Felcsútról igazolhat kapust a Liverpool - Pécsi Ármin már el is utazott Angliába
Óriási lehetőség előtt áll a Puskás Akadémia fiatal kapusa, Pécsi Ármin, tudta meg a Nemzeti Sport. A Puskás Akadémia 20 éves játékosa a héten Liverpoolba utazott, hogy az angol bajnokcsapattal tárgyaljon az átigazolásáról.
A felcsúti kapus emiatt elhagyta az U21-es válogatott edzőtáborát, és az albánok elleni csütörtöki meccset is kihagyta. Sajtóértesülések szerint az egyeztetések már előrehaladott állapotban vannak, így akár már a jövő héten bejelentheti Szoboszlai Dominik klubja a magyar kapus szerződtetését.
A hírről Fabrizio Romano is beszámolt közösségi oldalán. Mint írta,
Pécsi Ármin 2017-ben a Győri ETO-ból igazolt a Puskás Akadémiához. Azóta 52 tétmérkőzésen védett az első csapatban. Teljesítményét a nemzetközi szakma is elismerte, hiszen ő lett az első magyar bajnokságban játszó futballista, akit jelöltek a rangos Golden Boy-díjra. Eddig kizárólag külföldön szereplő magyar játékosok kerültek fel erre a listára.
A Nemzeti Sport megkereste a Puskás Akadémiát is, de a klub nem kívánta kommentálni az értesüléseket. A fiatal kapust és Szoboszlai Dominikot is képviselő menedzsert, Esterházy Mátyást pedig nem érték el.
Könnyen elképzelhető, hogy Szoboszlai a nyáron nemcsak egy, hanem rögtön két magyar csapattársat is kap Liverpoolban. A hírek szerint rövidesen bejelenthetik Kerkez Milos érkezését is: