lehet visszakényszeríteni őket elhagyott férjükhöz, de semmilyen anyagi igényt nem támaszthatnak volt házastársukkal szemben. 2020-ban eltörölték a többszáz korbácsütéses büntetési formát. Ezeket ki lehet tenni a kirakatba a sport mellett, már csak azért is, hogy Szaúd-Arábia az elmúlt évtizedek bezárkózása újra visszaszerezze tekintélyét a regionális riválisokkal szemben, miközben a rendszer alapjaiban nem változik.

Szaúd-Arábia megmaradt autoriter monarchiának, ahol ma sem tűrik az ellenvéleményt, a civil társadalom bármilyen fellépését. Az öt évvel ezelőtt Törökországban halálra kínzott és feldarabolt szaúdi újságíróra, Dzsamál Hasogdzsira ugyan már most is kevesen emlékeznek, miként kevés szó esik a kivégzésekről is.

Az Amnesty International adatai szerint 2021-ben 65 emberen hajtottak végre halálos ítéletet, ennél többet a világon csak Kínában, Iránban és Egyiptomban. A Human Rights Watch tavalyi jelentéséből kiderül, hogy hosszú börtönbüntetésekre számíthatnak az emberi jogi aktivisták, vagy azok, akik a közösségi médiában adnak hangot a rezsim elleni kritikájuknak. A politikai foglyoknak a legbrutálisabb bánásmódban van részük a szaúdi börtönökben. Az önkényes fogva tartásoknak még a királyi család tagjai is áldozatul eshetnek. Közéjük tartozik a korábbi uralkodó, Abdalláh fia, Faiszál bin Abdalláh herceg, a szaúdi Vörös Félhold volt elnöke, akinek sorsa 2020 márciusa óta ismeretlen. Őt már 2017-ben is őrizetbe vették többszáz üzletemberrel egyetemben, végül minden bírósági tárgyalás nélkül, vagyonuk jelentős részének átadása fejében szabadon bocsátották őket.

Ugyancsak jellemző eset, hogy koholt vádak alapján 9, illetve 6 és fél évi börtönre ítélték egy külföldre szökött volt titkosszolgálati tiszt felnőtt gyermekeit, hogy apjukat hazatérésre kényszerítsék. Szaad al-Dzsabri azután vált a rendszer ellenségévé, hogy egy amerikai bíróságnál pert indított Szalman herceg ellen, azt állítva, hogy a trónörökös bérgyilkosokat küldött rá 2018-ban, Kanadában. Az ítéletek alapja az iszlám törvénykezés (sária), amelyet rendszerint önkényesen értelmeznek. A vád legtöbbször „felségsértés”, vagy „a királyság jó hírének megsértése.”

A vallási türelmetlenség kihat még az ország muszlim kisebbségeire, a siítákra és a szufikra is. Ugyancsak a vallási erkölcsök semmibevételének tekintik a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat, beleértve azokat, akik az interneten ismerkednek.

Szaúd-Arábiában hasonló a  vendégmunkások helyzete ahhoz, amiről a világ Katarból értesült a vb előtt.

A királyságban közel 6,5 millióan dolgoznak, de az ország munkajogi törvényei rájuk nem érvényesek, és teljesen ki vannak szolgáltatva munkaadók kényének-kedvének.

A világ legnagyobb olajexportőre, amely 2021-ben csatlakozott a világ dekarbonizációját célzó Net-Zero Producer Forumhoz, gazdagsága révén eddig is számíthatott a Nyugat támogatására, cinkosságára. A jelenlegi energiaválságos helyzetben ebben aligha lesz változás. És nem Rijád futball-ambíciói lesznek azok, amelyeknek keresztbe tesznek a „demokrácia védelmezői”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Eltemették Diogo Jotát és öccsét Portugáliában
A temetésen részt vett a Liverpool teljes csapata és a portugál válogatott több tagja is. A család Gondomarban vett végső búcsút a két focistától.


Szombat délelőtt búcsúztatták el Diogo Jotát és testvérét, André Silvát, írja a rangadó.24.hu. A temetésre a portugáliai Gondomarban került sor, ahol a család, barátok, valamint korábbi és jelenlegi csapattársak is összegyűltek. A szertartás 10 órakor kezdődött, miután előzőleg magán- és nyilvános virrasztást is tartottak a két fiatal sportoló emlékére.

A Liverpool FC játékosai, a portugál válogatott tagjai és a család közeli barátai is részt vettek a búcsúztatáson. Brit beszámolók szerint a Liverpool külön repülőjáratot biztosított, hogy a klub minél nagyobb létszámban képviselhesse magát a temetésen.

Jota azért nem repülővel tért vissza Angliába, mert nemrég tüdőműtéten esett át. Ezért testvérével együtt autóval indultak el Liverpoolba. Útközben az autó egyik kereke kidurrant, a jármű letért az útról, majd az ütközés után kigyulladt. A balesetben mindketten életüket vesztették.

A Liverpool közölte, hogy visszavonultatja Diogo Jota 20-as mezszámát, és a játékos szerződéséből hátralévő két évre járó teljes bért a családja fogja megkapni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
„Anyuka, a gyermeke nem fogja jól érezni magát!” – Drávucz Rita kerekesszékes kislányát nem fogadták egy nyári táborban
A világbajnok vízilabdázó 11 éves lánya, Flóra alig várta a főzős tábort. Végül máshol kapott helyet – de csak miután az édesanyja másik szervezőt keresett neki.
F. O. - szmo.hu
2025. június 22.



Drávucz Rita vízilabda-világbajnok egy blogbejegyzésében számolt be arról, hogy kerekesszékes kislányát nem fogadták egy nyári táborban. A 11 éves Flóra főzős táborba szeretett volna menni egyik barátnőjével, ám a jelentkezés nem úgy alakult, ahogy remélték.

A kislány Charcot–Marie–Tooth betegséggel él, kerekesszéket használ, de önállóan is tud székre ülni, néhány lépést megtenni, és a kerekesszékében is magabiztosan közlekedik.

Rita korábbi tapasztalatai alapján ilyenkor mindig egyeztet a szervezőkkel, mielőtt beíratná a lányát. Most is így tett: telefonon érdeklődött, hogy tudják-e fogadni Flórát.

„A telefon végén lévő hölgynek elmondtam a fentieket, majd egy számomra igen meglepő válasz érkezett. A táboroztató hölgy a hallottak alapján kerek perec kijelentette: »Anyuka, a gyermeke nem fogja jól érezni itt magát«. Elkeseredtem a válasz hallatán, és magamban hozzá is fűztem: ha így állunk hozzá már az elején, akkor nagy eséllyel így is lesz...”

– mesélte a Blikknek.

A korábbi válogatott sportoló elmondta, az évek során sok táborba jelentkeztek már, és a legtöbb helyen nyitottak és együttműködők voltak. Most viszont nem ezt tapasztalta.

„Kiemelném, nem azzal van a gond, hogy nem fogadták őt, hanem ahogyan ezt kommunikálták. Ilyenkor nyilván benne van, hogy valóban nincs tapasztalat, és a szolgáltató félelme is felerősödik, ám itt nem ez a fajta beszélgetés zajlott” – a Blikknek.

Az eset után egy másik szervezőt kerestek, és végül sikerült megoldást találni.

„Némi egyeztetés után arra jutottunk, hogy ha szeretne jönni Flóra, szeretettel várják. Az ő hozzáállásuk teljesen más volt, élményt szeretnének nyújtani egy olyan gyermeknek is, aki kerekesszéket használ az önállósághoz, emellett a többi jelenlévő gyermek is új élménnyel gazdagodik, ha találkozik Flórával”

– tette hozzá.

Flóra egy inkluzív iskolába jár, több éve vesz részt különféle táborokban. Tavaly nyáron az Egyesült Államokban esett át egy komplex lábfejműtéten, amely után a bal lábát tudták megoperálni, a jobb láb beavatkozása még hátravan.

„Jól sikerült a műtét, viszont mélyen érintette a lelkét, és nagyon sok fájdalma volt. Mondta is, hogy anya, ezen a nyáron megpihenek, és jövő nyáron nekifutunk a másiknak is. Ez nagyon fontos visszajelzés nekünk, ő is azt szeretné, hogy a másik talpa is lekerüljön a földre” - fogalmazott az édesanya.

Rita jelenleg egy játszó- és közösségi tereket tervező és kivitelező cégnél dolgozik. Lánya rendszeresen jár hidroterápiára, gyógytornára, fejlesztésekre, hegkezelésre és orvosi kontrollokra is. „Ő is picit elfáradt, nagyon várta már a nyarat és a táborokat” – mondta Rita.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Megható gesztus: A Liverpool kifizeti Diogo Jota szerződésének a hátralevő részét a családjának
Ezzel is támogatni szeretni anyagilag a családot. A futballista június végén vette feleségül három gyermeke édesanyját.


A portugál Record értesülése szerint a Liverpool FC vezetése úgy döntött, hogy Diogo Jota halála után is teljesíti a játékos szerződésében vállalt kötelezettségeket - adta hírül a Nemzeti Sport. A klub továbbra is utalja a portugál labdarúgó fizetését, ezzel támogatva az özvegyét és három gyermekét.

Jota 2027 nyaráig szóló szerződéssel rendelkezett az angol bajnokcsapatnál. Június 22-én vette feleségül három kisgyermeke édesanyját, Rute Cardosót.

A Liverpool szurkolói azt kérik a klubtól, hogy vonultassa vissza a 20-as mezszámot, és többé ne viselhesse azt senki. A klub közleményében már utalt arra, hogy a mezszám halhatatlanná vált.

„A 20-as mez és gazdája joggal válik halhatatlanná a klub 20. bajnoki címének megszerzésében játszott szerepével, a győzelemért tett erőfeszítésével, védjegyévé váló cseleivel és a Kop előtt élete utolsó, megrendítő erejű lövésével, amivel biztossá tette a győzelmet az áprilisi Mersey-parti derbin”

– írták.

Diogo Jota és öccse, André Silva csütörtök hajnalban vesztették életüket egy autóbalesetben. A temetésüket szombaton tartják a Porto melletti Gondomarban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Autóbalesetben meghalt a Liverpool támadója, Diogo Jota
A portugál válogatott támadó kocsija lesodródott az útról, fának ütközött és kigyulladt. Az autóban utazott a futballista testvére is.


Diogo Jota tíz nappal ezelőtt tartotta esküvőjét, feleségével három közös gyermekük volt. Most tragikus baleset érte Palacios de Sanabria közelében, ahol autójával letért az útról, fának csapódott, majd kigyulladt – számolt be róla a Marca.

A portugál labdarúgót nem sikerült időben kimenteni a lángoló járműből.

Az autóban testvére, André is vele utazott. A hírt a család is megerősítette.

Jota 2020-ban szerződött a Liverpoolhoz, ahol 182 mérkőzésen szerepelt, ezeken 65 gólt szerzett és 26 gólpasszt adott. A klubbal megnyerte a Premier League-et, az FA Kupát és a Ligakupát is.

Pályafutása a portugál Pacos de Ferreirában indult, később játszott az Atlético Madrid, a Porto és a Wolverhampton Wanderers csapataiban is.

A portugál válogatottban 2019-ben mutatkozott be, 49 alkalommal lépett pályára, és 14 gólt szerzett. A nemzeti csapattal kétszeres Nemzetek Ligája-győztes lett.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: